Bevitték az erdőbe, miniszterelnök úr!

Először akkor kellett volna észrevennie, hogy sok a fa és a tömjén, amikor Hókuszpók a törpéivel az Orczy-kertben eltáncolta önnek a színpadon a rókatáncot. És ezért nem vette észre az erdő csöndes lakóit. Hirtelen felindulásból egy szabadulóművészt választott meg személyes tanácsadójának és nem egy öreg, távolabb csöndben ülő indiánt valamelyik természetes rezervátumból.
Másodszorra akkor kellett volna észrevennie, hogy nem jó felé halad a szekere, amikor figyelmeztetésünk ellenére nem éles eszű és szemű indiánokkal kötött együttműködést, hanem azokkal tette azt, akik már egy zenekarban hamisan játszottak és leszerepeltek. Mivel Magyarországon három a magyar igazság, így én is három füstkarikában üzenek, mert a sok karikának nagyobb a félreérthetősége.
Harmadjára akkor tévedett cigányügyben, miniszterelnök úr, amikor megvezették cigánypolitikai államtitkára kiválasztásában. Hiszen ő is ott volt másodprímás, amelyik zenekartól már nem rendeltek több nótát. Ezzel be is zárult ön körül a kör, mármint cigányügyben, miniszterelnök úr, mert ez a kör vagy körök útvesztőbe torkollottak, és úgy látszik, gordiuszi csomóvá formálódtak.
De még javíthat, miniszterelnök úr, most, hogy teljesen el van telve az EU-s aláírás eufóriájában fürödve, talán jókor, jó időben, kormányátalakítást követő elmélkedésében egy öreg törzsfőnök füstjelzéseit szíveskedjék jó szívvel és francia bölcsességgel elfogadni.
A hibát még nagyobb hibával nem lehet kijavítani. A cechet még nagyobb úri murival nem lehet szépíteni. Tudtuk, hogy a romaügyi államtitkár eddigi működése alatt egyetlen romákat érintő előterjesztést sem nyújtott be. Ezt azért már ön sem bírhatta cérnával, mert aztán megálmodta az esélyegyenlőségi minisztériumot. Így mindkét államtitkárt megmentette, akik már lapátra voltak téve. Ráadásul egy másik lobbi emberének adott esélyt a még nagyobb költekezéshez, aki az első napokban azt ígérte, hogy elvezeti a szegényeket az ígéret földjére, de a harmadik napon már azt hangoztatta: ne várják tőle, hogy Teréz anya legyen. Igaz, ezzel a harmadik emberrel legalább növeli a szakértő nők felhozatalát a környezetvédelmi miniszter asszony menesztése után. Az arány nem változott, az esély meg megnőtt.
Miniszterelnök úr! Az indulatból való politizálás nem vezet jó útra. Rá fog jönni, ha lovat cserél, nem elég vezérlovat cserélni, a fáradt lovakat is le kell váltani, mert azok visszafogják a szekeret. Ne feledje, a fáradt lovak nem tudnak egy új csapatban sem megfrissülni. Ráadásul még több ló került a karámba, ezáltal még többet kellett költeni a zabra. A bajt tetézte, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) istállójában is öszszerúgták a lovak a port. Ott is rendet kellett volna tenni, mert a telivérek keveredtek a pónikkal, de ön erre már csak legyintett, és teljesen igaza volt. Hiszen ön mindent megtett a vezércsődör érdekében, mégis a kicsi póni bizonyult erősebbnek az istálló vezetésében. Ám a vezércsődör a zab mellé még több kukoricáért nyerített, de úgy látszik, valamilyen ok miatt ezzel az állománnyal ön már nem törődik. Mondván, egyen lecsót a csődör, hiszen most van a szezonja.
Miniszterelnök úr! Azért még arra is számítson, hogy aki lovász akar lenni, tudnia kell még szőrén is megülni a lovat, mert ez az indiánoknál kötelező gyakorlat, főleg a nyavalygó indiánoknál. S még valami adalékot tüzes víz gyanánt – míg el nem felejtem –, ami egyáltalán nem elhanyagolható tény. Az akácfaügyért most már a nyírfaügyes, zsurki tüzesvíz-gyáros lett a felelős, már nem is tudható, a múltba vész, ami a kampányban lett meghirdetve, most civil ügyként az esélyegyenlőségi minisztérium alá került, pont annak az államtitkárnak az irányítása alá, aki a saját bevallása szerint „nem ért egyet a nagyszabású cigányprogramok segélyezésének kialakításával” (Index internetes újság, 2003. május 25.). Ez nem semmi. Ezt a pónit valóban egy telivér vakmerő bátorságával áldotta meg a mindenható – vagy igen befolyásos istállómesterrel…? Csak az a gond vele, hogy félrehúzza a szekeret, és nem is akármerre, egyenesen a szakadékba. Most már csak az a kérdés: kit sajnáljunk, miniszterelnök úr? Önt vagy a pónit vagy a póni istállóját, a „Ferge-istállóból” kikerült szép pejt? Mert e földön ennek az ön által vezetett csapatnak már nincs esélye az esélyegyenlőségen belül, legfeljebb ha a várva várt Szentlélek újabb, netán ölbe pottyant ajándékként megáldja önt.
Ruva Pál
szociológus, társadalomkutató