Élet Orwell állatfarmján

A szocializmus haladása a doktrínától és teóriától a gyakorlat felé kiterjeszti az államhatalmat, de egyúttal kiterjeszti a korrupció lehetőségeit és a zsákmánygyűjtést is – írja 1943-ban Bernard Shaw a Politikai Ábécé című művének Állami korrupció fejezetében, jóllehet fábiánusként mindig a szocialista eszmék győzelméért harcolt. A fejezet végén pedig felteszi a kérdést: „Hogyan különböztesse meg a polgár a mindennapi életben a fasiszta szocializmust a kommunista szocializmustól?” Majd arra a következtetésre jut, hogy a kérdésre nem lehet általános szólamokkal felelni.

Bernard Shaw már nem érte meg a Szovjetunió, egyben a kommunista szocializmus mint ideológia bukását, ami azzal a drámai következménnyel járt, hogy most már a szocializmus haladása, az államhatalomnak a gyakorlat felé kiterjesztése, egyúttal a korrupció és zsákmánygyűjtés lehetősége semmiféle akadályba nem ütközött. Hiszen a bukott társadalmi rendszer minden ideológiai, egyben morális kötöttségtől megszabadult. Így az államhatalom, a korrupció, a zsákmányszerzés kiterjesztése elé gátat többé a „kommunista erkölcs” sem szabott. A világhírű drámaíró is büszke lehetne pedig arra az ismeretlen szerző(k)től származó forgatókönyvre, amelynek alapján a minden felesleges szabályozástól, tilalomtól végre megszabadult hazai posztkommunista elit politikai hatalmát gazdasági hatalommá átváltotta; majd a gazdasági hatalom mellé az államhatalmat újból magához ragadta.

Figyelemre méltó, hogy erre a bravúros hadműveletre a pszeudo-szocialista elit nem is oly büszke, vagy pedig büszkeségét gondosan titkolja. Bizonnyal azért, hogy a korrupció és a zsákmányszerzés gyanúját magáról elterelje. Ezt a tendenciát véltem felismerni Mit (nem) tehet egy bíró? (Heti Válasz, 2003. márc. 21.) című dolgozatomban Medgyessy Péternek abban a fegyvertényében, amikor – kancelláriaminiszterének bukása mentén – a korrupció elleni hatékony küzdelem érdekében bizottságot állított fel és annak vezetésére Solt Pált felkérte. Fel is állt már az ún. Köztársasági Etikai Tanács, amit Csontos János Vének tanácsa című szellemes írása érdemei szerint méltat. Lássuk hát, milyen politikai környezetben lát hozzá ez a torzszülött bizottság az államhatalmi ágak megosztásával szembeszegülő tevékenységéhez, amelynek a becsvágyó célja valójában nem csupán egy etikai kódex megalkotása, hanem a marxista ideológia kudarca folytán keletkezett világnézeti vákuumnak a hatalmon lévő elit számára elviselhető doktrínával és teóriával mint tartalommal való pótlása.

Május 5-én megtörtént a kormány átalakítása, amely arról árulkodik, hogy a nagyobbik koalíciós pártot sújtó világnézeti vákuumba behatolt a kisebbik koalíciós párt sajátját képező anarcho-liberális ideológia. Ezt szemlélteti az a teátrális gesztus, amellyel a törvényhozás esélyegyenlőségért felelős minisztériumot állít fel, de mellé (pénz)tárcát nem biztosít. Orwell Állatfarmjában minden állat egyenlő, de vannak még egyenlőbbek. A képzettársítás kézenfekvő, de a kormányfő ezúttal nem bakizik, amikor e minisztérium élére, tárca nélküli miniszterként Lévai Katalint, nem pedig Persányi Miklóst, a fővárosi állatkert főigazgatóját jelöli. A kormányváltás valójában izgalmas mozzanata azonban – amely éles hatalmi harcok lehetőségét vetíti előre – két fiatal szocialista politikus miniszteri bársonyszékhez juttatása.

Az egyik Gyurcsány Ferenc, aki az egyenlőbbnél is egyenlőbbek között máris előkelő helyet foglal el. Sajtótájékoztatóján hiába emelte magasba a kádkövet és hiába hangoztatta, hogy családja vagyonkájából vállalkozásába vitt tizenegymillió forintot fiaztatva érte el sikeres vállalkozóként a tiszteletet parancsoló 3 és fél milliárd forint egyenleget. Hiszen ismeretes, hogy már a spontán privatizáció idején a KISZ, majd a Demisz gárdájában magas tisztségeket viselt. Majd az Antall–Boross-koalíció idején is ható kapcsolatai tették számára továbbra is lehetővé az Altus birodalom zavartalan építését. Így vált 1995-re partiképessé és vette feleségül a Kádár–Apró–Dögei triumvirátus, rangsorban még egyenlőbb második tagjának az unokáját. A nepotizmus és trónutódlás már-már észak-koreai jelleget öltött, amikor az ifjú férj immáron mint a munkásarisztokrácia tagja vette ki oroszlánrészét a Horn-ciklus többé már nem spontán privatizációs esélyegyenlőségéből. (Torkos Matild: Gyurcsány Ferenc első milliárdjai, Magyar Nemzet, június 7.) Az általa most elnyert sine cura (gyermek-, ifjúsági és sport-) miniszteri tárca sem akármilyen ugródeszka. Hisz nem utolsó dolog akár Medgyessy Péter várományosává előlépni, majd minden doktrínától és teóriától megszabadulva az „államhatalmat kiterjeszteni”. Ezért majmolja Tony Blairt, követi a Giddens-féle harmadikutasságot, amely a szociáldemokráciát és a neoliberalizmust igyekszik összeházasítani, és ezért hirdeti, hogy: „Nem vagyok ideológus, ettől szenvedek” (Magyar Nemzet, május 8.).

A másik kiemelt ifjú szocialista politikus Hiller István, az új kultuszminiszter. Mellékesen az MSZP frissen megválasztott alelnöke. A Nap-kelte május 15-i adásában vitakészsége, logikus érvelése igen jó benyomást tett. Számos, tehetséges, jó képességű tanítványa róla mind korrektsége, mind pedig tudományos felkészültsége tekintetében igen kedvező véleményt alkotott. Ezt megerősíti Tihanyi Örs Az új generáció című dolgozatában (Magyar Nemzet, május 8.), aki még az oktatási politika miatti, Magyar Bálinttal folytatott vitákról, ellentétekről is beszámol. A miniszter egyebek mellett a vidék támogatására és a Terror Háza Múzeum megtartására tett ígéretet. A Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Hamvas Kultúrakutató Intézet működésének rendezése biztatóan halad, Hankiss Ágnes igazgatói kinevezése rendeződött. Rubovszky Ritát, a Hungarofest Kht. Görgey Gábor által leváltott igazgatóját Hiller István – sikertelenül bár, de – visszahívta. Viszonylag rövid idő alatt tehát tettekkel bizonyított.
Belpolitikai életünk jelentős eseménye a másik térfélen a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek a május 17-i kongresszuson történt létrejötte. Olvasom a Szövetség alapszabályát és nem egy elemében – lehet, hogy botfülű kálvinista létemre – szinte a XIII. Leó pápa által 1891. május 5-én kibocsátott enciklika, a Rerum Novarum szellemisségét vélem felismerni. Osztozom Tihanyi Örs (jámbor) óhajában (Magyar Nemzet, június 4.): vajha létre jöhetne az MDF bevonásával egy vegytiszta jobbközép-kereszténydemokrata szövetség, vagy legalább együttműködés. Megvallom erre – különösen a média frontján elszenvedett 8:0 arányú megsemmisítő veresség után – legfeljebb annyi esélyt látok, mint arra, hogy az MSZP múltjával – olyan fiatal, tiszta előéletű politikus közreműködésével, mint Hiller István – szembenéz, és modern szociáldemokrata pártként megújul. Inkább számolhatunk azzal a lehetőséggel, hogy az állítólag megújult szociáldemokrata pártban az a Kapolyi László lesz a doyen, aki történelmi emlékezetű eocén programjával egy csapásra biztosította a maga számára a virilistának holtig kijáró jólétet, a „kommunista szocializmus” számára pedig a pszeudo-szocializmusba való békés átmenetet. Oktatási miniszteréhez való ragaszkodásával üzeni meg a kormányfő azt is: miként fogja a megújult szocialista párt a Solt Pál vezette Vének Tanácsa által netán összetákolt dogmáktól és teóriáktól a gyakorlat felé haladva az államhatalmat, egyben a korrupció és a zsákmányszerzés lehetőségét kiterjeszteni.
Nem árt tehát, ha a nagyobbik ellenzéki párt komolyan veszi a választási néppárttá való átalakulást; nem feledkezik meg a 2002. évi első fordulóban kesztyűs kézzel elszenvedett választási kudarc tanulságairól; nem téveszti össze az alapszabályt a választási stratégiával, mert Ron Werber aligha fogja az igazságosság, a szabadság és a szeretet parancsát (miként korábban a jóléti ígéreteket) elorozni és óriás plakátokon – a gyűlölet igéje helyett – meghirdetni. Ehelyett inkább a nemzetközi terrorizmus elleni harc jegyében a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséget – mint az al-Kaida terrorista szervezet leányvállalatát – világszerte leleplezi és mindent elkövet, hogy „ajatollah Orbánt” emlékezetlyukba taszítsa.

A szerző ny. bíró és ügyvéd