Keresgélő győztesek, fantomizálódó gyilkosok

Richard C. Holbrooke amerikai külügyminiszter-helyettes 1995. november 21-én kikényszerítette az Ohio állambeli Daytonban a Wright Patterson katonai támaszponton az azóta csak daytoni békeként emlegetett megállapodást Milosevics szerb, Tudjman horvát és Izetbegovics bosnyák elnökből. Dayton „mellékterméke” a hágai Nemzetközi Bíróság, amely a délszláv háborús bűnösök felett ítélkezik. A Belgrádba visszatérő Milosevics (ekkor még) eljátszhatta a béke apostola szerepét, mivel a békeszerződés aláírói – az USA hallgatólagos jóváhagyásával – mentesültek a felelősségre vonás alól. A hágai Nemzetközi Bíróság Radovan Karadzsics boszniai szerb elnök és vezérlő tábornoka, Ratko Mladics személyében vélte fölfedezni a főbűnösöket. Mire azonban Hágában a háborús bűnösök igen hosszú listája összeállt, Karadzsics és Mladics eltűnt. Látták mindkettőjüket ugyan Páléban, majd Banja Lukában, gyógykezelték őket Belgrádban, kereste a gyilkosokat az SFOR, az IFOR, a CIA, az FBI, a „GPS”, valamint igen sok fejvadász a busás fejpénz reményében, de szinte fantomizálódtak.
A 2001. szeptember 11-i kegyetlen New York-i terrortámadások után az Egyesült Államok és szövetségesei az afganisztáni tálib vezetésben találták meg a terrorizmus gyökereit, s mérhetetlen katonai erejükkel elsöpörték a föld színéről a tálib rendszert, csakhogy szellemi vezérük, Omar molla és – a korábbi Szovjetunió elleni amerikai szövetséges – Oszama bin Laden al-Kaida-vezér eltűnt. Látták ugyan őket Kabulban, majd a Tora-Bora barlangrendszerben, Bin Laden még üzengetett is a katari Al-Dzsazíra hírtelevízión keresztül, majd kereste mindkettőjüket a CIA, az FBI, a „GPS”, de szinte fantomizálódtak.
2002 telén – szintén a terrorizmus elleni kérlelhetetlen harc jegyében – került az Egyesült Államok látókörébe Irak. Bár idősebb Bush (George W. Bush elnök apukája) 1991-ben már egyszer (Öböl-háború) legyőzte Irakot, s megleckéztette annak diktátorát – a korábbi Irán elleni amerikai szövetséges – Szaddám Huszeint, azért ifjabb Bush mégis úgy döntött, hogy nem árt még egyszer megmutatni (főleg a világnak), hogy ki az úr a házban (a világban). A bagdadi vezetést – az USA, valamint a Todor Zsivkov szerepében (legesleghűbb szövetséges) tetszelgő Tony Blair vezette Brit Nemzetközösség – mérhetetlen katonai erejükkel elsöpörték a föld színéről. Csakhogy mire az amerikai–angol–ausztrál győzelem teljessé vált, Szaddám Huszein eltűnt. Eltűntek fiai is. Látták őket ugyan Bagdadban, majd Tikritben, kereste a családot a CIA, az FBI és a „GPS”, de szinte fantomizálódtak.
2003. március 12-én, a helyszín ismét Belgrád, egy vagy két mesterlövész végez a már lassan városállami szinten vegetáló Szerbia-Montenegró szerb részének miniszterelnökével, Zoran Djindjiccsel. A belgrádi hatalom maradéka azonnali rendkívüli állapotot hirdet, s pár nap, hét alatt több ezer (!) maffiózót, korábbi kommandóst, különleges tisztet, belügyi vezetőt vesznek őrizetbe, de mit ad (helyesen nem ad) isten, a főbűnös, maga a gyilkos, Milorad Lukovics Legija eltűnt. Látták ugyan Zimonyban, őt kereste egész (ez túlzás) Szerbia, segített keresni a CIA, az FBI és a „GPS”, de szinte fantomizálódott.
A világméretű keresgélés azonban (rész)eredménnyel járt, mivel a belgrádi keresgélők megtalálták a 2000 őszén eltűnt korábbi szerb elnök, Ivan Sztambolics holttestét. Mire Sztambolicsot tisztességesen eltemették, addigra eltűnt a Sztambolics-gyilkosságban társtettesi minőségben felbujtással vádolt Szlobodan Milosevicsné, született Mir(jan)a Markovics. Eltűnt a fia is. Látták őket Moszkvában, kereste őket…, de szinte fantomizálódtak.
Vajon az iráni ajatollahokat hol fogják majd keresgélni?

A szerző irodalomtörténész