Nesze neked, szólásszabadság

Vajda Pál jelenlegi MSZP-s főpolgármester-helyettes beruházásvédelmi törvénytervezetet kíván benyújtani, hogy „megakadályozza az inkompetens civilek tiltakozó demonstrációit”. Ha az ember elolvassa még egyszer ezt a mondatot, kicsit jobban odafigyelve a szavak jelentésére és jelentőségére, menten kinyílik a zsebében a bicska.
A főpolgármester-helyettes támadását kiváltó ok a Védegylet május 31-én tartott rakparti piknikje volt, ahol az egybegyűltek pár pohár sörrel és ásványvízzel felfegyverkezve hitet tettek amellett, hogy a budai alsó rakpart négysávos autópályává fejlesztése helyett lehetne a fővárosi Duna-part más is: szerethető és otthonos, miként például a Római-part. És ami ezek szerint a legbosszantóbbnak bizonyult: a valóságtól elrugaszkodottnak tűnő teóriájukat meg is tudták indokolni, azt pedig a sajtó meglepően jól továbbította a nagyközönség felé. Létező és kivitelezhető tervek várnak a megvalósulásra, amelyek az autóforgalom előtti feltétel nélküli kapituláció helyett a közösségi közlekedés hathatós fejlesztésén alapulnak. Az igazán békésnek mondható demonstrációt egy pódiumbeszélgetés előzte meg, amelyet mindkét fél részvételével a Magyar Urbanisztikai Társasággal közösen rendeztek. A tiltakozásnak váratlanul jó sajtóvisszhangja volt – bizonyára ez indította a városvezetést arra, hogy az egyik kormánypárti lapban sürgősen egy fenyegető cikket jelentessen meg.
A civilek ellen bevetendő beruházás-védelmi törvénytervezet nem egészen magyar találmány. Dicső elődje az USA-ban bontogatja szárnyait: ott a környezetvédőket, állatvédőket készülnek átminősíteni a terrorista kategóriába – hogy aztán annak megfelelően bánhassanak el velük. (Nem viccnek szánják, hanem teljes elszántsággal dolgoznak megvalósításán.) Mindkét esetben arról van szó, hogy a hatalom, visszaélve helyzetével, szégyentelenül be akarja biztosítani disznóságainak zavartalanságát. Nem a büntetlenségét, ha teljes nyugtot akar, már csak a zavartalanságát kell biztosítani. Mert a szerencsétlen civil szervezetek csak elvétve tudnak egy-egy olyan tervet, beruházást megakadályozni, amelyet káros hatásai miatt tervbe se lenne szabad venni. Az inkompetens civil demonstrálók többnyire tiltakoznak, megjelenik róluk egy mínuszos hír, amivel sok vizet nem tudnak zavarni. Most úgy látszik, a hatalom Magyarországon is elérkezettnek látja az időt, hogy visszavegyen egy kicsit a demokráciából, és rálépjen a társadalmi kontroll nyakára.
Arról szó sincs, hogy ne tehetné meg azt, amit akar. Ha a kormányzat egy busás összeggel kilobbizott, jól eladható nagyberuházást akar megvalósítani, akkor azt lehetetlenség megakadályozni. Akkor is, ha rámegy a környéken élők nyugalma, levegője, megélhetése, az egészséges környezethez való joga. A civilek legfeljebb a lelkiismeret, a követendő és megvalósítandó mérce hangjai lehetnek. Halk, elfojtott, kevesekhez eljutó, de azért határozott és jó szándékú hangjai. Na, ennek akar most Vajda Pál véget vetni: ha valakit zavar, hogy tükörben látja vissza önnön magát és cselekedeteit, tulajdonképpen azt is megteheti, hogy összetöri a tükröt. A törvénytervezet, amely alapján a komoly szakértői háttérrel rendelkező civil szervezetek tiltakozó demonstrációit is inkompetenciára hivatkozva be lehet tiltani, ezt szolgálja. Gusztustalan, de igaz.
A rakpart bővítésének tervével a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Levegő Munkacsoport és a Védegylet szállt szembe. Oly módon, hogy szakértőikkel elvégzett hatástanulmányok alapján konkrét javaslatokat készítettek. Tanulmányaikat, állásfoglalásaikat mind a fővárosi, mind a kerületi, mind más önkormányzatok többször használták már fel, nem ritkán a forrás megjelölése nélkül. De ez nem nagy baj, mert végül is azért készültek, hogy hasznosítsák őket.
Ha Vajda Pál szerint ezek a szervezetek inkompetensek az ügyben, akkor teljes mértékben világos, hogy ki kompetens. Az, aki bólogat. További pikantéria Ráday Mihály ez ügyben tett elszólása. Ő úgy kommentálta a civilek tiltakozását, hogy cseppet sem ért velük egyet, és különben is, „sértődöttségből demonstrálnak, mert nem kaptak elég pénzt a Városházától”. Magyarul: ha elég pénzt kaptak volna, akkor hallgatnának. A kijelentés, amellett, hogy meglehetősen sportszerűtlen és… (a másik jelzőt a sajtóper elkerülése végett kihúztuk), még rosszhiszemű is. Arról a Magyarországon uralkodó civil–kormányzati viszony vágyképéről árulkodik, amely szerint a kormányzat adja a pénzt, a civilek meg az ellen tiltakoznak csak, amit nekik kijelölnek. Az már e mellett mellékes, hogy a demonstrálók nem kértek egy fillért se a Városházától. Hogy ez után fognak-e kérni, és fognak-e kapni, az már kevésbé valószínű.
Bízzunk benne, hogy most felemelik szavukat, akik fontosnak tartják a szólásszabadságot, a civil kontrollt, és egyáltalán azt, hogy az embernek megválasztott politikusai miatt ne süljön ki a szeme a szégyentől. Mind a magyarországi jogvédők, felelősen gondolkodók, lehetőleg jobb- és baloldalon egyaránt, fellépnek e nonszensz, több évtizeddel ezelőtti szellemiségű, meglehetősen fasisztoid törvénytervezet ötletével szemben. Mert az ilyen elképzelések, bármilyen hajmeresztők, még ma is, az EU és a mindenféle kontrollálónak hitt társadalmi intézmény ellenére is megvalósulnak – abban az esetben, ha sikerül az emberek letaposott ingerküszöbét, fásult közönyét kihasználni. És sajnos világszerte nem ritkán sikerül.
Ha ez a törvénytervezet ötlete elhangzott egy felelős (?!) politikus szájából, akkor odafönn, a fejekben és a szívekben nagyon nagy baj van, nagyobb, mint gondoltuk.

A szerző a Védegylet munkatársa