Szocialista munkaerő-gazdálkodás

Komoly gondok jelentkeztek a munkaerőpiacon. A multik és a nagyobb hazai cégek ezrével bocsátották, bocsátják el az alkalmazottaikat. Ilyen körülmények között csoda-e, ha az is átütő sikernek számít, ha állami pénzen öt Heves megyei roma fiatalembernek sikerült munkahelyet teremteni? Átütő siker volt ez is, bizony, hiszen Magyarország rendre elbukta a nagyobb beruházásokat: a Peugeot–Citroën-konszern Szlovákiában, Nagyszombaton építi meg a 3500 főt foglalkoztató autógyárát, a Flextronics Kínába vonult, az IBM-nek már se híre, se hamva. Ilyen viszonyok között újraértékelődött minden választópolgárban az a kampányígéret, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány legalább hetvenszázalékosra növeli a foglalkoztatottak számát. És mégis, kisebb csoda történt. Az idén január és április hónapok között 0,7 százalékkal többen álltak alkalmazásban, mint az egy évvel korábbi, azonos időszakban.
De vajon vannak-e csodák az államigazgatásban? Ha a statisztikai adatok szikárságát vesszük alapul, azonnal kiderül, hogy ama bizonyos foglalkoztatotti létszámnövekedés mögött nem annyira a Heves megyei biotéglagyárban elhelyezett öt roma új állása húzódik meg, hanem az államapparátus rendkívüli mértékű duzzasztása.
Az említett statisztikai adatokból kiolvasható, hogy a piaci szférában 11 300 ember maradt állás nélkül három hónap leforgása alatt, míg a költségvetési intézményeknél, tehát az állam által működtetett hivatalokban 29 000 fővel nőtt az alkalmazotti létszám. Ha mindehhez hozzávesszük a közhivatalokban tavaly, a választások nyomán végrehajtott könyörtelen tisztogatást, nem túlzás azt állítanunk, hogy a jelenlegi hatalom legkevesebb 39 000 fővel bővítette a saját klientúráját. Másként képtelenség értelmeznünk a költségvetési szférában tapasztalt létszámnövekedést, hiszen éppen maguk a jelenleg kormányzó pártok vádolták az előző kabinetet pazarlással, azzal, hogy túlméretezett, drága az államapparátus. Tehát ellenzékként még az MSZP és az SZDSZ is úgy gondolta, hogy az államot kisebb létszámmal is el lehetne működtetni, most valahogy mégis legalább negyvenezerrel több embert alkalmaz a kormány, mint elődje tette. Mi történt? Egy év alatt ilyen radikálisan megváltozott volna az államigazgatás tudománya? Ennyire megszaporodtak volna a költségvetési intézmények teendői? Vagy arról van szó mindössze, hogy hatalmi gerinchálózat épül Magyarországon az olyan katasztrófák kivédésére, mint az elvesztett parlamenti választás? Nem árkokat temet a szocialista, liberális kormány, hanem betonvédet épít az állami szektorban annak érdekében, hogy többé ne csúszhasson ki a hatalom a kezéből.
Mindezen túlmenően más haszna is van a klientúraépítés gyakorlatának. Közelíteni fog a foglalkoztatási szint a választási kampányban ígért mértékhez. Mert tízezrével bocsáthatja el a versenyszféra az alkalmazottakat, a kormány, a maga eszközeivel képes szépíteni a statisztikai adatokat, jelesül azzal, hogy a tömeges elbocsátásokkal párhuzamosan tömegével biztosít „nyugdíjasállást” az állami rendszerben mindazoknak, akik majd képesek lesznek védeni a velük lojális hatalmat az ellenzékiekkel szemben, a civil szférával szemben, s végső soron az állásokon kívül maradt választópolgárok sokaságával szemben.