A paksi erőmű szertefoszlott nimbusza

Megnyugtató, hogy a Nemzetközi Atomenergia Hivatal elismert szakértői megállapították és kimondták azt, amit a hazaiak közül is sokan tudtak, mégpedig anélkül, hogy helyszíni szemlét tartottak volna a paksi atomerőműben: a mára kialakult helyzet halmozódó, súlyos felelőtlenségek következménye.
Ezek után visszataszítónak tűnnek az erőmű vezetőségének, a felettes műszaki hatóságnak, sőt a kormány illetékesének megnyilvánulásai: „Lehet, hogy további személyi konzekvenciák is lesznek”; „A bizottság megállapításai számos tanulsággal szolgálnak, amelyek egy részét mi is magunkévá tesszük, de hát ez hosszabb időt vesz igénybe és lehet, hogy a törvényi hátteret is módosítani kell”; „Most hagyni kell a szakembereket zavartalanul dolgozni és majd később le lehet vonni a következtetéseket” stb.
Változatlanul folyik a ködösítés. Állítólag többen is kiszámították, hogy a fűtőanyag elképzelhető legkedvezőtlenebb elrendeződése esetén sem léphet fel láncreakció. Ha ez igaz, mi akadálya annak, hogy a tisztítótartályt megfogják és a pihentető-medencébe kiborítsák? Mivel ezt nem teszik, nyilván okkal tartanak attól, hogy a kazetták megbolygatása veszélyhelyzetet teremthet, a jelenleginél rosszabb elrendeződés is létrejöhet, vagyis a megnyugtatást célzó fenti állítás nem igaz. Van-e a tisztítótartályban szétszóródott tabletta vagy nincs? Nemrég derült ki az is, hogy a kéményekbe nem szerelték be a kormányhatározatban előírt szűrőberendezést. Meddig tűri a kormányzat, hogy döntéseit figyelmen kívül hagyják és ezzel lejárassák ország-világ előtt? Vajon mi minden fog még kiderülni? Mikor érezhetjük magunkat biztonságban, becsületes és hozzáértő kezekben tudván az atomerőművet, ami áldás és átok egyformán lehet?
A fent idézett illetékes nyilatkozatokból teljesen nyilvánvaló: az illetékesek nincsenek tisztában azzal, milyen következményekkel járt, járhatott volna felelőtlen viselkedésük, s ezért alkalmatlanok feladatuk ellátására: így nincs helyük az atomerőmű környékén. A másik lehetőség, hogy tudatosan kockáztattak. Ez esetben is legjobban teszik, ha azonnal lemondanak. A tulajdonos állami vagyonkezelő és a kormányzat felelőssége, hogy leváltsa jelenlegi posztjukról ezeket az embereket (akár úgy, hogy kinevezik őket örökös nagykövetnek mondjuk a Fidzsi-szigetekre…).
Az okozott kár felbecsülhetetlen: szétfoszlott a világon a legbiztonságosabbak közé sorolt magyar atomerőmű nimbusza. Az eredetileg magas műszaki színvonalon létrehozott és ahhoz méltó módon üzemeltetett kulcsfontosságú, kiemelten veszélyes csúcstechnikai létesítményt a felelőtlen döntéshozói magatartás züllesztette le. A biztonságosságban nem elegendő feltétel, csupán előfeltétel a technika – itt kiemelt szerepet játszik az emberi tényező, a söprögetőtől a legfelső szintig. A legfelső szint azonban megbukott a vizsgán. Nehéz lesz a világgal elhitetni, hogy itt minden rendben van. Az üzemképesség helyreállításának és a kiesett termelési értéknek a költségei is óriásiak – akár autópálya-kilométerben, akár inkubátorban számoljuk. Az üzemidő-meghosszabbítás témája feltehetően kútba esik, a kieső kapacitás pótlására új erőművet vagy erőműveket kell építeni, mindez súlyosan megterheli – no nem a levitézlett szakértőket, hanem a költségvetésen keresztül – az adófizetők zsebét.
Túl azon, hogy az események súlya miatt joggal merülhet fel az alapos gyanú a több személyre kiterjedő gondatlan veszélyeztetés, a különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés büntetőjogi tényállásaira, azok a személyek, akiknek a bekövetkezett eseménysorozat felróható (szándékosan nem használom a kedvelt „üzemzavar” kifejezést, mert ez nem az volt), elkövettek még valamit, ami sajnos nem büntetőjogi kategória: szégyent hoztak a világszerte elismert magyar műszaki kultúrára, a feladatukat minden körülmények között becsületesen teljesítő, kiváló magyar műszaki társadalomra. Ennek a kártételnek erkölcsi és anyagi következményei beláthatatlanok.
Kelen Rudolf
okleveles gépészmérnök, Budapest