Egy primitív mechanizmus botrányos bukása

Szóval, addig járt a korsó a kútra… A magyar posztkommunista és libertinus politika régi kedvenc eszköze bukott meg ízléstelenül, kegyeletsértő durvasággal akkor, amikor a halott Teller Edét akarták ügyesen felhasználni. Régóta folyt már az a játék – nem csak az itthoni pénzek külföldivé varázslásával –, hogy a saját hiteltelen és hazug véleményeiket külső, mértékadó és így hiteles álláspontokká transzformálják. E játékhoz kétségtelenül kaptak régi nyugati balos/útitársakat, érdekelt üzlettársakat és megvehető úriembereket, de valószínűleg már régen is előfordultak manipulált visszaküldők – akik nem magyarokként érdektelenül voltak kijátszhatók.
Most azonban a szokásos gyűlölködés nagyot akart ütni, s úgy vélte, Teller Ede halála módot nyújt a zavarosban halászásra. S ilyenkor derül ki, hogy a szakmaiságára büszke, polgárosult („mértékadó”) Népszabadság – végső soron – a Szabad Népben gyökerezik. Az egyszerű ellenőrzés helyett még a biztosra vehető blamázst is vállalta. Nyilván úgy számolva: a brókerbotránynál kiderült, bőven van annyi eszement baloldali – akik szerint a Fidesz érdekelt a pénzmosásban –, hogy megérje a Teller-féle hamisítás is. S egyáltalán: az antiszemitizmus előkelő vádját kihagyni, akár így, akár úgy, nem szabad. Elvégre itt még a rendőrség is elhiszi, hogy a vad, antidemokratikus, nyílt és kódolt (szélső)jobboldal még a seprűkbe is beleköt, csak hogy a kormányt le lehessen járatni. Szóval, égi manna az a Teller-levél, amit minden elkötelezett baloldali (nem) újságíró meg tud csinálni.
Mert hát egyébként is Teller Ede okos ember (volt), s egy okos ember – bár mindig antikommunista volt – csak nem mondhat mást, mint a kommunisták és a libertinusok. Egyszerűen, mert az az igazság, hogy már neki is bírhatatlan a Vasárnapi Újság, a Magyar Nemzet pedig már a nevében is provokáció egy haladó ember számára. Tellernek pedig haladó embernek kell lennie, hiszen híres ember, még Amerikában is. Amerika pedig ugye példa nekünk, tehát Teller velünk van, s nem Orbán Viktorral. Igaz, hogy a proletariátust sokszor félre lehetett vezetni, s Teller Orbánékat támogatta tavaly, de ha olvasná a legkedveltebbet, biztosan megváltozna a véleménye. Lehetetlen az, hogy Teller Ede ne érezze, hogy Magyarországon húzódik most az antiszemitizmus ordas eszméinek frontja, s Zeley úr eszmei hidrogénbombát gyártva eltökéli: nem törnek át, Teller pedig a miénk, hiszen gondolkodhatna úgy is, mint mi.
S a Népszabadság bús juhász módjára nagyot ütött a szamár fejére. A nagy tudós a síron túlról üzent a haladó erők szócsöveként – ami egy ateista műhelytől egyébként szép tolerancia –, le az antidemokratikus magyar ellenzékkel és Illés Zoltánnal. Zeley alighanem az MSZP-től tanulta: nevesítés (Máté Dániel) is elég a rossz felgöngyölítéséhez. Zeley és Teller is nagy elődök nyomdokain haladt, tehát arra vett irányt, mint tudjuk, ami a népnek mindig jót hozott. Elképesztő az, hogy a Nyugat nagy tudósa, hazánkfia, mennyire egy bordában szövődött az MSZP-vel, úgy is mondhatnánk, hogy kézben a kéz és vállhoz a váll. Elvégre persze mindnyájan antifasiszták volnánk, ha jelentene ez még valamit. Szóval a (szélső)jobboldal ismét lebukott, felrajzoltuk a foga fehérét, Lovas Istvánnal az élen. A képzavar nem baj, a baj az, mint tudjuk, hogy Lovas István Szász Károlyhoz hasonlóan még szabadlábon van (lásd Török Zsolt lényeglátó szocialista képviselőt). Hogy őt Teller Ede nem vette észre, az kicsit csökkenti tudósi éleslátásának bizonyságát.
A haladó erők persze mindig alapos munkát végeznek. Zeley a Teller Ede-féle jobboldalt leleplező szükségszerűséget már egy hónapja keblén melengette. Segélykérései – az egykori Göncz Árpádhoz (La Stampa) hasonlóan – sikolyként hasítottak Kaliforniába, s végül összeálltak egy bal kőtömbből való mondanivalóba, amelynek már Teller Ede sem állhatott ellen. Hiszen aki ezt végigolvassa, az rögtön beiratkozik a szocialisták hívő tagozatába és a Hit Gyülekezetébe összeszorított fogú hétköznapokra, ludas (Matyis) cáfolatokra, vívmányőrzésekre.
Elég érthetetlen volt, hogy egy ilyen nagy tudós, mint Teller Ede, nem nyugtalankodott a magyarországi haladó erők kormányának sorsa miatt. Zeley, meg akarván menteni a nagy tudós arcát a haladó világközvélemény előtt, mozgósító erejű igazságokat bocsátott mindenkinek, Tellernek is a rendelkezésére, s tudta, ennek nem lehet ellenállni. Ő maga sem volt erre képes, s elindult az elvbarátai által kitaposott magyar balos szélben bumerángvetésre. S a szöveg, Kalifornia csodás napja alatt patinásra válva, visszatért – hogy – mint tudjuk – legyen osztályharcos/antifasiszta, főleg nem középiskolás fokon. Az alatt.
Kevés hiányzott, hogy e szövegtákolmány a Komintern híres határozatának (fasizmusdogma) jelentőségére nem vergődött. Hiszen benne van minden, amit a magyar népnek tudni kellene. De szegény Teller Ede elmulasztotta, hogy egy új, magyar Dimitrov legyen. Pedig tudhatta volna, mint Zeley, hogy a magyar nép várja a tudomány igazságát, mivel megszokta a tudományos szocializmust. Várta, hogy oszlassa a homályt s a Medgyessy-kormányt harcostársaknak ismerje el, elvégre már küldött áldozatjelölteket Irakba.
Akárki akármit is mond, Teller Ede minden ellenkező híresztelés ellenére a magyarországi szocialisták híve volt, mindig. Ugyanis nem lehet, hogy egy nagy ember ne így cselekedjen. Mindenki példa erre, aki pedig nem, az nem számít. Ettől kell Teller Edét megmenteni – még halálában is –, nem kerülhet azok közé, akik nem számítanak, s Orbán Viktor mögött állnak. A tudománytörténet még hálás lesz Zeley Lászlónak és a mértékadó Népszabadságnak, mert ők ismét mintát adtak arra, hogy hogyan kell csinálni…
Öreg haladó lap, nem vén újság. A Szabad Nép a daliás időkben is tudta mindig, mit gondolnak valójában Amerikában.