Nyilvánvaló és súlyos bűncselekmények sorozata a brókerügyben

Két bankban köztörvényes bűntény történt. Mégis az a látszat, hogy a „köz” és a „törvény” is távol áll az ügytől: a fontos összefüggésekről a közvélemény nem tud, a nyilvánvalóan felelős vezetők pedig – egészen tegnapig – egyáltalán nem kerültek gyanúba. A kormány az ügyet feltáró hatóság ellen folytat hajszát. Az eljárás próbára teszi az emberek erkölcsi érzékét, egyébként is megkopott hitét az igazságszolgáltatásban – ráadásul mindez az Európai Unió kapujában zajlik. Mintha még egy utolsó, jó nagyot rúgnánk azokba a normákba, amelyeket tagként már talán nem lehet így semmibe venni. A kormány nyíltan és nyersen kettős mércét alkalmaz, gondoljunk csak a Millenáris Kht. és a jelenleg zajló bankbotrányügyek vizsgálatára. A kht. kétesnek tekintett reklámórái esetében csakis az ügyvezető volt gyanúsított, s megalázó eljárás alá vetették, mondván, hogy ez a szabály. A bankbotrány esetében pedig a nem kétséges, sokszorta nagyobb elkövetési értékű csalásban a vezetők nem gyanúsak, legalábbis a kormány ezt sugallja.
Legutóbb Rejtő E. Tibor, a Kereskedelmi és Hitelbank volt vezérigazgatója adott leckét a nyilvánosságnak valótlanságokból.

Semmit sem tudok, csak bankot vezetni

Rejtő augusztus 30-án a Népszabadság egész oldalán magyarázta, hogy miért nem tud semmiről, miért nem felel semmiért, ami egy ex-vezérigazgatótól elég nagy képtelenség. Az újságíró kérdésére, hogy milyen beosztású tisztviselők vehettek részt a csalások lebonyolításában (a kérdésben szereplő beosztottakra utalás már eleve a vezetés felelősségét kizárja), Rejtő a következőt mondta: „Nem ismerem olyan mélységig a bank és a brókercég működésének technikai részleteit, hogy találgatásokba bocsátkozzam.” Azaz mint vezérigazgató, nem kevesebbet állít, mint hogy nem ismeri az általa irányított bank működését. Az ilyen primitív állítás a nyilvánosságot és a hatóságot is bárgyúnak véli. A nyilvánosság nem hagyhatja válasz nélkül a sértő valótlanságot. Rejtő egy részvénytársaság vezető tisztségviselőjének felelősségét viselte, négy évig a második legnagyobb magyar bank vezérigazgatójaként, az ország egyik legnagyobb havi fizetésével. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 29. §-a szerint a vezető tisztségviselő nem képessége (tudása, tudatlansága), hanem a pozíciója szerint az általában elvárhatót meghaladó, fokozott gondossággal volt köteles ellátni feladatát. Lehet-e valaki vezérigazgató, aki négyévi működés után sem ismeri beosztottai munkakörét, még azok után sem, hogy állítása szerint két bank összevonását is ő oldotta meg négyezer alkalmazottal? Lehetséges-e, hogy Rejtő a közgyűléseken évről évre beszámol munkatársai teljesítményéről, de fogalma sincs munkakörükről? Lehetett-e Rejtő annak a bizottságnak a vezetője, amely a bank ötven vezető munkatársát kiválasztotta, anélkül, hogy tudná, kit és mire nevez ki? A vezető tisztségviselők vétkességének vizsgálata is az átlagosnál nagyobb szigorral történik, mert az okozott kárért nem munkajogi, hanem a nagyobb követelményű polgári jog alapján felelnek. A társaság is felel a kárért, amelyet vezető tisztségviselője e jogkörében eljárva harmadik félnek okoz, de a vezető is felel a tulajdonosokkal szemben ezért a kárért. Nem mérvadó, hogy egyik vagy másik vezető mit tud és mit nem, nem szempont a képesség, csupán a fokozott elvárhatóság, mégpedig minden vezető tisztségviselővel szemben egyetemlegesen. Tehát Rejtő és helyettesei, Draskovics Tibor, illetve László Csaba és mások is anyagilag felelnek a bankot ért kárért. Rejtő – tudatlansága hangsúlyozásával – maga hívja fel a részvényesek figyelmét, hogy jó eséllyel felelősségre vonható. Ha ezt mégsem teszik, akkor biztosak lehetünk abban – ne feledjük, hogy a felelősök között kormánytagok is találhatók –, hogy mi kompenzáltuk a bankot az új kormány intézkedéseivel megugrott nyereségük révén.
Rejtő a józan gondolkodású embereket sértő logikával mondja, hogy nem az ő dolga volt a sikkasztásért felelősök megtalálása, hanem a belső ellenőrzésé. Elég lett volna – állítja –, ha akár egyetlen ügyfél megkeresi és megmutatja az elszámolását, mert azonnal felismerte volna, hogy az semmiféle előírásnak nem felel meg, de soha, senki, még az ellenőrzés sem kereste meg, mert az ellenőrök a tulajdonosoknak számoltak be. Nos, az előbbi egyszerűen igazolható valótlanság, az utóbbi önmagában értelmetlen. Ugyanis a tulajdonosok a vezető tisztségviselők feje felett átnyúlva mentesítették volna őket a felelősség alól, ami a társasági törvénnyel ellentétes, és a törvénysértést az igazgatóságnak kell megakadályoznia, tehát ilyen ellentmondó helyzet ki sem alakulhat.
Általában a bűnösnek van oka valótlan állítással védekezni. A hatóságnak kötelezettsége azonban az, hogy átlásson a valótlanságokon, és az állításokat összevetve az iratokkal, levonja a következtetéseket. Maradjunk hát az összevethető tényeknél és törvényeknél, a következtetést pedig bízzuk a figyelmes olvasóra.

A PSZÁF túl sokat tud a bankról

Rejtő egy 1999-ben adott nyilatkozatában a bankba lépését követően azt javasolta, hogy le kell állítani az „észrevétlen” tranzakciókat. Vagyis Rejtő kezdettől fogva tudott szabálytalan ügyekről, ám mostanra mindent elfelejtett. Mindezt vessük össze a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) múlt év végi, I-2718/2002. számú határozatának a 3. és 5–7. pontjában foglaltakkal: „3. Kötelezem a Bankot – a vizsgálati jelentésben megállapított hiányosságok megszüntetésére – a számviteli rendszer átalakítására, a határidőket és a felelősöket is megjelölő, az igazgatóság által is jóváhagyott intézkedési terv készítésére. Kötelezem a Bankot az intézkedési tervnek a felügyelet által elfogadott időpontig történő végrehajtására (…), a belső ellenőri jelentéseknek a felügyelet által meghatározott rendszerességgel történő megküldésére.” Kissé lejjebb pedig: „5. Kötelezem a Bankot (…) az informatikai rendszer működtetéséhez szükséges szabályzatok elkészítésére, a jogosultságok kezelése megfelelő szintű megszervezésére és szabályozására”, illetve a 6. pontban: „felszólítom a Bankot, hogy 2003. március 31-ig a befektetési szolgáltatási tevékenységet támogató nyilvántartási és informatikai rendszere feleljen meg a hatályos jogszabályok előírásának, így váljon alkalmassá az értékpapír-fedezettség felügyeleti ellenőrzésre, illetve a felügyelet felé történő adatszolgáltatási kötelezettség megfelelő teljesítésére.” Végül: „7. Kötelezem a Bank igazgatóságát és felügyelőbizottságát, hogy ezen határozatot a következő testületi üléseken külön napirendi pontként tárgyalja meg.”
Ezeket a mondatokat Rejtő négyéves (!), Draskovics és László majd’ kétéves (!) vezetése után írta le a felügyelet. Ez maga a káosz, amelyben nyilvánvaló a vezérigazgatók személyes felelőssége. Az idézett határozat vagy húsz hasonlóval az interneten található, el tudom képzelni, vajon mennyi irat állhat a PSZÁF polcain. S már csak ezért sem mindegy, hogy ki őrzi azokat.
Rejtőnek 2003. március 31-ig kellett jelentenie a kijavítások eredményét. Nézzük, sikerült-e neki? A III/86.185/2003/B. számon, a 2003. május 15-i PSZÁF-határozatban olvashatjuk: „1. Felszólítom a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-t (…), hogy a jövőben maradéktalanul biztosítsa a letétkezelésre vonatkozó jelenleg hatályos irányadó jogszabályok és engedélyek által elrendelt követelmények érvényesülését, különös tekintettel a befektetési alapkezelő által a jogszabályokkal (…) ellentétes megbízások visszautasítására, a törvényes állapot helyreállítására vonatkozó felszólítási kötelezettség teljesítésére.” Majd a határozat hosszan részletezi a különféle jogsértéseket és hivatkozik a már egy évvel korábbi hasonló tartalmú határozatára, amelyet a bank nem teljesített.

… és a brókerről

A K&H Equitiesnél a bűncselekmény tényállását több formában megtaláljuk, nem is beszélve arról, hogy folyamatosan elkövetett szándékos számviteli fegyelemsértés és adatszolgáltatási mulasztás már önmagában bűncselekmény. Emeljünk ki részleteket a III/86.031/2002/B. sz. 2002. június 21-i határozatból, amely az előző évre visszatekintve bírál. A vizsgálatra többek között egy 2001. augusztus 6-i, ügyféltől érkezett reklamáció miatt került sor. E tény önmagában is gyöngyszem Rejtő durva állításának bemutatására, amely szerint egyetlen ügyfélelszámolást sem látott.
A felügyelet felrója a banknak, hogy a reklamáló panaszossal nem is kötöttek szerződést az értékpapírjai letéti kezelésére, holott az a típusszerződés szerint kötelező lett volna. Ezek után a felügyelet azért marasztalja el a brókercéget, mert az ügyfelek tulajdonát hosszabb időn keresztül nem letéti, hanem saját számlán kezelték. Az ilyen cselekményeket nevezik csalásnak, sikkasztásnak. A felügyelet úgy érvelt, hogy az ilyen pénzt vagy eszközöket „kizárólag az ügyfél rendelkezése szerinti célra használhatják fel”. E megállapítás a mai botránynak is alapja: egyesek pénze máshová vándorolt. Ez a bizonyíték, hogy így volt ez már 2001-ben is. Rejtőnek pedig tudnia kellett róla, mert a felügyelet határozatait ő kapta, ő intézkedett a hiányosság megszüntetéséről és jelentéséről. És ezek alapján vajon higygyünk-e Rejtőnek – aki mint tudjuk, tanú is –, hogy nem tud szabálytalan elszámolásról, illetve egyetlen reklamáló ügyfélről sem?
De folytassuk. Ez a határozat így kezdődik: „1. Kötelezem az rt.-t, hogy tegyen eleget annak a jogszabályi előírásnak, amely kimondja, hogy (…) az ügyfél követelését nem terhelheti meg, nem kölcsönözheti, saját maga vagy másik ügyfele érdekében átmenetileg sem használhatja.” Röviden – a büntetőjog szavaival – hagyja abba a sikkasztást, hiszen ilyen csak szándékosan történhet. Ezt kérik attól a vezérigazgatótól, aki nem tud semmit, soha nem is hallott semmiről.
A határozat 3. pontjában ezt írta a PSZÁF: „Kötelezem az rt.-t, hogy az üzletszabályzatban előírtaknak megfelelően a letéti szerződéseket foglalja írásba.” A köznyelv azt mondaná, hagyja abba a magánnyilvántartással történő zsebre üzletelést. Az 5. pont: „Felszólítom az rt.-t, hogy a pénz- és értékpapír-fedezettségi napi jelentéseket a jövőben a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően oly módon teljesítse, hogy az mindenkor megfeleljen az analitikus nyilvántartásnak.” Ez is rövidíthető: hagyja abba a könyvelési csalást, vagy szebben a számviteli fegyelemsértést, és a valóságot jelentse a felügyeletnek, amely mulasztások külön-külön is vezető tisztségviselő által elkövethető bűncselekmények.
Ezzel szemben Rejtő E. Tibor volt bankigazgató egy egész újságoldalon fejti ki, hogy minderről nem tudott. Talán a bankok számviteli fegyelemsértését is Kulcsár, vagy az arabok követték el? Inkább nem arról van-e szó, hogy pontosan ez tette lehetővé a pénzeltűnést? A hivatkozott határozat a többi hasonlóval együtt bárki számára hozzáférhető, s hogy a pár száz millió forintos kifogások nem jelentéktelenek, azt a határozat befejezése mutatja: „A határozat azonnali végrehajtását a (…) törvény alapján a befektetők károsodástól történő megóvása, illetőleg a tőkepiac általános érdekeinek megóvása érdekében rendeltem el.”
S lám, amíg az ilyen határozatot hozó felügyelőt, Szász Károlyt távozásra akarják kényszeríteni, addig a fentiekért felelős bankvezetők a kormányba kerülnek, hogy azután kamat- és adóemeléssel a bankjövedelmeket növeljék.

Zsákomban a milliárdom – mit üzen a törvény?

A büntető törvénykönyv azonban elrendeli a számolást, mert a börtönben töltendő évek az öszszeg nagyságától függenek. Igaz, a jogalkotók a mai számokat csak különösen jelentős értéknek minősítik, s ezen elkövetési értékek esetén a bűnöst öttől tíz évig terjedő börtönnel rendelik büntetni. Sőt, ha a társaság vezető tisztségviselője csak a részvényest téveszti meg vagy elmulasztja a kötelező adatszolgáltatást, akkor ez még csak legfeljebb kétéves kihatású vétség. A felügyeleti határozatokból azonban jóval több sugárzik. Például bennfentes információ alapján kötött értékpapírügylet vagy üzleti titok haszonszerzésre használata, ami a mások pénzének jogtalan használatánál szinte mellékkörülmény. Az évtizedes börtön már annak kijár, aki különösen jelentős értékre a számítógépes adatokat törléssel vagy hamis bevitellel manipulálja, amit talán jobban lehet érteni, ha így fogalmazunk: szabálytalan könyvelés. De mondhatjuk azt is, hogy az is szabadságvesztéssel büntethető ügylet, ha az ebből eredő anyagi javakat valaki magának vagy harmadik személynek megszerzi, vagy azzal bankműveleteket végez, vagy ilyen javak ellenében más értéket szerez. Ezt hívják pénzmosásnak. De gondolhatunk az adócsalásokból eredő VIP-pénzekre is, mert az adócsalás is szabadságvesztéssel jár (az unió más országaiban biztos). És ne feledjük a devizabűntettet sem, mert az ötéves eseménysorban korábban és most is számos törvényi korlátot léptek át a határon átnyúló ügyletek, hiszen aligha jelentették be a határon, hogy a zsákomban a milliárdom. Adócsalást pedig jogi személy vezetője is elkövethet, különösen akkor, ha nem vagy csak szándékosan szabálytalanul könyvel, netán zacskóban, bizonylat nélkül fizet. Vagyis az üzletszerű sikkasztás, csalás, idegen javak hűtlen vagy hanyag kezelése, az orgazdaság tényállása tömeges jelenségként áll előttünk itt, a K&H Banknál és leányintézményeinél. Érthetetlenül sokáig kellett várni, amíg a rendőrség észlelte ezt a szerény információnak tekinthető határozatokban. (Arról nem is szólva, mik lehetnek a határozatokat alátámasztó dokumentumokban…)
Igaz, nehezíti a dolgot, hogy a botrány szereplői közül többen a kormányban ülnek. A belügyminiszter asszony férje épp ebből a bankból kapta járandóságát, a PSZÁF ellen hadjáratot indító pénzügyminiszter az igazsággal hadilábon álló Rejtő vezérigazgatónak volt a helyettese az események idején. Miniszterként meg is szüntette az adónyomozó hatóságot, a tőzsdei értékpapír- ügyleteket adómentessé tette, a haszon átutalási irányát felszabadította, most az adó és a felügyelet elnöke felemelésével foglalatoskodik. Rejtő másik vezérigazgató-helyettese, Draskovics Tibor pedig annak a pénzmosásban jeleskedő bank igazgatósági elnökének, vagyis Medgyessy Péternek a kabinetfőnöke, aki pillanatnyilag miniszterelnök és büszkén készül a szocialisták keresztapa szerepére.

Kikkel vonulunk az Európai Unióba?

De ne legyünk túl szigorúak, Rejtő találékony mondatot is használ a Népszabadságnak adott interjúban, amikor arról beszélt, hogy szerinte a bankcsoportban az ügyeknek nem igazgatói, hanem „vezetőbizottsági szintű felelősei” voltak. Ez minden bizonnyal igaz az önkormányzati és uniós (nemzetközi) üzletág bizottsági felelősére például, akit egy tanulatlan, jogerősen már elítélt kőművessegédben fedeztek fel.
A szocialista elvtársak ennek az új „központi bizottságnak” adták lízingbe pártjukat, mi, választók pedig az országot. Ennek a központi bizottságnak tagjai integetnek a tribünről a felvonuló rendőröknek, akik velünk vonulnak a Európai Unióba.
Uram Isten!