Kaliforniai álom: Schwarzenegger a csúcson

Ez év októberének hetedik napján Kalifornia állam lakói verőfényes kora őszi napra ébredtek. Nagy nap volt ez az állam történelmében, hiszen először fordult elő, hogy az immár második turnusát megkezdő kormányzó, a demokrata Gray Davis ellen visszahívási választást tartottak. Az állam törvényei megengedik, hogy a közjó érdekében a kormányzót népi kezdeményezésre vissza lehessen hívni. Nos, napnyugta után eldőlt a verseny, és Kalifornia új kormányzóját Arnold Schwarzeneggernek hívják. Ez a nap megmutatta Amerikának és a világnak napjaink politikai valóságát. Egy osztrák származású bevándorló, egykori Mister Universe, majd hollywoodi megasztár minden politikai tapasztalat nélkül győzni tudott egy olyan államban, amely ha önálló ország volna, a világ hatodik legerősebb gazdaságát mondhatná a magáénak. Schwarzenegger egyszerűen lerombolta azt a szilárd balliberális politikai erődítményt, amely az elmúlt 25 évben, ha kisebb-nagyobb megszakításokkal is, de döntően befolyásolni tudta a kaliforniai politikai életet. A választás után valóságos Arnold-mánia söpört végig az országon, sőt, mondhatni, a világon is, hiszen afganisztáni gyermekek ugyanolyan lelkesedéssel feszítettek az egykori testépítő óriásposzterei mellett Kabulban, mint tették azt az amerikai tinédzserek a kaliforniai Venice városkában, amely egyben az izomkolosszusok Mekkája is.
Mindezek ellenére Hollywood soha nem fogadta be az osztrák filmcsillagot, és feltűnően outsiderként kezelte a művészvilág is. Egy bunkó osztrák, aki olyan akcentussal beszéli az angolt, hogy attól a falak is megrepednek – élcelődött nem is olyan rég a Variety című, elsősorban művészeknek íródott hetilap. Amikor még Arnold az első filmjén dolgozott, ami Conan, a barbár néven került forgalomba, és felejthető alkotásnak bizonyult, a kaján hollywoodi újságíró-társadalom – ismerve az új sztár politikai elhivatottságát – átkeresztelte a filmet Conan, a republikánusra. A kaliforniai filmelit már ősidőktől fogva liberális elveket vallott, hűséges demokratapárti volt, és Warren Beauttytól Barbra Streisandig bezárólag személyesen is kampányolt a mindenkori demokrata elnökjelölt mellett. Arnold nevezése sokkhatásként érhette legtöbbjüket, és néhány nappal a választás előtt mintegy ötvenen aláírtak egy levelet, amelyben éles szavakkal bírálták a republikánus kormányzójelöltet. A levelet a fenn említettek mellett olyan színészek is aláírták, mint Jack Nicholson vagy Anthony Hopkins, akit brit létére úgy tűnik, nem zavart, hogy egy kaliforniai „belügyben” állást foglaljon. Mindez azonban kevésnek bizonyult Arnold ellenében, aki a megfelelő időben, a megfelelő helyen, és valóban ideális jelölt volt. Feltűnően gazdag – vagyonát egyesek 800 millió dollárra becsülik –, mégis, saját bevallása szerint, a nép fia. De hihetetlenül fontos politikai háttérrel rendelkezik, mert feleségén, Maria Shriveren keresztül a Kennedy klán politikai támogatását is maga mögött tudhatja. Bár azt senki sem állítaná, hogy Schwarzenegger kimondottan értelmiségi típus, mégis nagy a valószínűsége annak, hogy a Kennedy családban eltöltött évei alatt kifinomult politikai érzékre tett szert. A kampány során hitvese, Maria Shriver a kölykeit védő anyatigris dühével és elszántságával fordult azok ellen, akik még az utolsó napokban is azt próbálták bizonygatni, hogy Arnold nőket „tapizott”, verbálisan inzultálva némelyiküket, vagy hogy egy 1978-ban adott interjúban Hitler szónoki képességeit dicsérte volna. Maria nemcsak a Kennedy család sarja, hanem házasságuk előtt az NBC amerikai televíziós óriásvállalat egyik riportere is volt – így csak találgatni lehet, milyen felbecsülhetetlen segítséget nyújthatott férjének.
A kampány során felmerült az a probléma, hogy a liberális hajlamú amerikai sajtó szétszedheti a tapasztalatlan kormányzójelöltet, és ezzel komoly veszélybe sodorta volna esélyeit. Itt lépett közbe a feleség, és olyan stratégiát dolgoztak ki, amely úgymond átemelte férjét a sajtó feje fölött: Arnoldot kizárólag olyan tévétalkshow-ban és kábelhálózatokon szerepeltették, amelyek barátságosak voltak a jelölt iránt. Így került sor például Arnold fellépésére az Oprah-show-ban, amely az ország egyik legnépszerűbb műsora, a műsorvezető hölgy pedig fekete bőrű, ami valószínűleg nem kevés szavazatot hozhatott a Schwarzenegger-tábornak az afroamerikaiak köreiből. A stratégia meg is hozta az eredményét: az amerikai médiának nem sikerült az osztrákot lehetetlenné tenni, vagy éppen lefasisztázni. Amikor a Los Angeles Times éles támadást indított ellene, a már említett hölgyekkel kapcsolatban Arnold azonnal beismerte: lehet, hogy voltak ilyen ügyei – így fogván ki a szelet a rosszindulatú kaliforniai sajtó vitorláiból.
Időközben a Fehér Ház úgy viselkedett, mintha egészében hidegen hagyná a kaliforniai cécó, és még verbális támogatást sem adott saját jelöltjének, nyilvánvalóan azt remélve, hogy az inkompetens demokrata kormányzó, Gray Davis majd úgyis megfő saját levében. Ez a taktika be is jött, mert a szavazók egy része igazából akkor fordult Davis ellen, amikor az olyan nagyágyúkat vont be kampányába, mint Clinton vagy volt alelnöke, Al Gore. Schwarzenegger azonban nem bízta ennyire a véletlenre a dolgot. Az amerikai Newsweek magazin értesülései szerint maga Los Angeles egykori polgármestere, Richard Riordan készítette fel a politikai arénára, azzal a feltétellel, hogy cserébe az osztrák fiú majd őt támogatja kormányzójelöltként. De nem ez történt, mert Riordan legnagyobb megrökönyödésére Arnold a nagy nézettségű Tonight műsorban hirtelen bejelentette, hogy maga indul a kormányzói székért. A kaliforniai hölgyek eleinte vegyes érzelmekkel fogadták az új jelöltet, és sokan pártszimpátiától függetlenül ítélték el úgynevezett macho megjelenése miatt, s nem utolsósorban a filmjeiben vállalt erőszakos szerepeiért. Ekkor lépett megint közbe Maria, a hűséges hitves, és olyan sikeres ellentámadásba ment át, hogy a végelszámolásnál Arnold megszerezte a női szavazatok 44 százalékát. Sőt még a notóriusan liberális San Franciscóban is sok szavazatot kapott, hiszen programjában abortuszpártinak és melegbarátnak vallotta magát. Utólag sokan mondták, hogy a kaliforniai szavazók elsősorban Davis ellen és nem Schwarzenegger mellett voksoltak, de ez már igazából lényegtelen. Ami azonban nagyon is lényeges, hogy vajon képes-e egy politikailag tapasztalatlan és gazdasági ügyekben sem nagyon járatos személy megfordítani azt a katasztrofális trendet, aminek következtében Amerika leghíresebb állama mintegy 38 milliárd dolláros költségvetési hiányt halmozott fel.
A problémák már három éve elkezdődtek, amikor a világhírű Szilikon-völgyben működő csúcstechnológiát alkalmazó vállalatok nagy része tönkrement, a munkanélküliség ugrásszerűen nőtt, és az adóbevételek egy szűk esztendő leforgása alatt 13 milliárd dollárral csökkentek. Ezeket a problémákat még három Terminátor sem tudná megoldani, élcelődött a minap a Los Angeles Times, az az újság, amely a választások után azt írta, a jó hír az, hogy a nézőknek nem kell végigszenvedniök egy újabb Terminátor-filmet, mivel a filmsztár befejezi színészi pályafutását. A valóban jó hír, legalábbis a kaliforniaiaknak az, hogy Bush elnök valószínűleg majd csak juttat néhány milliárdot a több sebből vérző államnak, hogy segítse a most már valóban republikánus Conant. A Fehér Ház újult érdeklődéssel fordul Kalifornia felé, mert az 1980 óta először döntően befolyásolhatja a jövő évi elnökválasztás kimenetelét. Utoljára Ronald Reagan idején nyertek itt a republikánusok, ma Bushnak ez a diadal rengeteget jelenthet, hiszen Kalifornia kivételével az utóbbi időkben az egész nyugati régió republikánus kontroll alá került. Schwarzenegger tehát hatalmas érték, mert eladható a politikai piacon, és komoly pénzeket, adományokat hozhat a konyhára a párt legközelebbi, New York-i kongresszusán.
Mindehhez természetesen Bushéknak még meg kell győzniük azokat a valóban konzervatív politikusokat, akik nincsenek elragadtatva Arnold liberális nézeteitől az abortusz vagy a melegek jogainak kapcsán. Politikusok és politikai elemzők sora teszi fel a kérdést: hogyan volt mindez lehetséges. Mi a Schwarzenegger-rejtély titka? Az úgynevezett kívülállóknak akkor van esélyük politikai zsákmányszerzésre – vélekedik egy angol elemző –, ha a pártok gyengék, és meggyőződés nélkül politizálnak. A kiábrándult szavazók ekkor választják az Arnoldokat, Berlusconikat és így tovább. Ez a magyarázat azonban túl egyszerűnek tűnik. A kaliforniaiak egyértelműen a demokrata pártra haragudtak, amikor kiszavazták Davist a hatalomból, de még a demokraták között is magas volt (mintegy 23 százalék) a Schwarzeneggerre szavazók aránya. Sőt, Arnold megszerezte a tradicionálisan demokrata párti spanyol anyanyelvűek szavazatainak több mint 30 százalékát is. Az utóbbiban természetesen benne foglaltatik a latin kultúrákban nagyra tartott machoimázs is – gondoljunk csak a Clinton–Monica botrány kapcsán az agg bolsevik, Fidel Castro megjegyzésére, aki azt mondta, hogy mint férfi, együttérez az amerikai elnökkel! Lehetséges, hogy a pártok gyengülése teret adhat populistáknak nevezhető személyiségek előretörésének a politikában, de ez önmagában még nem elég. Fennáll a veszélye annak, hogy a média – amely eredetileg csak közvetítő szerepet töltött be az állampolgárok és a politikai hatalom birtokosai között – túllépett eredeti szerepkörén, és egy sajátos médialogika szerint dönti el, mi az, ami hírértékű, és mi az, ami nem.
Mindez a magyar médiaviszonyokra átfordítva azt jelenti: a baloldali sajtó egyszerűen nem vesz tudomást a jobboldal létezéséről, mert nem tartja hírértékűnek, és agyonhallgatja a jobboldal megnyilvánulásait. Így fontos politikai hírek sikkadnak el, és meglehetősen torz kép tárul azok elé, akik például csakis a bulvársajtóból értesülnek a napi politika eseményeiről. Amerikában egy politikus, ha kellő családi háttérrel és anyagiakkal rendelkezik, képes még az ár ellen is úszni, és győztesként bejönni, ahogy Arnold Schwarzenegger, Kalifornia állam új kormányzója tette. Amíg Magyarországon a jobboldal nem rendelkezik megfelelő anyagi és politikai befolyással, addig itt erre nagyon kevés az esély.
A szerző politológus, egyetemi oktató