Nem tárgyalnak a székelyföldi autonómiáról

Kovács László, a sors különös kegyelméből magyar külügyminiszter nem tárgyal az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal. Nem tárgyal a Székely Nemzeti Tanáccsal sem. E két szerveződéstől megtagadja a Magyar Állandó Értekezleten való részvételt. A Máérten egyébként, példának okáért, a horvátországi magyarságot két szervezet is képviseli, a Délvidéket úgyszintén két párt. Kulturális egyesületek, alapítványok vehetnek részt – egyébként méltán – a magyar nemzetpolitika alakításában, de a székely és erdélyi autonómia híveinek, a belső-erdélyi és székelyföldi magyarok százezreinek nem terem ott babér.
Kovács László egyetlen erdélyi partnere a Máérten Markó Béla és az RMDSZ marad.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke nem tárgyal az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal. Nem tárgyal a Székely Nemzeti Tanáccsal sem. Markó Béla a közelgő választások előtt nem hajlandó szóba állni azokkal, akik nem a kis lépések és nagy falatok taktikájában hisznek.
Markó Béla, aki valaha költő volt, még egy RMDSZ-elnökhöz mérten is pongyolán fogalmazva azt mondja: az RMDSZ mindenkinek keresztbe tesz, aki ellene indul a helyhatósági választásokon.
Hát igen. Van, aki keresztet visel, és van, aki keresztbe tesz. Újabb példának okáért a legutóbbi választásokon szégyenletesen elveszített-átengedett marosvásárhelyi polgármesteri székért Markó Béla és az RMDSZ idén Kelemen Attila nevű korifeusát jelöli. Azt az embert, aki ama ominózus december elsején vígan kvaterkázott a Kempinskiben – és még csak nem is ez a legroszszabb, ami elmondható róla.
Markó Béla, a választások előtt lévén és a parlamenti küszöb alatt, felfedezi egy televíziós interjúban, hogy fájó seb néki Trianon. A regnálásuk alatt kitántorgó-elfogyó kétszázezer erdélyi magyarról nem ejt szót. A többszörösen megtagadott, elutasított autonómiáról nem ejt szót. A kettős állampolgárság lehetőségéről, amelyet kakaskukorékolás előtt háromszor is megtagadtak, nem ejt szót.
Markó Béla és Kovács László azonban sajátos nemzetpolitikájuk nevében gyakorta és mindenkor szívesen tárgyal a bukaresti hatalommal. Azzal a bukaresti hatalommal, amely megtorlással, börtönbüntetéssel fenyegeti az erdélyi és székelyföldi autonómia híveit, és amely titkosszolgálati módszerekkel akadályozza a magyar nemzetpolitika elemi érdekeinek megvalósulását.
Markó Béla füle süketen marad a román kormány retorikájára. Markó Bélát cseppet sem zavarja, hogy a román liberális párt elnöksége szíve szerint börtönbe záratná a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőit, és ennek érdekében hetente tesz feljelentéseket. (És ezek még csak a román liberálisok – képzeljék hát el a jobboldalt…)
Markó Béla célkeresztjében csak Tőkés László lebeg. Valahogy úgy, ahogyan Kovács László célkeresztjében Orbán Viktor. Az RMDSZ, akárcsak a magyar szocialisták, már évek óta nem valamiért, hanem valami vagy valaki ellen harcolnak. Aki megtöri a feudumban kialakult rendet: ellenség. Aki a kézzelfogható, azonnali érdek helyett megfoghatatlan értékekért harcol: ellenség.
Emlékezzünk csak vissza: néhány évvel korábban, még a Fidesz kormányzása előtt, Markó Béla, már akkor is RMDSZ-elnök, nem volt hajlandó fogadni Orbán Viktort. Nem tárgyalt vele.
Egészen furcsa módon a későbbiekben e tárgyalás nélkül is létrejött a státustörvény, a Sapientia egyetem, valamint az RMDSZ és alapítványai zsebébe továbbra is vidáman és bőven csordogáltak a magyarországi adóforintok.
Orbán Viktor pedig, kormányra jutása után, sokszor és szívesen fogadta Markó Bélát. Tárgyalt vele. És Markó Bélának, szintén furcsamód, akkor még nem az volt a meggyőződése, hogy a Fidesz problémákat és megosztottságot exportál Erdélybe. Ezek a meggyőződései Markó Bélának csak mostanság támadtak, miután Kovács Lászlóval tárgyal rendszeresen.
Markó Béla és Kovács László tárgyalási készsége székelyes szóhasználattal szólva szelektív ugyan, de legalább igazságtalan. És talán fájna is kicsit e kirekesztés az erdélyi magyarságnak – ha bármi jelentősége lenne.
De nincs.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Székely Nemzeti Tanácsnak egyáltalán nem kell aggódnia az elmaradt tárgyalások miatt. A magyar nemzetpolitikának, az erdélyi magyarság boldogulásának nem sok köze van említett politikusok tárgyalóasztalához.
Amely tárgyalóasztalok amúgy is erősen inognak. Két választás közeleg – Bukarestben hamarabb, Budapesten később –, és e választások nem sok jót ígérnek Markó Béla és Kovács László számára.
Hadd vigasztalja őket az a tény, hogy ha mindent elveszítenek, egyetlen reményük akkor is marad. Tőkés László, Orbán Viktor és a székelyek képviselői minden bizonnyal tárgyalni fognak velük.
Bármennyire felesleges cselekedet is lesz ez.

A szerző író