Valószínűleg Magyarország összes falvának, városának határozott nemet kell mondania a szemétlerakó befogadására ahhoz, hogy rájöjjünk, rossz úton járunk. Nagyon egyszerű: nem lerakókat kell létesíteni. Újrahasznosítókat. Legszívesebben ezzel be is fejezném, a kérdésnek olyan egyértelműnek kéne lennie, hogy minden további magyarázat fölösleges szószaporítás, de mint a mellékelt ábra mutatja, sajnos nem az.
Hulladéktermelésünk szinte töretlenül „fejlődik”, következésképpen vagy kitaláljuk, miként élhetünk a szaporodó hulladéklerakók rekultivált fedelein, vagy valami más utat kell keresnünk. A hulladék attól még, hogy nem becsüljük meg, értékes nyersanyag. Az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban, Ausztriában erre már olyannyira rájöttek, hogy a lezárt, elfeledett hulladéktárolóikat bontják ki újra, hogy kibogarásszák belőle az alumíniumot, az üveget, a műanyagot. Azon okból, hogy fogyasztói társadalmunk mohón nyersanyagigényes, és közepes távú gondolkodással felmérhető (és ez még nem is az ideális, hosszú távú gondolkodás), hogy gazdaságosabb a már egyszer előállított nyersanyagokat újra hasznosítani, mint kidobni, és rengeteg szennyezés árán megint előteremteni. (Mellesleg még jobb volna kevesebb szemetet termelni.)
Magyarországon azonban még a közepes távú gondolkodás is elérhetetlen álom, itt ilyesmiről szó sincs. Politikusaink a régóta szükséges (nem csak környezetvédelmi) befektetések meghozatalához haladékot kérnek az EU-tól, a káros döntések, kötelezettségek teljesítését pedig aggasztóan túlbuzgó önszorgalommal teljesítik. A szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, mint Pénelopé szőttese, évről évre késik. Most nagy csinnadrattával megvalósulóban van valami halovány budapesti kezdeményezés, amit a belső kerületek polgármesterei azzal hárítottak el, hogy e szemétgyűjtők tájidegenek a városban. E polgármesterek bizonyára nem tartják tájidegennek a sokkal rondább és sokkal nagyobb szemétlerakókat tőlük száz kilométerre, olyan erdők, legelők szántóföldek helyén, amelyeket sose fognak látni – merthogy ezek nem is érdeklik őket.
Nem várok semmi különös intelligenciát, szokatlan emberi nagyságot döntéshozóinktól. Azt várom, hogy szemérmetlenül lopjanak – ötleteket azoktól, akik az általunk nyögött terheket, problémákat már sokkal jobban, régebb óta ismerik. Nem oly bonyolult dolog a szelektív hulladékgyűjtés kivitelezése, csak ehhez a jelenlegi bejáratott, kipróbált rendszert meg kéne változtatni. Ennél kétségkívül egyszerűbb az újabb hulladéklerakó számára megvenni egy falut polgármesterestül, kismamástul, temetőstül. (Igaz, ez a jelek szerint mégsem megy olyan könnyen, hál’ istennek.) Nem drága mulatság egy polgármester, egy falu megvétele: fel kell újítani az iskolát, és évente pár kilométer járdányi adót befizetni. Amit – elvileg – amúgy is meg kell tenni. A természeti törvények szigorúságával bekövetkező bizonyosság, hogy a végén minden ilyen esetben a vírust befogadó gazdasejt jár rosszul: a lerakót, az atomtemetőt mégis be fogják tudni fogadtatni valakivel. Végül is a szemetet meg nem ehetjük, ezért valamely szőnyeg alá be kell söpörni. Pontosan ezért kell felhagyni az atomenergia használatával; a kiégett fűtőelemek még sok tízezer évig sugároznak, ezeknek erre az időre megbízható helyet létesíteni, ahol soha a későbbiekben nem lehet rossz szándékkal hozzájuk férni: teljes képtelenség.
A hagyományos szemetet pedig újra kell hasznosítani. Azért ismétlem, hogy az agyakba vésődjön: a szemetet nem elföldelni kell, hanem újra hasznosítani. És nem egy borzasztó rossz gondolkodást megvalósító hulladéklerakóval házalni faluról falura, egyre sértődöttebb, egyre méltatlankodóbb arccal. Azon siránkozva, hogy senki nem hajlandó a közért ilyen kis, veszélytelen áldozatra. Álszent módon hozzátéve, hogy ez az áldozat még aprópénzt is hozna…
Igen, a fenntartható hulladékgazdálkodáshoz meg kell változtatni a jogszabályi kereteket, a támogatási rendszert. Sőt valószínűleg az a legfontosabb, hogy legyenek a környezetbarát technológiáknak is lobbistái: anélkül esélyünk sincs. De ha az alkotmányt is meg kell változtatni, az se legyen akadály. Vegyék észre, hogy elég sokan vagyunk, akik örömmel hajlandók lennénk áldozatot hozni ez ügyben a közért: válogatnánk otthon a szemetünket, hordanánk akár több sarokra is, külön zacskókba, már csak az hiányzik, amit az államnak kell hozzátennie. Úgyis mondhatnám: sokan vagyunk, de nem elegen.
Nehéz, bonyolult, sok munkát igényel? Nem tudom, ki hogy van vele, de én azért választottam, azért tartom az adómból képviselőinket, minisztereinket, hogy ne ijedjenek meg az ilyesmitől.
--------------------------------------
A szerző a Védegylet munkatársa
origo.hu
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza
