Az RMDSZ elnöke és csúcsvezetése azt sulykolja, hogy nincs más választás, kizárólag csak az apró lépések politikájával lehet sikereket elérni, s így lehet eljutni a szövetség programjában 1992-től szereplő közösségi autonómia megvalósításához is. Azonnal kezdik is sorolni a sikerlistát, úgy állítván be a dolgokat, mintha minden eredmény az ő kizárólagos érdemük lenne. Vegyük sorra a leggyakrabban hangoztatott sikerek listáját.
A székely közbirtokossági erdők visszaadása valóban sok ember helyzetén javíthat. A csúcsvezetés propagandája saját szerepét e kérdésben egyértelműen eltúlozza; a visszaállítást köztudottan a volt kormánypárt, a Nemzeti Parasztpárt erőteljesen szorgalmazta, mivel románlakta vidékeken a közbirtokosság intézményének visszaállítása létérdekként jelentkezett. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény megszületéséhez (tízéves balkáni tologatás, hitegetés után) sokban hozzájárult, hogy a romániai magyar püspökök kiutaztak tiltakozni Strasbourgba. A törvény végrehajtásáról még mindig jobb nem beszélni.
Az észak-erdélyi autópálya. Erről Orbán Viktor és Adrian Nastase miniszterelnökök kötöttek elvi megállapodást még a 2001. évi marosvásárhelyi találkozójukon. Az autópálya ügyét a Medgyessy-kormány a megvalósulás irányába vitte tovább, s most már megszületett az amerikai Bechtel céggel a pályaépítés jövő nyári elkezdését biztosító szerződés is. Az autópálya a gazdasági fellendülés motorja lehet, de a szövetség vezetéséből bárki bármit mond, az autonómiához semmi köze.
Az anyanyelv használatát most már az alkotmány garantálja, olvastuk a szövetségi elnök nyilatkozatát. Kétségtelen, hogy az alkotmánymódosítás beemelte az alaptörvénybe az anyanyelv használatára vonatkozó, az utóbbi években megszületett törvények lényeges elemeit, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az anyanyelv használatára vonatkozó alkotmányos kiegészítések meghozatala európai uniós elvárás, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának előírása. Összehasonlítva ezeket a friss rendelkezéseket az 1945. február 7-i (papíron még mindig hatályban levő) nemzetiségi statútummal kiderül, hogy most rosszabb a helyzet, mint 53 évvel ezelőtt. A statútum rendelkezései szerint az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban, amennyiben a lakosság legalább harminc százaléka nem románajkú, hanem más nyelvet beszél, kötelesek „a lakosság tagjai által saját anyanyelvükön kiállított és benyújtott beadványt elfogadni anélkül, hogy ezekről román fordítást követelhetnének”.
A sokat dicsért alkotmánymódosító szövegbe sikerült becsempészni egy trükkös megfogalmazást, amivel fékezni lehet az anyanyelv-használati kedvet. Az igazságszolgáltatási anyanyelvhasználatról szóló szakasz eddig azt tartalmazta, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek, ha nem ismerik a román nyelvet, büntetőeljárásban ingyenes tolmácsolásra jogosultak. Most ez a jog csak a külföldi állampolgároknak és a hontalanoknak jár. Sőt, arra hivatkozva meg lehet tagadni a fordítási igényt, hogy akadályozza a megfelelő igazságszolgáltatást. Az 1965. évi Ceausescu-féle alkotmány is a jelenleginél előnyösebb volt a magyarság számára. Idézem az alkotmány vonatkozó szakaszát: „Románia Szocialista Köztársaságban a bírósági eljárás román nyelven folyik, biztosítva a más nemzetiségű lakosság által lakott területi-közigazgatási egységekben ezen más nemzetiségű lakosság anyanyelvének használatát.”
Sapientia Egyetem. A magyar kormány észlelte, hogy nem sikerül visszaállítani az állami magyar egyetemet. Tőkés László a nagyváradi Sulyok Istvánnal (a jelenlegi Partiumi Egyetemmel) bebizonyította azt, hogy Romániában létezhet magyar nyelvű magánegyetem is. Ezért az Orbán-kormány a magyarországi adófizetők pénzéből létrehozta az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Az RMDSZ csúcsvezetése először nem ismerte fel a Sapientia jelentőségét, kezdeti gáncsoskodásairól a Sapientia alapító rektora, néhai Tonk Sándor professzor végrendeletében vallott. Illetékes professzori vélemény: „amíg lehetett, csendben akadályozták”.
A kis lépések politikájának a kizárólagosságát folyamatosan kritizálók egyetem- és szoborügyben is sikeresebbek voltak. Felállíttatták Bethlen Gábor szobrát, a szabadságszobrot pedig még mindig nem sikerült visszaállítani. Mit lehet és kell másként tenni? Nem szabad lemondani a romániai magyar külpolitikáról. Történelmi egyházaink püspökeinek eredményes strasbourgi látogatása ezt bizonyítja. A romániai magyar külpolitika hiánya és az önfeladó belföldi politizálás vezetett oda, hogy külföldön az a hamis látszat alakult ki, hogy a romániai kisebbségpolitika mintaszerű. Az alkotmánykozmetikázás is elsősorban a román hatalom jófiúságát kell külföldön igazolja. A kormánynak a romániai magyarsággal szembeni jelenlegi magatartása, a plakátragasztók és a nemzeti tanácsok elleni – mérvadó román értelmiségiek által is elítélt – alkotmánytipró fellépése, az aradi szabadságszobor fasiszta emlékműként való megbélyegzése stb. arra utal, hogy a hatalom kisebbségi politikáján továbbra sem hajlandó érdemben változtatni.
1990-ben, a marosvásárhelyi fekete március döbbenete után a francia és osztrák külügyminiszter közös sajtóértekezleten fejtette ki, hogy létre kell hozni egy kisebbségvédelmi kódexet, amelynek betartatását nemzetközi bíróság felügyelné. Ma sem találok ennél jobb megoldást, de sajnos ez ma már (vagy még?) szóba se jön. Nem szabad lemondani az autonómia létrehozásáról sem.
Az utóbbi tíz esztendőben bekövetkezett kétszázezres fogyásunk annak is betudható, hogy az életünket nem szervezhetjük meg, az aktív korú lakosság nem érezheti azt, hogy sorsának formálója, azért felelősséggel tartozik. Ez a perspektíválatlanság az ifjúság elvándorlásának egyik oka. Az autonómiaügyben egyre újabb, kedvező nemzetközi lépések történtek. A svájci euroképviselő, Andreas Gross EU-s autonómiajavaslata után Mikko Elo finn képviselő többedmagával olyan keretszabályozást terjesztett elő Strasbourgban, amely útmutató lehet a területi, kulturális és helyi autonómiák létrehozásában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács tehát európai úton jár. Nem hinném, hogy az az elvárásunk, hogy a pénzek elosztásáról, az infrastrukturális beruházásokról stb. helyben, területi szinten döntsenek, ne a fővárosban, sok magyarázatra szorulna.
A felújított, az említett euroképviselők munkásságát, a szak- és politikai irodalom legújabb vívmányait figyelembe vevő, jobbított autonómiatervezetet azért is feltétlen be kell terjeszteni a román parlamentbe, hogy a román közvélemény, a politikai gondolkodás szokja meg az autonómia gondolatát, vegye észre, hogy az nem az ország területi épsége ellen irányuló mesterkedés. Ugyanakkor autonómiaigényünket és tervezetünket nemzetközileg is el kell fogadtatnunk, támogatókat kell szereznünk. Hathatós EU-s és euroatlanti támogatással a regionális autonómia Romániában megvalósítható.
-----------------------------------------------------------
A szerző marosvásárhelyi jogász, ügyvéd
origo.hu
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza
