Mi, akik sokat forgolódunk a közéletben, gyakran beszélünk arról, hogy változásra van szükség. De legtöbbször magunkon kívül keressük azt, amit meg kell változtatni. Márpedig ha változást akarunk, mindig magunkon kell kezdenünk, nekünk kell megváltoznunk, jobbá lennünk ahhoz, hogy megváltozzon a világ körülöttünk. Mert „a népedet és az emberiséget csak úgy javíthatod, ha önmagadat javítod”. Miképpen Weöres Sándor mondta nekünk.
Egy esztendővel ezelőtt azt is kijelöltük, hogyan kell kijavítani a közös hibáinkat. Akkor azt mondtuk, az irány a Szövetséggé és néppárttá alakulás. Amire Magyarország polgárainak szükségük van, több mint párt, egy valódi szövetség, amely segít, hogy a közélet ne felettünk, hanem közöttünk legyen. Az alapítólevélből idézek: Mi arra kötünk szövetséget, hogy hamis ígéretek délibábja helyett a szabadságra és a felelősségre épüljön a magyar polgárok jövője, szabadságra és felelősségre épüljön a nemzet. Mi arra kötünk szövetséget, hogy megtartsuk, ami igazán fontos a nemzet számára. Az emberi méltóságot, történelmünket, kultúránkat és nyelvünket, családjaink jövőjét, fiataljaink tehetségét, az időskor tisztességét, a határon túlra vetett magyarokat, anyaföldünket, a magyar termőföldet és hazánk maradék közvagyonát. Bízunk abban, hogy Szövetségünk segíti a magyarok közötti bizalom, barátság és együttérzés megépülését. Rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Miután kijelöltük az irányt, amely mentén haladva kijavíthatjuk hibáinkat, belevágtunk.
Európai néppárt született
A megújulásra szánt idő lejárt, eltelt. A szövetségi gyűlésnek jelentem, az alapítólevélben foglaltak jegyében szerveztük újjá nemcsak a Fideszt, hanem az egész magyar közéletet. Megteremtettük a lehetőséget, hogy Magyarország bármely polgára, férfiak és nők, gazdák, munkások, értelmiségiek, fiatalok és nyugdíjasok ismét beleszólhassanak saját sorsuk alakulásába, és megtalálhassák Szövetségünkhöz és rajtunk keresztül a közéletbe vezető utat. A szövetségi gyűlésnek jelentem, létrehoztuk a tagozatokat. A női, nyugdíjas-, munkás-, önkormányzati, falusi, zöld-, kulturális és gazdatagozatot; a tagozatok a szövetségi alkotmányban foglaltak szerint megkezdték munkájukat, és olyan helyekre vitték el szövetségünk szellemét, üzenetét, biztatását és segítségét, ahol korábban legfeljebb a madár járt, de a Fidesz biztosan nem.
Megalakítottuk a Szabad Európa Központot is. E helyen nemcsak azért mondok köszönetet Martonyi János úrnak, hogy létrehozták a központot, de mindannyiunk elismerését is szeretném kifejezni neki és munkatársainak, amiért elkészítették a Szövetség Európa-programját, amelyet testületeink hamarosan megvitatnak, és Schmitt Pál alelnök úr május 9-én, a kampánynyitón majd be is mutathat. Arról számolhatok be, hogy a magát nemzeti erőként meghatározó közéleti közösség fél évszázada nem volt olyan erős és egységes, mint ma. Ezt nem a biztató közvélemény-kutatási adatok alapján állítom. Ha valaki, hát mi tudjuk, hogy azokkal csínján kell bánni. A közvélemény-kutatási adatok leginkább olyanok, mint a kölnivíz, szagolni szabad, de meginni nem érdemes.
A szövetségi gyűlésnek jelentem, 2003. május 17-e óta 140 új csoport alakult, vagyis 140 olyan településen vagyunk jelen, ahol korábban legfeljebb hírből ismertek bennünket. Ma mindösszesen 780 faluban és városban működik csoportja Szövetségünknek. És akkor a polgári közéleti világot abroncsként összetartó polgári körökről még nem is beszéltem. Engedjétek meg, hogy köszönetet mondjak a polgári köröknek azért az odaadó, a lelkeket megerősítő munkáért, amelyet Magyarország szinte minden falujában és városában elvégeztek. Itt mondok köszönetet Hende Csaba képviselőtársamnak is, aki a még oly nehéz, bonyolult és viszontagságos körülmények közepette is lenyűgöző lelkierővel, fáradhatatlanul, és mint mindanynyian megtapasztalhattátok, alázattal szervezte, segítette és irányította a polgári körök munkáját.
Mindent egybevetve, azt jelenthetem nektek: a munkát elvégeztük, és ma, 2004. március 27-én megszületett az első európai néppárt Magyarországon, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, az európai néppárt.
Hálás szívvel, hálás szívvel köszönöm mindnyájatok támogatását és munkáját. Ennyit az elvégzett ügyekről. És most a jelenről.
Hol szocializmus, hol modern köztársaság
Jókai Mór annak idején így festette meg a száz év múlva beköszönő világot: „Még száz év múlva is lesznek emberek, sokan lesznek, akik hazájukat szeretik, kik az emberiség nagy bajait orvosolni törekszenek, kik a semmiből teremteni az embererőt Isten-erővé emelni igyekeznek. De ezekkel szemben fog állni az a másik óriás, akinek neve nihil, a semmi, aki nem hisz semmit. Sem Istent, se hazát, se nemzetet, se túlvilágot, se államot, se emberi törvényt, se családot, se becsületet, se költészetet. Aki megtagadja a múltat, nem bánja a jövendőt, akinek nincs más célja, mint a mai nap, más ura, mint az én, más törvénye, mint azt tenni, ami neki jólesik.”
Keressük a választ arra a kérdésre, vajon honnan ez a kísérteties és zseniális megsejtése, mi több, megértése a XX–XXI. századi civilizációnak. „Kölcsönt az állam semmi áron nem kap már, sem az angol, sem a német piacokon, a Nemzeti Bank sem előlegezhet. Törülni kell a kiadásokból, mert az egész direkt adót elnyeli már az államadósságok kamatja. Ellenben van szerencsém több új törvényjavaslatot beterjeszteni, ami pénzt hozna be. Már vannak is rá vállalkozó konzorciumok. 1) Agglegényi adó, 2) születési adó, 3) iskola adó, 4) zeneadó és végül van egy konzorcium, amely vállalkozik a Dunát bérbe venni.” Mielőtt meghűlne ereinkben a vér, szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem a legutóbbi, volt pénzügyminiszter titkos és kormányülésre szánt jelentéstervezetéből idéztem, ez még mindig Jókai írása: A jövő század regénye.
Vajon hogyan válhat képessé az ember, hogy ilyen élesen lássa előre a világ és hazája sorsának irányát? Azt hiszem, csak az nyúlhat biztos kézzel a jövőhöz, aki szilárdan áll a jelen talaján, és aki képes arra, hogy leásson a gondok gyökeréig. Aki így tesz, aki érti és uralja a jelent, annak hatalmában állhat, hogy hosszú távra lássa a változások, a fejlődések, az alakulások következményeit. Ha nem szembesülünk a jelen problémáival, csak homályos látomásokra futhatja. Semmitmondó és zavaros jövőképekre. Olyanokra, amilyeneket évtizedekig mázoltak a magyar emberek elé. A jelen bajaival való megbirkózás helyett hol Keleten vöröslött fel a reményt keltő nap sugara, hol Nyugatra, Brüsszel felé kell nyomulnunk. Hol szocializmust, hol modern köztársaságot építünk. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy az ígért jóléthez valahogy sohasem sikerült közel kerülniük, és várakozás közben arra eszméltünk, hogy már évtizedek óta összehúzott nadrágszíjjal kell élnünk. Már sokan azt hihették, a jóléti rendszerváltoztatás jólétet is jelent. De kiderült, azt azért csak óvatosan mérik. Óvatosan mérik, mint a furfangos kofa annak a vevőnek, aki a pultjánál ácsorog így morfondírozva: öt kiló krumplit szeretnék venni, de félek, nem bírom el. Mire az árus: dehogynem drága, majd úgy fogom mérni, hogy elbírja. Ennyit a ránk mért jólétről.
Tavaly májusban még azt mondtuk magunkról, hogy a jövő szövetsége. Most már elmondhatjuk, hogy a jelen néppártja is. Abroncs, ami összetart, erőkoncentráció a jelenben, ami képessé tesz minket arra, hogy a megrekedni látszó magyar életnek új lendületet adjunk.
Biztonságos életre vágyunk
Nem Magyarországnak kell európaibbnak lennie, hanem mindenekelőtt a munkabéreknek és a nyugdíjaknak. Biztonságos és otthonos Magyarországot szeretnénk, biztonságos és otthonos Magyarországot szeretnénk, ahol a munkát megbecsülik, sőt elsősorban a munkát becsülik meg. Ha a modern köztársaság megszorító csomagokat, elbocsátásokat, munkahelyek megszűnését, az otthonteremtés lehetőségének felszámolását, bankbotrányokat, inflációt és sokszorosan növekvő államadósságot jelent, akkor ebből a modern köztársaságból a magyar emberek nem kérnek. Mi nem modern, hanem biztonságos életre vágyunk, amelyben a jólét és a munka összetartozik. Olyan életre vágynak a magyar emberek, ahol a jólétnek a munka az elsődleges föltétele, és a munkának a jólét a természetes következménye. Olyan országban akarnak élni, ahol a manapság elválasztott munkát és jólétet újra sikerül egyesítenünk. Ehelyett ma egyre inkább nő a bizonytalanság Magyarországon. Sőt úgy tűnik, a bizonytalanság kiszolgáltatottságba torkollott. Az idős emberek, a gyermekeket nevelő családok kiszolgáltatottnak érzik magukat, mert nincs pénzük létfontosságú gyógyszerekre. Kiszolgáltatottak a munkanélküliek, különösen, akik tartósan azok, de sokan félnek a dolgozók közül is, mert tudhatják, illetve nem tudhatják, holnap nem szűnik-e meg a vállalat, mint az oly sokszor megtörténik nap nap után a szomszédjuknál. Az is kiszolgáltatottságot szül, hogy becsületesen dolgozó emberek, egy élet munkájában megfáradt idősek a hazai harminc–ötvenezer forintos nyugdíjból kényszerülnek megélni. Az árak tekintetében hazánk utolérte Európát, sőt itt-ott el is hagyta. Ám a bérek, a munkából származó jövedelmek alig csökkentették lemaradásunkat. Kiszolgáltatottnak érzik magukat azok is, akik ma semmi esélyt nem látnak arra, hogy saját otthont teremthessenek maguknak és családjuknak. Kiszolgáltatottnak érzik magukat azok az emberek, akiknek néhány évük van a nyugdíjig, de nem tudják, mekkora lesz a nyugdíjuk, és lesz-e rá egyáltalán fedezet az ország addigra a mainál is vészesebben eladósodó költségvetésében. Kiszolgáltatottnak érzik magukat a gazdák, akik a földből próbálnak megélni, de nem kapják meg a támogatást, amire szükségük lenne, és ugyanúgy járna nekik, mint nyugati társaiknak. És kiszolgáltatottnak érzik magukat a kis- és a középvállalkozók is, mert nemhogy csökkennének, nőnek az adóterheik, és újabb és újabb bőrt akarnak lehúzni róluk. Magyarország gazdasága is napról napra kiszolgáltatottabb. Aki eladósodik, elveszíti függetlenségét. Egyre inkább azt kell tennünk, amit a hitelezők követelnek. És ők nyilván a saját érdekeik szerint járnak majd el. Vagyis szűkül, fogy és apad hazánk pénzügyi önállósága, s vele együtt szabad akarata. Mit tanácsolhatunk ilyenkor? Talán azt, amit az édesanya válaszolt gyermekének, aki azt kérdezte tőle, mit tegyen a tésztára. A fedőt, lelkem, hogy a többieknek is maradjon.
A rendszerváltó Magyarország álma
A rendszerváltó Magyarország álma a szabadság és a biztonság volt. Abban bíztunk, akkor mindenkinek lesz értelmes munkája, és mindenki emberhez méltó módon megélhet a munkájából. Így lett-e? Abban bíztunk, mindenkinek lehetősége lesz otthont teremteni maga és családja számára. Van-e erre ma esély? Abban bíztunk, hogy aki egy életet ledolgozott, annak kijár a gondtalan élet és a pihenés. Azt akartuk, hogy a magyar embereknek ne kelljen rettegniük attól, hogy nem tudják kifizetni az örökké emelkedő árakat, gázszámlát, villanyszámlát. Így lett-e? Abban bíztunk, hogy a vidék a szabadság levegőjén lábra kap, megerősödik, és visszatér a gazdavilág aranykora. Így lett-e, kedves barátaim? S mit hallunk mentegetőzésképpen? A piacgazdaság nem úgy működik. Vannak törvényszerűségek. A világgazdaság alakulása. Erre nem futja. Akartuk, de mindig közbejött valami. Még nem láttuk a makrogazdasági folyamatokat. Talán nincs is szükség annyi gazdára, most inkább brókerekben gondolkodunk. És így tovább. Talán ismerik a történetet, amikor másfél kiló vaj eltűnik a kamrából. A háziasszony a macskára gyanakszik, rá is teszi a mérlegre, épp másfél kilót nyom. No, a vaj már megvan, de akkor hol a macska? – kérdi a háziasszony. A lényeget, a rendszerváltozás álmát eddig még nem teljesítettük be. Sokszor éreztük már azt, közel vagyunk. Az igazság az, hogy mind a mai napig nem sikerült egyszerre megteremteni a szabadságot és a biztonságot. S aki kiesett a biztonságból, azt nem vigasztalja a szabadság. Mert a szabadság csak akkor köt össze bennünket, ha sikerül biztonságba helyeznünk magunk és családunk életét. Sőt aki kiesett a biztonságból, úgy érzi, a szabadság sem segít rajta, s ezért már a szabadságnak sem barátja. S joggal érzi úgy, hogy ő bizony kiesett a nemzet kötelékéből is. Nemzet, közösség, összetartozás, közös célok, könnyen lehet, semmit nem jelent neki, hiszen saját népe képtelen olyan világot felépíteni, amelyben neki és családjának biztonságos hely juthatna. Márpedig mi nem adhatjuk fel eredeti céljainkat. Nekünk a szabadság és a biztonság egyszerre kell. Mindkettőre szükségünk van, és ebből nem engedhetünk. Nem engedhetünk, mert ha jól belegondoltok, a szabadság az, amikor mi mosolygunk másokra, a biztonság pedig az, amikor mások mosolyognak ránk. A biztonság teret ad a szabadságnak, a szabadság pedig értelmet a biztonságnak.
Újra fontos pillanathoz érkeztünk. Az európai uniós csatlakozás küszöbén állunk. A csatlakozás csak akkor szolgálja a magyarok érdekét, akkor teljesíti be célját, ha általa szabadságunk és biztonságunk növekszik. Május 1-jén mindössze annyi történik, hogy Európa számunkra Magyarország lesz, ahogy a francia ember számára Európa Franciaországot, a németek számára elsősorban Németországot jelenti. Valójában azért csatlakozunk, azért változtatunk, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk.
A régi korok ismerői, történetírók szerint Róma azért lett nagy, mert szerették. Szeretnünk kell hát Magyarországot, hogy erős, biztonságot adó hazánk lehessen az európai nemzetek közösségében. Az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem mert az övé, mert az övéi lakják.
Petíció egymillió aláírással
Mi azt akarjuk, hogy minden magyar a csatlakozás nyertese legyen. Mi senkit nem hagyhatunk kiszolgáltatott helyzetben. Magyarország első európai néppártja nem hagyhat senkit az út szélén. Az embereknek érezniük kell, hogy nem egyszerűen közel állunk hozzájuk, mi közöttük vagyunk. Az ő oldalukon állunk. És ezt azoknak is érezniük kell, vagy legalábbis kellene, akik a legutolsó választások alkalmával nem ránk szavaztak. A csatlakozásnak valójában biztonságot kell hoznia. A csatlakozás akkor jó, akkor sikeres, ha biztonságot hoz minden magyar család számára. Ha általa a biztonság erősödik, és legkevésbé sem a bizonytalanság. Mi Európára mindig úgy tekintettünk, mint biztos menedékre. Mint egy biztonságot adó várra. Mi mindig megvédtük, ha támadták, rajtunk Európa ritkábban segített. Itt az idő, hogy nekünk is jusson legalább valami az európai biztonságból.
Mondjuk meg az igazat, nehéz pillanatban csatlakozik Magyarország az Európai Unióhoz. Nehéz pillanatban, mert mára odalett a mindennapok biztonsága. Ha nem teszünk azonnal valamit a biztonság helyreállítása érdekében, akkor a csatlakozás nem biztonságot hoz, hanem újabb bizonytalanságot. Abból pedig már van elég. Ma még tehetünk azért, hogy mindez ne így legyen. Ne kerülgessük a forró kását, az igazság az, hogy ma Magyarországon nincs senki, aki megvédené az emberek biztonságát. Nincs más választásunk, össze kell fognunk az emberekkel, és velük szövetségben kell megvédeni a csatlakozás biztonságát. Mert a biztonságos csatlakozás igenis lehetséges. Ha tartósan csökkentjük a gyógyszerek árát, ha leállítjuk a kórház-privatizációt, ha megvédjük a munkahelyeket, ha támogatjuk a gazdákat, ha megfékezzük a közüzemi áremeléseket, vagyis ha megváltoztatjuk a jelenlegi költségvetést. Mi, az első magyar európai néppárt készen állunk erre. Annak érdekében, hogy az Országgyűlést rávegyük a szükséges és elkerülhetetlen lépések megtételére, hogy átérezzék végre a helyzet súlyát és komolyságát, a mai napon nemzeti petíciót indítunk a költségvetés módosítására, amelyet egymillió aláírással fogunk megerősíteni.
Eljött az idő, hogy lépéseket tegyünk a három pilléren, a munkán, az otthonon és a biztonságon nyugvó európai élet felé. Eljött az idő, hogy véget vessünk a kiszolgáltatottság korszakának. Elég erősek vagyunk már ehhez. Kérlek benneteket, juttassuk el a nemzeti petíciót minél több emberhez. Én is veletek leszek majd. Itt a feladat, ideje mozdulni. Menjetek, csináljátok! Ismeritek az örök tanácsot, legyetek okosak és szelídek! Tartsátok észben: a szabadság és a biztonság különös dolog! Mindkettőre igaz, hogy minél több felé osztjuk, annál több jut belőle mindenkinek. Oszszuk hát, osszátok hát, minél több felé, hadd jusson belőle mindenkinek!
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
origo.hu
Meghalt Jelenits István
