A kereszt botránya

Magyarországon is vetítik már Mel Gibson A passió című filmjét, amely Krisztus földi életének utolsó tizenkét óráját és kereszthalálát mutatja be. A katolikus egyház szerint a film az evangéliumokban közöltek szerint történeti hűséggel mutatja be a szenvedéstörténetet; mások antiszemitizmussal vádolják a film készítőjét, mert A passió azt sugallja, hogy a zsidók felelősek Krisztus haláláért.
A magyar társadalom nagy része nem rendelkezik vallási, egyháztörténeti ismeretekkel, ezért fölösleges viták helyett célszerűbb arra válaszolni, hogy az istenember Jézus miért vállalta önként a kereszthalált, és miért utasították el őt, a bűntelent a zsidó nép akkori vezetői.
A Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy a Genezist követően Isten megszemlélte a világot, és megállapította, „hogy az jó”. Az ószövetségi bölcs szerint is az emberben eredetileg minden a helyén volt (Préd. 7, 30). Az emberi szellem alá volt vetve az Istennek, és a harmonikus állapot nemcsak az Isten és az ember között volt meg, de magában az emberben is, a test és a lélek között teljes volt a harmónia. Ezt a paradicsomi rendet felbontotta a bűn, a harmónia helyébe a diszharmónia lépett, az önkéntes alávetettséget a lázadás váltotta fel.
A szabad akarat az ember alapvető tulajdonsága, általa lett a történelem alanya és értelme. Ugyanakkor általa lett a bűnnek is alanya és a bűnbeesés következményeinek szerzője. Az ember a bűnben az ellen a helyzet ellen lépett fel, hogy ő teremtmény, s hogy ennek következtében hódolattal és engedelmességgel tartozik Istennek.
A lázadó ember a látható világban önmagának ura, istene akart lenni, kész volt Istennek hagyni a láthatatlan világot. Ez a lázadó szellem kísérti az embert történelme során; ma is korunk alapkérdése. Isten figyelmeztet, hogy nem az ember a természet teremtője, s nem a természet az emberé. Mindkettőt egymástól különállónak teremtette Isten. Isten ellenáll annak, hogy az ember Istennel vagy a tudaton kívüli világgal azonosítja magát. Istennel nem lehetséges az összeolvadás, és a világmindenséget az embertől különállóként alkotta meg.
Isten előre látta az első emberpár bukását és azt, hogy az ember visszaél szabadságával. Mégis jónak találta a teremtést. Feltehető, olyan világot akart, amelyben az ember önként, szeretetből hódol Istenének. Nem akart gépesített édent, amelyre korunk civilizált közössége törekszik, létrehozva egy gépi úton szervezett szuperstruktúrát, amely az élet minden területén hatást gyakorol. Isten az embert bűnbeesése után sem hagyta magára. Már az Ószövetségben kifejezésre jut a remény, hogy a Messiás valósítja meg az Istennek a világra vonatkozó terveit, s hogy az általa hozott kegyelmi rend kozmikus arányokat ölt (Iz. 15, 16–24; 66, 18–24).
A Messiás a megváltó Jézus Krisztus, az Istenember a történelmi tragikum feloldója. Krisztusnak földi élete, halála és feltámadása által az Atya kinyilvánította az üdvösség útját. Jézus feltámadása igazolta, hogy a kereszthalála valóban engesztelő áldozat volt. Pál apostol a keresztény hitvallást foglalja össze a húsvéti misztériumban: „Nekünk is üdvösségünkre van, ha hiszünk abban, aki a holtak közül feltámasztotta Urunkat, Jézust, aki vétkeinkért halált szenvedett és megigazolásunkért feltámadt” (Róm 5, 24–25). A megváltásnak előfeltétele a Fiú emberré levése.
Jézus keresztáldozata az Atya gondolata volt. Kezdeményezésére azért volt szükség, mert az ember önerőből nem tudja a bűn terhét levetni és elnyerni az örök üdvösséget. Az Atyát az emberiség nevében kiengesztelni csak emberi élettel lehetett. Ezért Jézusnak emberré kellett válnia, természetesen a bűnben való osztozás nélkül. Emberi alakjában is isteni személy maradt, de élete emberi volt, úgy élt, mint más ember. Az Atya elfogadta az áldozatot, és „Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket” (2 Kor, 5, 19). A bűnbocsánat forrása tehát Krisztus keresztáldozata.
A korabeli zsidóság tudatától messze állt a szenvedő Messiás alakja. Győzelmes uralkodót vártak a Messiásban, aki Izrael dicsőséges országát megalapítja. Ők is tudták, hogy a Messiás eljövetele az üdvtörténet legnagyobb eseménye lesz. Ez Jézusban – szerintük – nem teljesedhetett be, akinek alakját nem vette körül Isten dicsősége, és aki kereszten fejezte be életét, mint egy gonosztevő. Figyelmen kívül hagyták Izajás próféta jövendölését, aki Istent is bántalmazó Ákáz királynak megmondta: „Isten majd bebizonyítja hatalmát. Ez lesz a csodajel: Íme anya lesz a Szűz és fia születik. Fiának neve: Velünk az Isten. Egyszerű emberként él: legyőzi a rosszat és diadalra viszi a jót” (Iz. 7, 10–15).
Másutt: „Virág fakad a választott népből: a Szűz gyermeke, az Istenember” (Num 17, 8).
A keresztény tanítás szerint a Megváltó Isten országát úgy valósítja meg, hogy legyőzi minden ellenségét, a halált és a bűnt, s miután egyetemes feltámadásban kimutatta győzelmét, országát átadja az Atyának (1 Kor 15, 28). Ekkor az Atya Krisztus fősége alatt összefoglal mindent, ami a mennyben és a földön van (Ef 1, 10). A menny és a föld a teremtett világ. „A végső állapot tehát az lesz, hogy megszűnik a bűnös ellentét a teremtmények között. Akik Krisztus kegyelmével üdvözöltek, mind elismerik az Atya akaratát, egyek lesznek a szeretetben, s kialakul az a kép, ami a teremtésben az Atya szeme előtt lebegett” (Rózsa H.– Gál F.: Jézus kereszthalála és feltámadása, Szt. István Társulat, 1982).
Krisztussal való közösségünk elviselhetővé teszi a földi szenvedést, életünk problémáinak megoldását. A megváltás nem ment fel a földi szenvedés alól, azt csupán elviselhetőbbé teszi és érdemszerzővé, sőt részese lesz Krisztus megváltó áldozatának (Kor. 1, 24). „Előbb szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róm 8, 17). A keresztény tanítás nem a kollektív bűnösségre és üdvözülésre helyezte a hangsúlyt, hanem az egyénre mint személyre s az egyén lelkiismeretére mint az Istennel való kapcsolat eszközére. Jézus kereszthaláláért is a szenvedéstörténet szereplői felelnek (a főpapok rendje, valamint a római kormányzóság) közreműködésük arányában.
A Szentírás ismeretében érthetőbbé válik a film mondanivalója.

A szerző jogász