Két éve – mint a nem várt gyerek – megszületett az esélyegyenlőségi kormányhivatal. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Esélyeink nem nőttek, de csökkentek, különösen azoké, akik miatt világra hívták. Nagy vihart nem kavart a hivatal élén történt váltás sem, hiszen az új miniszter asszony is csak annyit tud tenni, amenynyit pénz nélkül tehet. Ez pedig nem más, mint miniszteri rangra emelt civil feladat. A civilek ereje ugyanis a személyes odafigyelésben van, kis pénzzel is sokra képesek. A hivatal viszont akkor hatékony, ha van pénz és hatáskör. Ez esetben egyik sincs. Csak abban reménykedhetünk, hogy az új miniszter kevéske esélyével próbál jól gazdálkodni az egyre esélytelenebbek javára. Ami pedig nem megy, az nem megy. Ő talán tudja, hogy az eredménytelenséget nem lehet ultrafeminista szólamokkal elfedni.
Maga az esélyegyenlőség – lévén uniós fogalom – megérdemel egy rövid elmélkedést. Mint minden politikai kérdésnek, ennek is két megközelítése van. Nyilvánvaló ugyanis, hogy két politikai oldal van, két eszmeiséggel, két ember- és társadalomképpel, ebből adódóan két életforma képviseletével. A polgári oldal a hagyományosan európai, vagyis a keresztény értékrendet képviseli – van, aki radikálisan és van, aki nagyvonalakban. A másik oldal a neoliberalizmust vallja magáénak. Az SZDSZ meggyőződésből, az MSZP jobb híján, inkább tettekben, mint szavakban. (Ilyen beismerés megbújik a Hiller-féle tanulmányban is.)
A liberálisok szimpátiával fordulnak minden felé, ami különbözik az általánostól, a hagyományostól. Érdeklődésüket nem befolyásolja a jelenség értéktartalma, elégségesnek tartják a személyes döntés szabadságának biztosítását. Ezzel szemben a keresztény megközelítés a társadalmi cselekvés elfogadható motívumának valamilyen érték megvalósításának szándékát tartja. Ezért a két oldal sokféle megnevezése közül a legpontosabb az értéksemleges-értékcentrikus megjelölés, hiszen ez a két szemlélet lényegére utal. Az esélyegyenlőség ügyét tehát más megközelítésből és más hangsúlyokkal, de mindkét oldal támogatja. Az egyik kisebbségpártiságból, a másik az elesettek védelmének kötelezettségéből.
A fogalom értelmezésénél józanságra van szükség, tekintettel arra, hogy ezen a területen rajongók garázdálkodnak. Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a teljes esélyegyenlőség megvalósíthatatlan. Hiszen egy férfi sosem szülhet gyermeket, egy mozgássérült nem lehet távfutó, és hetvenévesen nem lesz senki szépségkirálynő. Elérhető cél viszont a mozgássérültnek az akadálymentes közlekedés, az apának, hogy gyermekeit kellő nevelésben részesítheti, a hetvenévesnek az emberhez méltó öregkor.
Az is világos, hogy az esélyeken könnyebb javítani, ha az érintett önereje is megmozdul. Ez különösen igaz a képzettség hiányával küzdők, a munkanélküliek és a nagycsaládosok esetében. Ma már mindenki előtt ismert – akkor is, ha a szavazatszerzés szempontja a baloldalon ezzel ellentétes megnyilvánulásokat eredményez –, hogy az igazi segítség nem a segélyezés, hanem a teljes ember segítése, a személyiség megerősítése, a munkakedv felkeltése, a munkalehetőség megteremtése. Ezt a megoldást erősíti, ha emberképünkben az emberi jogok mellett megjelenik a felelősség mások és önmagunk iránt, illetve a kötelesség szempontja.
Az esélyteremtés programjának egy átgondolt, egységes társadalompolitika részévé kell válnia. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a hiteles jövőkép és az emberi problémák iránti érzékenység. Sajnos, a Medgyessy-kormány egyikkel sem rendelkezik. A sokat emlegetett bankárszemlélet nem ellenzéki kampányszöveg, hanem a kormányfő és több kormánytag életformájából adódó, a kormányzati munkát gyengítő korlát. Emiatt az emberek életét közvetlenül befolyásoló kormányzati intézkedések motívuma sok esetben a szavazatvásárlás és nem az egészséges társadalom formálása. A társadalom életét irányító normák megerősítése fontos a polgári oldal számára. Ezért ad több esélyt például a gyermeket nevelő családoknak, mint az egyneműek párkapcsolatának.
Az esélyegyenlőség nem önálló kormányzati terület, hanem kormányzati szempont, amelynek minden terület intézkedéseiben meg kell jelennie. Ha egy miniszterelnök a rászoruló rétegek esélyteremtésének szempontját mégis önálló tárca rangjára kívánja emelni, akkor pénzt, hatáskört, apparátust és intézményrendszert biztosít hozzá. Nevet is ad neki, nagy valószínűséggel szociális minisztériumnak kereszteli. Nevezheti persze esélyegyenlőséginek is, de a politikai marketing szakemberei erről le fogják beszélni. Hiszen bármennyire európai is a fogalom, a hazai kudarc úgy lejáratta, hogy egy ideig mindenkiben gyanút ébreszt. A probléma súlyát jelzi, hogy a rászoruló rétegek esélyei még jobban romlottak, mint az össztársadalomé.
Példának említhetjük a fogyatékossággal élőket. Szimbolikus jelentősége van a Fogyatékosok Esélye Közalapítványtól megvont 180 millió forintnak. Nem ez fogja pótolni az államháztartás hiányát, viszont sokakat megfoszt a nekik fontos pályázati lehetőségtől. A gyógypedagógus-képzés ellehetetlenítése hosszú távon veszélyezteti a fogyatékosellátást. Nem sikerült növelni a tovább tanuló roma fiatalok számát, és javítani a gyermeknevelésről visszatérő nők munkaerő-piaci helyzetét. Viszont sikerült megalkotni a botrányos antidiszkriminációs törvényt, amely Európában egyedülálló módon sérti az egyházi autonómiát. És persze közben szólt az ideológiai nóta, és pufogtak az ultrafeminista szlogenek.
Az előző ciklusban nem sokat beszéltünk az esélyegyenlőségről, viszont nagyobb figyelmet kapott és több lehetőséghez jutott a szociális terület és a gyermeket nevelő magyar családok. Esélyt adtunk a szegény családból származó gyerekeknek a tanuláshoz a tandíj eltörlésével és a diákhitel bevezetésével, a kistelepüléseken élőknek a vidéki Magyarország megerősítésével, a gyermekeket nevelő és dolgozó szülőknek az adókedvezménnyel, az otthonteremtőknek a kedvezményes lakáshitellel, a hazai kisvállalkozóknak a Széchenyi-terv támogatásaival, a családi gazdaságoknak a kamatmentes hitellel és az elővásárlási joggal – és mindnyájunknak azzal, hogy volt jövőképünk.
Az új út kereséséhez bátorság kell, még több a beismeréshez, ha eltévedtünk, de ennél is több visszatérni az elhagyottra.
A szerző az Orbán-kormány volt szociális minisztere,
országgyűlési képviselő
origo.hu
Magyar durván támadta az árvízi védekezésben résztvevőket
