A kései kádárizmus virágai

Elképedve nézi az ember a bukott miniszterelnökkel készített interjút. Először azért, mert Medgyessy folyamatosan és viszonylag választékosan beszél. Úgy tűnik, ha magáról, az ő bőréről van szó, akkor használni tudja az anyanyelvét is. Másodszor elképedhetünk a saját magáról rajzolt önképen s a magyar társadalom helyzetéről vizionált csodálatos jelentésen. Mindkettő szinte tökéletes. Az egyikben röpködnek az elvekről s a pozitív tulajdonságokról bizonykodó mondatok, a másik egy virágzó és tekintélyes országot láttat – idegenek számára bizonyára meggyőzően.
Csak azt nem lehet érteni, ha minden ilyen szép, miért jött a sima bukás. Aztán kétszer is elhangzik a nagy bölcsesség: a silány emberek miatt. A baj tehát mások készülékében volt. A mosakodás tragikomikus ellenpontja Csillag miniszter saját magáról rajzolt elvi és gyakorlati nagyformátumúsága. Ő is mindenben jó és sikeres volt. Igaz, a másik, előző nagy formátum ezt már nem így látta. De úgy látszik, nem szerencsés, ha ilyen nagy formátumok találkoznak. Tehát jó kádári időket idéző módon minden oldalon jó elvekről és sikeres gyakorlatokról van szó – de személyi síkon baj van. Cserélni kell, mert a műintézmény csak új látványossággal lesz még jobb.
Lelombozóan szomorú a beszélgetéssor, amelyből mindig kiderült, hogy nem arról van szó – hogy miről, azt viszont már nem tudjuk meg, Medgyessy egyszerűen nem érti, de persze majd meg fogja írni –, hogy miért akartak tőle sürgősen megszabadulni. Pedig ha mást nem, azt hallhatta: a hatalomért rettegni kezdett elvtársainak a 2006-os siker lebeg a szemük előtt. Az tehát, amelyet nem tudnak a végtelenül sikeres és nemzetközi tekintélyű Medgyessyvel elképzelni. Úgy látszik, a tipikus kádári apparátcsik még az elvtársi kritikákat sem volt hajlandó figyelembe venni. Minek is, jó hatalom van, az ő hatalmuk – teljesen nyilvánvaló, hogy így jó mindenkinek.
Nos, a hatalmon maradást a mai körülmények között automatikusnak már nem tartó „liberális” és „szocialista” elvtársak az EP-választás számukra sokkoló valósága miatt (a „liberálisok” is hiába sulykolták a győzelmüket) megrémültek. Néhány ipari és agrár rozsdaövezetet leszámítva a 2002-ben még sikeresen butított csodaváró szavazók nem erősítették meg a szárnyaló gazdasági makromutatók gerjesztette jó társadalmi közérzetet. Sőt. A számok kifejezetten arra utaltak, hogy a tőzsde szárnyalását és Csillag úr liberális elégedettségét is figyelmen kívül hagyták. A hatalmas erőforrásokkal és talpnyaló médiamunkások hadseregével rendelkező szocialista-liberális tábor talpasai – a csak a politikai hatalom birtokában jelentőséggel és pénzzel bíró népség – elkomorult. A diadalmas hárommilliós szavazótábor egymillióra olvadt. A máskor oly nagy tisztelettel emlegetett politikacsináló közvélemény-kutatások adatai még rosszabbra utaltak.
Jellemző a kádárilag bankosított Medgyessy politikai alapbeállítottságaira, hogy még erre sem figyelt. Minek? Az Öreg idejében is károgtak értelmiségiek, aztán a vezetés korrigált s a dolgok történtek. Nyugodtan nyaralt akkor, amikor az aggódáson túl már fenték a kést a zsákmány szokásos bolsevista újraelosztásán gondolkodók is. Azok, akiket persze nem a magyar társadalom bájai érdekeltek. A jövőre nem járó vonatok, az újra körzetesítendő iskolák, a privatizálás után bezárt üzemek, a piacosítandó felsőoktatás, a profitnak kiszolgáltatott egészségügy és energiaszektor stb. kérdései Medgyessynek nem léteztek. Sőt, az ürügyként használt Csillagnál sem kérdések.
De hát akkor miért robbant a koalíció? Nos, éppen mert még 20 hónap biztosított zsákmányszerzési lehetőség van, s ebbe újak is be akarnak kapcsolódni. Nem az agrárium halódó kicsinyei s nem az ellehetetlenülő térségek munka nélkül szűkölködőinek érdekei játszottak szerepet abban, hogy elzavartak – csúnyán – egy alkalmatlan embert. Jól jellemzi, hogy mindezek csak az ürügyet adták. Mert következményeik veszélyeztethetik a csalárd módon szerzett hatalom megtartását. A csalárdságot most már egyre többször a baloldalon is kimondják. Nem a társadalmi bajokat kell orvosolni, hiszen arra neoliberális módon nincs lehetőség, a reagálás és a változás, a megújulás látszólagosságát kell kommunikálni. Például Kovács László napokon belül már x. alkalommal magyarázza el az őt elégedettséggel eltöltő események semmitmondó változatát. Szóáradat önti el a magyar világot s a nép nyilvánvaló bajai maradnak, de valószínűleg új elvtársak jutnak forrásokhoz.
A szocialista talpasok tudják – Medgyessyvel ellentétben –, hogy ők nincsenek Európában. De ők elégedettek egy szimpla helyi hatalommal is, s nem nagyon érdekli őket holmi modernség és európaiság. Hatalom kell, ameddig lehet. Medgyessy is így volt ezzel, de hamis elitizmusában már nem volt képes érzékelni azt, hogy nem a kádárizmusban tiszteskedik. A talpasok sem érzik igazán a demokráciát, de a mi kutyánk kölykeinek tősgyökeres hangulatát igen. S ezzel győztek. Silány emberi magatartás ez – igaza van Medgyessynek –, de az övé semmivel sem különb. Minden marad a régiben.