Baloldali támadás a haderőreform ellen

Áldott béke korát éljük. Szabad országban igyekszünk kiheverni a kommunista korszak négy évtizedének erkölcsi és anyagi romlását. Számos seb van, amit lassan gyógyítgatunk, s mindegyikhez sok-sok pénz kell. Az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság, a közlekedési infrastruktúra és sorolhatnánk, mi minden van súlyos lemaradásban a magunk igényeihez és az Európai Unió átlagához viszonyítva is. Ki az, aki ilyenkor jó szívvel költené az adófizetők forintjait haderőfejlesztésre? Pedig kell. Költik is, csak rosszul, hamis ígéretekkel és sunyi csúsztatásokkal tévesztve meg az embereket. Ideje lerántani a leplet.
A szocialisták haderőreformjaiból soha semmi nem valósult meg. Az ígéretekből csak az lett valóság, hogy a hadsereg mindig kisebb lett. Sem 1994 és 1998 között, sem most nem javultak érdemben az élet- és munkakörülmények, nem nőttek az illetmények, nem korszerűsödött a haditechnika és mélyen elhanyagolták a kiképzést. Ezzel szemben az egyre zsugorodó és egyre rosszabb kondíciókkal bíró honvédség egyre növekvő költségvetési pénzeket, adóforintokat emésztett fel. Eközben a honvédség kezelésében lévő ingatlan- és ingó vagyon a töredékére zsugorodott úgy, hogy a tőle való megszabadulás mindig több pénzt vitt el, mint amennyit hozott. Így van ez most is. Egy kivétellel, a 2005-ös költségvetési számokat ismerve, több mint egy évtized után először fordul elő, hogy a védelmi költségvetés a tervezett növekedés helyett radikálisan csökken. A 2004-es honvédelmi költségvetési keretszám 350 milliárd forint volt, igaz, ebből a Draskovics-csomag közel 20 milliárdot elvitt, a 2005-ös tervezett összeg azonban már csupán 282 milliárd forint.
Képességalapú honvédségről beszélnek a szocialisták, miközben alapvető képességeket építenek le. Sokat hallottunk már a tüzérség és a harckocsizó fegyvernem felszámolásáról, ami valóban járhat még tragikus következményekkel, de valahogy kikerült a közfigyelemből, hogy más létfontosságú képességeket részben vagy teljesen felszámolnak. Egyebek között a felderítő, híradó, rádiófelderítő alakulatokat. A megmaradó képességek kizárólag szövetségesi keretek között másod-, harmadrendű kisegítő feladatok ellátását teszik lehetővé. Nyíltan ki kell mondanunk, hogy a rendszerváltás óta a békeidejű Magyar Honvédség soha nem lett volna képes önállóan az ország védelmét egy esetleges nagyobb támadással szemben biztosítani. A honvédelem azonban intézmények és törvények által biztosított intézkedések rendszerével komoly visszatartó erőt képezhetett bármilyen ordas szándékkal szemben, míg ma deklaráltan lemondott Magyarország az országvédelemről, teljes mértékben a szövetségesek kezébe téve hazánk biztonságát. Tudjuk, hogy a NATO joggal várja el, hogy minden tagország arányosan vegyen részt a közös védelmi erőfeszítésekben.
A világ jelentősen megváltozott, a NATO-nak van új doktrínája. A prágai csúcstalálkozón azonban nem arról volt szó, hogy a tagországok feladják országvédelmi képességeiket, hanem arról, hogy fejlesszenek ki olyan speciális képességeket, amelyekkel bekapcsolódhatnak a terrorizmus elleni globális küzdelembe. Kizárólag a szocialista honvédelmi kormányzatunk fordította ezt le önmagának úgy: bőven elég, ha ezervalahányszáz katonával a NATO, és főleg az amerikaiak oldalán ott vagyunk a világ izzó térségeiben, és akkor az itthon maradó honvédség az enyészeté lehet.
Amikor katonai képességekről beszélünk, az több síkon és több tényező által jelenik meg. Mindennek a kiinduló alapja az ország védelmi képessége. Még akkor is, ha ezt a szövetségesekkel együtt képzeljük el. Ennek legfontosabb bázisát a személyi állomány, a katonák és a potenciális katonák képezik. A kellő számban jól kiképzett katona, akiknek mélyen szívükben rejlik a haza védelme iránti elkötelezettség, jelenti az igazi erőt. Fegyvert, járművet, muníciót – ha baj van – viszonylag gyorsan lehet beszerezni. A harcra képes és kész katona „előállítása” az igazi kihívás, amit csak hosszú-hosszú idő alatt lehet megvalósítani, és nemcsak a szűk értelemben vett hadi kiképzéssel, hanem a honvédelem iránti társadalmi tudat fenntartásával. És itt ismét vissza kell mennünk az időben. A rendszerváltás utáni első szocialista kormányzás időszakában a hadsereg demoralizálódott. A polgári kormány fordított a tendencián és a ciklus végére elérte, hogy a katonáknak volt jövőképük, egzisztenciális biztonságuk, mert látták a minden területre kiterjedő arányos fejlődést, a világos ütemtervet, ami tíz év távlatában a professzionális haderő reális ígéretét hordozta. Azért is lehettek bizakodók, mert a döntések az akkori parlament hat pártjának egy évig tartó egyeztetését követően történtek meg, öt párt, köztük a szocialisták egyetértésével. Mi történt mégis?
A 95 százalékos parlamenti többséggel 2000-ben elfogadott országgyűlési határozatot a szocialisták 2004-ben felrúgták, és elkezdtek egy védelmi felülvizsgálatnak nevezett színjátékot. Az indítékaikat persze értjük. Rádöbbentek, hogy két markáns ígéretük együtt esetlegesen is csak akkor teljesíthető, ha ezért cserébe beáldozzák a Magyar Honvédséget, ezzel együtt az ország biztonságát. Mi is volt ez a két ígéret? Az egyik belpolitikai indítékú, hogy a 2000-es országgyűlési határozat célkitűzéséhez képest előre hozzák a sorkatonai szolgálat megszüntetését, és már ebben a kormányzati ciklusban leszerel az utolsó sorkatona. A másik külpolitikai indítékú volt, nevezetesen, hogy az előzőekhez képest magasabb szinten tesznek eleget a NATO-felajánlások teljesítésének.
Kezdjük az utóbbi gyökereivel. A NATO-csatlakozási tárgyalások idején a Varsói Szerződés emlőin felnőtt Keleti György és csapata a régi reflexek mentén felajánlotta a NATO-nak az akkori teljes Magyar Honvédséget. Ígérve, hogy az a csatlakozás idejére fegyverzetében, felszereltségében és kiképzettségében NATO-kompatibilis lesz. Ez teljes képtelenség volt már akkor, és a polgári kormány szembesült azzal a ténnyel, hogy radikálisan vissza kell vonni a korábban tett felajánlásokból. Ezt bizonyos mértékig tehette csak, mert még így is az a vád érte, hogy Magyarország a csatlakozás előtt mindent megígér, a csatlakozás után pedig semmit nem teljesít. A NATO megértéssel vette tudomásul a polgári kormány haderő-fejlesztési elképzeléseit. Túlzás lenne azt állítani, hogy elégedettek lettek volna, de az is erős túlzás volt, amikor Juhász Ferenc a NATO fekete bárányának minősítette Magyarországot, akként, mintha NATO-véleményeket aposztrofálna.
A két és fél év szocialista kormányzás elteltével a NATO elégedetlenebb Magyarország teljesítményével, mint valaha. Mégis elnézők, és további türelmükről biztosították a kormányzatot, amennyiben Magyarország a nemzetközi missziókban több szerepet vállal. Azért vagyunk erőnkön felül jelen Irakban, Afganisztánban és számos más távoli vidéken, hogy ezzel borítsunk fátylat a Magyar Honvédség egészének – NATO-szempontok szerint is – siralmas állapotára. Hazánk érdekeit semmilyen szempontból nem szolgáló missziókat csak azért vállal be a kormányzat, nehogy Brüsszelből hangosan kimondják: most már tényleg a NATO fekete báránya vagyunk.
Vessünk egy pillantást a sorkatonai szolgálat elhamarkodott megszüntetésének következményeire. 2000-ben közösen mondtuk azt, hogy tíz év alatt megteremtjük a sorkatonai szolgálat megszüntetésének feltételeit. Ezek kézenfekvő feladatokat jelentettek, úgymint: a laktanyák rekonstrukciója, hogy a szerződéses katonák szolgálati és életkörülményei az elvárható szintre emelkedjenek; kettő-négyszemélyes hálókörletek, kulturált tisztálkodási feltételek, legalább iskolai menza szintű étkeztetés, a kiképzési feltételek profi katonához méltó megteremtése, és nem utolsó- sorban az illetmények jelentős emelése. A polgári kormány ezt a folyamatot elindította, a szocialista kormány azonban megfordította a sorrendet. Azt mondták, hogy először megszüntetik a sorkatonai szolgálatot, és majd azt követően alakítják ki a professzionális haderő feltételrendszerét. Hogy mi lesz közben, arra máig nincs válasz, pontosabban az élet adja meg rá a választ. Nyomasztó a tiszthelyettes- és szerződéseskatona-hiány. Részben, mert a fiatalok az adott körülmények között nem vállalják az önkéntes szolgálatot, ha bevonulnak is, többségük kevesebb idő múltán, mint amennyi a sorkatonai szolgálati idő volt, felmondják a szerződésüket. Továbbá, mert a honvédelmi kormányzat tudatosan késlelteti a feltöltést azért is, mert a jövőbeni haderőstruktúra nincs kiérlelve, és azért is, mert a költségvetési fedezet sem áll rendelkezésre. A jól érzékelhető folyamatokból csak abban lehetünk biztosak, hogy professzionális haderő létrehozására belátható időn belül nincs esély.
A sorkatonai szolgálat törvényesen csak az alkotmány módosításával szüntethető meg. E tárgyban egy minden eddiginél méltatlanabb licit indult meg a kormányzó pártok között. Amikor a Fidesz áldását adta a sorkatonai szolgálat előre hozott megszüntetésére, annak ellenére, hogy a feltételek erre még nem érettek meg, a kormánypártok azt mondták, úgy kell megszüntetni, hogy soha ne lehessen visszaállítani.
A sorkatonai szolgálat megszüntetése ügyében folytatott négypárti tárgyalásokon és a parlamentben is a Fidesz számos, a NATO- és az EU-tagországokban bevett gyakorlathoz igazodó kompromisszumos javaslatot tett. A kormányoldal mindegyiket lesöpörte az asztalról. Az embernek lassan olyan érzése támad, hogy a szocialisták azért feszítik túl a húrt, hogy képtelenség legyen módosítani az alkotmányt, ami által a régi rendelkezések szerint marad fenn a sorkatonai szolgálati kötelezettség.
Nézzünk egy kicsit a mélyére, hogy a kormány javaslata valójában mit takar. Nem a sorkatonai szolgálat eltörlésére tettek indítványt, hanem a hadkötelezettség megszüntetésére. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak sorozott katonákat nem lehet behívni, hanem a három-öt, vagy akár több évet a hadseregben töltött, jól kiképzett, csak éppen hadsereget elhagyott, volt hivatásos és szerződéses katonákat sem.
Simicskó István tett javaslatot több alkalommal áthidaló megoldásra. Ez nem más, mint a Nemzetőrség vagy más néven Kiegészítő Védelmi Erő megszervezése. Ez a szervezet is a honvédelmi miniszter irányítása és a Honvéd Vezérkar szakirányítása alatt állna. Hangsúlyozottan, kizárólag önkéntes alapon vállalnának szolgálatot és kiképzést azok az állampolgárok, akik nem főhivatású, nem megélhetési katonák lennének, hanem zömmel szabadidejükben vállalnák azt az áldozatot, hogy megszerzik azokat a katonai alapismereteket, amelyek által képessé is válnának a készség mellett a haza védelmére.
A puding próbája az evés. Nincs kipróbálva, hogy beválik-e a jelen feltételrendszer mellett az önkéntes haderő Magyarországon. Mi van akkor, ha átmenetileg vagy tartósan működésképtelennek bizonyul? És mint tudjuk, még megtervezve sincs a haderő esetleges kiegészítése. Az álviták helyett arról kellene inkább beszélni, hogy hogyan tartsunk egyensúlyt a közvetlenül előttünk álló feladatok párhuzamos megoldásában. Mert egyidejűleg kellene fejleszteni a katonák élet- és munkakörülményeit, az illetményüket, a fegyverzetet, a hadfelszerelést, és eleget tenni az aktuális nemzetközi missziók iránti elvárásoknak. A Magyar Honvédség tovább nem csökkenthető, megítélésem szerint jelenleg a lélektani határ alá került. Forrásokat kell biztosítani mind a fenntartáshoz, mind az elkerülhetetlen fejlesztésekhez. És a legfontosabbhoz, a magas szintű kiképzéshez.
A szocialisták kormányra kerülésükkor azt ígérték, hogy folytatják a polgári kormány programja szerint elkezdett haderőreformot. Azt ígérték, hogy a ciklus végére a honvédelmi költségvetést a GDP arányában 1,81 százalékra emelik. Azt ígérték, hogy a 2002-re kialakított haderőstruktúrát megerősítik, a 45 ezer fős létszámot fenntartják. Azt ígérték, hogy a polgári kormány által kötött szerződéseket betartják. A fenti ígéretek mindegyikét megszegték. Azt mondják, azért elégséges a 30 ezer fő körüli honvédség, és azért nincs szükség a korábban felsorolt, az ütőképességet jelentő fegyvernemekre, mert Magyarországot tíz éven belül nem érheti hagyományos katonai támadás. (Ugyanakkor a NATO-nak jobb esélyt adnak, merthogy a NATO-t tizenöt éven belül nem fenyegeti hagyományos katonai támadás.) Megfeledkeztek volna arról, hogy mi is NATO-tag vagyunk? Ne legyünk szőrszálhasogatók! Fogadjuk el, hogy a fenti állítás, akár 10, akár 15 év legyen, igaz. Csakhogy miközben nem leselkedik ránk katonai veszély, olyan alkotmánymódosítási indítvánnyal élnek, ami azt feltételezi, hogy nincs is távol valami olyan veszély, ami miatt a kormánynak szüksége lesz eltérni a törvényektől, ami miatt a kormány számára lehetővé kell tenni, hogy rendeleti úton kormányozzon, és korlátozhassa vagy szüneteltethesse az alkotmányos szabadságjogokat. Felmerül a kérdés, hogy milyen veszély lehet az, ami ellen ütőképes hadseregre nincs szükség, csak rendeleti kormányzásra? Minderről persze nem esik szó. Amikor azonban a Fidesz határozott nemet mond a megmagyarázhatatlanra, azonnal megszólal a szocialista kórus, hogy lám, a Fidesz nem akarja megszüntetni a sorkatonai szolgálatot, holott a kettő semmiféle összefüggésben nem áll egymással.
Biztonság nélkül légvár minden. Maga az élet is, ami a legfontosabb, de illékony és múltba vesző mindaz az érték, amit létrehoztak elődeink és mi magunk. Biztonság nélkül a legváratlanabb pillanatban szertefoszlik minden, ami fontos. A biztonságra azonban akkor is gondolni kell, amikor nincs közvetlen veszély, amikor az emberek élik szorgos, békés mindennapjaikat, és jogos biztonságérzetüknél fogva nem gondolnak arra, hogy ez nem volt mindig így, és önmagától nem is marad végleg így. A biztonságért folyamatosan tenni kell, és folyamatosan valamilyen áldozatot kell érte hozni: adóforintokkal, személyes szolgálattal, kockázattal, és ha kell, élettel. A biztonság megteremtése és őrzése az állam feladata, de kitüntetett szerepe van benne a kormánynak mint végrehajtó hatalomnak és az Országgyűlésnek mint törvényhozó hatalomnak. Az államnak úgy kell megteremtenie a lehető legnagyobb biztonságot az állampolgárok és az ország számára, hogy az a lehető legkisebb terhet jelentse azoknak, akikért van. Nem könynyű feladat, de készek és képesek vagyunk megoldani.

A szerző biztonságpolitikai és honvédelmi szakértő