Érdekek és értékek a kettős állampolgárság tükrében

Amikor a kettős állampolgárságról hallunk politikusainktól, akkor ugyanazzal a sajátossággal találkozunk, mint a gazdasági vagy társadalmi helyzet megítélésekor. Különböző, egymással köszönő viszonyban sem lévő megközelítések hangoznak el, amelyek között a közeledést lehetetlenné teszi a napi politikai haszonmaximalizálás s a pillanatnyi politikai népszerűségért sokszor a demagógia felé sodródás.
A kettős állampolgárság kérdése nem véletlenül került bele a politika mindent szétziláló, saját pártérdekeken felül nem emelkedő szócsatáiba. Az ezzel kapcsolatos népszavazás több, politikai szempontból is lényeges következménnyel jár, hiszen a két nagy párt be tudja bizonyítani mobilizációs vagy éppen az urnáktól távol tartó képességét, valamint a népszavazás sikeres vagy sikertelen voltát konvertálni tudja hazai belpolitikai sikerességének, illetve politikai ellenlábasa sikertelenségének kommunikálására.
Mindez ahelyett történik, hogy – nem párt-, hanem országos és nemzeti érdekek középpontba állításával – érdemi vita és érvelés folyna, és nem csak a pozitív, illetve negatív emóciókra kívánnának hatni hazai politikusaink, olykor a riogatást is felhasználva pártpolitikai céljaik elérésére.
A magyar politikának egyértelműsítenie kellene, hogy a határon túli magyarság számára a kettős állampolgárság – a történelmi és erkölcsi dimenzió mellett – nem az áttelepülés lehetőségét, hanem a szülőföldön való élet jog- és létbiztonságát erősíti meg. Ha ez az üzenet lenne a középpontba állítva, akkor nem lenne táptalaja a vélt és koholt problémáknak, mert nem lehetne kihasználni a szociális helyzete miatt érzékeny magyar társadalom félelmeit.
A szociális törvény egyértelműen megfogalmazza, hogy a magyar állampolgárok közül csak a Magyarországon élők tartoznak a törvény hatálya alá, és azok közül is csak azok, akik szociálisan rászorultak. A külföldön élő magyar állampolgárok nem részesedhetnek a szociális ellátásokban. Ugyanez igaz a családtámogatási ellátásokra is, azzal, hogy az igénylőnek számos kritériumnak kell megfelelnie, tehát nem mindenkinek és nem automatikusan jár.
Az „alanyi jogon jár” fogalom csak anynyit jelent, hogy igényelheti, ha a jogszabályi feltételeknek megfelel, ezért a kormánypárti oldalon megfogalmazott állítások megtévesztőek.
Teljesen életszerűtlen feltételezés az, hogy egy határon túl élő magyar állampolgár ezekért az európai mércével mérve sajnálatosan alacsony szintű, rendszeres megélhetést egyáltalán nem biztosító és nem alanyi jogon, hanem szigorúan igazolandó, rászorultsági alapon járó szociális ellátás érdekében otthagyja egzisztenciáját és szülőföldjét. Az utóbbi tizenöt év adatai azt mutatják, hogy az áttelepülés az aktív, munkaképes, iskolázottabb rétegeket érintette, akik viszont nem minősültek szociálisan rászorultnak, ellenben a tapasztalat azt mutatja, hogy a közteherviselésben tisztességes módon részt vevő adófizetőkké váltak. Az áttelepülés folyamata mára lelassult, sőt érzékelhető egy visszatelepülési tendencia is.
A mobilitásra nyitottabb rétegek az elválasztott nemzetrészekben már egyre jobban képesek saját szülőföldjükön érvényesülni, köszönhetően az európai integrációs folyamatoknak, illetve a növekvő számú hazai befektető által nyújtott lehetőségeknek is, és emiatt képtelenség azt gondolni, hogy egy élet munkájával elért egzisztenciát, megbecsültséget, kapcsolatrendszert és vagyont hátrahagyva hanyatt-homlok rohannának Magyarországra sorba állni szociális ellátásokért, segélyekért. Fontos tudni, hogy a kedvezményes honosítás lehetőségét ma is biztosítja az állampolgársági törvény a magyar nemzetiségűek számára, amely egy év magyarországi életvitelszerű tartózkodást, megfelelő megélhetés és lakhatás igazolását kívánja meg. Ez manapság nem teljesíthetetlen feltétel egy határon túli magyar számára, tehát aki nagyon át akar települni, annak számára most is nyitva áll a lehetőség, ezzel élnek is, de a jelzettek szerint egyre csökkenőbb számban.
Az áttelepülési folyamat dinamikus része már egyértelműen lezárult, a szülőföldjén pedig a magyarság öntudatosabb része maradt, akinek mindennél fontosabb a helyben maradás és boldogulás megvalósítása. A kedvezményes honosítás körének tágítása éppen ezért a magyar állampolgárság megszerzésére ösztönözni fogja őket, azonban ők ezzel a helyben maradásuk esélyeit szeretnék és fogják megerősíteni, és nem élnek vissza vele.
Mindezek mellett a kettős állampolgárság – a közép- és hosszú távú nemzetstratégiai szempontokat figyelembe véve – megfelelő válasz a demográfiai hatások kihívásaira is. Magyarországon – éppen úgy, mint Nyugat- és Közép-Európa összes többi államában – a következő évtized egyik legfontosabb problémája a demográfiai kihívásokra adandó megfelelő társadalmi, gazdasági és politikai válasz. A modern európai társadalmak sajátja, hogy a kis születési szám következtében a munkavállalói társadalmi csoportba belépő fiatalok száma nagyságrendekkel múlja alul a nyugdíjas kort elérő, s ezáltal az aktív munkavállalói körből kikerülők számát.
Ennek az előre és jól látható folyamatnak a következménye, hogy ezen államok társadalombiztosítási rendszere alapjaiban rendülhet meg azáltal, hogy az aktív munkavállalók számának – s ezáltal a társadalombiztosítási befizetések nagyságrendjének – csökkenése és a nyugdíjaskorúak növekedése prognosztizálható. Sok megoldással próbálkoztak és próbálkoznak az Európai Unióban, de teljes az egység abban, hogy a fő megoldás a munkaerő-beáramlás elősegítése.
Magyarország geopolitikai helyzete következtében olyan sajátos helyzetben van, amely elősegítheti a nyugat-európai formától problémamentesebb munkaerőimport megoldását. A nyugat-európai államok a munkavállalói létszámot illetően a következő másfél évtizedben körülbelül húszszázalékos munkaerőimporttal számolnak, s ennek következtében olyan sajátos társadalmi feszültségek megjelenése várható, amelyek már nem ismeretlenek sem a franciák (arabprobléma), sem a németek (törökkérdés) számára.
Mindezekhez képest Magyarország szerencsés helyzetben van: a határainkon túl élő magyarság úgy segítheti elő e probléma megoldását, hogy az általános pozitívumok mellett egyéb előnyöket is hordoz, s negatívumai kevésbé érzékelhetők.
Ez a megoldási forma éppen úgy érvényes azon magyarságcsoportra (Felvidék), amely hazánkkal egyszerre került az Európai Unión belülre, de elsődlegesen a délvidéki, kárpátaljai és erdélyi-partiumi magyarságot érintheti. Az ezeken a területeken élők lehetnek az elsődleges célcsoportjai a magyarországi probléma megoldásának.
A pozitív hatás kettős. A Magyarországra jövő határon túli magyarokkal nem járnak együtt automatikusan azon nyelvi és kulturális különbségekből fakadó problémák, amelyek alapvetően meghatározóak a nyugati társadalmakban. Ezenkívül a sajátos Kárpát-medencei helyzetből adódóan ezen munkavállalóknál nem automatizmus a családdal való tartós áttelepülés, így lényegében megakadályozva azt a „gettósodást”, amely talán a leginkább társadalomromboló az ilyen típusú problémával küzdő országok számára.
Ez a megoldás a határon túli magyarság számára is előnyös, hiszen az uniós tagállam Magyarországon megszerzett jövedelem a romániai vagy szerbiai társadalomban nagyobb helyi értékkel rendelkezik, amely által az ottani magyarság gazdasági s ezáltal társadalmi helyzete, szerepe megerősödik, megnő.
Nyilvánvalóan még sok racionális érvet lehetne, s talán kellene is felsorolni, már csak azért is, mert ezek hiányában – a hazai politika hathatós segítségével – tévútra megy a „jelenlegi” állampolgárok egy jelentős része. Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy e racionális érvelésnek a szerepe csak a felelőtlen riogatás és félretájékoztatás megelőzése, illetve visszaszorítása, s nem a népszavazásra való buzdítás, mert azon való részvételünk és támogató igenünk történelmi kötelességünk.

A szerző történész, politikai szakértő,
a Századvég Alapítvány igazgatója