„Második Trianon” – Erdélyből nézve

Olvasom az Erdélyben megjelenő magyar nyelvű napilapban, a Krónikában, hogy a kettős állampolgárság megadása újabb Trianonhoz vezetne. „Második Trianontól fél az MSZP”.
Szeretném előrebocsátani, nem vagyok jogász, de érző és gondolkodó embernek tartom magam. Nem vagyok magyar állampolgár, de még (!) magyarul beszélek Erdélyben, ami már nem Magyarország. Fiaim (egy jövő magyar nemzedék?) is még (!) magyarul éneklik a népdalt Marosvásárhelyen, ahol nyolcvannégy év után leváltották az utolsó magyar iskolaigazgatót, mert magyar és nem hithű RMDSZ-es.
Innen „még Európa” legkeletibb részéből, az egykori székely székből nem szólhatok bele az engem és családomat, szomszédomat és ellenfelemet érintő népszavazásba, de – gondolom – érzésem és véleményem azért lehet. Innen nézve a megnevezés sem igazán találó: én nem is kettős állampolgárságot óhajtok, hanem magyar állampolgárságot, és ha ötvenkét éves koromig nem akartam elmenni Erdélyből az egyetlen román állampolgárságommal, akkor a mellécsatolt magyar állampolgárságommal még úgysem szeretném itthagyni szülőföldemet. Román állampolgárként a magyar múltat védtem Erdélyben, magyar állampolgárként a magyar jövőt építettem ugyanitt. És én ezt nem szeretném feladni.
A szóban forgó írás szerint a magyarországi szabad demokraták vezetői arra biztatják a magyarokat, hogy nemmel szavazzanak. Csodálkozom egy kicsit azokon a felelős, megválasztott vezetőkön, miért is félnek attól, ha majd nemcsak vallja, hanem igazolja is 13 millió magyar a Kárpát-medencében magyar identitását. Könnyű Hiller Istvánnak Erdélyben, szülőhazámban Iosif vagyok, mert csak román állampolgárságom van. Könnyű Lendvai Ildikónak Budapesten ellenem biztatni a magyarországi magyar szavazót, mert neki nem válaszolnak így a szomszédai: román kenyeret eszel, beszélj románul. Könnyű Kuncze Gábornak Budapesten elriasztani a magyarországiakat az igen szavazattól, de az ő gyermekeit nem pofozzák meg és nem alázzák meg csak azért, mert magyarként magyarul beszélnek az utcán.
Kedves magyarországi magyarok!
Nem hiszek a felméréseknek, mert azok legtöbb esetben a megbízóik vágyát igazolják. Nem hiszem el, hogy a 18 és 35 év közötti erdélyi magyarok egyharmada magyar állampolgársággal a zsebében kivándorolna Magyarországra, de tudom, hogy 2004-ben a Marosvásárhelyen végzett magyar orvosok és gyógyszerészek 70 százaléka már elment Magyarországra, csak román állampolgárként. Nem hiszem el, hogy az erdélyi magyarok bevándorlása roppantaná össze az anyaország gazdasági életét, de tudom, hogy két évvel ezelőtt a Székelyudvarhelyi Nővérképző összes végzettje áttelepedett Magyarországra kettős vagy magyar állampolgárság nélkül.
A határ keleti oldaláról nézve úgy látszik, hogy az első – és hiszem, hogy az egyetlen – Trianon alkalmával éppen elszakítottak minket egymástól. Negyven éven át vízummal látogattam meg abaújszántói kollégámat, habár mindketten magyarul álmodtunk. Trianon után, Budapesttől 500 kilométerre keletre, ezeréves Erdélyhonban úgy érezzük, hogy a kettős vagy magyar állampolgárság nem elszakít, hanem közelebb hoz egymáshoz. Felelős politikusaink itt is, ott is arra hivatkoznak, hogy mindez a kettős vagy magyar állampolgárság úgyis érvényét veszíti 2007-ben, amikor Románia is az EU tagja lesz.
Kedves magyar politikusok, miért sajnálják tőlem, 1956 miatt megbélyegzett feleségemtől és Koppány, Ajtony, Tétény nevű fiaimtól azt a szűk két évre szóló kicsiny iratot, hogy Erdélyben is magyar polgárok lehessünk? Van egy zöld borítójú magyarigazolványom, minden utazás alkalmával odateszem az útlevelem mellé, de még senkinek nem mutattam meg Magyarországon, mégis azzal utazom, hogy „befelé” igazolhassam: magyar vagyok.
Anyai nagyapámnak az fájt 1920-ban, hogy a nagyhatalmak választották el unokatestvéreitől és barátaitól – örökre. Nekem az fáj, hogy 2004-ben egy kis hatalom rémisztget további elszakadásokkal. Ha úgyis Erdélyben maradok, akkor miért is fáj a kettős állampolgárság megadásának vagy meg nem adásának kérdése? Azért, mert itt Erdélyben sajnálom azt a magyart, magyar állampolgárt, aki még a harmadik évezredben is pártpolitikai beintések alapján dönti el, hogy igen vagy nem. Felnőhetne már egy magyarországi nemzedék, amely szabadon mer és tud dönteni magyar kérdésben.
Én közben itt maradok Marosvásárhelyen az itt született gyermekeket megkeresztelni, biztatni és nevelni, halottainkat eltemetni és emlékeiket ápolni. Faragjuk tovább kopjafáinkat, állítjuk a székely kapukat, javítjuk középkori templomainkat. Ha igennel szavaznak, akkor 13 millióan leszünk, ha nemmel szavaznak, akkor is maradunk másfél millióan itt, Erdélyben, legfeljebb újból felkapjuk fejünket a Nyugati pályaudvaron, mikor lerománoznak, és ökölbe szorított kézzel, befelé hulló könnyekkel visszaindulunk a Romániához csatolt Erdélybe – élni és meghalni.

A szerző lelkész (Marosvásárhely)