Íme, a győztesek: élükön Lóti-futival, a miniszterelnökkel, a Pöszével és a Robottal, a két kormányzó párt elnökével, és az elmaradhatatlan bőbeszédűvel: Locsi-fecsi nénivel, a frakcióvezetővel. Muszáj nevetni rajtuk, mert egyébként sírnunk kellene. Sírnunk kellene, hogy újra olyan négyes fogat áll Magyarország élén, akik miatt szégyenkeznünk kell, akik egy rég letűntnek hitt kor legrosszabb hagyományait elevenítik fel. Hiszen Lóti-futi, a szapora beszédű, sekélyes műveltségű, újgazdag politechnikus, Révai József hangján szólva, az ötvenes évek retorikai készletét hozta újra divatba. Ő ahhoz az önimádó fajtához tartozik, aki szerelmes a saját hangjába, maradéktalanul meg van elégedve azzal, amit csinál, és megelégedéssel tölti el, hogy képes a Roboték által belétáplált impulzusoknak megfelelő arc-, kéz- és szemmozdulatokat elvégezni. A nap huszonnégy órájában nyilatkozik. Mindenről azonnal tudja a tutit, legyen az a forint árfolyama, vagy a klerikális reakció, a szegények karácsonya, esetleg az iraki háború, vagy a határon átözönlő nyugdíjvadász haszonlesők ügye. („Vessünk már véget annak az állapotnak, hogy a román állampolgárok nyugdíját is mi fizetjük.” „Nem jó az, hogy oda fizették a tb-t és itt meg kérik a nyugdíjat.”)
Lóti-futinak nincs szüksége sem szünetre, sem pihenésre, mert úgyis teljesen esetleges, hogy éppen milyen szavakat tesz egymás mellé, mert annak, amit mond, nincs értelme, csak célja. („Kell egy olyan új országot csinálnunk, amelyet nem csak nemzeti, bezárkózó, vérségi alapon szervezünk.”)
Botrányos megnyilatkozásait, Torgyán Józsefet és Csurka Istvánt megszégyenítő demagógiáját készséges bértollnokok hada tompítja, igazolja. Ezért engedheti meg magának macho kilengéseit és azt, hogy a szociális demagógiának olyan szintjére süllyedjen le, aminél már nincs lejjebb. A határon túli magyarokat képviselő Duray Miklóssal, Tőkés Lászlóval és Ágoston Andrással folytatott vitában, amikor a határon túli magyarok testvérnek kijáró szolidaritást, befogadó, ölelő kart kértek tőle, aki Magyarország miniszterelnöki címét viseli, azt válaszolta: „Kapok leveleket. Az egyikben az áll: Itt vagyok a gyerekekkel, s tudja, mi fog történni karácsonykor, megpróbálunk benézni mások ablakán, hogy lássunk egyáltalán karácsonyfát. Segítsen nekünk!” Kénytelen vagyok a segélykérő levél írójának figyelmét felhívni arra, hogy rossz címzettet választott. Lóti-futi házát ugyanis több méteres fal veszi körül és az épület olyan távol van a kerítéstől, hogy azon senki emberfia nem lát át. Így tehát az Apró-villa ablakán keresztül nem pihentetheti meg szemét a pazarul berendezett szalonban felállított karácsonyfán.
De a baloldalhoz igazolt médiamunkásokat ez a színvonal sem zökkenti ki. Évtizedekig asszisztáltak a pártállam minden ocsmányságához, igazolták igazolhatatlan lépéseit. Végre újra lobog a régi láng, harcolhatnak a régi hittel és elszántsággal a „maradi, klerikális reakciósok ellen”. És szolgálhatják a „haladást és a Nyugatot”. Illetve mikor, mit, ahogy Lóti-futi rendeli. Hiszen ő fizet. Ők pedig rutinosan teszik a dolgukat, ahogy mindig is tették.
A Pösze – ha éppen Magyarországon tartózkodik – felszegi az állát, belepislog a kamerákba, és idiótaságokat mond. Egy ideig azt képzeltem, hogy azért ilyen színvonaltalan, mert ezzel is Lóti-futinak kíván alájátszani, de ebben tévedtem. Pösze ennyit tud, meg talán a nevét. Viszont csapattársaihoz hasonlóan elképesztően arrogáns és rátarti. Van is mire. Hiszen sikerült kitalálnia az új magyar szociáldemokráciát. Ami már nem internacionalista, hanem globalista, privatizációpárti, szociálisan teljesen érzéketlen, viszont neoliberális, tehát teljesen avítt. Ja, és még valamire büszke a Pösze. Arra, hogy egyedül eltalált Robot irodájába, ahol átvette az éppen aktuális iránymutatásokat, melyeket rövid memorizálás után majdnem hibátlanul fel is mondott. Igaz, néha elfelejti az összefüggéseket, ilyenkor beszél „a Kárpát-medencébe történő beürítésről”, meg arról, hogy „olyan úti okmányt kell adni a határon túli magyaroknak, amellyel szabadon tudnak közlekedni Európában”. Persze állampolgárság nélkül, nemzetpolgári alapon. De hogy ez mi lenne, azt pillanatnyilag nem tudta megmondani, mert Robotnak lemerült a mobilja, és így a mondat befejezésére nézve nem kapta meg a szükséges eligazítást.
Locsi-fecsi néni újravasalt arcbőrrel pislog a kamerába, és kétségbeesett igyekezettel próbálja feledtetni, hogy Medgyessy megpuccsolása után, lányos zavarában, hirtelen Kiss Péterre tett. Minden mozdulatából, minden szavából – arcizma már nem tud rezdülni – süt a rémület: Mi lesz velem, ha már nem leszek frakcióvezető? Mi lesz velem, ha nem lesz hatalmam? Ki vagyok én, mi vagyok én, hatalom nélkül? És miután pontosan ismeri a választ, kétségbeesése egyre fokozódik. Mert azt is pontosan tudja, csak ha még az eddigieknél is gátlástalanabbul nyomul, ha még teljesebb erőbedobással szolgál, akkor van esélye arra, hogy Lóti-futi megtartja. De akkor, ha Lóti-futi bukik, az ő sorsa is megpecsételődik. Márpedig ő nem akar bukni, mert hiszen kicsoda, micsoda ő hatalom nélkül? Ezért tehát egyre kétségbeesettebben rikácsol. Például azt, hogy „Nem fogjuk levadászni (!) az összes magyart, hogy a kezébe nyomjuk a személyi igazolványt”.
Na és itt van nekünk a Robot. Érzelemszegény, velejéig cinikus, gátlástalan. Nincsenek barátai, csak érdekei. Ha kell, hátba döfi, ha kell, megcsókolja akármelyik harcostársát, elvtársát, mielőtt elárulja. Miniszterként igazolást adatott ki arról, hogy az ávósok nem kínozták a foglyaikat, halomra verette a parlament előtt tüntető idős embereket, tolvajbandának nevezte a parlamenti ellenzéket és lop-stop táblával a kezében rohangált. Közben pedig pártja tele van korrupciós ügyekkel (copyright by Medgyessy Péter exminiszterelnök). Frakciótársai és a holdudvarba tartozó értelmiségiek zsákszámra hordják haza a közpénzt, listavezetőjük és örökös főpolgármesterük leánya pedig szociális bérlakást igényelt a Gellért-hegyről. Robot és egyik elvtársa, a Politika Szőke Hercege szerint a nemzetállamok kora lejárt, a nemzetek feletti globalitás korszakába léptünk és ezért a nemzet, mint olyan, idejétmúlt, retrográd fogalom. Furcsa ezt egy országgyűlési képviselő szájából hallani. Hiszen a parlamenti képviselők, így a Herceg és a Robot is a nemzetállam törvényhozásában ülnek. Parlamentáris demokráciákban ugyanis a politikai nemzethez tartozók szavazatai alapján osztják szét a képviselői helyeket. Ez azt jelenti, hogy legitimitásukat, vagyis hatalmukat, foglalkozásukat és így fizetésüket is nemzetállami felhatalmazás alapján kapják. Hasonlóan az Európai Unióba delegált képviselőkhöz, akik szintén nemzetállami felhatalmazással rendelkeznek. Értem én, hogy ők erre tesznek, és vállaltan nem a nemzet érdekeit képviselik, de hogy eközben saját legitimitásukat is semmibe veszik, az több mint botrányos. A konzekvens magatartás persze az lenne, ha lemondanának mandátumukról és a Coca-Colánál, a Morgan bankháznál vagy más globális cégnél helyezkednének el. (Gyanítom, hogy ezeknél a multiknál nem maradhatnának sokáig, mert ezek a cégek feltétlen lojalitást várnak el alkalmazottaiktól. Igaz, hogy nem szűkítik be őket nemzeti keretek közé, de vállalatuk érdekeinek képviseletét minden körülmények között megkövetelik azoktól, akiket fizetnek. Ja, és persze angolul is meg kellene tanulniuk.)
Lóti-futi szerint ő és Pösze, a Robot és Locsi-fecsi néni: „Jó magyarok, felelősek, hazafiak”. Sőt, egyben „felelős hazafiak” is. Az elmúlt másfél évtizedben senki nem nevezte magát annyiszor magyarnak, hazafinak, hazafiasnak, mint ez a nemzeti szolidaritást felmondó, magyart a magyarral szembefordító, az országot végzetesen megosztó, tehetségtelen akarnokok gyülevész csapata. Hiába állítja Lóti-futi, miután sebbel-lobbal nyilatkozott két ipari kamerának és négy térfigyelő rendszernek, hogy „magyar vagyok, magyarnak születtem és hazafi lettem”, mert ezzel csak végtelen demagógiájáról és primitívségéről állít ki újabb bizonyítványt. Hogy magyarnak született-e vagy sem, az ténykérdés, melyet okmányokkal lehet igazolni. Hogy magyar, vagy sem, az – szerintem, szemben vele – vállalás kérdése. Ha tehát ő magát annak tartja, azt – bármilyen súlyos is számomra a vele egy nemzetbe tartozás terhe – tudomásul veszem. De hogy ki a hazafi, azt nem ők döntik el. Nem Lóti-futi, nem Pösze, nem Robot, még csak nem is Locsi-fecsi néni. Erről a népes és készséges bértollnokok hada sem állíthat ki bizonyítványt. És nem osztogatják az MSZP pártgyűlésein sem. Roboték összeköttetései sem segíthetnek a beszerzésében. Erről a magyar nemzet fog dönteni. A nemzeti emlékezet szabja majd meg, ki volt hazafi és ki nem. Ki hogy képviselte a nemzet érdekeit. Ki kerül a hazaárulók és ki a felelős hazafiak közé.
2002 tavaszán a Werber-féle gépezet izzásig hevítette az indulatokat a választási kampányban. Lejárató hadjáratokat szerveztek a jobboldal mértékadó személyiségei ellen, olyan félelemkeltő retorikát vetettek be, mely sokak lelkén ejtett súlyos sebeket. A nemzeti közép és az árokbetemetés ígéretével kampányoló Medgyessy Péter köztörvényes bűnözőkké próbálta silányítani a polgári kormány megannyi tisztségviselőjét. Megverették, majd eltávolították a PSZÁF elnökét. Csak mert túl sok kellemetlen adat futott át a kezén. Indoklás nélkül leváltották a KSH elnökét. Folyamatosan támadják a legfőbb ügyészt és a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Fenyegetik, egzisztenciális értelemben terrorizálják őket. Nem telt el nap megválasztásuk óta, hogy ne próbálták volna őket presszionálni. A Magyar Rádió elnök asszonya ellen legsunyibb bértollnokuk segítségével folytatnak folyamatos lejárató hadjáratot. Ugyanez a jellembajnok szervezi a nagyon sikeres debreceni polgármester elleni rágalomkampányt is. Az európai uniós választási hajrában a szocialisták újra a gyűlöletretorikához nyúltak. Akkori elnökük, az energia- és adóügyi jolly-jokerré előléptetett Kovács László arcát akkorra már végérvényesen eltorzította a gonoszság. Mocskolódásai, vádaskodásai újabb sebeket téptek, pedig a régiek is sajogtak még.
És most Lóti-futiék minderre rátettek még egy lapáttal. Mit lapáttal? Egy egész anyahajóval. Olyan vágás keletkezett ezzel a nemzet szívén, mellyel az alig hegedő sebeket is újra feltépte. Az árkok szakadékká szélesedtek. Egy ország még Magyarország, de két világgá vált. És a kettő között az átjárás is megszűnt immár. Lóti-futi, Pösze, Robot és Locsi-fecsi néni ámokfutásuk közben a szakadékba lökték a két partot összekötő függőhidat. Szembefordították a határon belüli magyarokat a határon kívüli magyarokkal, és végzetesen megosztották a határon belül élőket. Mert nemet mondtak a nemzeti identitásra, és az irigység és önzés kannibálszabályai szerint uszították rá a jó szóra vágyókra a jólétre vágyók kielégítetlen indulatait. Tudatosan rágalmazva és hazudva úgy állították be, mintha a határon túli magyarok magyar állampolgárként való elismerése akadályozná meg a rászorulókat abban, hogy gyarapodhassanak. Pedig azt is megtehették volna, hogy elmagyarázzák az alacsony nyugdíjaikért, munkájukért, megélhetésükért reszkető, tájékozatlan és ezért a Lóti-futi-féle gátlástalanok handabandázásainak kiszolgáltatottaknak, hogy a jelen demográfiai helyzetben, amikor nem születik elegendő gyermek, épp a nagy számú, hosszabb élettartamú nyugdíjasok járulékainak kifizethetősége miatt elkerülhetetlen, hogy a magyar állam előbb vagy utóbb, de a nem oly távoli jövőben munkaerőt importáljon. Amiről döntöttünk, valójában így szólt: Akarja-e Ön, hogy a magyar állam a határon túli magyarok munkaerejére támaszkodva mérsékelje az elkerülhetetlenül bekövetkező munkaerőhiányt? Vagy szívesebben veszi a török, kínai, egyéb távol-keleti, ázsiai, illetve egyéb mozlim bevándorlók betelepítését? A Magyar Köztársaság kormánya és kormánypártjai, valamint a velük csaholó média ez utóbbi kérdésre igennel válaszolt. Azt válaszolták, hogy mindenkit szívesebben látnak, mint a magyarokat. (Hisz tudjuk: Az idegen: szép!) Azért mondtak és mondattak nemet a magyarokra, mert attól tartottak, hogy a határon túli magyarok nem az ő szavazóbázisukat gyarapítják majd. (Ezt Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő nyíltan meg is mondta.) Ezzel szemben a betelepülő idegenek egy ideig nyilvánvalóan nem mutatnak majd érdeklődést a magyar belpolitika iránt. A később keletkező konfliktusok miatt (lásd Németország, Franciaország, Ausztria stb.) meg majd fájjon azok feje, akik akkor lesznek döntési helyzetben. Ennyit tehát Lóti-futi és csapata felelősségérzetéről és hazafiasságáról.
Nem vitás, ha a népszavazás sikeres lett volna, 2002 óta tartó tehetetlenségük és tehetségtelenségük minden következményét, a fizetési mérleg hiányától kezdve a hatalmas államadóságig, valamint Budapest élhetetlen közállapotát, az egészségügy és a tömegközlekedés összes problémáját, a gáz és a villany árának emelkedését stb. a kettős állampolgárságot kapott határon túli magyarokra hárították volna. Lóti-futi, a Pösze, a Robot és Locsi-fecsi néni most kereshetnek más bűnbakokat. Lesz dolguk elég.
Amit eközben nacionalizmusról, klerikális reakcióról, destabilizációról, Jugoszláviává válásról és a több ezer milliárdos pluszterhekről mondtak, illetve amikor a beözönlő cigányok tömegével fenyegettek (a felejthetetlen liberális: Pető Iván), azt Le Pentől és Haidertől tanulták. Mert ezek nem baloldaliak, nem liberálisok, hanem értékrend és érzelem nélküli globokraták, akik csak a saját hasznuk és nyereségük maximalizálása szempontjából tudják értelmezni a világot. Ezek ők, az új négyes fogat: a Lóti-futi, a Pösze, a Robot és Locsi-fecsi néni.
A szerző közíró
origo.hu
Orbán Viktor a gazdasági semlegességről
