„Felelős” döntés – riogatással, idegenellenességgel

Valami nagyon nincs rendjén, amikor értelmes, iskolázott emberek úgy kezdenek viselkedni, mintha anyanyelvük alapvető szabályaival sem lennének tisztában. Amikor úgy tesznek, mintha nem értenék, mi a „maradjon” szó értelme. Pedig ehhez nem kell Lőrincze Lajosnak lenni, minden egyszerű parasztember tudja, amikor kutyáját erre biztatja. A meglévő állapot megőrzéséről van szó, s természetesen a népszavazásra feltett kérdés is azt célozza, hogy egyetértünk-e a ma közösségi tulajdonban lévő egészségügyi intézmények jelenlegi állapotának megőrzésével. Felette szomorú, a szellemi prostitúció minősített esete, hogy akad jogász, aki ebből azt a szakvéleményt meri kihüvelyezni, hogy többségi igen esetén a kisegzisztenciák tulajdonában lévő gyógyszertárakat, háziorvosi praxisokat százmilliárdos költséggel vissza kell államosítani. Nem ment el a józan eszük, csak meg akarnak felelni megbízóiknak. A tárca jogásza Rácz miniszternek, a miniszter a kormányfőnek, Gyurcsány Ferenc az MSZP-nek. Az MSZP pedig győzni akar, bármi áron. Győzni, amikor a szavazás nem is pártokról szól, hanem ügyekről. Ügyekről, amelyekben a többség közismerten az igen álláspontját vallja. Az emberek háromnegyede köztulajdonban akarja látni a kórházakat. Legalább kétharmaduk szívesen teljesítené többmilliónyi nemzettársa határozott kívánságát a kedvezményes honosításra. Hacsak… Hacsak nem sikerül elhitetni velük, hogy döntésüknek zsebbe vágó, súlyos következményei lesznek. Ezzel kell tehát rémítgetni őket. A tények közömbösek; ha célszerűnek látszik, hát gátlástalanul a pofánkba hazudnak. A lényeg, hogy az egyszerű, befolyásolható emberek visszahőköljenek a képzeletbeli százmilliárdos számláktól.
Miért hazudna az, aki szilárdan hisz az igazában? De tudják, nincs igazuk. Tudják, hogy a színvonalas magánkórház jómódú betegeitől a többszörösét kéri annak, amit a közös egészségbiztosító téríteni képes. Tudják, hogy a magyar gazdaság erejéből nem telik a mai ellátásnál jobbra, csak akkor, ha kevesebben részesülnek belőle. Tudják, hogy a nemzeti kockázatközösség miatt, a nincstelenek átlagos szintű ellátása okán nem jut több közforrás a tehetősebbekre sem. Ha nekik sikerülne többet kiszakítaniuk, a többség maradna hoppon. De ha igazat mondanának, csak megerősítenék a háromnegyed rész igazságát. Hazudni kell, hát hazudnak. Kínjukban roppant átlátszóan hazudnak.
S nem mondhatják azt sem, hogy a kettős állampolgárság rossz dolog. Feszengve be is ismerik, a szívük nekik is azt diktálná. Azt sem állíthatják, hogy kivitelezhetetlen; ehhez túl sok szomszédunk alkalmazza ma is. Nem mondhatják, hogy nemzetközi bonyodalmakat okozna, mert a szomszéd országok meg sem mukkannak, s az Európai Unió illetékese is világosan cáfolta ezeket az aggodalmakat. Ha a cél amúgy kívánatos is, elérhető is, nem marad más, mint – no nem támogatni. Hogy miért nem? Mert ezt mondja a gyűlölt ellenfél is. Meg kell különböztetniük magukat – legalábbis propagandistáik szerint. Tematizálni kell. Ha másként nem megy, hazudni kell. Van valami megkapó, amikor azok vádolják ellenfeleiket populista demagógiával, azok reklámozzák magukat a felelős döntés pártjának, akik a nyugat-európai szélsőjobb legvisszataszítóbb eszközével, az idegengyűlölet szításával akarnak politikai nyereségre szert tenni. Nemrég 23 millió románnal, ma nyolcszázezer élősködő munkanélkülivel és nyugdíjas áttelepülővel riogatnak. Nyolcszázezerrel, noha ennek töredéke sem menekült hozzánk, amikor 1944–45-ben szomszédaink baltával, tömegsírba lövéssel, málenkij robottal, marhavagonnal, deportálással kívánták megoldani a magyarkérdést. És riogatnak, miközben – nagyon helyesen, szakmai felelősségüktől vezetve – a háttérben már aláírásra készen áll azoknak a roppant előnytelen volt szocialista szerződéseknek a módosítása, amelyek alapján a kettős állampolgárság netán valóban felesleges terhet jelenthetett volna az anyaországnak.
A Gyurcsány-kormány és az MSZP gyökeres személyi megújulása sokakban ébresztett reményeket. Lendületesen indultak, voltak rokonszenves elképzeléseik. Ám ahelyett, hogy ezek megvalósítására koncentráltak volna, tematizálni kezdtek. Miért? Ha csupán csendben maradnak, ha a költségvetéssel, a szegény családok esélyének növelésével foglalkoznak, maguknak tesznek jót. (Persze ha nincsenek kiérlelt, megszavazható elképzeléseik a családtámogatásról, ha a költségvetés megszorításai ellen a baloldali önkormányzatok is frontális támadást indítanak, már kezd érthetővé válni a tematizálási igyekezet…) A dacos nemekkel az MSZP szinte rákényszerítette a Fideszt, hogy intenzív kampányt indítson az igenek mellett. Méghozzá olyan kampányt, amely programjával, törzsközönsége óhajával összhangban áll. Az MSZP és a kormány maga hozta lendületbe ellenfelét, s ezt – már a közvélemény-kutatásokban is – érzékelve öszszevissza kezd vagdalkozni. Kár.

A szerző közíró