A Balaton és a klímaváltozás

Egy 1995-ben kiadott Balaton-monográfia érdekes következtetést tett közzé. A Balaton vízkészletváltozásának múltbeli adatait elemezve arra jutott, hogy tizenegy hónapnál hosszabb leeresztés nélküli időszakra (amikor csapadékhiány miatt a Sió-zsilipet zárva tartják) a jövőben nem kell felkészülni. Ehhez képest tény, hogy a zsilip 2000 májusa óta zárva van, azaz a leeresztés nélküli időszak hossza mára meghaladta az ötvenöt hónapot. Olyan ez, mintha a kalapácsvetés eddigi rekordja 90 méter lett volna, mire jön valaki, és 450 métert dob. Azt hiszem, ilyenkor enyhén szólva is felmerül a doppinggyanú. A dopping ebben az esetben valami külső, mesterséges beavatkozást jelent a természet rendjébe. Ez pedig éppen az emberi tevékenység által kiváltott globális felmelegedés és az utóbbi évtizedben felgyorsult klímaváltozás.
Mielőtt továbblépnék, meg kell jegyeznem, nem mindenki fogadja el ezt a magyarázatot. Vannak, akik azt állítják, hogy a dolgok menetébe másfajta, nevezetesen közvetlen emberi beavatkozás is történik. Azaz szerintük időnként titokban kinyitják a zsilipet, és mesterségesen eresztenek le vizet a Balatonból, méghozzá azért, hogy a kiszáradó part menti területeken ingatlanspekulációs lehetőséghez jussanak. Állítólag perre is mentek az ügyben. Hadd rögzítsem: a Balaton vízállásáról – éppen a klímaváltozás hazai hatásainak felmérésére – jó néhány éve a vízügyétől független adatsort vezetek. Adataim egyértelműen azt mutatják, hogy a vízszint jó egyezésben mozog a mindenkori időjárási viszonyokkal. Azaz a szél, a hőmérséklet, a párolgás és a csapadék együttesen (hozzávéve az engedélyezett, sőt az időnkénti illegális vízkiemeléseket is) pontosan megadják a vízszint alakulását: a mérlegben titkos és ellenőrizetlen lecsapolásból eredő hiány nem jelentkezik.
Mármost a legutóbbi időben elhangzott egy olyan prognózis, amely szerint ennek az átoknak – mármint a Balaton száradásának – hamarosan vége. Épp a Magyar Nemzetben jelent meg a napokban (december 17-én) egy írás, amely szerint vízkereszt, azaz január hatodika után megnyílhat a zsilip. Ha így is lenne, a klíma szempontjából már az eddigi lezárás hoszszúsága is rendkívül figyelemreméltó. Azonban azt állítom, hogy nem csupán vízkeresztkor, de valószínűleg még pünkösdkor sem lesz mód arra, hogy kinyissák a Sió-zsilipet. Vagyis a Balaton vízmagassága nem fogja elérni, de még megközelíteni sem azt a maximális értéket, amelynél a leeresztés – a part menti területek elöntésének megakadályozása végett – szükségessé válik. Azt állítom tehát, hogy az átfolyás nélküli időszak könnyen elérheti az öt teljes évet, a hatvan hónapot. Sőt, továbbmegyek. Nagy valószínűséggel Szent István ünnepén, sőt esetleg még karácsonykor sem lesz mód a zsilipnyitásra. Természetesen minél távolabbra tekint az ember, a prognózis annál bizonytalanabbá válik, ezért ez utóbbiakat csak valószínűségi alapon lehet elfogadni, s könnyen megcáfolódhatnak. Mégis, a jelenlegi éghajlati folyamatok trendjéből arra következtetek, hogy az átfolyástalan időszak folytatódik – bármennyire valószínűtlen is ez a múltbeli statisztikák alapján. Meglehet, egy-egy rövid zsilipnyitási periódus megszakítja, de utána ismét hosszabb száradási szakaszok következhetnek.
Van a Balaton vízállásának egy másik jellemzője is, amellyel kapcsolatban szintén gyakran előfordulnak félreértések. A szabályozási tartományról van szó. Ezt a kívánatosnak tartott alsó és a felső vízszint fogja közre. Alsó értéke az, amikor a déli parton bokamagasságig ér a víz. Ezt normál körülmények között lefelé nem lépheti át a tó. Ha viszont a sok eső miatt eléri a felső szabályozási szintet, ki kell nyitni a zsilipet. Az optimum a kettő között húzódik, de közelebb a felső értékhez. Mármost eddig a Balaton-vidék klímájának az volt a jellegzetessége, hogy összességében mindig több volt a csapadék, mint a párolgás, azaz a tónak rendre víztöbblete volt. Így a Sió-zsilip gyakori kinyitásával a vízszint az elmúlt évszázadban – egészen rövid, például a háború utáni zsilipjavítási időszaktól eltekintve – mindig a szabályozási tartományon belül volt tartható. Jelenleg azonban – és ezért mondtam el ezt az egészet – több mint három és fél év után éppen csak elérte az alsó értéket, ami azt jelenti, hogy a feljegyzések történetében páratlanul hosszú ideig tartózkodott a szabályozási tartományon kívül. Vízkeresztig csak arra látok lehetőséget, hogy e minimálisként előírt alsó szint közvetlen közelében, vagyis a szabályozási tartomány legalsó határán maradjon; az optimum – pláne a maximum, s vele a zsilipnyitás – szerintem még jóval odébb van. Mindez a százalékok és centiméterek nyelvén úgy szól, hogy ma, amikor e sorokat írom, a vízmagasság a mércékhez képest 71 centiméter, ami 51 százaléknak felel meg (a megbízható mérések elmúlt nyolcvan évében mért legkisebb és legnagyobb értékét véve nulla, illetve száz százaléknak). A szabályozási tartomány az ötvenszázalékos szintnél kezdődik. Azoknak, akik azt írják, hogy a Balaton tele van, ez a szám megmutatja: nem hogy tele, épp csak a fele. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a Velencei-tó még ennél is nagyobb vízhiánnyal küszködik, s ez megint az éghajlati hatásra utal a mesterséges leeresztéssel szemben.)
Ezért ma, úgy gondolom, egy rendkívül éles háromutas elágazási pontban, tipikus ördög vasvillája szituációban vagyunk. Az első út visszavezet bennünket a normális körülmények közé, amikor a klímaváltozás hatásai nem érzékelhetők, vagy legalábbis jelentéktelenek. Ekkor ismét érvényre jut a több száz éves éghajlati hagyomány, megmarad a csapadék mínusz párolgás egyenleg többlete, és vízpótlásra nem lesz szükség. Tiszta szívemből drukkolok ennek a verziónak. Az emberiség azonban nem tűnik ennyire hagyománytisztelőnek. A szén-dioxid mértéktelen és korlátozatlan kibocsátása elkerülhetetlenül a klíma átalakulásához vezet. Ha ennek jellege és léptéke a következő időszakban nem lesz túlságosan szélsőséges, akkor lépünk a második útra. Itt a csapadék enyhe csökkenésével és a hőmérséklet enyhe emelkedésével számolva a Balaton mérlege nullszaldós lehet, vagyis a többlet elvész ugyan, de nem kell a tó víztömegének tartós fogyásával számolni.
Nem hallgathatom el azonban, hogy ott van a harmadik út is, amely – egy erőteljesebb klímaváltozás, nagyobb melegedés és gyorsabb száradás esetén – a balanszot tartósan negatívba fordíthatja. Ha erre indul meg velünk a világ, a mesterséges vízpótlás megszervezése nélkül bizony felszúrja az ördög a vasvillájának erre a harmadik ágára a Balatont, és elviszi a pokol mélységes fenekére.

A szerző fizikus, éghajlatkutató