Bolygónk szárazföldjei még egyetlen összefüggő kontinenst alkottak a dinoszauruszok kialakulása előtti korban. Ez az ősföld, a Pangea először három részre szakadt: körülbelül kétszázmillió évvel ezelőtt Eurázsia vált le, s vele együtt elszakadt Antarktisz és Ausztrália is. Később Afrika és Dél-Amerika vált külön, legvégül pedig – mintegy ötvenmillió éve – az addig önálló szigetként vándorló India került a helyére. A mozgás ma is folytatódik, a törésvonalak mentén a kontinensek két-három centiméterrel távolodnak, illetve csúsznak el egymás mellett. Ez az elmozdulás azonban nem egyenletes. Néha évekig, évtizedekig nem történik semmi, aztán a feszültség kiszabadul, s hirtelen több métert „ugrik” a föld. Ahol a földkéreg vastagabb – a nagyobb kontinentális talapzatoknál –, ott a hatalmas tömeg miatt a mozgások-földrengések valószínűsége sokkal kisebb. Azon vonalak mentén azonban, ahol a kéreglemezek egymáshoz érnek, a rengések gyakoriak és súlyosak. A legveszélyesebb törésvonalak a Nazca-lemez és a dél-amerikai lemez találkozásánál, azaz Chile és Peru partjainál, a csendes-óceáni és az észak-amerikai lemezek ütközésénél, vagyis a híres Szent András- törésvonal mentén, Los Angeles és San Francisco alatt, valamint a csendes-óceáni, az ausztrál-indiai és az eurázsiai lemezek közös találkozásánál találhatók. Szintén jelentős az eurázsiai és az afrikai lemez közötti törésvonal a Földközi-tenger medencéjében. A világ nagy tűzhányói éppen e törésvonalak mentén alakultak ki, s működésük a földkéreg mozgásainak aktivitására utal (lásd Vezúv, Etna, Stromboli, Szantorin, továbbá a Hekla vulkánt Izlandon, vagy a Krakataut Szumátrán).
Van, ahol a kéreglemezek függőleges mozgást is mutatnak. Így például az ausztrál-indiai lemez becsúszik az eurázsiai lemez alá. Pontosan ez történt december 25-én is: az óceáni talapzat elmozdulása függőleges lökéshullámot indított el a tenger felszínén. Ennek jellemző magassága nem több, mint fél méter, azonban attól a rendkívül nagy ütéstől, amit alulról kap, igen nagy energiával indul útnak. Óránként 800 kilométeres sebességgel száguld végig a nyílt tengeren, s ahol a partok közelében sekélyebb vízbe ér, kénytelen lelassulni, ezért a mögötte rohanó víztömeg hatására igen magasra, több méteresre feltorlódik, majd ellenállhatatlan erővel csap ki a szárazföldekre. Ezt a jelenséget Japánban sajnos nagyon jól ismerik, és japán nevén most megismerhette az egész világ: ez a szökőár, a cunami. A szó eredetileg öbölhullámot jelent, mert bár bármely tengerpartra veszélyes, a legpusztítóbb, összegződő hatását a part menti öblökben fejti ki. Ilyen lökéshullámot nemcsak földrengés, hanem esetleges kisbolygó-becsapódás, sőt gyors jégolvadásból származó nagyobb jéghegyleszakadás is kiválthat.
Felismerve, hogy az árhullám azokon a tájakon is nagy pusztítást végezhet, amelyeket a földrengés megkímélt, a csendes-óceáni térség államai, elsődlegesen amerikai technológiára alapozva, létrehoztak egy cunami-megfigyelő rendszert. Ez a vízen úszó bóják, valamint fölötte keringő műholdak hálózatából áll, amelyek révén a lökéshullám észlelése után néhány perccel kiadható a vészjelzés az érintett területekre. Sajnos azonban az Indiai-óceán államai eddig nem kapcsolódtak be ebbe az együttműködésbe, így az óceánra nem telepítettek megfigyelő bójákat. Ezért a kritikus percekben nem állt rendelkezésre pontos mérési információ a hullám kialakulásáról és terjedésének irányáról. Számítások szerint legalább százezer életet menthettek volna meg egy idejében kiadott figyelmeztetéssel, amely a partok elhagyására szólítja fel az ott-tartózkodókat. India és Srí Lanka máris jelezték, hogy ezentúl részt kívánnak venni a programban.
Habár a tudomány ma nem képes megjósolni, hogy a törésvonalak mentén hol történik a következő elmozdulás (azaz hol és mikor pattan ki pusztító földrengés), bolygónk jelenségeinek folyamatos nyomon követése révén számos természeti csapás emberi-társadalmi hatása jelentősen csökkenthető. A jelenlegi legkiterjedtebb ilyen megfigyelőrendszer az úgynevezett GEOSS-program (a csendes-óceáni cunamimegfigyelő rendszer is ezen együttműködés részeként működik). A GEOSS keretében 53 ország (köztük hazánk) vesz részt a felszíni, légköri és óceáni jelenségek műholdas észlelésében. A programban való aktívabb részvételünkkel, az információs hálózat további fejlesztésével számunkra is mód nyílik az árvizek, szélviharok és egyéb természeti csapások gyors felismerésére, sőt, remélhetőleg a minél korábbi előrejelzésre is. A program kiterjed az éghajlatváltozás nyomon követésére, de az esetleges nagy léptékű ipari katasztrófák, sőt az erdőtüzek észlelésére is. A rendszer például képes volt annak kimutatására, hogy a belső tömegeloszlás megváltozása miatt a Föld forgástengelye körülbelül három centiméterrel megdőlt, és forgási sebessége egy hajszálnyival megnövekedett, ami által egy nap megrövidült a másodperc néhány milliomodrészével. Ez utóbbiak persze csupán tudományos érdekességek, közvetlen befolyásuk az életünkre nincsen, mutatja azonban a tudományos megfigyelések mára elért rendkívüli pontosságát.
Naponta kerülnek napvilágra újabb és újabb, létező, de elhanyagolt katasztrófavédelmi rendszerekről és megállapodásokról szóló beszámolók. Úgy látszik, az emberiség nem tanul a régi hibáiból, és mindig egy nagy pofonra van szüksége ahhoz, hogy figyelmet fordítson a közvetlen hasznot nem hajtó tudományos együttműködések fontosságára is.
A szerző fizikus, éghajlatkutató
origo.hu
Orbán Viktor a gazdasági semlegességről
