A hatalmon lévőknek kell gesztusokat tenniük

A minap a Kossuth rádióban egy Hiller Istvánnal készült hosszú beszélgetést hallgattam. Ha nem ismerném a jelenlegi hazai politikai és társadalmi viszonyokat, bizony elsírhattam volna magam. Hiller – elmondása szerint – értetlenül áll az ország politikai megosztottsága előtt. A két oldal között húzódó mély árkok még azt is lehetetlenné teszik, hogy a két oldal párbeszédet folytasson egymással – nyilatkozta. Mindezért ő természetesen a másik oldalt teszi felelőssé, és kinyilvánítja készségét a párbeszédre.
Magam is úgy vélem, hogy nagy-nagy szükség lenne a párbeszédre, sőt az együttműködésre, a kiegyezésre. De a valóban őszinte és építkező párbeszédnek vannak bizonyos minimális feltételei is. Sajnálatos módon ezek a feltételek ma távolról sem adottak.
A legutóbbi választási eredmények alapján most Hillerék kormányoznak, sőt ők vannak hatalmon, s a hatalommal sokszor visszaélnek. A választásokat csak nagyon csekély többséggel nyerték meg, tehát támogatottságuk a lakosság körében körülbelül ugyanakkora, mint a másik oldalé (bár újabban az ellenzék biztos fölényét jelzik a közzétett felmérések). A kiegyenlített választási eredmények ellenére a szocialisták soha nem látott politikai tisztogatásba fogtak, ami még napjainkig sem csengett le. Mintha minden szinten csak Hillerék rendelkeznének megfelelő szakemberekkel, mintha csak az ő oldaluk létezne. Szűnni nem akaró támadásokat intéznek a független, alkotmányos jogintézmények ellen. Elfoglalnak minden létező pozíciót, sok esetben a törvényességet alulról súroló eszközökkel vagy akár kikényszerített törvénymódosításokkal – minisztériumokban, állami intézményekben, állami vállalatoknál, a közszolgálati sajtóban, az igazgatóságokban és a felügyelőbizottságokban. (Lassan portásnak és vécésnéninek is csak a saját oldalukról felel meg valaki.)
Sajnálatos módon még az állami kitüntetések odaítélésénél is megfigyelhető a mérhetetlen politikai egyoldalúság. De ugyanez tapasztalható az állami megbízásoknál és szerződéseknél, a közpénzek egy irányba áramlanak ki. Hatalmas a politikai holdudvar, és nagy a klientúra, a barátok, a családtagok, az így vagy úgy elkötelezettek, az összefonódott gazdasági érdekkörök tábora. A privatizáció nem más, mint az állami tulajdon újraelosztási folyamata a hatalom holdudvarához tartozó érdekkörök között. Éves szinten százmilliárdokról van szó. Az MTV 1-es „közszolgálati” adó műsora oly kirívóan egyoldalú, hogy jómagam egy ideje már egyáltalán nem nézem. (Talán ez volt a céljuk?) Sokféleképpen értelmezhető és magyarázható, hogy két Magyarország van. De bizonyosan létezik az a Magyarország, amelyik előnyöket élvez a másik rovására.
Hillerék politikai kultúrája jelenleg nagyon távol esik attól a szinttől, mint ami egy igazi demokráciában a kormánypártoktól minimálisan elvárható nívó lenne. Magyarországon emiatt nem is lehet igazi, európai mércével mérhető demokráciáról beszélni. Ez lenne tehát az MSZP által bebetonozott status quo, amely a tárgyalások kiindulópontját képezné? Ebben a helyzetben kívánna az MSZP párbeszédet folytatni? Miről? Hiszen közben nyers erőpolitikát folytatnak. Ha a kormánypártiak valóban őszintén gondolják a párbeszéd kívánatos létrejöttét, úgy rögvest kezdeményezzék az ehhez szükséges, kiegyensúlyozott feltételek kialakítását és ezzel a két oldal között a kulturált társadalmi légkör megalapozását. Az ellenzéki táborral álljanak szóba érdemben és korrekt módon, de ne rágalmazzák tovább úton-útfélen, s készítsék el az összes olyan közéleti pozíció listáját, amelynek betöltése fontos szerepet játszik az egész társadalom, a közjó szempontjából. Hagyjanak fel a független közintézmények elleni politikai támadásokkal, természetesen ideértve a minisztériumokat, a közmédiát, a gazdasági szférát stb., tehát minden olyan posztot, amelyet kinevezéssel és nem választással lehet betölteni. Ha létrejön, akkor a közös munka révén az árkok betemetése és a párbeszéd automatikusan kialakul, és tető alá hozható az új kiegyezés. Mindennek radikális erkölcsi megújulással kellene párosulnia. Enélkül viszont nincs sok remény, s még generációkat fog felőrölni az értelmetlen politikai szembenállás.
Persze nem vagyok naiv, nem hiszem, hogy az MSZP az általam felvázolt utat választaná, hiszen a húsosfazekak mellől önként sohasem fognak távozni. De akkor legalább ne legyenek álságosak és képmutatók, amint Hiller tette azt a hivatkozott rádióbeli beszélgetésben.
Most az MSZP van hatalmon, neki kell lépnie. Ha nem teszi, akkor egy másik megoldás is kibontakozhat, amelynek csírái már-már kitapinthatók: felelős, pártokhoz nem kötődő állampolgárok, civil szervezetek, egy új társadalmi elit fogja önszerveződéssel kikényszeríteni a változást új típusú kerekasztal-tárgyalások követelésével. Ez a rádióinterjú volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban, amely megszólalásra késztetett. Az ügy a fontos. A tét nagy.

A szerző c. egyetemi tanár