Afféle kétfrontos háború ez Erdélyben

Magyar közéleten edzett fülnek különleges jelentésű a liberális szó: az eltelt másfél évtized óta mindenféle fogalom, árnyalt jelentés tapad hozzá, de közöttük véletlenül sem található a hazaszeretet, a lojalitás és a hazafiság.
Külön tragédia, hogy e politikai irányzatról a mégoly képzett és pártatlan embernek sem Széchenyi jut az eszébe: nem, a liberális szóhoz ma kizárólag nagy bajuszú emberek, főpolgármesterek, Bukarestbe, Pozsonyba futkosó ügynökök és profi hátba szúráshoz szokott politikai rablólovagok képe tapad.
Hát ez a helyzet Magyarországon.
A határokon kívül sokkal pikánsabb az összkép. Itt van például az erdélyi magyarság, amely – egyéb notórius érdemek mellett – a december 5-i népszavazás óta különösen nem szenvedheti az anyaországi liberálisokat. Eddig még csak volt valahogy – de a továbbiakban érdekes vállalkozás lesz az SZDSZ ideológusainak Madéfalván vagy Homoródszentpéteren magyarázni a székelyeknek, miért is fontos a szabad identitásválasztás, és miért nem fontos az, hogy ők magyarok. Mindez azonban adva lévén, vállat ránt az erdélyi magyar, s ha néha ráncba fut is szemöldöke, alapvetően nem törődik az esettel: mit néki egy-két önmagát liberálisnak nevező hazaáruló?
Csakhogy.
Az anyaországi népszavazással nagyjából egy időben Romániában is választások: államelnöki és parlamenti választások zajlottak. A magyar–magyar afférral kicsit elterelődött róla a figyelem, de hát mégiscsak ebben az országban élnek az itteni magyarok: egy idő után ide kellett figyelni. Ezt a választást Romániában a liberálisok nyerték. Most nem érdemes a pártszövetségre, a hogyanra és a háttéralkukra fecsérelni az időt; a lényeg, hogy egy magát liberálisnak nevező és annak minden klaszszikus ismérvét magán hordó pártszövetség alakított kormányt. E kormányban több mint jelentős szerepet kapott az erdélyi magyar politikai szervezet, az RMDSZ is.
Mindezek láttán a rendes magyar ember felsóhajtana, és hátradőlne: a liberálisokkal mégiscsak könnyebb dolgunk lesz, küszöbön az autonómia, és egyáltalán, vége a mindenáron való románságnak.
Csakhogy.
Még be sem rekedt a kukorékoló kakas, amikor kiderült: a romániai és magyar liberálisok között akkora a különbség, mint mondjuk Makó és Jeruzsálem között. A román liberális ugyanis hazafi, imádja országát, és feltétel nélkül lojális hozzá. Sőt több ennél. A román liberális nacionalista.
Kovászna megyében például, ott, ahol a magyarság mégiscsak a lakosságnak az elsöprő többségét alkotja: a helyi román pártok, de különösen a liberális párt elkeseredetten tiltakozik a magyar prefektus kinevezése ellen. Félárbocra eresztik a liberális zászlót, sajtótájékoztatnak, és sivalkodnak: merthogy ez a magától értetődő gesztus szerintük a helyi románság elmagyarosítását jelenti. Illetve meglehet, e gesztus nem magától értetődő: az RMDSZ ugyanis, amely afféle pótolhatatlan jolly joker a kormányban, maga sem tartotta fontosnak a 83 százalékban magyar népességű Hargita megye prefektusi tisztségét. (Egyébiránt a prefektus Romániában afféle főispán: a mindenkori kormány képviselője és a román alkotmány első számú őre az illető megyében.)
Bezzeg a pártszövetség román kinevezettje Hargita megyében, igazi liberálishoz méltó módon, első nyilvános megszólalásán azonnal megteszi parancsszerű javaslatát: prédikáljanak ezentúl románul is a helyi magyar templomokban. Ennek érdekében akár új templomokat is építtetne.
Akit ez sem győzött meg a román liberális szellemiségről, figyeljen tovább: ugyanezen Hargita megyei prefektus mintegy 6000 eurós pénzbüntetéssel fenyegeti az Erdélyi Magyar Ifjak szervezetét, amiért egy kulturális rendezvényen azok vetíteni merészelték Koltay Gábor Trianon című filmjét.
Hja, könnyű a prefektus úr dolga: hiszen a filmet maga a főliberális asszony, Mona Musca, Románia kulturális minisztere nevezte törvénytelennek, és tiltotta meg bemutatását. Csak mellékesen, közben Marosvásárhelyen az ortodox egyház szállodát kap ajándékba, a magyar autonómiáról pedig szó sem esik. Illetve esik, három is. Az egyik szó a liberális államelnöké, aki szerint autonómia igen, hogyne, a magyaroknak is pont anynyi, mint az olténiai románnak, és nem több.
És még ez a legkedvezőbb nyilatkozat: mert a másik szó, az RMDSZ-é azt bizonygatja: autonómiáról nem tárgyalhatnak, hiszen az nem volt benne választási programjukban. Közben ott virítanak még a kerítések oldalán az autonómia szót messziről ordító RMDSZ-plakátok. A harmadik szó morbiditásában már szinte vidám. Az újonnan, viharok között kinevezett Kovászna megyei, magyar nemzetiségű prefektus mondja: hogy hát… ha nem létezik olyan cikkely, amely kimondja, hogy az autonómia megengedett, ő biz’ megtámadja a kezdeményezést. Mert „a törvényességet be kell tartani”. És még ettől féltik a kovásznai liberálisok a románokat… Dúl hát a liberális hatalomátvétel Romániában. Dúlt és dúl Magyarországon is.
Az erdélyi magyaroknak pedig mindkettőt el kell viselniük. Afféle kétfrontos háború ez: az egyik liberális seregtől nem kapunk állampolgárságot. A másiktól majdnem kapunk egy pofont. Ennyi liberális offenzíva után nagyanyám jut eszembe, aki Gyimesközéplokon arról álmodott: az lesz a szép világ, ha kimennek a románok, és nem jönnek be a magyarok.
De hát nagyanyám nem volt liberális. Ő csak úgy eszembe jutott.

A szerző író