Haladás és tegeződés

A nagyképű miniszterelnök ismét elnyilatkozta magát. Most éppen a „haladásról”, mármint az ő haladó voltukról fabulált. Egy olyan eszméről, amely az ő szerencsétlenségére, de még inkább a magyar nép bajára, már 1918–19 óta többszörösen megbukott a gyakorlatban. Aztán a kiváló kísérleteket mégis végighajtották népünkön a keserű végig, amikor is az elvtársak megtértek annak egy primitívebb formájához, ami itt már 1914 előtt létezett. S most ezzel a XIX. századi manchesteri kapitalizmussal haladnak – a XXI. században.
A magyarországi „haladás” képviselői – ha a legnagyobb jó szándékot s akár racionális-intellektuális színvonalat jelentettek is – mindig a bölcsesség híján lévő reflektálatlanságot testesítették meg. Erre a legjobb példa az a Jászi Oszkár, aki – bár irtózatos elfogultsággal – tényleg jót akart. A magát leleplező legszebb eszmefuttatása az volt, amikor kijelentette, hogy ő a gyári munkás létformát egy napig nem bírná elviselni. S úgy harcolt a munkásokért, hogy egyértelmű volt, az a létforma nem a politikai-ideológiai változások függvénye. Egy elit- és hatalomváltás után is – adott technikai színvonalon – a gyári munkás létformának nincs alternatívája. Most arról ne beszéljünk, hogy az emberek intellektuális színvonalát és mindenféle igényeit kár volna Jászi Oszkárral mérni.
S a modern világ ürességének megfelelő kommunikációs gyurcsányizmus nyugati haladásról hadovál egy, a kommunizmus és összeomlása miatt szegény országban. Gyurcsány úrnak tényleg nincs fogalma az országról, amelynek most ő a szégyenletes színvonalú első embere. E sorok írója senki jogát nem vonja kétségbe a nyugati haladásra, de az a véleménye, hogy ahhoz ott kellene élni, ahol a létezésnek a feltételei is nyugatosak. Persze tudom, hogy az elitérzést (bocsánat: feelinget) – kellő anyagiak vagy műveltség nélkül is – az ember szívesen majmolja. De ezt tegye mindenki privát szinten! Úgy tűnik, a mai kormánykoalíciónak nemcsak a szegény kisebbségi magyarokkal van baja, hanem azzal az anyaországi magyarsággal is, amelyet nem hat át az eredetileg kádári életérzés, az üres neoliberális uralomra emelése.
A nyugatos haladás itthoni elmélete tehát nem más, mint a reflektálatlan önzés s a másokért csak elvileg felelősséget vállalás. Ha én jól érzem magam, akkor minden és mindenki rendben van. Ehhez csak azért kell az egyébként egykor sokkal tisztességesebb liberalizmus, hogy a szabadságra hivatkozással természetessé és legitimmé tegyük az emberi dzsungelerkölcs kellemes következményeit. Vagyis azt, hogy a modern világ jól van berendezve, mert nekünk így jó.
Hogy mi lesz itt a globális piac által egyre feleslegesebb tehertételnek tekintett szegény tömegekkel? Nos, azt majd megoldja a „nyugatos haladás”. Hogy hogyan? Nem tudjuk, de bízni kell ebben, mint egykor a tudományos szocializmusban, illetve úgy kell tenni, mintha hinnénk, s közben csak abban reménykedjünk: mindez így tart ki, míg mi élünk. A magyarországi „haladó” persze mindig tudhatta, olvashatta (volna) a nyugati szinkron, sokszor megsemmisítő kritikákat az éppen legdivatosabb haladás ellentmondásairól s lehetetlenségeiről. De ők ezt lesöpörték azzal, hogy – nyilván – Nyugaton is működik a „reakció” meg a „klerikalizmus”. Vagyis olyan emberek, akik nincsenek tegező viszonyban velük. Mert Gyurcsánynál ott kezdődik a haladó kormányzás, hogy ő trendikkel tegeződhet, miközben a magyar múlt gyalázása közepette fegyverhordozója Ságvárikat népszerűsít. Egy olyan embert, aki mellékesen a burzsoá magántulajdon ellen is harcolt. Nos, ezt a haladást adják össze! Az az igazi haladó, akinek a fejében Ságvárin kívül haideri és Le Pen-i kampánymódszerek is elférnek. Úgy tűnik, hogy a 2002-es nagy választási szövetségnél, a gátlástalan tisztességtelenség és a butaság összefércelési kísérleténél továbbra sem futja többre a magyarországi nyugatos haladóknál. Csak egy nagy baj van: még a legbutábbak is nehezen hihetik azt, hogy romló életviszonyaiknak a hatalommal nem rendelkező Fidesz és főleg Orbán Viktor az oka.
A magyarországi haladók materialistán mindig a hatalomban (pénzben) hittek. Ha ezekből nekik elég volt, akkor a világ folyjon a maga medrében. Ők mindig csak addig voltak forradalmárok, amíg mások voltak felül, egyébként a legstupidabb struktúrakonzervatívok (diktatúra- vagy szabadpiachívők). A Gyurcsány-féle, a Medgyessy-féle makogás helyett bevezetett formálisan érthető, de tartalmilag teljesen üres hangsúlyozás, tagolás is csak erről szól: az erősek mellé kell állni, s akkor nagy baj (velünk) nem lehet. Pedig egy öszszeomlást már átéltek – de ennek tanulságaihoz reflexió kellene, ami most sincs, ahogyan régen sem volt.

A szerző történész, egyetemi docens