Kipukkad-e Gyurcsány kommunikációs lufija?

A főcímben szereplő kérdésre előbb vagy utóbb biztosan választ kapunk. Gyurcsány Ferenc és a balliberális oldal szempontjából persze az lenne a szerencsés, ha erre csak a 2006. évi országgyűlési választás után kerülne sor. A hazai jobboldal még keresi annak módját, hogy milyen eszközökkel és üzenetekkel adjon méltó választ a miniszterelnök által elindított kommunikációs gőzhengerre.
Azt már többen leírták, hogy a hagyományos kormányzati modell ideje lejárt. Míg korábban egy kormány négy éven keresztül programja megvalósításán munkálkodott és teljesítményét a választásokon mérette meg, addig Gyurcsány kormányzási stílusa mindent a következő választási győzelemnek rendel alá. Az olvasók közül talán sokan emlékeznek a Medgyessy-kormány első hónapjaira, amikor a baloldal még a választási kampány után is képekben megjelenített kommunikációs elemeket használt (például átlátszó műanyagból készült üvegzsebet). 2002-ben a baloldal kommunikációs lendülete kitartott az önkormányzati választásokig.
Másfél évvel a következő választás előtt a magyar politikai osztály kezd behatóbban ismerkedni az angolszász politikai marketing eszközeivel. A választás tétjét a 2007 utáni uniós fejlesztési források jelentik, hiszen akkor annyi pénz érkezik, aminek áldásos hatását – csatorna- és útépítések formájában – szinte mindenki érezheti majd. Az uniós pénz elköltése egy ismételt baloldali kormány esetében bebetonozná az állami és önkormányzati cégek körül felépülő kisebb-nagyobb vállalatok szövevényét. Ha a jobboldal nyerne, úgy a jelenlegi status quo haszonélvezői mellett (vagy helyett) kialakulhat és megerősödhet egy alternatív elit, amire a 2002 előtti autópálya-építéseknél a Vegyépszer helyzetbe hozása a legjobb példa.
Gyurcsányék politikai célja a baloldal számára kedvező status quo megvédése. Ehhez nekik is az államra és annak hatalmi eszközeire van szükségük, mint ahogyan a jobboldal is csak kormányzati helyzetben tudja társadalomirányítási céljait megvalósítani.
Látva a közszereplésre már régóta készülő miniszterelnök hiperaktivitását, illetve a médiában a Fidesz elbizonytalanodásáról szóló híreket, joggal merül fel a kérdés, hogy legyőzhető-e a baloldal és az a politikai stílus, amit Gyurcsány Ferenc minden eddigi kísérletnél ügyesebben honosít meg hazánkban.
A válasznak egyértelmű igennek kell lennie. Mint minden újdonságot, a bombasztikus antrékkal és gondosan koreografált jelenetekkel dolgozó operettkormányzást is jelenségként kell vizsgálni és elemezni. Mi is az új Gyurcsány kommunikációjában? Egy szereplést kedvelő és kereső politikust látunk, akinek személyisége alkalmas az egyik új jelenségnek való megfelelésre, amit a politika perszonalizálásának hívunk. Az egyes pártok programja mellett a pártot (és az általa megjelenített jövőképet, alternatívát) egyre inkább személyekhez kötik. Ezeknek a személyeknek jól kell bánniuk a médiával, s mondandójukat a személyiségük erejével is alá kell támasztaniuk. Emellett Gyurcsány és kampányokat kedvelő tanácsadói egyszerre és párhuzamosan alkalmaznak számos kampány- és kommunikációs elemet. A „minden napra egy üzenet” elv elsodorja a korábbi bejelentéseket. Ha a sajtó fél év múlva nem kérdez rá arra, hogy például a Fészekrakó program segítségével végül is hány család jutott új otthonhoz, lehet, csak kevesen fognak emlékezni erre a napokban bombasztikusan bejelentett hírre.
A sor folytatható azzal is, ahogy a propagandafronton minden csőből tüzelnek. Medgyessy korábban megvárta, míg például Orbán Viktor elmondja országértékelő beszédét, és ő csak utána – a parlamentben – mondta el a sajátját. Gyurcsány az országértékelő beszéd hagyományos időpontjára hívta össze a parlamenti pártok elnökeit, így biztosítva a médiának vezető hírt és témát. A példák számát tetszőlegesen lehetne folytatni, de nem érdemes. A csacsogó felszín ne tévessze meg a politika iránt (még) érdeklődőket.
A politika tétje ugyanis nem változott, még mindig a 2006. évi választások megnyerésére készülnek a pártok. Az idén korán jött tavasz a pártok rajtvonalhoz fejlődésének időszaka. A domináns kétpárti magyar rendszerben az MSZP és a Fidesz jobb esélyekkel alkalmazkodik a nyugati kampányelemekkel tarkított napi politikai üzem kívánalmaihoz. A kisebb parlamenti pártok eddig kevés innovációs készséget mutattak, és várható, hogy eddigi taktikájukat vetik ismét be. Kérdés, hogy egy alapjaiban megváltozott politikai környezetben ez mire lesz elég. Jó példa erre az SZDSZ, amely – tavalyi európai parlamenti kampányát megismételve – polgárpukkasztó témák napirendre emelésével próbálja megtartani saját törzsszavazói bázisát. Egyik legismertebb politikusuk és szavazóbázisuk zöme a székesfővárosban található. A fővárost egyébként koalícióban vezető MSZP és SZDSZ közötti helyi csatározások a szocialistákat erősítik. Demszky gyengítése nagyobb szocialista befolyást biztosít a fővárosi költségvetés elosztására, és a „világvárost építő” népszerűségének zuhanása elgondolkodtathatja az SZDSZ vezetését azon, hogy vajon mind a 176 körzetben indítsanak-e önálló jelöltet, vagy ezt az eddig kötelezőnek számító gyakorlatot megspórolva rögtön közös SZDSZ–MSZP jelöltekben gondolkozzanak-e.
Bár egyik pártnak sem könnyű a helyzete, a Fidesz vezetését emészti talán a legtöbb gond. A szövetségi átalakulás után vezető szerepe a politikai paletta jobb oldalán ugyan megkérdőjelezhetetlen, ám a kérdőjelek egyre csak sokasodnak. Még nem világos, hogy a jobboldalon hány párt között oszlanak meg a szavazatok. A Fidesztől jobbra és balra is kialakulhat egy-egy gravitációs mag, amelynek szavazatelszívó hatása lehet. A Fidesz és a nemzeti radikális pólus között a Lezsák Sándor nevével fémjelzett Nemzeti Fórum integrálhatja a Jobbikot, a Nemzeti Szövetséget és egy Csurka nélküli MIÉP-et. A Fidesztől balra az MDF maga köré szervezheti az MDNP-t, a Vállalkozók Pártját, egyik-másik kisgazda töredéket és a Centrum pártból kivált részeket. A jobbközép- és nemzeti „Békejobb-” kezdeményezések eddig még nem vonzanak mérhető szavazói tömeget. Kérdés, hogy vezetőik e kezdeményezéseket csupán arra használják-e, hogy saját értéküket növelve kikényszerítsék, és végül elfogadják a Fidesz-lista befutónak számító helyeit, vagy önálló indulásukkal két-három-négy százaléknyi szavazót vonzva a parlamenten kívül találják magukat.
A Fidesz ott követ el hibát, ha azt gondolja: ezek a szavazatok összeadhatók. Aki például Dávid Ibolyára szavazna, nem biztos, hogy Orbán Viktorra (vagy egy konzervatív kormányra) is szavazna, és fordítva: aki a Fideszre szavazna, nem biztos, hogy Dávid Ibolyát is választaná. Gyurcsány Ferenccel szemben, aki (például a rászorultság elvének fokozott érvényesítésével, a szélsőbaloldali ideológiai üzenetekkel) most még elsősorban saját közönségének játszik, a Fidesznek egyszerre kell megszólítania és megtartania (ideológiai hívószavakra vágyó) törzsszavazóit és az (egzisztenciális helyzetükkel örökké elégedetlen és csupán nagyobb jólétben gondolkodó) bizonytalanokat.
Ha a törzsszavazók elégedetlenségének engedne a Fidesz, és ércesebb hangot ütne meg, úgy középen veszítene szavazókat. Amennyiben a gazdasági témák előtérbe helyezésével elhanyagolná a nemzeti témákat (például a kettős állampolgárság nemzetstratégiailag megnyugtató rendezését), a nemzeti radikális oldalon veszítene híveket.
Gyurcsánynak annyiban egyszerűbb a dolga, hogy ő klasszikus kampánystratégát követhet. Most még csak a baloldal elkötelezett hívei és a nyugdíjasok felé küld simogatásokat. Őket kell hitükben megerősítenie, hogy egy újabb jobboldali kormány számukra a világvégét jelentené. Ehhez előbb – Hillerrel vagy nélküle – ellenőrzése alá kell vonnia a szocialista pártot, ami az idei év egyik érdekes színfoltja lesz. Emellett az MSZP ráér 2006-ban a bizonytalanok és a politikai közép felé fordulni és az alternatíva hiányával, a váltás magas társadalmi költségével vagy más kampányfogással megnyerni a választások kimenetele szempontjából sorsdöntő fontosságú csoportot.
A tavasz minden szempontból érdekes lesz. A 2006-os választás rajtvonalához felfejlődő pártok további újításokat hozhatnak a magyar politikába. A parlament mint politikai aréna felértékelődik, és talán ismét nagy szócsaták helyszínévé válik. A pártonkénti 176 egyéni jelölt kiválasztása után látható lesz a mezőny, amit a Centrum párthoz hasonlóan az utolsó pillanatban megjelenő új pártképződmények még mindig felboríthatnak.
A pártok szempontjából most kezdődik a gyakorlati felkészülés időszaka. Ha túl korán indulnak, és szűkös kampánybüdzséjüket idő előtt kezdik felemészteni, úgy a sorsdöntő időszakban nem tudnak versenyben maradni.
A látványos bejelentések, meghívások és kezdeményezések közben a politika túlzott térnyerésének csupán egy kemény korlátja lehet: a nemzetgazdaság és a költségvetés válságos állapota. A költségvetési hiány szakadékának szélén egyensúlyozva Gyurcsányék a gazdasági banánhéjon csúszhatnak el a legkönnyebben. Nem az EU elmarasztalása vagy a környező országok és fővárosok szárnyalása, hanem a kormányzati kommunikáció által táplált valóságkép és az átlagcsaládok hó végi anyagi helyzete közötti mérföldes távolság okozhatja bukásukat.

A szerző politikai elemző