Magyarország gazdasága régiós tükörben

Régiónk – a balti államok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Ukrajna, Románia, Bulgária, Horvátország és Szlovénia – a 2001–2004 közötti időszakban növelte a gazdasági felzárkózás ütemét az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjéhez képest. A közép- és kelet-európai országok 2001– 2004 között átlagosan majdnem négyszázalékos GDP-növekedést értek el, szemben az Európai Unió két százalék alatti átlagával. Még jobb volt a kelet-ázsiai feltörekvő országok és a közel-keleti gazdaságok GDP-növekedése: mindkettő átlagosan hét százalék feletti volt 2001–2004 között. A feltörekvő gazdaságok 85-ös csoportja 2001–2004 között átlagosan 5–6 százalék közötti GDP-növekedést ért el.

Gyenge magyar teljesítmény

Magyarország a feltörekvő országok 85-ös csoportján belül a 3,5 százalék körüli átlagos növekedésével a mérsékelten bővülő gazdaságok közé tartozott. Míg 2001–2002-ben még a közép-európai országok csoportjának leggyorsabban fejlődő tagja volt, addig 2004-ben már a legalacsonyabb növekedést produkálta. A szlovák, román, bolgár és ukrán gazdaság lényegesen gyorsabban nőtt 2001–2004 között, mint a magyar gazdaság, hasonlóan a balti államok is kimagaslóan jó adatokat produkáltak. Földrajzilag minél közelebb van egy gazdaság az Európai Unió korábbi tagjaihoz, annál kisebb a növekedése, és minél távolabb van egy európai feltörekvő gazdaság, annál magasabb. A közép- és kelet-európai országok csoportja egészében kisebb növekedést ért el 2001–2004 között, mint – Latin-Amerika kivételével – a többi feltörekvő gazdaság.
A globális gazdaság feltörekvő csoportjában szereplő 85 ország közül Magyarország mutatja a legkedvezőtlenebb gazdasági trendeket 2004 végére. Miközben a GDP-növekedés a közép- és kelet-európai országokban – Latin-Amerikát leszámítva – a legkisebb mértéket éri el a 85-ös csoporton belül, addig Magyarország 2001-es vezető helyéről 2004-re az utolsó helyre csúszott vissza a régióban. Míg a 85-ös csoport országainak döntő többségében csökkent az adósság exporthoz mért értéke, illetve az adósságszolgálat költsége, addig Magyarországon mindkettő nőtt. Míg a feltörekvő országok 85-ös csoportja lényegesen kisebb mértékben függ már a külföldi tőkebeáramlástól, mint korábban, addig Magyarország esetében a rövid távú finanszírozási szükségletek megemelkedtek. Míg a feltörekvő országok 85-ös csoportja egészében már hatodik éve folyó fizetési mérlegtöbbletet mutat – szemben a fejlett országok csoportjával –, addig a magyar gazdaság GDP-arányos folyó fizetési mérlegének deficitje egyre magasabb. Az Európai Unió tagjai közül nálunk a legmagasabb a folyó fizetési mérleg bruttó hazai termékhez mért értéke. 2004-ben várhatóan kilenc százalék, 2005-ben még tovább romlik. A magyar gazdaság a fejlett gazdaságok egy sor gyengeségét erősebben, míg a feltörekvő országok erősségeit gyengébben mutatja. Kisebb a növekedése és rosszabbak a makrogazdasági egyensúlyi számai, mint a feltörekvő gazdaságoknak, de nagyobb a költségvetési és folyó fizetési mérleg deficitje, mint a nála gazdagabb országoknak.
A közvetlen regionális összehasonlítás és a globális feltörekvő gazdaságok 85-ös csoportjához történő mérés szempontjából egyaránt Magyarország áll az utolsó helyen a gazdasági felzárkózás több fontos mutatója szempontjából. Ami igazán veszélyes, hogy Magyarország egyszerre mutatja a legalacsonyabb gazdasági növekedési ütemet és a legrosszabb makrogazdasági egyensúlyi helyzetet. A magyar gazdaság esetében nem arról van szó, hogy a versenytársainál – tehát a régióhoz, illetve a globális feltörekvő gazdaságok 85-ös csoportjához képest – gyorsabb növekedés érdekében adósodik el, vállal magasabb adósságszolgálati terhet, vállal magasabb költségvetési deficitet, vagy mutat kirívóan rossz folyó fizetési mérlegdeficitet, hanem pont fordítva: alacsony növekedés és romló makrogazdasági egyensúlyi mutatók egyszerre jellemzik Magyarországot.

Eltérések és azonosságok

Az Európai Unió fejlett országaihoz képest régiónkban erősebb tőkekoncentráció jött létre. Az állami szektor kisebb, a magánszektor magasabb arányt mutat a régióban, mint az Európai Unió gazdaságainak többségében. A magasabb részesedésű magánszektorban is magasabb a tőkekoncentráció, és ez a piacgazdasági átmenet logikájából következik. Miután a korábbi állami vagyon rejtett és nyílt privatizációs csatornákon keresztül magánvagyonná alakult át, ez erősebb tőkekoncentrációt eredményezett, mint a több évszázad alatti szerves piacgazdasági fejlődés a nyugat-európai országokban. A 10-15 év alatt végrehajtott magánszektor-felépítés, illetve az állami vagyon leépítése éppen a szűk idősáv miatt teremtett nagyobb tőkekoncentrációt. Nem a kis- és középvállalkozók tömege, hanem a belföldi és külföldi nagyvállalatok egy-egy csoportja jellemzi az új magánszektort. Az államosítás az 1940-es évek végén néhány év alatt egy, a fejlett piacgazdaságokhoz képest koncentráltabb tőkestruktúrát hozott létre régiónkban, és a rendszer megfordítása, tehát a piacgazdaság kiépítése és az állami tulajdon magántulajdonnal történő felváltása is hasonló tőkekoncentrációt eredményezett.
Az elmúlt 10-15 évben kialakult új piacgazdaságokban egyértelmű az egyének, a vállalkozók elsőbbsége a vállalatokkal szemben. Az alapítók nemzedéke szerezte meg – nyílt és rejtett privatizáció révén – a korábbi állami vagyon legnagyobb részét, ahogy az első alapítók teremtették meg az új magángazdaság vezető cégeit. Régiónk egészére jellemző, hogy elsősorban a személyi kapcsolatrendszer, és csak másodsorban az intézményesült piaci kapcsolatrendszer adja a gazdagság alapját. Míg az Európai Unió fejlett országaiban elsősorban a stabil, több évtizede vagy évszázada működő cég az alapegység, addig az európai feltörekvő gazdaságok új piacgazdaságaiban elsősorban a jó politikai és üzleti kapcsolatrendszerrel rendelkező magánvállalkozók mint személyek jelentenek tőkét.
Minél nagyobb egy európai feltörekvő gazdaságban a kitermelő szektor aránya, annál erősebb az összefüggés. Minél nagyobb egy piacgazdaság, annál jobban jellemzi a személyek elsőbbsége és a cégek másodlagossága az új magánszektort. Az Európai Unió korábbi határaitól keletre haladva egyre erősebb a személyiségek szerepe és egyre kisebb a cégek súlya, míg az Európai Unió közelében erősebb a szervezetek szerepe, de a lengyel, cseh, magyar és szlovén gazdaságban is igaz az alapítók nemzedékének „elsőbbségi törvénye”. Minél nagyobb a belső piac, annál jobban érvényesülhet az alapítók nemzedékéből néhány személyiség, így minél nagyobb a belső piac, annál nagyobb a tőkekoncentráció. Akik képesek kis belső piacukat regionális piaccá tágítani, ott szintén megjelenik ez az összefüggés. Ez látható Magyarországon, ahol néhány nagyvállalat a Kárpát-medence egészét kezdi belső piacként kezelni. Az új magánszektor meghatározó szereplői Magyarországon is személyek, nem elsősorban cégek, de a legnagyobb szereplők kiemelkedése gyakran kötődik cégekhez.
Minél közelebb van földrajzilag egy európai feltörekvő gazdaság a korábbi európai uniós határokhoz, annál magasabb a külföldi tőke aránya az új magánszektoron belül. A magyar gazdaságban a legmagasabb a külföldi tőke aránya, de a cseh és a lengyel gazdaság is magasabb arányt mutat, mint e három országtól keletre elhelyezkedő gazdaságok. Szlovénia kivétel, mert a szlovén politikai és gazdaságpolitikai környezet megakadályozta a jelentős külföldi tőke beáramlást. Oroszország és Ukrajna keleten, Románia és Bulgária délkeleten jelzik ezt az összefüggést. Elsősorban az adott ország politikai környezetétől függött a külföldi tőke beáramlása, de a földrajzi távolsággal is szoros összefüggést mutat.
Az Európai Unió fejlett országaihoz képest régiónkban erősebb a tőkekoncentráció, erősebb a személyek szerepe és gyengébb a vállalatoké, valamint nagyobb a fővárosok súlya. Hasonló a helyzet a gazdaságok ágazati szerkezetében, mert a fejlett európai gazdaságokhoz képest a feltörekvő gazdaságokban erősebb a súlya egy vagy két meghatározó ipari ágazatnak, amellett, hogy a szolgáltatások mindenhol teret nyertek. A magyar ipar esetében az elmúlt 15 évben az elektronikai-számítástechnikai ipar és az autóipar jelentette az első számú gazdasági motort. Csehországban és Szlovákiában az autóipar az első számú iparág. Oroszországban az olajipar, Ukrajnában az acélipar a meghatározó.
A piacgazdaságra történő áttérés időbeli gyorsasága azt eredményezte, hogy a gazdaság működésének meghatározó jellemzőit tekintve – tőkekoncentráció, vállalati méretstruktúra, ágazati szerkezet, termékszerkezet – erősebb koncentráció alakult ki, mint a fejlett európai uniós országokban. A piacgazdasági átmenet körülményei jelentősen befolyásolják a koncentráció mértékét a gazdaság meghatározó területein, de mégis elsősorban a sebesség – tehát az, hogy 10-15 év alatt történt meg a piacgazdasági átmenet – határozza meg a koncentráció szintjét. A szerves és több évszázadon keresztül kialakuló piacgazdaság szétterítettebb, decentralizáltabb és kevésbé koncentrált szerkezetet mutat, mint régiónk 10-15 év alatt kialakult piacgazdaságai.

Lopakodó válság

A közép- és a kelet-európai gazdaságok elmúlt 15 éves fejlődése alapján kirajzolódik az a trend, hogy valamennyi ország lényegében azonos piacgazdasági átmenetet, majd helyreállítási és felzárkózási forgatókönyvet követ. A forgatókönyv első szakaszában politikai válság lép fel, ennek következtében kialakul a többpárti parlamentáris demokrácia. Ezt követően megindul a piacgazdasági átmenet és a piaci intézmények kialakítása. Megindul a privatizáció, a belső piac megnyílik az európai és globális gazdasági szereplők felé, megindul a külföldi tőkebeáramlás. Kialakul az új pénzügyi szektor és megindul a tőzsdei működés. Ezt követően gazdasági és/vagy pénzügyi válság lép fel, amely sokkterápiás gazdasági kezelést hoz magával. Esnek a beruházások, csökken a fogyasztás, megugrik az infláció és a kamatszint. A pénzügyi válságtól a gazdasági szükségállapotig terjedő sávban találjuk a piaci átmenet közben lévő európai gazdaságokat, de mindegyikre jellemző, hogy sikeresen túljutnak a válságszakaszon. A piaci átmenet megindítását követően fellépő pénzügyi válság annak a strukturális átalakulásnak a következménye, amely a gazdaság intézményrendszerében ment végbe. A következő szakasz a gazdasági helyreállítás időszaka, ekkor valamennyi gazdaság eléri az 1989–91-es induló szint egy főre eső gazdasági teljesítményét és fogyasztási szintjét. A gazdasági helyreállítási szakaszban már általános a jövedelmek és a beruházások bővülése, csökken az infláció és a kamatszint. A gazdasági helyreállítást követi a felzárkózási szakasz, amikor már nem csupán az 1989–91-es induló szintet állítja helyre az adott gazdaság, hanem megindul az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjéhez történő közeledés. A következő lépés az Európai Unióhoz való formális csatlakozás, ez minden esetben a gazdasági helyreállítási szakasz után, már a beindult felzárkózási szakaszban történik meg. Előrelátható valamennyi ország esetében a következő pénzügyi és gazdasági válság, amely a gazdasági felzárkózás első gyors szakaszának végét jelzi majd. Ez a legtöbb esetben együtt jár majd az eurózónához történő csatlakozással, de azt megelőzően is lehetséges olyan esetekben, amikor az adott ország hibás gazdaságpolitikát követ.
A jelzett európai gazdasági felzárkózási forgatókönyv első szakaszain szinte valamennyi korábbi tervgazdaság és állampárti diktatúra átesett már. Az egyes szakaszok indulásának időpontja, hosszúsága, illetve kilengései szinte kizárólag a politikai közegtől függenek. Két szomszédos ország adja a két végletet. Lengyelországban a politikai válság, a többpárti parlamenti demokráciára történő áttérés azonnal megindította a piacgazdasági átmenetet, és azonnal sokkterápiát hozott magával. Csehországban éppen fordítva, a bársonyos forradalmat követően kialakult többpárti parlamentáris demokrácia egy lassú piacgazdasági átmenetet hozott magával, és csak az 1990-es évtized második felében jött a válság.
Régiónkban a gazdaságpolitika határozza meg az egyes szakaszok jellegét, a gazdaságpolitikákat azonban egyértelműen a kormányzati és politikai struktúra dönti el. Bár valamennyi közép- és kelet-európai felzárkózó ország forgatókönyve azonos szakaszokat tartalmaz, de a politika határozza meg, hogy a forgatókönyv egyes jelenetei előbb vagy utóbb, halványabban vagy erősebben érvényesülnek.
Magyarország esetében egy gyors piacgazdasági átmenet után az évtized közepén jött a sokkterápia, 1997-től 2000-ig tartott a gazdasági helyreállítás szakasza, majd 2001-től már a gazdasági felzárkózás szakaszában hajózunk. A 2002–2003-ban elkövetett gazdaságpolitikai hibák következtében azonban 2006 körül újabb pénzügyi válság köszönthet be Magyarországon, így nálunk várhatóan nem az eurózónához történő csatlakozás hozza az újabb válságszakaszt, hanem a hibás gazdaságpolitika. A lopakodó magyar gazdasági válság alig félreérthető jele a gyenge gazdasági növekedés és a kirívóan rossz pénzügyi egyensúly együttes jelenléte.

A szerző közgazdász, volt gazdasági miniszter