Nemzetpolitika december 5. után

Amennyiben a határon túli magyarság és a nemzet iránt felelőséggel bírók december 5. után is céljuknak tekintik – és annak kell tekinteniük – a Kárpát-medencei és a világban szétszóródott, de nyelvében, kultúrájában, történelmében és jövőjében is egységes magyar nemzet szolgálatát, meg kell értetni a határon kívülre szakadt honfitársainkkal, hogy Magyarország nem árulta el őket. Létezik olyan nemzeti erő és politika, amely velük közösségben látja a magyarság emelkedésének lehetőségét. Ehhez azonban mindenekelőtt fel kell tárnunk a határon túli magyarok és saját magunk tényleges helyzetét, lehetőségeinket, ez alapján tervezhetünk jövőt.
A 80–90-es évek fordulóján bekövetkezett demokratikus változások a szomszédos országokban önmagukban nem oldották meg a magyarság problémáját. Tizenöt év alatt világossá vált, hogy a többségi és kisebbségi nemzetek érdekellentéte továbbra is fennáll, és bizonyos területeken erősebb, mint a demokratikus feltételekből adódó érdekazonosság. A többség célja továbbra is az erőszakos asszimiláció, a kisebbségé pedig a megmaradás.
A nemzetközi politika továbbra sem támogató a magyar közösségek ügyében. Megállapítható, hogy általában a többség-kisebbség közötti konfliktusok elkerülése jelenti a fő célt, amit a kisebbségek igényeinek minimalizálásával tartanak elérhetőnek.
A határon túli magyarság politikai képviselete, de legalábbis annak egy része, a folyamatos külső és belső nyomás hatására fokozatosan lemondott az autonómia igényéről. Helyette kormányzati vagy kormány közeli pozícióból véli javíthatónak a közösség helyzetét. Ez a politika kétségkívül hozott eredményeket: kárpótlás, földtörvény, oktatási, nyelvhasználati, közigazgatási jogosítványok. Ugyanakkor az lett a következménye, hogy a magyarság igényeit javarészt a nyelvhasználat, kultúra területére redukálták. Az ezekben a kérdésekben elért eredményeket pedig a többségi kormányokkal együtt a magyarság helyzetének rendezéseként mutatják be a nemzetközi szervezetek felé.
Magyarország szerepe, hozzáállása a határon túli magyarság legfontosabb problémáihoz annak függvényében változott, hogy nemzetileg menynyire elkötelezett kormány volt hatalmon. A ciklikusan változó, támogató-visszafogó magatartásformákhoz a határon túli magyarság nehezen tudott alkalmazkodni. Tizenöt év alatt létrejöttek az együttműködés és támogatás alapvető kormányzati, politikai, gazdasági és civil struktúrái, ugyanakkor az is tény, hogy ezek működése és hatékonysága a mindenkori magyar kormány szándékaitól függ. Ami az anyagi támogatásokat illeti, annak nagyságrendje az előző ciklus végére érte el azt a szintet (10-12 milliárd forint), amely már közelíti a hatékonyság küszöbét. A támogatási rendszer struktúrája, a szétszabdalt alapítványi rendszer viszont nem alkalmas annak növelésére. Annak ellenére, hogy Magyarország EU-csatlakozásának idejére a határon túli magyarság helyzete a kommunista diktatúrák alattihoz képest lényegesen javult, a megmaradásához szükséges feltételrendszert nem sikerült megteremteni. Az előzőek alapján, bár az elmúlt években kialakult és alkalmazott nemzetpolitikai alapelveken – a szülőföldön való megmaradás, az autonómia megvalósítása, a határok feletti nemzeti újraegyesítés – változtatni nem indokolt, ugyanakkor szükséges az eszközök és hangsúlyok hatékonyabb megválasztása.
A legnagyobb kihívást, pozitív és negatív értelemben egyaránt az uniós csatlakozás jelenti. A veszély egyrészt abból adódik, hogy Magyarország az eddigieknél is nagyobb vonzerőt fog jelenteni a határon túli magyarság számára, másrészt a bővítésből végérvényesen vagy hosszú távon kimaradók (Kárpátalja, Délvidék) esetében az elszigetelődés a szülőföld elhagyására ösztönzi a magyar közösségek tagjait. Ugyanakkor a következő 15–20 év távlatában a magyar–magyar integráció új lehetőségei adódnak, hiszen esély van rá, hogy a kárpátaljai és délvidéki magyarság kivételével valamennyien egy államszövetségbe kerüljünk.
Európai uniós politikánknak ebből kifolyólag egyrészt differenciáltnak, másrészt célratörőnek kell lenni. Kezdeményezni kell egy hatékony kisebbségvédelmi rendszer létrehozását. Ismerve azonban az ilyenkor szükséges kompromisszumok gyengeségeit, fontos a meglevő európai példákra építő érdekazonosságok kihasználása is.
Feloldódik az állampolgárság dilemmája abban a tekintetben, hogy nem a magyar állampolgárság megadása lenne a Magyarországra település ösztönzője, hiszen az EU-n belül a szabad letelepedés lehetősége adott. Ugyanakkor természetesen továbbra is a magyarság Kárpát-medencei lakóterületének legalább részbeni megőrzése a cél. A Magyarországra történő bevándorlási szándék és az erősödő asszimiláció ellensúlyozására olyan intézmény- és ösztönzőrendszert kell létrehozni és működtetni, amely lehetővé, sőt előnyössé teszi a szülőföldön maradást.
Ennek legfontosabb eleme az autonómia. Románia és esetleg a későbbiekben Szerbia esetében Magyarország mint az EU tagja, előnyösebb érdekérvényesítési helyzetbe kerül. Megfelelő diplomáciai erő kikényszerítheti az autonómiát az újonnan csatlakozók esetében. Ehhez szükséges az erdélyi és délvidéki magyar pártok egyértelmű kiállása. Fel kellene oldani azt a paradoxont, hogy a határon túli magyar pártok mindig akkor válnak autonomistává, amikor nincsenek kormányon. Ha viszont alkupozícióba kerülnek, általában nem tartják időszerűnek az autonómia forszírozását. Bízzunk benne, hogy az RMDSZ az új román kormányban megcáfolja ezt a tételt.
Hasonlóan fontos egy saját, magyar intézményrendszer létrehozása és működtetése. Ennek részelemei akkor is megvalósíthatók, ha jogi értelemben az autonómia még vagy egyáltalán nem hozható létre. Természetesen ebben az esetben a finanszírozás jórészt a magyar költségvetésre hárul.
Az intézményrendszer működését el kell választani a határon túli pártok közvetlen tevékenységétől, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy a parlamenti vagy kormányzati szerepvállalás nagymértékben leköti erőiket. A politika, a civil társadalom, az egyházak és a szakmai szervezetek együttműködése az intézményrendszert felügyelő nemzeti tanácsokban valósulhatna meg. A tanácsokat a későbbiekben az adott közösség belső választások útján hozhatná létre, hasonlóan a magyarországi kisebbségi önkormányzatokhoz. Délvidéken, Horvátországban és Szlovéniában jelenleg a törvények lehetővé teszik ilyen testület működését. Romániában az RMDSZ kormányba lépésének egyik feltétele a kisebbségi törvény megalkotása, amelynek értelemszerűen tartalmaznia kell minimum a kulturális önkormányzat létrehozását. Szlovákiában az MKP tartja napirenden a kérdést.
A saját intézményrendszer egyik legfontosabb küldetése: olyan helyzet teremtése, hogy érdemesebb legyen magyar iskolába járni az általánostól az egyetemig, elit iskolák létrehozása, az oktatási-nevelési támogatás növelése. Szükséges egy speciális szórványiskola és kollégiumi hálózat létrehozása. Az oktatási rendszer működtetésébe államtól való függetlensége miatt maximális mértékben be kell vonni az egyházakat (különösen Erdélyben). Magyar házak hálózatát kell létrehozni minden nagyobb településen, amelyek szervezik a „magyar életet”, ahol lehetséges összekapcsolásuk a helyi és regionális önkormányzatokkal. További feladatuk lehet az EU-forrásokhoz való hozzáférés segítése. A hálózat alapját a státusirodák képezhetik.
Tudatos, határokon átnyúló regionális fejlesztéspolitika alkalmazására van szükség, amely lehetővé teszi igazi eurorégiók létrehozását, saját döntéshozó testülettel, uniós forrásokkal. A magyarországi kormányzati és közigazgatási rendszerben létre kell hozni az ilyen jellegű tevékenységet összehangoló szervet. Indokolt a Széchenyi-tervhez hasonló határon túli gazdasági fejlesztési terv elindítása, amelynek célja elsősorban a magyarországi vállalkozók beruházásainak ösztönzése, kockázatuk mérséklése, munkahelyteremtés, támogatás az otthon munkahellyel rendelkezőknek (tanárok, orvosok bérének kiegészítése), speciális biztosítási lehetőség nyújtása, ingatlanberuházások és földvásárlás támogatása (banki hátérrel).
A nemzeti újraegyesítés eszköze lehet az állampolgárság kiterjesztése, természetesen egyéni kérelmezés és a magyar állam szuverén döntése alapján. A szülőföldön maradás támogatására az újra tartalommal megtöltött és kibővített státustörvény hatályát ki kell terjeszteni azon magyar állampolgárokra, akik nem kívánnak Magyarországra települni.
A nemzeti összetartozás szimbolikus és gyakorlati megjelenítésére érdemes megfontolni egy összmagyar nemzeti tanács létrehozását. Ez olyan testület lehet, amelynek tagjait egyrészt a határon túli magyar közösségek választják (nemzeti tanácsok), másrészt pedig az Országgyűlés delegálja, létrehozásáról, jogosítványairól pedig törvény rendelkezik. Célja a napi politikán felülemelkedő, összmagyar stratégiai döntések meghozatala.
Az összmagyar nemzeti tanács a róla szóló törvény alapján az Országgyűlés felé törvényt kezdeményező és véleményező jogkört kaphatna, és javaslatot tehetne a határon túli magyarság támogatására szánt költségvetési hányad sarokszámaira, felügyelhetné annak felhasználását. Mindkét hatáskör fontosságát alátámasztja a jelenlegi helyzet, amikor is az állampolgárság kérdésében a kormányoldal nem hajlandó megfelelő törvényt előterjeszteni, a határon túli költségvetést pedig rendszeresen megnyirbálják.
Mindezek hatékony megvalósításához nagyságrendileg évi 60-80 milliárd forint szükséges, ami a költségvetési kiadások kb. egy százalékát jelenti. Ezt az arányszámot ugyancsak érdemes törvényben rögzíteni. Az összeg nagysága megterhelőnek tűnhet, ugyanakkor Magyarország mint EU-tagállam 1000 milliárdos nagyságrendben jut új forrásokhoz, így nagyobb tehervállalás nélkül csoportosíthatunk át határon túli célokra.
Az eredményes felhasználás érdekében szükséges az eddigi alapítványi támogatási rendszer felülvizsgálata, új szervezeti felépítés kimunkálása. Szét kell választani a normatív jellegű, intézményfenntartó támogatásokat és a stratégiai beruházásokat. Mindkét esetben az uniós támogatásoknál bevált eljárásokat kell alkalmazni, amelyek tartalmazzák a szigorú ellenőrzést is. Az eseti, kisebb támogatások célba juttatása továbbra is a jól bevált alapítványi rendszer keretében történhet. Az összmagyar nemzeti tanács felügyelete és irányítása alatt működhetne az a végrehajtó szervezet, amely a teljesen ellehetetlenült Világszövetség feladatainak értelmes részét is átvehetné.
Végül egy gondolat erejéig visszatérnék december ötödikéhez. Ha azt akarjuk, hogy ne ismétlődhessen meg az itthoni kudarc, mindenekelőtt gyermekeinket kell nemzeti szellemben nevelni, megtanítani nekik, mit jelent magyarnak lenni e hazában, s annak határain kívül. Ezért javaslom, vezessük be az általános és középiskolai oktatásban a nemzetismeret tantárgyat. Ebben adjunk lehetőséget minden diáknak, hogy szervezetten legalább két hetet határon túli magyar fiatalokkal töltsön. Biztos vagyok benne, hogy az így felnövő nemzedék húsz év múlva nyugodtan állhat egy népszavazás elébe.

A szerző a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke