Tájkép csata után

2004-es európai uniós választással elkezdődött a 2006-os választásokat megelőző hosszú előkampány azzal, hogy a Fidesz tudatos belpolitikai állásfoglalásra, a kormányról szóló véleménynyilvánításra szólította fel a polgárokat. A választás azzal vált igazán kampánykezdetté, hogy az agonizáló kormánypártok a Medgyessy-kabinet kiábrándító teljesítménye miatt súlyos vereséget szenvedtek, és a szakértői kormány imázsát leromboló kormányfő lecserélésére kényszerültek. Gyurcsány megválasztása nyíltan arról szólt, amit az új kormányfő is bevallott, hogy 2006-ban le kell győzni a Fideszt. Habár a Fidesz tagadta, hogy a népszavazást pártpolitikai kérdésnek és erőpróbának tekintené, a 2002-es választási kampányra emlékeztető népszavazási kampányából a bizonytalan szavazók bizony azt tudták kiolvasni, hogy aki igennel szavaz, az a Fideszre szavaz. A kampánynak sok olyan eleme volt, amely a pártok feletti nemzeti összefogást villantotta fel (Orbán és mások üzentek a baloldali szavazóknak stb.), a Fidesz valószínűleg eleve nem készült arra, vagy ha igen, képtelen volt rá, hogy éljen a kivételes lehetőséggel, és élére álljon a valóban megosztott nemzet egyesítésének. Az utólagos megnyilatkozásokból stratégiai hibát olvasok ki. Ha valóban látták, felismerték, hogy ebben az országban mekkora kockázat Kádár népét megszavaztatni a kettős állampolgárságról, de nemzeti becsületből mégis felvállalták a kezdeményezést, akkor illő lett volna a kampányt a komor valóságra szabni. A 2002-es választási kampányra emlékeztető népszavazási kampány legfeljebb a nemzeti oldal törzsközönségére volt hatással: Kádár népére a legkevésbé. Amikor Hiller István kimondta a nemet, borítékolni lehetett, hogy szocialistáknak nagyobb (elidegenítő) hatása lesz, mint a nemzeti alapon mozgósító Fidesznek.
A népszavazás után a menetrendnek megfelelően kommunikációs harc indult az eredmények értékelése, valamint a társadalmi és politikai valóság meghatározása terén. Gyurcsány Ferenc és az MSZP (ellen) támadásba lendült, a Fidesz pedig defenzívába szorult. Gyurcsányék szemmel láthatólag saját fegyvereivel akarják megverni a Fideszt. Már eddig is lekoppintották a rendezvények koreográfiáját (vendégek színpadra ültetése stb.), de most már a Fidesznek a „két Magyarországról” szóló, 2002 előtti filozófiáját is magukévá tették az ismert posztkommunista csomagolásban: a kormánypártok a haladás, modernség és nyitottság, a Fidesz viszont az elmaradottság és bezárkózás Magyarországát képviseli – és a kettő között nincs átjárás. Ennek megfelelően és a népszavazási eredmények tematizálásával, a kormányfő vezetésével az MSZP a konfliktuskeresés útjára lépett. Az, hogy a Fidesz képtelen megválaszolni a kormánypárti propagandát, miszerint a népszavazásról távol maradók tulajdonképpen nemmel szavaztak, jelzi: a konfrontáció szocialista politikája komoly csapdát rejt magában. A kormányoldal mindeddig sikeresen tematizálta azt, a Fidesz hallgatag aszszisztálásával, hogy a népszavazáson „elbukott” Fidesz a társadalom nagyobbik részével került szembe. A távol maradók és a nemmel szavazók többségének valóban meglévő lelkifurdalását pedig azzal aknázzák ki politikailag, a Fidesz hallgatag aszszisztálásával megint csak sikeresen, hogy ezért a nemzeti a traumáért az ellenzék a felelős. A csapdát abban látom, hogy a kormányoldal a többségi média támogatásával már korábban is sikerrel társította a Fideszt árokásással, a nyugalom és béke megzavarásával, a polgárok örömének elvételével stb., de Gyurcsány profibb módon teszi ezt Medgyessyhez képest (és még Kovácsra és Lendvaira sincs szüksége hozzá). De most, a népszavazás után a Fidesz választás előtti marginalizálása a tét a bizonytalanok és a mérsékelt szavazók körében: ha a Fidesz nem veszi fel vagy nem jól veszi fel a kesztyűt, beszorul a radikális, populista és hatalommániás párt szerepébe. Ennek a marginalizálásnak és szerepkényszernek az lehet a háttere, hogy az MSZP úgy véli: ha már elvesztett (2002-es) szavazóit nem tudja visszaszerezni, azok ne legyenek a Fideszéi. És ha ezt sikeren kivitelezi, nagyjából nyert ügye van. Ezt szolgálja a konzervativizmus újbóli dicsérete (2002 előtt Medgyessy kedvenc fegyvere volt), valamint a Fidesz és a „tisztes” konzervativizmus kettéválasztása. Az áthallás egyértelmű: az MDF és a Centrum közvetett támogatása a cél. Ezért Dávid Ibolyáéknak nagyon észnél kell lenniük: még ha továbbra is támadják a Fideszt, teszik-e azt úgy, oly módon, hogy jó szolgálatot tesznek annak a pártnak, az MSZP-nek, amelyről eddig mégiscsak azt állították, hogy a Fidesszel együtt akarják leváltani. Nem lehet nem észrevenni ugyanis, hogy Gyurcsány Fidesz-ellenes konzervativizmusa is koppintás: Dávid Ibolya retorikájának másolata. Dávidéknak tehát folyamatos a politikai kísértés: a modern konzervatív MDF a modern konzervativizmusnak tisztelettel adózó Gyurcsányékkal teremtsen „normális Magyarországot”.
A baloldal mély intellektuális válságban van. A kormánypártok úgy vádolják szociális demagógiával és populizmussal a legerősebb ellenzéki pártot, hogy maguk is – esetenként egészen primitív – populizmussal és demagógiával operálnak, ami a demagógiára és populizmusra állítólag kényes baloldali értelmiséget ezúttal hidegen hagyja. És ezt kiegészíti az e lapban már sokadszor megírt jelenség: a demagógiára és populizmusra állítólag szintén kényes nyugati sajtó is csak a jobboldali populizmust hajlandó kipécézni. Gyurcsánynak, az MSZP-nek és a baloldali populizmusnak tehát a szabad az út. A Fidesz számára ez jelenti a második csapdát.
A Fidesz intellektuálisan kifulladni látszik. Az, hogy az emberek negyvenévnyi intézményesített és államilag kivitelezett baloldali populizmus után fogékonyak a szocialista milliomos kapitalisták populizmusára, nem jelenti azt, hogy nagy részüket csak hasonló módon lehet megszólítani. A polgárokat lehet is, kell is szembesíteni a kormányzati demagógiával és populizmussal, különösen a be nem tartott választási ígéretekkel, de igencsak kockázatos hasonló érzelmekre hasonlóképpen játszani. Intellektuális hanyatlásnak tetszik úgy ostorozni a gázáremelést és mindennemű emelést, mintha a Fidesz kormányzása alatt nem emelkedhetnének az árak. Ebben a játszmában a szocialisták egyébként is verhetetlenek: a Fidesznek nincsenek (és ne is legyenek) Horn Gyulái, akik zsigerből és reflexből tudják kikapcsolni a baloldali populizmusra fogékony emberekből a minimális racionális gondolkodást. A lényeg: Magyarországon a baloldali populizmusnak van igazán táptalaja, és a polgári erők nem verhetik meg az ebben a „sportágban” több évtizedes professzionalizmust felhalmozó szocialistákat. Inkább tűnik járható és – intellektuálisan is – polgári útnak egyszerűen elmagyarázni és bizonyítani a kisembereknek, Kádár népének azokat a technikákat, amelyekkel őket a milliomos kapitalisták manipulálják.
A Fidesz a népszavazási kampányban nem volt képes megvédeni magát. A kormányoldal tetszése szerint olvashatta fejükre, manipulatív módon, az előző ciklusban elfoglalt álláspontjukat. Néha úgy is tűnt, a Fidesz annyira felkészületlen, hogy politikusai egyszerűen nem tudják, pontosan mit és pontosan miért is mondtak évekkel ezelőtt, ezért nem is csoda, hogy vonaton és várótermekben inkább a szocialista ellenérveket lehetett visszahallani. A Fidesz állítólag professzionálisan kommunikál, és van kommunikációs (tanácsadó) stábja, de jelét nem látom már évek óta, hogy napra készen követnék és – így – megválaszolnák a kormányoldal kisembereknek naponta precízen előadott lózungjait. Pokorni Zoltán korábbi énjéhez képest lelassult, öreguras és professzoros lett. Áder János beszorult a megmondóember és a pofozógép szerepébe. Azért őket említem, mert mindkettő kitűnő debatter, és szellemi kapacitásaikat takaréklángon használják. Ahogy a sajtó nagyobbik része szinte vadászik Kövér László beszólásaira, úgy Áder öklözéseiből is csak a megütközést keltő kitételeket mazsolázzák ki a szocialisták nagy örömére (Lendvai az ilyet mindig megúszta). De Orbán Viktornak is meg kell válaszolnia a kommunikációs kihívásokat. Ha országértékelő beszédet mond, szigorúan tényekre alapozott, világos, érthető, metaforáktól és allegóriáktól lehetőleg mentes beszédet kell mondania az ország állapotáról – hogy abból Kádár népe is értsen.
Fordulópontot addig is az hozhat, ha az MSZP-n belül végbemegy az ellenvéleményt képviselőkkel való leszámolás. A népszavazás után ugyanis belső hajtóvadászat indult az igen pártiak és azok ellen, akik a lelkiismeret szerinti szavazásra szólítottak fel. Jó néhány szocialistának már most fő a feje, hogy 2006-ban képviselőnek jelölik-e, vagy biztos befutó helyet kap-e a párt valamelyik listáján.

A szerző politológus