Beszédes a csend, ami Obersovszky Péter Öljétek meg Tévémacit! című könyve köré odafagyott. Mondhatnánk, tényleg, minek ezt ragozni, a többiekkel egy pikszisben üldögélő kiválasztott kilökte magát vagy kilökték a tutiból. Ezért az illető, jelen esetben Obersovszky Péter szokásosan áll bosszút, és leszedi a keresztvizet kollégáiról. Rádiósok, tévések, Frei Tamások, Vujity Tvrtkók (igazi nevén Tóth vagy Szabó?), Orosz Józsefek hajmeresztő történeteinek főszereplői. Mellesleg ezek megismerésével rémlik fel az olvasóban először, miképpen lehetnek ők még mindig a nyilvánosság felkent urai. Miképp lehetséges, hogy szakmai és morális csődtömegek vezetnek műsorokat, készítenek riportokat, kérdezgetnek embereket úgy, hogy az egójuk bele sem rezdül. Hazudozások, csalások, manipulációs médiavétségek sorjáznak egymás után a könyvben, melyekhez képest Bayer Zsolt legvaskosabb kiszólása mellékmondatot sem érdemelne. Mert a finynyás baloldal leginkább ilyesmin szokott megütközni. Nem beszélve az internetes fórumokról, ahol boldogan tépik ízekre a média botló szereplőit, hátha elírtak egy dátumot vagy rosszul idéztek valakit. Most ott is gyanúsan nagy a csend.
Súlyosbító körülmény, hogy mindezekről nem tudunk, mert a médiavilág eme része összezár, és éppen csak megpillanthatjuk a „sompolygó róka kilógó vörös farkát” – hogy a bagdadi hőst, Orosz Józsefet idézzem. Ettől a könyv még nem különbözne más, bosszúból vagy sértődésből papírra vetett soroktól.
Obersovszky dolgozatának ez az első olvasata. De van alatta elrejtve egy másik is. Hogy miként jutott el a rendszerváltó médiaelit a gödör fenekére. Miként segített felépíteni egy hazugságvilágot, egy virtuális Magyarországot, hogy a kereskedelmi televíziók mint nyolckarú polipok miképpen fonják be a hiszékeny nézőket, a gagyira fogékony tömeget. Hogy a valaha viszonylag becsületes eszméket valló vagy az igazság letéteményeseinek hitt rendszerváltó rádiósok és tévések miként váltak a politika és a pártharcok martalékaivá, jó pénzen megvett zsoldosokká. Tulajdonképpen nem jó erről tudni. Tulajdonképpen nem szeretünk szembenézni azzal, hogy a bálványozott tévészemélyiségek között túl sokan hazudnak sokat, simliznek, tudatosan verik át a nézőket, sőt ezt még élvezik is.
Mindannyian tudjuk, hogy a közszolgálati csatorna évek óta vergődik a médiatörvény szorításában, s mostanra feldereng, hátha nem véletlenül ilyen ez a törvény. Hátha az alkotók röhögnek a markukba, hogy Magyarországon törvénybe iktatták, hogy az egymással is folyton marakodó pártok felügyeljék a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Akinek még nem világos: a kormányon lévő pártok is részt vesznek a törvényi felügyeletben, és a mindenkori kormányok pénzelik a közszolgálatot. Márpedig ez egy olyan ország, hogy aki fizet, az húzat. A közszolgálatiság meghatározása körül ma is nagy a bizonytalanság. Állítólag már többen beleőszültek. Pedig tíz perc alatt megtanulható: Névshowr – nem közszolgálat; népszavazásra felkészítés, adatok, tények, vélemények a határon túliak és az egészségügy helyzetéről, közszolgálat. Lagzi Lajcsi és szuperbulija – nem közszolgálat; uniós pénzek elnyerésének módozatairól információk – közszolgálat, Tornóczky Anita kesztyűs kézzel matat a putriban – nem közszolgálat; adótáblák és adónemek ismertetése – igen, és így tovább. Éppen úgy, ahogyan a TV2 Naplójának közszolgálati penzumába nem férhetne bele Korda György balkézről született gyermeke, a százhalombattai hatos gyilkosság elkövetőjének jutalomjátéka és egy helyre kis disznóölési buli a Napló stábjával.
Ma a kereskedelmi csatornákon nem televíziózás, hanem az erkölcs és az ízlés kivégzése folyik, megbízható és mindenre kapható segédszemélyzettel. Idézzük fel a minapi reggeli műsort, a Mokkát a TV2-n, ahol a műsorvezető egy vihorászó újságírónővel azon humorizált: amúgy tudjuk, ki ölhette meg Fenyő Jánost, és sejtelmesen körülírtak egy közismert személyt. Majd szellemeskedve megkérdezték: Mondjuk ki a nevét? Naaa, mégsem mondjuk ki, amikor a fél ország tévénéző közönsége már kapcsolt, kiről is lehet szó? Ki vezeti a TV2 műsorát? A rendőrség, az ügyészség, a bíróság? Milyen alapon kevernek gyanúba bárkit?
Persze, felesleges méltatlankodni, megesik ezeken a helyeken sokkal súlyosabb inszinuáció is. Obersovszky úgy véli, hogy a rendszerváltó média kiválóságai pénzre váltották a tehetségüket, mert ez tűnt a leghasznosabbnak. Pénzért persze mindent – kitalált riportot, ellopott interjút, nem létező beszélgetést körözött háborús bűnössel, zöldségest mint bérgyilkost originálisan tálalva, valamint további blöfföket és virtualitásokat. Ezenkívül behódoltak a nézettség nevű bálványnak, amiért bárkitől bármilyen megaláztatást kénytelenek elviselni. Ez az a varázsige, amire hivatkozva bárkit bármikor ki lehet rúgni. Volt műsor, nincs műsor, volt sztár, nincs sztár. Ilyen egyszerű, mert állítólag ez a kapitalizmus, és ezt diktálja a piac. Ebben a vonatkozásban még nem hallottam olyat, hogy a piac a médiában az értéket, illetve a minőséget preferálja.
De hát, dilemmázik a szerző, mégiscsak Ők az igaziak, a profik. A belvárosi értelmiségiek, akiknek személyében a szerzőt egyfajta prototípusként tisztelhetjük. Az országgyűlési könyvtár a K stúdió, az Európa zsebkönyvek, a Demszkytől elhozott, friss szamizdat. Ez jellemzi az intelligens médiamunkást. És szerinte ezzel állnak szemben a vidéki tarisznyás suttyók irigyre hangolva. Az összes tehetségtelen jobboldali újságíró. Akiknek se arcuk, se gondolatuk, vagy ha igen, az csak baromság lehet.
Itt bicsaklik meg a szerző szándéka, aki valójában bármennyire is okos, vagy annak hiszi magát, képtelen túllépni azon a közkeletű ostobaságon, hogy az ész és a szürkeállomány a balos és liberális médiamunkásokban testesül meg, és velük szemben vergődnek a tehetségtelen, „koszlott nadrágú, tarisznyás, Trianonon búsongó szellemtelen alakok”. Jelzők a szerzőtől.
Lássuk, mit lehet szembeállítani Obersovszky muníciójával?
Egyetemi Színpad, Eötvös Klub, a Országos Széchényi Könyvtár, Antonioni és Truffaut, Bercsényi 28–30. (az építészhallgatók kollégiuma és folyóirata), a Beszélő Haraszti Miklós lakásáról, versmondás Ascher Oszkárnál, szeminárium Király Istvánnál. Ugyan! Önök attól hiszik különbnek magukat, mert valaha megszállták a rádiót, a televíziót, és ott vannak, már a Jóisten a megmondhatója, mióta? Mind lélegzetelállító tehetségek, vérprofi példaképek, mind a szakma csúcsai. Egymás ájult dicséretébe bekövesedve. Ahol Mester Ákos az etalon? Olvassa el mestere újságjának levelezési rovatát: virtigli uszításokkal van tele. A főszerkesztő úr nem piszkolja be a kezét, megteszik azt helyette hűséges olvasói. Mestere abból él, hogy egyszer egy széket üresen hagyott a televízióban a posta képviselőjének. A legenda igen szívós, de merte volna ön megtenni vagy én… Másnap már munkanélküliek vagyunk. Itt csak azok lehettek olyan fene bátrak, akiknek megengedték, hogy azok legyenek.
Nem beszélve arról, hogy bizonyos évjárat felett mindannyian az előző rendszer köpenyéből bújtunk elő. Amely rendszer rossz volt, elviselhetetlen, de aki a szakmát meg akarta tanulni, az megtanulta. Most pedig? Ahogy elnézem a súgógépre ragadt frigid szőkéket, ahogyan azt ön írja a könyvében, a jövő nem sok jót ígér. Az oktatás ehhez készségesen asszisztál: nem művelt és tapasztalt szakemberek kellenek a médiába, hanem Balázsok, Mónikák, Győzikék, Majkapapák, Mamagésák, Lang Györgyi és a lila fejű Mariann XXL-es gatyájukban, amint hétköznap reggel versenyt nyerítenek, vihognak a meghívottak csendes vagy hangos aszszisztenciájával.
Obersovszky Péter mindezt világosan látja, sőt azt is látja, hogy ezek a kereskedelmi televíziók hozzá sem szagolnak a valósághoz. Nekik nem is a realitás kell, hanem az a kitalált világ, amelyben ők: műsorkészítők, sztárok és riporterek jól érzik magukat. Visszaigazolást nyerve a heti, napi bulvárlapokban, ahol szintén ők köszönnek vissza, amint kanapét vesznek, férjhez mennek, elválnak, sőt férjhez sem mennek, de máris elválnak. Szép lakásokban laknak, drága kocsikat vezetnek, érdekes ruhákat hordanak divatos tervezőktől. Obersovszky nem érezte jól magát köztük, mert az igazi profizmus hatalmas pofont kapott attól a nyugatról behozott, gondolom, a Balkánnak csak ezen a felén működő nézettől, hogy: „Az a maca jó lesz az utcáról, majd csinálunk belőle gigasztárt, te meg, Öreg, kapd a cuccodat, majd a biztonságiak kikísérnek, csá!”
Mi ebből a tanulság? Mondhatni, semmi. A gagyitévéknek nem kell az érték, a közszolgálatnak szintén nem, Obersovszky Péter meg egyiknek sem kellett, és ezért nagyon el van keseredve. Nincs oka rá, fognak neki segíteni. Az az oldal nem hagyja, hogy báránykái messze kóboroljanak, a bűnbánókat meg különösen szeretik. Kérdés, hogy Obersovszky gyomra mennyit fog ebből elbírni?
origo.hu
Heteken keresztül folyt a szennyvíz a Balatonba
