Az igazi országértékelő (pár)beszéd margójára

Idén is nagy várakozás előzte meg a két vezető párt első emberének országértékelését – ezúttal Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor összemérésére kerülhetett sor, először a széles nyilvánosság előtt –, de különösen a Fidesz elnökének beszédét. Orbán Viktor február 16-i megszólalásának tétje az volt, elmozdítja-e a Fideszt a holtpontról, új lendületet adva az ellenzéki pártnak, illetve vezetőjének, vagy az elbizonytalanodást erősíti. A Gyurcsány-beszédnek ebből a szempontból nem volt akkora jelentősége, a miniszterelnöknek nem volt szüksége arra, hogy feltétlenül kezdeményezzen, tematizáljon szónoklatával, mivel megválasztása óta ezt gyakorolja a figyelem középpontjában. Két nagyon eltérő jellegű évértékelőről van tehát szó a célok és a funkciók tekintetében, de természetesen a teljesen más helyszín és közönség, a két beszélő eltérő helyzete, pozíciója is eleve problematikussá teszi az öszszehasonlítást.
Orbán Viktor az országértékelés műfajának megújításával pedig ki is lép a hagyományos keretek, a beszéd keretei közül, így nem vethető össze érdemben a két megszólalás, de ugyanakkor nem is függetleníthetők egymástól.
Az idei Orbán-értékelés legemlékezetesebb eleme tehát a formai újítás: az ellenzék vezére a Körcsarnokban, középen állva (ezzel szimbolikus jelentőséget nyert a helyszínválasztás), kérdezz-felelek formában adta elő mondanivalóját, ami valószínűleg alkalmas volt a figyelem felkeltésére. Az emberek közvetlen bevonására tett kísérlet logikus folytatása az országjáró körúton megkezdett politikai gyakorlatnak. Az országjárás mint látványos akció közkedvelt kampányelem, jelen esetben pedig megfelelő eszköz volt arra, hogy az ellenzék vezére tudatosítsa jelenlétét, előkészítse országértékelését. Orbán Viktor, aki kormányon a politika felett álló államférfi szerepében kívánt megjelenni, ellenzéki pozícióból is igyekszik távolságot tartani a negatív felhanggal bíró pártpolitikától. Ezúttal annyiban módosul ez a szerep, hogy Orbán Viktor most nem annyira politika feletti, hanem inkább alatti pozíciót foglal el, a nép felé fordul. Így kívánja megkülönböztetni magát a minden témában aktívan megszólaló Gyurcsány Ferenctől: amíg a kormányfő a mindennapi politika eseményeiben vesz részt, a Fidesz elnöke a választók közvetlen elérésére helyezi a hangsúlyt. A választópolgárokkal való személyes kapcsolattartás a választások közeledtével általában felértékelődik, azaz ez is jelzi, a Fidesz készül a 2006-os megméretésre.
Tartalmilag már kevesebb újdonsággal szolgált Orbán Viktor, és az idei megszólalás számos tekintetben kapcsolódott tavalyi beszédéhez. A gazdasági-elosztási kérdések dominanciája és az ideologikus elemek hiánya mellett ezúttal is hangsúlyos szerepet kapott a lélektani problémák megjelenése: Orbán Viktor a bevezetőben Magyarország negatív lelki változásáról beszélt, ismét az önbecsülés, az önbizalom elvesztését emelte ki, majd később az emberek egymás ellen fordításának veszélyeire hívta fel a figyelmet, szellemi fordulatot sürgetve.
A materiális témák túlsúlya nem egyedi jelenség, minden országértékelésnek sajátja (Medgyessy Péternél is csak a meglepő szimbolikus-közjogi javaslatok vonták el a figyelmet a gazdasági jellegű kérdésekről), Orbán Viktor is csak azt tette, ami minden politikus dolga: az emberek problémáiról beszélt, arról, ami őket érdekli, csak ezúttal sms-ben feltett kérdésekkel hitelesítve a témákat. Kompetenciáját pedig személyes élményeinek felsorolásával igazolta, országjáró körútjának tapasztalatai hivatottak alátámasztani az elhangzottakat, így próbálva hitelt adni szavainak. Orbán Viktor célja ezzel minden bizonnyal az volt, hogy a nép problémáit pontosan ismerő és átérző, cselekvőképes politikusként jelenjen meg az emberek előtt.
A témák köre természetesen nagyban egyezett az országjárás állomásain megvitatott ügyekkel (a falu problémái, a nők helyzete, a munka világa, Budapest és az egészségügy), de kiegészült még néhány kérdéssel (államadósság, nyugdíjak). Volt azonban olyan korábban elhangzott ötlet, amely nem épült be a beszédbe (az alternatív szavazatszámláló rendszer terve így „tudatos” elszólásnak minősül). Orbán Viktor ezáltal, folytatva a tavaly megkezdett gyakorlatot, igyekezett minél szélesebb rétegeknek szólni, és újabb, eddig mellőzött csoportok felé is nyitni (nők, budapestiek). A korábban kirekesztőnek, megosztónak jellemzett retorikát úgy látszik, végképp feledtetni akarja, és inkább összefogó, egységteremtő kommunikációra törekszik, továbbra is mérsékelt hangot ütve meg. Mindez maga után vonja, hogy a nemzeti jelszavak is háttérbe kerülnek, bár természetesen teljesen nem tűnnek el.
A „mi” és az „ők” szembeállítása, azaz a saját és a másik oldal jellemzése is megjelent a „beszélgetésben” a szokásos módon: sor került a Fidesz-kormány érdemeinek felelevenítésére (Széchenyi-terv, diákhitel stb.), és az előző három év kormányzásának hibáit is számba vette Orbán Viktor. A korábban az ellenfél megnevezésére használt „bankármentalitás”, „bankárészjárás” szavak érthetően kikerültek a szövegből, és helyükbe olyan új fogalmak kerültek, mint a „hantaméter” vagy a „spekulációbarát”, amelyek szintén egyértelműen a kormányra utalnak. Az indirekt kormánykritikán túl közvetlenebb bírálat is elhangzott a megszólalásban konkrét eseteket említve, de Orbán Viktor alapvetően kerülte a nyílt konfrontálódást, többször hangsúlyozva, inkább a jövőről kíván beszélni.
Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy amíg Gyurcsány Ferenc, ragaszkodva az évértékelő műfajához, inkább a múltról, az eredményekről kívánt szólni, hallgatva további terveiről, Orbán Viktor tudatosan a jövőre, a megoldandó feladatokra próbált koncentrálni. Ennek ellenére hiányoztak a forradalmi javaslatok az ellenzéki beszédből, Orbán Viktor a már egy hete megismert ötleteket tette programmá. A faluparlament vagy a családi adózás terve vélhetőleg egy időre saját témát ad az ellenzéknek a napirenden, azaz politikai hasznot hozhatnak a Fidesznek, de mindez nagyban függ a kezdeményezések további menedzselésétől is.
A „beszélgetés” végén számos pozitív üzenettel, célkitűzéssel zárta Orbán Viktor a mondandóját („2005 a nemzeti konzultáció éve lesz”, „Ne adjuk fel”), és már egy holnapra vonatkozó cselekvési tervet hirdetett, amely újra a mozgósítást szolgálja. Azzal, hogy arra buzdított zárszavában, hogy mindenki mondja el a véleményét, mindenkit meg kell hallgatni, mindenkihez el kell jutni, tulajdonképpen a nemzeti petícióhoz vagy a népszavazáshoz hasonló, de kevésbé konkrét, kevésbé megfogható akciót próbált elindítani.
Orbán Viktor körcsarnokbeli megszólalásának is köszönhetően a következő időszak legfontosabb jellemzője a politikai intenzitás látványos növekedése lesz, mivel várhatóan egy aktívabb, kezdeményezőbb ellenzékkel találja szemben magát a kormányoldal, ami a választások közeledtével kiegyenlített küzdelmet eredményezhet.

A szerző a Vision Consulting Kommunikációs Tanácsadó és Stratégiai Elemző Kft. politikai elemzője