Hornizmus – gyurcsányizmus – hillerizmus

Minden nép megosztottsága abból ered, hogy zavar támad a nyelvében. Már a gondjait sem tudja megfogalmazni, miként találhatna rá a megoldásukra? Bábel Eufémia nevezetű tartományában élünk évtizedek óta.
Horn Gyula pártelnöksége idején elvekről egyáltalán nem esett szó, sőt, az „ideológiamentességet” hangsúlyozták, mégis megfogalmazódott az alapeszme: „na és?” Ezt maga a pártelnök nyilatkoztatta ki, amikor ’56-os terrorlegény múltját firtatták a parlamentben. Kiderült, hogy a „na és?” működik, a társadalom jelentős csoportjai magukévá tették, hiszen hatalomtechnikai szempontból roppant kényelmes. A hornista „na és?” ideológia elfogadja erkölcsi, érzelmi, értelmi, törvényi ellenvélemények létét, sőt jogosságát, de fütyül rájuk.
Az új magyar szociáldemokrácia című, a mostani pártelnök által fémjelzett vitairat az MSZP ideológiai kinyilatkoztatása. Természetesen egyetlen szóval sem utal Marxra, még olyan alapfogalmak is hiányoznak belőle, mint pl.: „kizsákmányolás”, holott a mai „nyerskapitalizmus” vadabbul sanyargatja a munkavállalókat, mint a két háború közötti elődje. Talán azért mellőzték, mert az „értéktöbblet” elsajátításában mohón vitézkedik a kormánypártok krémcsapata. Hogy mi ennek az ideológiai kinyilatkoztatásszerűségnek az alapértelme? Természetesen a honi „baloldali hagyomány”, a hazugság. A tudszoc stílusú szöveg még attól is elveszi az ember kedvét, hogy az etetőben falatozó cinkében gyönyörködjék. A cinke ugyanis azonos a hiszekeggyel, vele szemben a vitairat legmagasabb szellemi pontja a XIX. századi szociáldarwinizmus. Tökéletesen illik rá Hamvas Béla meghatározása: „egyetlen ponton sem érintkezik a valósággal.” Hogyan nem érintkezik?
A 3. oldalon olvashatjuk, hogy „A magyar lakosság többsége szerint hiányzik a társadalomból a szolidaritás értéke. Erős Köztársaság nincs ott, ahol a létért folytatott küzdelem foglalja el a polgárok hétköznapjait. Erős Köztársaság nincs ott, ahol a tehetősek számára a szolidaritás, a segítségnyújtás, az áldozatvállalás nem önkéntes, hanem csak kikényszeríthető. Új szociáldemokráciára azért van szükség, hogy a szolidaritást újraélessze a magyar társadalomban. Új szociáldemokráciára azért van szükség, hogy szabad és igazságos legyen Magyarország.”
Nos, az utolsó mondatra feleljünk Szabó Lajossal, akinek ebben is igaza van: „Nincs szabadság ott, ahol igazságtalanság, hazugság és kizsákmányolás uralkodik.” Erre bizonyság maga a mostani miniszterelnök, mint hivatásos kizsákmányoló, aki pártja népszavazási kampányában a nemzeti és emberi szolidaritás lerombolásáért küzdött. Többek között „közérdekű tények és adatok” meghamisításával – Btk. 177/b. §. Szó se róla, eredményesen: a szolidaritástól, segítségnyújtástól, áldozatvállalástól visszarettentett szavazók csak három százalékkal maradtak alul az igenlőkkel szemben. Természetesen nem az eredmény a fontos, hanem a küzdelem maga.
A gyurcsányizmus ideológiájának meghatározásához említenünk kell még a decemberi nemzeti megaláztatás utáni percekben bedobott ötletet, az „ügynöktörvény szigorítását.” A sebzett nép sírt, hörgött, szívrohammal küzdött, ezenközben a politikusok meg az újságírók szövegeltek. Miről is? Idézzünk az irat a 22. oldaláról, A törvényesség mindenek felett áll c. fejezetből:
„Hazánkban a törvények tisztelete, a szerződések betartása gyenge. Márpedig csak az a demokrácia lehet erős, ahol a törvény az úr. Ahol a törvény előtti egyenlőség a legszigorúbb szabály. Amíg a társadalom nem érzékeli azt, hogy a politikusok körében is a jogkövető magatartás az általános, amíg nem érzékeli, hogy törvényszegést felelősségre vonás követ a hatalom minden szintjén, addig nem lesz bizalom az igazságszolgáltatás, a hatóságok és a törvényhozók iránt.” A nagy locsogásban sem az ellenzék, sem a gyurcsányista sajtónépség nem hozta szóba – naná, hogy nem! –, hogy az MSZP az eddigi – amúgy rossz – ügynöktörvényt sem hajtja végre. Önmagán. Minden törvényt ugyanis legelőször önmagunkban kell beteljesítenünk. Ugyan vajon jogkövető-e Horn, Medgyessy, Gál Zoltán, Csehák és a többi szociálista politikus? Melyikük vonult vissza, amikor az átvilágítóbíróság felszólította erre? Vagy most, amikor a pártjuk közéleti megtisztulóst játszik?
Vajon előfordulhat-e az EU-tagtársak bármelyikében, például Luxemburgban vagy Dániában, hogy a miniszterelnök öt percnél tovább a helyén maradjon, miután feketén fehéren kiderült róla, hogy jogi-pénzügyi csűrcsavarokkal ingyen kiszakított magának a köztulajdonból két, százmilliónál értékesebb ingatlant?
A vitairat a 2. oldalán külön fejezetet ad ezzel a címmel: „A demokratikus közösség újraépítése.” A hazugság viszont a közösség tagadása, megakadályozza, hogy a közösség lehetséges tagjai szót értsenek egymással A szocialisták közismerten különleges nyelvet alakítottak ki a hazudozásra. E nyelv részint eufemizmusok, megszépítő megnevezések gyűjteménye, pl. a szegény neve „hátrányos helyzetű”, másrészt különleges, mondhatni ínyenc hazugságoké: „ideiglenesen hazánkban tartózkodó” Az eufém nyelvben a mondatrészek is átalakulnak, például a jelzők fosztó-, pontosabban fosztogatóképzővé változnak. Például a „szocialista törvényesség” jelszavával zajlottak a kirakatperek, „haladó értelmiséginek” nevezték azt, aki a pártért megtagadta a józan eszét, „szocialista hazafiságnak” a Moszkva javára végzett hazaárulást. Amikor Illyés Gyula 1977–78 fordulóján megírta kétrészes nagy elemzését a határon túli magyarok sanyargattatásairól, akkor Aczél György nyilvánosan lehülyézte, és vele szemben a „felelős hazafiság” álláspontjára helyezkedett, ami az utódállamok magyarfaló politikájának támogatását jelentette.
No, a gyurcsányizmus körvonalai lassan kibontakoznak. Ez az izmus több a hornizmusnál, az embert mélyebben érinti. Míg a magyarországi szociálizmus eufemizmusok közt bujkáló hazudozás, hornista változata ugyanezt nyegle cinizmussal tetézi, a gyurcsányizmus „megszüntetve megőrzi,” sőt „haladó módon” továbbfejleszti előzményeit. Becsüli az antik értékeket, pl. a „felelős hazafiságot,” ámde majdhogynem filozófia, hiszen emberképet is rajzol a rászorulók elé. Mi több, törekszik is ezt az emberképet a gyakorlatban megvalósítani. Ha nem így tenne, nem is lehetne szocialista.
A december 5-e előtti kampányból kiderült, hogy a gyurcsányista ideológia „újszocialista” embere először is a valószínűtlenségi mozzanatban él: bármit elhisz, ami valószínűtlen, s minden igazságban kételkedik. Azokban bízik legjobban, akik a legtöbbször becsapták. Másodszor: emlékező- és megkülönböztetőképessége nincs. Harmadszor: alaptulajdonsága az önzés és a belőle eredő irigység. Következésképpen pillanatnyi, külső erők által (!) felismertetett, értéket, pl. szolidaritást, nemzeti érzést, jó szándékot nem ismer. Az újszocialista ember talán még nem készült el a gyurcsányista–hillerista műhelyben. Ha tömeggyártása beindul, akkor a Magyarország helyén keletkező valami olyan lesz, mint az ókori Szibarisz, ahonnan szibarita szavunk ered.

A szerző író