Kérdések és válaszok a kétszintű érettségiről

Általános iskolás fiam osztályán kisebbfajta rémület lett úrrá, amikor meghallották, hogy a Thalész-tételt fogják tanulni. A tanárnő nem értette rémületüket, végül kiderült, hogy a félelmetes és titokzatos „tétel” szó okozta az ijedelmet, ami a gyerekek fejében sok-sok oldalnyi feladatként jelent meg, amit a nagyok fáradságos munkával hosszú hónapok alatt dolgoznak ki és tanulnak meg. Minden diákban van némi szorongás a tételtől, az érettségitől, és így van ez a családoknál, a pedagógusok jelentős részénél is; az érettségi szimbolikus, hol ünnepi, hol pedig vészterhes, de mindenképpen kitüntetett pillanat. Fontos pillanat, hiszen a közoktatási tanulmányokat lezáró, értékelő vizsgáról van szó, ami idén már az egyetemi, főiskolai továbbtanulás kezdőpontja is.

Mit ér az érettségi?

Az érettségi vizsgát a Bach-rendszer az 1850-es években vezette be mint befejező záróvizsgát. Az az érettségifogalom ugyanakkor, ami a magyar társadalom tudatában él, a két világháború között alakult ki, és napjainkig alig változott. Pedig az elmúlt évtizedekben alapvetően átalakult az érettségi funkciója, szerepe és némiképp a tartalma is. Az érettségi vizsga ma már nem csupán a nemzeti kultúra, az általános műveltség összegzője, s nem is csak azt várjuk el tőle, hogy egy fiatalember érettségéről, felnőttségéről adjon képet, hanem számos kompetenciát, köztük a tudás alkalmazásának képességét is méri, értékeli.
A 30-as években egy korosztálynak kevesebb mint húsz százaléka érettségizett csupán. Ez volt az az időszak, amikor az érettségi már önmagában értékes végzettséget adott, a középosztályba illeszkedés, az előnyös házasodás, a csaknem biztos megélhetés lehetőségét jelentette. Ezzel szemben ma már az érettségiző gyerekek aránya egy korosztály több mint 70 százaléka. Az érettségi nem az elit megmérettetése és vizsgája, hanem a tömegessé vált közoktatás és az egyre inkább tömegessé váló felsőoktatás határpontján tölt be összetett szerepet.

Miért kétszintű?

Az érettségi reformja egy évtizede napirenden van. A Horn-kormány idején határoztatott el a kétszintű érettségi modellje, az alaptanterv és az érettségiről folyó hosszú viták után. Ellenzékiként is támogattam ezt a modellt, a polgári kormány idején pedig sokat tettünk annak érdekében, hogy az új érettségi tartalmi követelményeit kialakítsuk. 2002 után a Magyar Bálint vezette OM eljátszott egy ideig a kompetenciaközpontú, ún. „zsanettes érettségi” avantgárd elképzelésével, ám az ellenállást látva visszatért a korábbi koncepcióhoz.
A kétszintű érettségi egységes követelményrendszerével összefogja a színvonalában nagyon is széttartó közoktatási rendszert. Az utóbbi másfél évtizedben – főként a közoktatás időtartamának második felében – drámaian nőtt a különbség iskoláink oktatási színvonala, a más-más iskolában tanuló diákjaink tudásszintje között. Ez a fokozódó esélyegyenlőtlenség nemcsak igazságtalan, de veszélyt jelent társadalmunkra nézve is. Minden kormányzat kötelessége, hogy tegyen ez ellen – differenciált finanszírozással, minőségfejlesztéssel, értékeléssel, pedagóguspolitikával és, bizony, a követelmények egységesebbé tételével is.
A hagyományos érettségi nem felelt meg ennek az elvárásnak, hiszen többségében helyi, iskolai volt a megméretés, amely szükségszerűen a nagyon különböző helyi követelményekhez alkalmazkodott. Az érettségi sokszor megkérdőjelezhető értékű „háztáji” vizsga volt, amit nem fogadott el értékmérőnek a felsőoktatás sem, ezért felvételiztetett. Az volt a célunk, hogy kialakítsunk egy mindenkire vonatkozó követelményrendszert és vizsgát, ugyanakkor óvjuk a minőséget, ösztönözzünk a tanulásra. Erre az érettségi tömegessé válásának korában a kétszintű modell és különösen ennek második szintje, a standard, emelt szintű érettségi bevezetése lehet alkalmas. Ebből következik, hogy a kétszintű érettségi képes feloldani a felsőoktatási felvételi rendszer és a középfokú oktatás közötti ellentmondásokat. A felsőoktatás alig vette figyelembe a középfokú nevelés és oktatás céljait és követelményeit, ezzel szakmailag egyre nehezebb helyzetbe hozta a középiskolát. Az iskola elsősorban a felvételire készített fel, olyasmit is számon kért, ami az adott tantárgyból nem felvételiző diáknak fölösleges volt, ugyanakkor elhanyagolt olyan területeket, amelyek viszont éppen a tovább nem tanulók számára lettek volna fontosak. A kétszintű érettségi vizsga a középiskolai követelményekre épít, ugyanakkor az emelt szint standard volta miatt összehasonlíthatóvá teszi a teljesítményeket, azaz kiválthatja a felvételi vizsgát. Az új vizsga mindemellett alkalmas arra is, hogy számon kérje a továbbtanuláshoz szükséges kompetenciákat és műveltséget.
A Nemzeti alaptanterv 2003-as módosítása azt eredményezte, hogy a tanterv gyakorlatilag elveszítette szabályozó erejét. Nem tartalmaz konkrét, ismeretjellegű követelményeket, mindössze kialakítandó kompetenciákat regisztrál. Ez felértékelte az új érettségit, mert ez maradt az utolsó szabályozási elem, amelyik követelményeiben konkrét ismereteket tartalmaz, ahol megjelennek még az általános műveltség, az európai és a nemzeti kultúra és történelem fundamentális művei, nevei, eseményei és összefüggései. Ha a kétszintű érettségi modell megbukik, akkor az a kockázat fenyeget, hogy újból előhúzzák a fiókból az egyszintű, kompetenciaalapú érettségi vizsga elképzelését, és ezzel befejeződne a magyar közoktatás tartalmi kilúgozása, kiürítése.

Minden rendben van?

Mindezek alapján sikertörténet is lehetne a kétszintű érettségi, és ha idén nem fullad botrányba, akkor marad esélye, hogy a jövőben azzá váljék. Most azonban, kevesebb mint száz nappal az írásbeli vizsga kezdete előtt, mindenütt félelem és izgalom tapasztalható. Az érettségizők érzékelve a bizonytalanságot, szembesülve a rendszer buktatóival és igazságtalanságaival, a szokásosnál is jobban tartanak a vizsgától. Az utóbbi napok nyilatkozataiból pedig úgy tűnik, az oktatási kormányzat berkeiben is idegesség érzékelhető. Részükről sem a szokásos vizsgadrukkról van szó, amelyet a jól felkészült tanuló is érezhet; sokkal inkább a rossz tanuló szorongásáról.
A minisztérium eltitkolta a próbaérettségik nyugtalanító eredményeit. A tények azonban a titkolózás és félrebeszélés ellenére is tények, s aligha megnyugtató, hogy pl. a középszintű magyar próbaérettségin a tanulók 22 százaléka megbukott, míg az emelt szintű matematikavizsgán – tehát a tantárgyat az átlagnál jobban szerető diákok között – 30 százalék volt az elégtelen írásbeli dolgozatok aránya. Hiába nyugtatgat a szaktárca, hiába dicsérik az érettségi szép hajóját, amin csak az akadékoskodók találnak néhány jelentéktelen lyukat; a diákok, szülők és tanárok érzik, hogy nincs minden rendben. Mert kis lyukakon is beáramlik a víz.

Mi az, amit már elrontottak?

Az egymást erősítő koncepcionális, szervezési, pénzügyi és információs problémák fölsorolása meghaladná írásunk terjedelmi korlátait. Itt most csak néhány olyan fundamentális problémára hívom fel a figyelmet, amelyek súlyosan veszélyeztetik a vállalkozás sikerét.
A polgári kormány idején úgy alkottuk meg az érettségi rendjét, hogy aki tovább akar tanulni, annak legalább két hagyományos felvételi tárgyból emelt szintű érettségi vizsgát kell tennie, a középszintű vizsga tehát nem jelentett volna belépőt az egyetemre. Magyar Bálint ezt úgy módosította, hogy az egyetemek és főiskolák maguk dönthessék el, milyen szintű vizsgát követelnek meg a felvételhez. Ez a látszatra kicsi és a szabadságot növelő módosítás – legalábbis az idei és a jövő esztendőre – betömhetetlen léket vágott az érettségi hajóján. Lényegében a kétszintű érettségi legfontosabb elemét, a standard, tehát a felvételit is kiváltani képes emelt szintű vizsgát értékelte le. A felsőoktatási intézmények többsége ugyanis úgy döntött, hogy megelégszik a középszintű vizsgával, ami azonban igen súlyos gondot okoz majd annak eldöntésekor, hogy a jelentkezők közül kik nyerjenek felvételt egy-egy egyetemre vagy főiskolára.
Az idén érettségiző diákok többsége középszintű érettségivel szeretne bekerülni az egyetemre, vagyis közöttük a hozott pontszámok mellett a középszintű vizsga eredményének kell rangsort állítania. A középszintű érettségi azonban igazságos, valódi teljesítményt tükröző rangsor állítására nem alkalmas. Ezt a vizsgát ugyanis nemcsak szerényebb követelményrendszere különbözteti meg az emelt szintűtől, hanem az is, hogy ezt a tanuló saját iskolájában teszi le, saját tanára előtt, így továbbra is nagy szerepet kapnak a különböző iskolák, esetleg pedagógusok közötti különbségek. Számtalan eset lesz, amikor egy magas követelményeket támasztó iskolában érettségiző diák kevesebb pontot kap jobb vizsgateljesítményére, mint egy alacsonyabb követelményű iskola némileg szerényebb teljesítményű diákja. Ez persze eddig is így volt, ám ez az igazságtalanság eddig nem volt döntő hatással a továbbtanulásra, mert a felvételi vizsga mindezt korrigálta.

Miként előzi meg a gyengébb a jobbat?

Tovább erősíti ezt az igazságtalanságot az, hogy a rendszer a korábbi években érettségizők osztályzatait a felvételi szempontjából a legmagasabb százalékponton veszi figyelembe. Idén az érettségi vizsgát először százalékos teljesítményre értékelik, s ez képezi az alapját a felvételi pontszámoknak. A korábban érettségizett fiatalok esetében ugyanakkor a jegyeket kell visszaváltani százalékokra, illetve pontokra, mégpedig úgy, hogy mindenütt a legmagasabb pontszámot kapják majd. Ez azt jelenti, hogy a most érettségiző gyerekeknél a tényleges teljesítményt, a korábban érettségizetteknél pedig a tényleges teljesítménysáv legfelső szintjét veszik figyelembe. Ez jelentősen felértékelheti a korábbi érettségit az ideihez képest, ami nem kis igazságtalanság forrása lesz, mert a gyengébb teljesítményt elért tanuló könnyen megelőzheti lényegesen többet teljesítő társát.
A korábban érettségizettek esetében még nehezebb lesz majd eldönteni, hogy kit vesz fel az intézmény, hiszen a felvételi tárgyból korábban azonos érettségi érdemjegyet szerzőknek egyforma pontszámuk lesz, közöttük tehát csak újabb vizsgával, esetleg sorsolással lehetne választani. A jelenlegi jogi szabályozás egyiket sem engedi meg, azaz vagy mindegyiküket fel kell venni (ami nem lehetséges), vagy számos államilag finanszírozott férőhely üresen marad (aminek alighanem csak a pénzügyminiszter örülne).
Az esetek jelentős részében tehát nem a gyerekek tényleges tudása, tanulmányi teljesítménye dönti majd el, hogy kik juthatnak be az ingyenes felsőoktatási helyekre, hanem az igazságtalan pontszámítási rendszer. Azért fontos kérdés ez, mert a felvételi vizsga a valamennyiünk adójából finanszírozott, ingyenes felsőoktatási helyeket osztja szét, így aligha lehet annál fontosabb szempontunk, mint az, hogy a legrátermettebbek, a legjobb teljesítményt nyújtók jussanak hozzá a tandíjmentes tanulás lehetőségéhez. A most kialakított pontszámítási rendszer azonban ezt nem garantálja.
Az eltérő időpontban érettségizők közötti esélyegyenlőtlenség miatt a napokban az Alkotmánybírósághoz fordultak a szülők. A Szülői Közösségek és a Tüskevár Egyesület azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg a vonatkozó kormányrendeletnek az érettségi eredmények hozott pontjainak kiszámítására vonatkozó passzusát. Az aggodalom és a lépés jogossága aligha kérdőjelezhető meg, a kezdeményezés mögött lévő felelősség pedig tiszteletre méltó. Félő azonban, hogy mire az Alkotmánybíróság véleményt formál ebben a kérdésben, addigra lezajlik az érettségi és a felvételi eljárás, azaz nem lesz mód a szükséges korrekciók megtételére.
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség ezért határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, mely elfogadása esetén arra kötelezné a kormányt, hogy tekintse át a felvételi eljárásra vonatkozó jogszabályokat, és – azok megfelelő módosításával – biztosítsa az esélyegyenlőséget a felvételiző diákok számára.

Miért félnek az érettségizők?

Az érettségizők mindig is szorongva várták ezt a vizsgát. Az oktalan félelmeken a jó tanár könnyen átsegíthet, amennyiben megfelelő tájékoztatást ad, és olyan átlátható követelményrendszert támaszt, amelynek fedezete hosszú évek munkája. Most nem ez a helyzet. Szülők és diákok közös tapasztalata, hogy a tanár és az iskola is szorongással tekint az elkövetkező hónapok elé. A közös szorongás oka az új érettségi rendszer nem megfelelő előkészítettsége.
A leggyakoribb bírálat a tájékoztatás hiányosságait érinti. Az új érettségit számos jogszabály és egyéb dokumentum szabályozza, amelyeknek nincs az iskolák, tanárok és diákok számára készült egybeszerkesztett változata. Nehéz is lett volna ilyet produkálni akkor, amikor a szabályozás bizonyos elemei a kívánatosnál jóval később nyerték el végleges formájukat, és még az idén is jelent meg érettségit szabályozó fontos dokumentum. Önmagát minősíti az a minisztériumi hozzáállás, amely azt ismételgeti, hogy a jogszabályok már megszülettek, és miért nem olvassák a szülők és a diákok a közlönyöket. A közoktatási helyettes államtitkár egy televíziós beszélgetés során azzal „dicsekedett”, hogy csak januárban 133 ezer kérdés érkezett az Oktatási Minisztérium honlapjára az érettségivel kapcsolatosan, ami szerinte a rendszer működésének jele. A szülők, diákok, pedagógusok véleménye szerint azonban ez sokkal inkább a tájékoztatás teljes csődjének bizonyítéka.
A következő probléma a pedagógusok és a vizsgáztatók elégtelen felkészítése. Az új vizsga olyan kompetenciákat is számon kér, amelyek azelőtt háttérbe szorultak a hazai pedagógiai gyakorlatban. Ezek elsajátíttatásának módszertana nem mindig egyszerű, és sokszor nem is elég ehhez a rendelkezésre álló idő. Most, közel az érettségihez, a rendszert megismerve sok tanár számára még mindig új és új kérdések merülnek fel, amelyekre ellentmondó válaszok érkeznek. Ennél is nagyobb gondnak tűnik a vizsgáztatók felkészítése. A tanárok rövid tanfolyamokon készülhettek föl arra, hogy emelt szintű vizsgákon vizsgáztassanak. Ez kétségtelenül növeli a résztvevők vizsgáztatási kompetenciáját, de korántsem garantálja azt, hogy a sok száz vizsgáztató a gyakorlatban is azonos mércével mér majd pl. a szóbeli feleletek értékelésénél.
Szólnunk kell a vizsgakérdések minőségéből adódó bizonytalanságról is. Azt, hogy egy teszt vagy tesztkérdés mennyire jó, mennyire alkalmas annak mérésére, amit mérni akar, annak legfőbb bizonyítéka az, ha megoldják, vagyis ha a megfelelő módon bemérik. Az új típusú érettségi kérdéssorainak, mérőeszközeinek kipróbálására azonban nem volt mód. Először, mindjárt élesben, az érettségin vizsgáznak majd. A korábban már említett, a miniszter által „titkosított” próbaérettségiről szóló dokumentum készítői is több ponton felhívták erre az ó