A Magyar Nemzet január 10-i számában a Hiller István miniszteri búcsúztatója című cikkben tévesen jelent meg, hogy a New York-i Magyar Kulturális Központot Magyar Kálmán igazgatta volna. A 2001 decemberében megnyíló intézet igazgatója én voltam visszahívásomig, ez év január másodikáig. Az igaz, hogy legközelebbi munkatársam az a Magyar Kálmán volt, akiről azt írta a cikk szerzője, Tokaji András, hogy lelkiismeretes, nemzeti érdekeket védő ember és – ezt már én teszem hozzá – Amerika legtapasztaltabb szervező menedzsere, aki a magyar kultúra tengerentúli terjesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett az elmúlt évtizedek során. Aki ezen a területen dolgozik, egyszerűen nem kerülheti ki a vele való kapcsolatot. Az is igaz, hogy 2004 januárjában kirúgta központunkból a Kulturális Intézetek Igazgatóságának vezetője, bizonyos Csapody Miklósné (nyilván miniszteri engedéllyel), anélkül, hogy erre bármi okot adott volna. Ebben önmagában nincs semmi meglepő, hiszen a hölgy két és fél éves együttműködésünk során jószerével egyetlen alkalommal sem adott érdemi, szakmai választ kérdéseimre. Utasításai arról tanúskodtak, hogy nem volt teljesen tiszta képe arról, milyen jogi, hatásköri, gazdálkodási és személyi anomáliák mellett volt kénytelen munkáját végezni intézetünk, amelyet a minisztérium tökéletesen magára hagyott. Meglepetés akkor sem ért, amikor megtudtam, hogy maga Simonyi András nagykövet járt el a kulturális tárca vezetőinél Magyar Kálmán eltávolítása érdekében.
A sikeres diplomáciai beavatkozás okát keresve hamar eljuthatunk a lényeghez, ha vetünk egy pillantást Simonyi nagykövet honlapjára (www.hungary emb.org). Ebből kiderül, milyen kulturális ambíciók feszítik hazánk vezető diplomatáját. A sok Simonyi-képpel tarkított oldalon láthatjuk, milyen programokat mutattak be a washingtoni nagykövetségen, hány rockkoncerten lépett fel, milyen személyiségekkel tartotta fontosnak a közös fényképezkedést stb., csak azt nem látjuk, hogy legsikeresebb rendezvényeit éppen az ő általa bezáratott New York-i központ szervezte és finanszírozta. Ennek közhírré tételétől makacsul elzárkózott az ambiciózus zenész-diplomata. Pedig nem egy alkalommal csillanthatta meg virtuóz játékát közös rendezvényeinken, például amikor Szakcsi Lakatos Béla trióját vagy a Dresch-kvartettet vittük el hozzá. Nem sokat kérette magát, ha kierőszakolt egy-egy felkérést, hogy dugná be a konnektorba azt a régi, kopott erősítőjét és szólaltatná meg legendás hangszerét, amellyel annak idején megdöntötte a létező szocializmus reformkommunisták által már erősen kikezdett falát. És tényleg, milyen gyönyörűen játszott! Magam is elgondolkoztam, mikor láttam konok, szenvedő arckifejezését, miközben megcifrázta a kontrabasszusszólamot, hogy csakugyan, ettől aztán retteghettek a jó öreg komcsik. Félelmetes!
Intézetünk valamivel szélesebben értelmezte kulturális örökségünk képviseletét Amerikában, Hiller István azonban, úgy látszik, ezt a nagykövethez hasonló módon látta, és ellenünk fordult. Ezen azért, bevallom, kissé meglepődtem.
Simonyi András sajátságos történelemfelfogása a kádárizmus bukásáról megjelent az amerikai sajtóban is. Magyar Kálmán felesége erre válaszolva nagyon szerényen megjegyezte, hogy bár roppant figyelemreméltó Simonyi teóriája, de több olyan amerikai magyar is van rajta kívül, aki nem álcázta magát kommunistának a rendszer belső elrothasztásáért, és ők úgy látják, hogy ez a folyamat azért valamivel komplikáltabb volt. Egy demokratikus országban senki nem veszi zokon, ha kinyomtatott véleményét egy ellenkező álláspont követi ugyanabban a lapban. A nagykövetnek viszont elállhatott a lélegzete a meglepetéstől. Munkatársam feleségének szabad véleménynyilvánítását a férjen és a New York-i Magyar Kulturális Központon torolta meg. A nagykövetség és a New York-i főkonzulátus magához ragadta a kultúra amerikai képviseletét. A kiemelkedő szakmai munkát végző intézet évi kétszáz rendezvényének, nehezen felépített kapcsolatrendszerének, koncepciózus munkájának folyamata megszakadt, a redőnyt lehúztuk. A rockzene ezúttal a magyar kulturális központot döntötte meg.
Utódom nyilatkozataiból zavarodottság és tájékozatlanság sugárzik, láthatóan nem tudja pontosan, mi lesz a dolga. A pályázati kiírás szerint neki egy működő intézetet kellett volna átvennie, nem egy bezártat, amely jogi értelemben nem létezik. Magyar Kálmánra nem számíthat – nyilván –, marad tehát Csapodyné és csapata a Kulturális Intézetek Igazgatóságán meg a minisztériumi főosztályok. Érdekes lesz. Drukkolok neki. Helyesebben neki drukkolok…
A szerző a New York-i Magyar Kulturális Központ előző igazgatója
origo.hu
A Legfőbb Ügyészség közleménye
