A 2005-ös állami díjazottak írták

Vágvölgyi B. András, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
„Orbán lett a magyarországi cinikus keménykedés viselkedés- és politikai kultúrájának szimbóluma, tehát a fenti hasonlat alapján a (politikai) gecizmus oltárképén a főalak.”
A hónap üzenete, Beszélő, 1999. február 2.

„A dabasi eredményeket és a felsejlő koalíciót nézve ez a jelenet is eszembe ötlött, no meg az, hogy lófasz lesz itt, nem Európa.”
A koalíció kurvája ágyat vet, Élet és Irodalom, 2001. április 13.

„Ez a durva ebben a szájba kúrt országban, hogy egyszerre akar mindenki szűz maradni, meg dugni is, és hozzá folyamatosan hazudik. Szolgálati közlemény: Tóth Gy. László halállista-szerkesztő becses figyelmét felhívnám az utolsó mondatra, és tessen szíves többet szemlézni engemet is, mer’ a barátaim már piszkálnak, és a főszerk. is baszogat! A pol. Gecizmust meg a lófaszosat nyugtáztam, kösz, ha a trágárság jön be, jelezzen, küldöm! Előre is: és még 1x: kösz!”
Egységkongresszusi anzix, Élet és Irodalom, 2001. június 15.

„A »baloldali médiaterror« és a »sajtódiktatúra« fogalmakkal szerkesztőségünk nem tud mit kezdeni, mert azok számunkra értelmezhetetlenek.”
Szalacsi népe, Népszava, 2003. május 8.

Tamás Gáspár Miklós, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat)

„Ha nem az SZDSZ győz a választásokon, megjósolhatjuk, hogy itt nem lesz jogainak birtokában lévő ellenzék, tehát nem lesz demokratikus kormány sem. (…) Ha mi, magyar szabadelvűek nem leszünk benne a következő magyar kormányban, talán sok új igazgató, főtitkár és tábornok lesz, de marad a rendszer. (…) Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út.”
Új reformkor vagy új Horthy-korszak? Beszélő, 1990. március 24.

„Készséggel elhiszem, hogy Lányi András és barátai között akad olyan, aki lelkesen és szakszerűen védi a Dunát. Így aztán lesz mibe belelőni Lányi Andrást, Kornis Mihályt, engem és a nyájas olvasót.”
Olvasói levél, Élet és Irodalom, 1998. április 3.

„Annak, ami most történik, a neve lopakodó államcsíny. (…) A magyar parlament de facto halála részvétnyilvánítás nélkül, süket csöndben folyt le. Erre csak azt mondhatjuk az ügyes Orbán Viktornak: ha a dolgok nem a parlamentben dőlnek el, akkor másutt fognak eldőlni. Vagy a bankok faburkolatú tárgyalótermeiben, sas-hegyi és hárs-hegyi vacsorákon. Vagy az utcán.”
Rendszervisszaváltás, Magyar Hírlap, 1999. február 8.

„Ám az alkotmányos rend, a magyarországi Bill of Rights, amelyet a népszerű (bár a Csehék toalettjeit tehetségtelenül überolni igyekvő) Dávid Ibolyka a pöcegödörbe (amelyet újabban Köjál-eufemizmussal »emésztő«-nek neveznek vörösmartyasan, József Attilá-san) szottyantana, az innen púder, rizsa. (…) A baloldal attól van, minden különbségen túl, hogy az emberi szerencsétlenséget nem az emberi állapotnak vagy az emberi természetnek (ha tetszik, a. m. a bűnnek) tulajdonítja, hanem a társadalom (minden társadalom vagy csak némely társadalmak) helytelen berendezésének. (…) A Szovjetunió lett a vezető antiszemita állam. (…) De Orbán egyszerre autoritárius, nacionalista és tőkebarát, ráadásul sikerrel udvarol az utódpárti újpolgároknak és menedzsereknek (kormányának öt legfőbb pozícióját volt kommunista párttagok – ebből négy volt funkcionárius – töltik be). Az MSZP neoliberalizmusának, pláne, hogy az SZDSZ (bár a szót nem használja) balra tart, nincs sok értelme.
Olyanokat képviselni viszont, akiknek nincs pénzük, és nem nagyon szavaznak, nehéz. Ezt még a szélsőjobboldal sem meri, ezért támogatja a kormányt és éri be a hatástalan zsidózással.
Kik azok a népbarátok?”
Eurokomfort: magyar baloldal, Magyar Narancs, 1999. június 24.
„Köpök a sírotokra – mondogatja magában (Boris Viannal) a fess magyar miniszterelnök, és milyen igaza van! (…) Ha szabad kölcsönvennem itt egy patinás formulát, a magyar jobboldal még akkor is magányáról és elhagyatottságáról fog siránkozni, amikor már az utolsó liberálist is fölkötötték az utolsó szociáldemokrata beleire.”
Mit fogunk hallgatni? HVG, 2000. március 4.

„A halálra üldözött, halálra gyötört zámolyi romák az egyetlen utat választották, amelyet választhattak: el innen.”
Menekülni, Népszava, 2000. augusztus 2.

„Kulturális karakterünkben és politikai ösztöneinkben amúgy is kelet-európai parasztnép vagyunk, és az is maradunk. A »polgári« mítosznak nincsen semmiféle lelki és világszemléleti realitása.”
A magyar nép java, Népszabadság, 2000. szeptember 15.

„Hiszen az EU, hála istennek, politikailag korrekt, nemcsak a szó Bell Hooks-i, hanem Bayer Zsolt-i és Tóth Gy. László-i értelmében is. Ha ezt Martonyi sejtené!…”
A forradalmi turisztika szépsége és buktatói, Magyar Narancs, 2000. október 5.
„Az SZDSZ meg az MSZP – úgy néz ki – őszinte híve a polgári demokráciának. A jobboldal pedig a kelet-közép-európai autoritárius hagyományokhoz híven diktatórikus elemekkel rontaná tovább a jelenlegi rendszert, s a rendőrállam vonásait kezdi kialakítani.”
Tamás Gáspár Miklóssal beszélget Gyémánt Mariann, 168 Óra, 2000. november 16.

„A zámolyi–strasbourgi romaügy parlamenti megvitatása alkalmat ad egy másik hazug médiaklisé kiiktatására is. Ebben a »vitában« a fideszes, MDF-es és MIÉP-es képviselők, államtitkárok visszataszító fajgyűlölő szóömlenyeit nem lehetett megkülönböztetni egymástól. Ez is mutatja, hogy a »szélsőjobboldali veszély« nem létezik. Veszélynek azt a kedvezőtlen helyzetet nevezzük, amelynek a bekövetkeztétől tartunk. Márpedig ez a helyzet bekövetkezett. Az országházi »romavita« bebizonyította, hogy itt nem »szélsőjobboldali« veszélyről, hanem szélsőjobboldali hatalomátvételről van szó. Már túl vagyunk rajta.”
Az átkozott hazugság, Mozgó Világ, 2001. május

„Az antiszemitizmus mindig remekül bevált mint az elnyomás propagandafegyvere, ehhöz most a jobboldal a cigányellenességet, az idegengyűlöletet, a homofóbiát, a nőgyűlöletet társítja, direkt határrevíziós-irredenta agitáció helyett pedig a szimpla oláhozást, tótozást, rácozást.”
Meleg üdvözlettel, Magyar Hírlap, 2001. július 14.

„A nácizmus a szociáldemokrácia, a bolsevizmus és az ultrabaloldali tanácsmozgalom radikalizmusára volt válasz (az első kettő forradalmiságát készakarva túlbecsülték): ez a helyzet azonban ma nem áll fönn. A kapitalizmust támadó forradalmi mozgalmak még gyöngék ma, Kelet-Európában a szó klasszikus értelmében vett reformista szociáldemokrácia se létezik, a szocialistának nevezett pártok tiszta polgári pártok. (…) Mert meg kell értenünk: a cigányellenesség és az idegengyűlölet a magyarországi jobboldal politikája – de az antiszemitizmus a vallása.”
A MIÉP betiltása: pró & kontra, Népszabadság, 2001. szeptember 1.

„Az Orbán-törzs átmeneti típus a kettő között, de azért inkább »nomád«. Térségünkben az uralkodó hatalmi modell mindenütt az Aranyhordáé. Ezt örökölte meg az oszmán és az orosz cári birodalom. (…) De a maffia Olaszországban formailag mégse legális. Nálunk azonban ez a kormány. Don Vittorio kormánya. (…) Orbán Viktor nem nacionalista, nem antinacionalista, hanem képmutató hatalmi megszállott. Orbán és klikkje nem autoritárius (tekintélyelvű), hiszen teljesen destruktív, szétzúzza a rendezett államéletet, párhuzamos, informális hatalmi struktúrákat hoz létre, beleértve a törvénytelen pártmilíciát és párhuzamos titkosszolgálatokat; magához vonja a kormánytól elvileg független hatalmi ágak személyzeti politikáját; személyesen osztogatja a díjakat és kitüntetéseket. (…) Büdös proli, büdös paraszt, büdös zsidó, büdös cigány – ezek a kor jelszavai. Ellenállás nem mutatkozik, sztrájk, tüntetés alig. Kritikai kultúra még akad, de kicsi, elszigetelt, gyönge, bátortalan.”
A helyzet, Népszabadság, 2001. december 24.

„Egyébként ki kell végre mondani, hogy Bauer Tamás az Országgyűlés dísze, az új magyar demokrácia egyik legkiválóbb közírója, legmélyebb politikai elemzője – sokszorosan jobb, mint a ravaszkodásaiért és kacsingatásaiért mennybe menesztett Tölgyessy Péter, a megélhetési politikus ideáltípusa, aki tíz éve nem csinál semmit az Országházban, és csak az elárult reputációjából élt, él és fog élni –, akit (Bauert) származása miatt, amelyről nem tehet, a legtöbben óvakodnak akár csak meg is említeni.”
Olvasói levelek, Magyar Narancs, 2002. március 28.

„Szervezkedni kell. Egyesíteni kell és hatalmasra kell növelni a szakszervezeteket, amelyekbe be kell vinni az »önfoglalkoztatókat«, a munkanélkülieket, a háziasszonyokat, a diákokat. Tüntetni kell és gyűlésezni kell és sztrájkolni kell. És meg kell tanulni sztrájkőrséget állítani.”
Dr. Orbán pedagógiája, Népszabadság, 2002. április 5.



Lengyel László, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat)
„Olvashatom-e még magamat?”
Az éjszaka hangjai, 168 Óra, 1998. május 26.

„Tudom, hogy valamennyiünknek van egy becsomagolt bőröndje, minden eshetőségre. Nem mondom, hogy csomagoljanak ki, hogyan is merném. De talán annyit mondhatok, hogy az ajtó mellől tegyék föl a szekrény tetejére.”
A többi néma csend, Népszava, 1998. június 6.

„Igaza van Tölgyessy Péternek, amikor úgy írja le őket, mint barbár lovas sereget, amely elfoglal egy birodalmat, s a továbbiakban a barbár »hatékonysággal« szeretné a bonyolult birodalmat kormányozni. (…) Várható-e balkanyar? Orbán Viktornak belső korlátja nincs. Tudatosan végigütött valamennyi alkotmányos ellenerőt.”
Három fordulat – és ami utána következik, Magyar Hírlap, 1998. november 21.

„Aki tehát a hatalomtól Surányi Györgyöt bántja, az a demokráciát bántja. (…) Nem kell szeretni a reformokat, sőt lehet reformellenesnek, visszacsinálónak lenni, miként a hetvenes évek Németh Károlya és Biszku Bélája, a nyolcvanas évek Kádár Jánosa és a kilencvenes évek Orbán Viktora. (…) Surányi György az európaiság és a nyugatosság szimbóluma. A legjobb magyar szellemet, felhalmozott tudást képviseli Nyugaton, és a legcivilizáltabb Nyugatot képviseli nálunk. (…) Van köztünk valaki, aki nem magyarul és nem angolul, hanem európaiul beszél. Mindig meglepetés, hogy ez az európai szó magyarul hangzik a szájáról – és mi értjük. Surányi tagja annak a zártkörű nyugati klubnak, amelybe szakmai tudás, európai kulturáltság, szavahihetőség és elfogulatlanság a belépés feltétele. (…) Végül Surányi György a rendszerváltás szimbóluma. (…) Érte és vele érdemes volt rendszerváltást csinálni.”
Lengyel László: A jegybank és elnöke, Népszava, 1999. szeptember 21.

„Tudósító: Lengyel László politológus szerint mostanában elharapóztak a kormány szélsőséges kijelentései, ha valaki pozícióhoz jut, egyből úgy érzi, ítélkezhet a társadalom felett.
Lengyel László: Itt váll-lapos emberek csillagokkal próbálnak őrültségeket beleordítani a világba, arra a két évre, amíg még vannak. Most ezért én bizonyos megértéssel szemlélem a megőrülésüket, mert a megőrülés arra vezethető vissza, hogy azt érzik, hogy nincs tovább.”
TV3, Hír 3, 1999. december 8.
„Az egyetlen pozitívum: nem akadályoztak és nem rontottak annyit, amennyit akadályozhattak és ronthattak volna.”
Mi változott?, 168 Óra, 1999. december 16.

„Hát ezért érdemes itt élni. Farkasházyak miatt, Szárszók miatt érdemes Magyarországon lenni.”
Határ a Lajtánál, 168 Óra, 2000. július 6.

„Sőt Gönczország nyugatabbra fekszik tőlünk, a Gönczök már egyenrangúak a dánokkal és az írekkel. Mi, magyarok az Etyek–Felcsút mérkőzésen szurkolhatunk, mondván, legyőztük a világot, miközben a Gönczöket Londonba és Washingtonba hívják.”
Gönczország, Népszabadság, 2000. augusztus 3.

„Harmadszor, a szakmai hozzáértés, a kormányozni tudás hitét kelti egy olyan időszakban, amikor a kormány szakmai kompetenciája megkérdőjeleződik. Medgyessy mindenképpen alkalmasabb miniszterelnöknek, mint Antall, Horn és Orbán. Az utóbbiak tanulók, neki ez a szakmája.”
Szocialista apály és dagály, Népszabadság, 2001. szeptember 29.

„Orbán Viktor maga tette fejére a koronát, s maga is veszi le. Gondoljanak barátai és ellenfelei bármit, szomorú és tragikus látni, ahogy e gondolkodó és cselekvő, mindig érdeklődést kiváltó politikus kiégve, gépezetté merevedve darálja mondatait. Az élő szemre hideg jéghártya fagyott, a kedves mosoly farkasvigyorrá merevedett. Beszéde, ruhája, arca másé. Sikerült úgy szólnia hozzánk, hogy nem volt egyetlen eredeti, saját gondolata. Gyászbeszédet tartott a Vigadóban Orbán Viktor miniszterelnök. (…) A »magyar élettér«, a »gazdasági patriotizmus«, »magyarnak lenni jó befektetés«, »a magyar visszanyerte hitét és öntudatát« – mind-mind elhangzott már Horthy Miklós rossz kiejtésével, Bethlen István rosszabb, Gömbös Gyula jobb beszédeiben. De nem új 1993–94 retorikájához képest sem.”
Gyászbeszéd, Magyar Hírlap, 2002. február 9.

„Nézze, megrázó és tragikus dolog, hogy Magyarországon nagy formátumú politikus találtatott, aki azonban az ördög pártján áll.”
Lengyel László a hatalomról, Orbán Viktorról s a humorról, Hetek, 2002. március 1.

„Ezért nagy talány, hogyan tudja majd ellenőrizni Orbán a Fideszt, amelyben – Kövér László képében – ott van azért a MIÉP. No meg a borzalmas, őrült tagság. Az utóbbi hónapokban egy új MDF jött ugyanis létre a Fideszben, amelyben nemcsak Csurka, hanem Torgyán szelleme is jelen van már.
(…) Az emberek magukat féltve voksoltak.”
Az ellenzék sikereiről és a Fidesz vereségéről, Népszabadság, 2002. április 10.

„S ahogy én Medgyessy Pétert és Kuncze Gábort ismerem, előbb vagy utóbb feljönnének a lépcsőn, belépnének az ajtón, csöndben leülnének, és hallgatnák, hogy miről beszélgetünk.
Néhány hónap múlva Bukarestben üldögélnénk, és folytatnánk ott, ahol abbahagytuk. Melankólia nélkül. Talán jönne Esterházy Péter és Kertész Imre, az Úristen és Orbán Viktor (ne bolondozzon az úr!).”
Miért ne? 168 Óra, 2003. január 23.


Spiró