A sötét múlt jelene

Brüsszelben nem kormánypárti tudósítónak lenni szórakoztató. Elnézni a régi MSZMP- és KISZ-vezetőket, akik Európa fővárosában ma ugyanolyan meggyőző hangon, arckifejezéssel és lendülettel dicsérik a demokratikus mát, a mánál fényesebb jövőt (hála az Európai Uniónak!), mint egykor méltatták az egypártrendszeri mát, a megbonthatatlan és örök szovjet–magyar barátságot, valamint a mánál szebb szocialista jövőt (hála az akkori birodalom központjának!). A szereplők mindegyike úgy tesz, mintha mindent elhinne, és sokan nyilván mindent el is hisznek. Az unió, a politikusai, a külföldi sajtó. Mindenki úgy tesz, mintha meg lenne győződve a mai urak (és ritkábban hölgyek) tökéletes, demokratikus irányú átalakulásáról. Úgy tesz, mintha nem tudná (és sokszor nem is tudja), mi folyik Magyarországon akár a szodómiával helyrebillentett MSZP-s politikai ballépéséről megismert Vas megyében, akár a K&H monogramot viselő kormány drótján rángatott közszolgálati és kereskedelmi médiában, akár a traktorok gazdái körül.
Az otthonról jött itteni újságírók viszont mindent tudnak, de úgy tesznek, mintha semmit sem tudnának. Akár a megrendelők. Minden csupa mosoly, udvariasság, kellem. Csak olykor csúszik félre a lepel.
Mint hétfőn. Ekkor ugyanis a népes brüsszeli tudósítói tábor elektronikus körlevélben kapott értesítést Baráth Etele miniszter és Szanyi Tibor államtitkár 17.30-kor kezdődő sajtótájékoztatójára. Helyszín: a Magyar Köztársaság állandó képviseletének épülete. E lap tudósítója a megadott időben érkezett. A kijelölt tágas teremben azonban csak egyetlen újságíró ácsorgott, éppen vizet töltve magának. Mint véletlenül kiderült, az üres terem nem volt véletlen. Ugyanis akkor már egy másik, kisebb teremben folyt tájékoztatás. Csakhogy arra a résztvevők szóbeli értesítést kaptak. Ugyanis Draskovics Tibor pénzügyminiszter a sajtónak csupán egy részét hívta meg rá. A HVG, a Magyar Rádió, az MTV, az MTI, a Bruxinfo és a Népszabadság képviselőjét. A két meg nem hívott újságíró viszont úgy döntött, részt vesz az adófizetők forintján utazó pénzügyminiszter sajtóbeszélgetésén, ahol az ajtón belépők láttán még a civilizációs mázon át is érezhető volt a megdöbbenés. A teremben az újságírókon kívül még bürokraták is voltak. A meglepetést azonban villámgyors palástolás követte. Folytatódott a sajtóbeszélgetés, mintha mi sem történt volna, annak hangsúlyozásával, hogy ez háttérbeszélgetés. Mivel az újságírás etikai szabályai szerint erről a tudósító nem számolhat be, így csak az áll szabadságában, hogy spekuláljon, vajon mit mondhatott a pénzügyminiszter addig a pillanatig, ameddig a két, meg nem hívott tudósító be nem lépett? Talán arról beszélt, hogy a jelen lévők miként igyekezzenek „eladni” azt az újabb fiaskót, amely kedden éri (mint olvashatják mai számunkban) a magyar kormányt Brüsszelben. Az is pusztán találgatás tárgya, hogy a kérést mely média alkalmazottja fogadja meg, melyik nem.
Sajnálatos esemény volt. Sajnáltam a kollégák közül azokat, akikről tudtam, kínosan érzik magukat. Sajnáltam a szelektív tájékoztatóra invitáló sajtóst, mert rendes ember. És sajnáltam a leplet, amely egy pillanatra fellibbent, mert túlzottan rossz levegő csapott ki alóla. A megbonthatatlan múlté.