A vidék jövője forog kockán

Ha tél vége, akkor gazdatüntetés, ez volt korábban a kelet-közép-európai modell, de az uniós bővítés után ez már csak Magyarországra érvényes. Lengyelországban, Csehországban, Szlovéniában, Szlovákiában gazdabéke honol, nálunk azonban a tartós gazdabosszúság verte le sátorfáját. A kormány érdemi tárgyalás helyett hiteget, fenyeget és gyaláz, politikai elkötelezettségeket emleget, sértegeti a gazdákat, hogy ők az adófizetők pénzéből akarnak többletöszszegekhez jutni, amire nincs költségvetési fedezet. Nincs előrehaladás, de a városlakók és a falusi gazdák egymással szembeni kijátszása napirenden van. Érdemes a helyzetet a tények és a számok nyelvén is végigkövetni.
A 2002-ben hivatalba lépett baloldali kormány választási ígéreteiben az agrárium felvirágoztatása szerepelt. A kormányprogram alapján készült költségvetések lehetőséget nyújtottak volna valamifajta előrelépésre, de ehelyett a mezőgazdaság gyors hanyatlása következett be. A 2002-es költségvetésből visszatartották a folyósításokat, egyes támogatási formákat felfüggesztettek. 2002 végére százmilliárdosra duzzadt a megítélt, de ki nem fizetett támogatás állománya. A helyzet a 2003-as költségvetésben sem alakult másképpen, ráadásul ezt az évet tetemes fagy- és aszálykárok is súlyosan megterhelték. 2004-ban sokan úgy gondolták, hogy végre ugrásszerű javulás következik be, mert a mezőgazdaság és vidék támogatására már igénybe vehetők lesznek az uniós források. A költségvetésben a vidékfejlesztési és agrártámogatásra 293 milliárd forint volt előirányozva, amiből 136 milliárdot az Európai Unió, 157 milliárdot a magyar költségvetés vállalt magára. 2004-ben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által folyósított teljes összeg 154 milliárd volt, ami reálértékben minden idők legkevesebb mezőgazdasági és vidékfejlesztési kifizetése.
A gazdálkodók nem a 293 milliárdos költségvetés dokumentumaiban szeretnének gyönyörködni, ezért szomorúak, hogy ebből tavaly csak 154 milliárd forintot kaptak meg. Az utcákra azért mentek ki, mert a ki nem fizetett tízmilliárdok nekik rendkívüli módon hiányoznak. A lehetőség megvan, hogy miként lehet őket jogos követelésükhöz hozzájuttatni. A 2004-es költségvetés ugyanis még nem zárult le, az majd az év első felében várható zárszámadással ér véget, amit a parlament elé kell terjeszteni. Talán még emlékszünk arra, hogy 2001-ben mekkora hangzavar keletkezett amiatt, hogy az akkori kormány a zárszámadásban többletpénzek szétosztásáról rendelkezett! Ezt kell tennie a jelenlegi kormánynak is a gazdák jogos kifizetéseire. A kormány viszont 2004-ben a gazdák pénzét más célokra már elköltötte, ezért most bajban van, és csak kommunikál. Megjegyzem, nemcsak a gazdákét, ez azonban nem az ő ügyük, hanem a kormányé. Mint ahogy a kifizetések kötelezettsége is a kormányt terheli. A gazdák csak azt kérik tisztelettel, ami nekik 2004-ben járt, ami ma is jár, és a rendezésre megvan a törvény adta lehetőség is.
Gyakran elhangzik az „érv”, hogy a gazdák járandóságainak kifizetéséhez a nyugdíjakból kellene elvenni, az adókat kellene megemelni, vagy nem lehetne családi pótlékokat többé kifizetni. Magyarán szólva a kormány szerint a gazdák más kenyerét eszik. Nézzük akkor! 2004-ben a gazdák az FVM-től összesen 154 milliárd forintot kaptak. Se többet, se kevesebbet. Kaphattak volna 293 milliárd forintot is, de nem kaptak. A kérdés úgy merül fel, hogy 2004-ben a támogatásra jogosult gazdák különféle adó- és illetékcímeken, beleértve a büntetéseket, az igazolványcseréket, az átírási illetékeket, 154 milliárdnál többet vagy kevesebbet fizettek-e be az államkasszába. A kérdés költői, mert bizony többet fizettek be ennél az összegnél az államkasszába. Nem igaz tehát, hogy a gazdák mások adóforintjait követelik, hiszen ők csak saját adóforintjaik egy részét kapnák vissza a magyar államtól, ha fizetne, de nem akar. Sok városi nincs tisztában azzal, hogy ha az egyéni (nem társasági) gazdálkodó megveszi a műtrágyát, a szerszámot, a vetőmagot, akkor az áfát nem tudja visszaigényelni, az az államkasszába kerül, a traktorok jórészt nem a közutakat nyüvik, hanem a szántóföldeken közlekednek, mégis tőlük is szedik be a jövedéki adót és az áfát az üzemanyagra. A gazdák ezenkívül az állami vízgazdálkodási cégeknek is fizetnek területeik után évente súlyos összegeket azért, hogy a csapadékvíz végül is a folyókban landoljon, és így tovább.
A gazdák az utakon és a Felvonulási téren a mínusz 15 fokos hidegben azért olyan állhatatosak, mert nemcsak a jelen helyzetre, de a jövőre vonatkozóan is alkut akarnak kötni az állammal. Aligha hihető, hogy napi négyezer forintért rászedhetők lennének az ácsorgásra a dermesztő hidegben, amint azt miniszter úr nyilatkozta. A jövőt meghatározó első évben már benn vagyunk. Idén az FVM költségvetése 329 milliárd forintról szól. Ebben az uniós és a hazai rész egyaránt benn van. Ez már tartalmazza a földalapú támogatás nemzeti kiegészítését. A tavalyi viszont nem tartalmazta. Tavaly ennek egy részére az állam bankhitelt vett igénybe, és az államadósságot szaporította. Azt a technikát alkalmazta, mint 1994–95 között, amikor mintegy hárommilliárd dollárt a bankok konszolidációjára fordított. Ezzel a trükkel ugyan nem nőtt az éves költségvetési deficit, viszont nőtt az államadósság. Ezt ebben az évben is megteheti, és egyben rendezheti 2004 és 2005 elmaradt földalapú nemzeti kifizetéseit.
A jövő biztos alapokra helyezése végett az FVM-nek ki kell bocsátania a 2005-re vonatkozó támogatási rendeletet, amit a polgári kormány 2001-ben a 2002-es évre vonatkozóan már karácsony előtt megtett. A gazdák ebben az ügyben sem kérnek lehetetlent, ráadásul ez egy fillérbe sem kerül. Kormányrendeletben kell rögzíteni, hogy az éves FVM támogatási rendelete kiadásának végső határideje a tárgyévet megelőző év utolsó munkanapja legyen. Ez sem teljesíthetetlen követelmény. Ettől kezdve a gazdák már a karácsonyfa körül ülve tervezhetik a jövő évet.
Összességében tehát elmondható, hogy a gazdák csak saját adójuk egy részét kérik, a helyzet jól begyakorolt pénzügytechnikákkal a költségvetés veszélyeztetése nélkül megoldható, de a jó szándék mindenképpen része kell hogy legyen a megoldásnak.

A szerző országgyűlési képviselő