Egy küszöbpárt politikai nézeteiről

A rendszerváltás kezdete óta igyekszem nyomon követni a magyarországi politikai élet hullámzását, s megismerni az egyes pártok adott témakörökben képviselt hivatalos véleményét. Törekszem arra – felhasználva a média számos csatornáját –, hogy tisztában legyek a pártok fontosabbnak ítélhető kérdésekben vallott elvi álláspontjával s vezetőik nézeteivel. Hiszen éppen ezen információk birtokában teszem le a voksomat valamelyik párt, illetve annak képviselője mellett a négyévenként szokásos választásokon, s nyilvánítok véleményt esetenként egyéb kérdésekben (pl. népszavazás a határon túl élő magyarság állampolgársága ügyében).
1990 óta – nyugodt szívvel állíthatom – nem találtam olyan pártot és olyan meghirdetett pártprogramot, amellyel teljesen azonosulni tudtam volna. Ugyanakkor olyat sem, amelynek minden egyes fontos kérdésről vallott nézete ellentétes lett volna a személyes meggyőződésemmel. Magam, úgy vélem – a tévedés jogát is fenntartva –, hogy alapvetően konzervatív-keresztény nézeteket valló ember vagyok, akitől azonban nem idegen a józan liberalizmus, s elhatárolódom a tekintélyelvűségtől. Nos, 1990-ben még nem is éreztem oly túl távolinak egymástól a két nagy rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ nézeteit, akár nagykoalíciót is el tudtam volna képzelni. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, vált egyre inkább nyilvánvalóvá számomra, hogy a hazai politikai pártok közül az SZDSZ az, amelyikkel egyáltalán nem találom a közös hangot, hogy az SZDSZ az egyetlen – igaz, folyamatosan csökkenő népszerűségű – olyan párt, amelynek nézetei homlokegyenest ellenkeznek az általam képviselt elvekkel, erkölcsi tartással, ideológiával. Én változtam volna meg alapvetően tizenöt év alatt, vagy az SZDSZ által képviselt politika?
Nem tudom a precíz választ – nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni –, nyilvánvalóan az egyén s az egyének által megjelenített, de minden bizonnyal többségi véleményt tükröző pártálláspont is változott, változhatott. Az viszont nyilvánvaló számomra, hogy az SZDSZ által jelenleg képviselt politika messze nem az én nézeteimet tükrözi, azoktól olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Mi az, ami nem tetszik az SZDSZ által képviselt nézetekben, mi az, amit egyszerűen már semmiképp nem tudok tolerálni? Hosszú lenne a lista. Csak néhány kérdést emelnék ki.
A homoszexualitás kérdése. Hibásnak érzem a drasztikusan liberális álláspontot. Én úgy vélem, annak a nézetnek, életformának a vállalása, amely a homoszexualitást, az azonos nemhez való vonzódást jelenti, az szigorúan magánügy. S ha valaki ezt kiviszi az utcára, nyíltan hirdeti melegségét, mi több, büszke erre, akkor nagyon rossz példát mutat a társadalom felnövekvő nemzedéke részére. A családot én nem meleg emberek együttéléseként tudom elképzelni, nem meleg emberek által nevelt gyermekekkel, hanem heteroszexuális kapcsolatban lévő szülők és általuk nemzett, szült és szeretettel nevelt gyermekek harmonikus együtteseként. Milyen otthoni, családi példát kap az a kis nevelt kölyök, akinek mondjuk két, egymás nemét szerető apja van? Hogyan lesz ebből a gyermekből józan, kiegyensúlyozott, a két nemet egyaránt tisztelő és elfogadó, harmonikus párkapcsolatot, majd abból gyermeket s gyermekeket vállalni kívánó felnőtt?
A kábítószer-fogyasztás kérdése. Vallom, hogy jogunk van értelmes, érdekes, izgalmakban, élvezetekben sem szűkölködő életre. Józan határok között persze, egy elfogadható szintű hedonizmusig. De ebbe nem fér bele a kábítószer – még az úgynevezett könnyű drogok használata sem –, mert a függőség tragikus végű, testi és lelki leépülést, pusztulást is okozhat az egyénnél. Ami – nyilvánvalóan – nem kizárólag az egyén problémája, hanem a közvetlen (család, barátok, munkahely) és a közvetett (település, társadalom) környezetéé is. A kábítószer-fogyasztó nem egyedül él egy lakatlan szigeten. Viselkedésével hat a környezetére is. S ez a hatás sajnos nagyon is negatív, a viselkedés pedig elítélendő. Olyan, ami ellen ugyan nem tűzzel és vassal, de a józan meggyőzés, a felvilágosítás eszközével kell élni, és semmiképpen nem a beleegyezés, mi több, szinte az arra való buzdítás nézetével.
Oktatásügy. Mint oktatással hivatásszerűen foglalkozó ember valószínűleg nagyon érzékenyen reagálok a neveléssel, oktatással kapcsolatos reformokra, a korábbiaktól gyökeresen eltérő nézetekre. Amivel nem azt akarom mondani, hogy meggyőződéses konformista vagyok, s „a járt utat a járatlanért el ne hagyd” elvet minden esetben követendőnek ítélem. Nem, hiszen nem minden új, korszerűsíteni kívánó javaslat rossz. De attól, hogy valami új, még nem biztos, hogy jó, s attól, hogy valami régi, még nem biztos, hogy rossz, elvetendő, meghaladott. Nagyon-nagyon rossz véleményem van a Magyar Bálint által immár második alkalommal vezetett minisztérium tevékenységéről, a NAT-tól kezdve a felsőoktatási reformig, a testnevelés osztályozásával kapcsolatos állásponttól a felsőoktatási integrációig, az egyetemek, főiskolák anyagi ellehetetlenítésétől a történelemoktatásban bevezetni kívánt reformokig. Nem átgondolt, felületes, a nemzeti hagyományokra, erkölcsi értékekre nem építő reformokkal, a globalizmus, a világpolgár szemléletét hirdető nézetekkel nem jó irányba tolják a hazai közoktatás szekerét!
Magyarságtudat, nemzeti érzés. Népünk, a magyar nemzet több mint ezer éve él a Kárpát-medencében, hazánk népessége pedig – a tragikus, trianoni döntést követően – csaknem száz esztendeje a jelenlegi határok között. De attól még a magát magyarnak valló kolozsvári, zentai, ungvári, nyitrai polgár éppúgy a magyarsághoz, a magyar nemzet egészéhez tartozik, mind a mosonmagyaróvári, a kaposvári vagy a szolnoki polgár. Közös a nyelv, a kultúra, közös a múlt, s talán közös az összetartozás érzésének igénye is. Nem mondhatunk le a határon túli magyarokról, segítenünk, támogatnunk, bátorítanunk kell, kellene őket abban, hogy az esetenként nagyon nehéz körülmények ellenére – a kisebbségi sors gondjai közepette – is meg tudjanak maradni magyarnak, őseikhez hű, hazájukat, szülőföldjüket szerető embernek. Az SZDSZ híres liberalizmusa és fennen hirdetett toleranciája megnyilvánul az úgynevezett kisebbségi kérdésekben is. Ők megértik és támogatják a melegeket, rokonszenvükről biztosítják a kábítószerezőket, felemelik szavukat a kisebbségek érdekében, mindig mindenkit igyekeznek megérteni. Csak éppen a környező országokban kisebbségben élő magyarokat nem értik meg, s amikor arra adódna lehetőség, hogy magyar állampolgárságot is adjunk nekik, akkor ez ellen agitálnak. Hogyan lehet ezt tolerálni?
Arany János írta a Toldi estéjében: „Szeresd a magyart, de ne faragd le – szóla, erejét, formáját, durva kérgét róla, mert mihaszna símább, ha jól megfaragják, nehezebb eltörni a faragatlan fát.” Lefordítva ez azt jelenti, hogy erős, egészséges, nemzeti tudatú nemzetre van szükség, amely bátran épít a hagyományokra, s joggal büszke múltjára, magyarságára. Én csak olyan párt mögé tudok – szavazatommal – felsorakozni, amelyik hasonló elveket vall, s érdemben is részt kíván venni a nemzet határokon átívelő újraegyesítésében.
Nem gondolom azt, hogy mindenkinek így kellene gondolkodni. De nagyon bízom abban, hogy a többség hasonlóan vélekedik, s nem pedig az SZDSZ által hangoztatott nézeteket vallja. A szabad véleményalkotás joga persze – remélhetőleg ezzel az SZDSZ is egyetért – nem csupán a pártokat, de a pártokat józan kritikával illető honpolgárokat is megilleti. Én pedig úgy vélem, hogy az SZDSZ által képviselt nézetek vitathatók, hibásak, s számos esetben ellentétesek a nemzet érdekeivel. Remélem, hogy 2006-tól nem kerül ez a párt kormányra, s nem fog meghatározó szerepet játszani az ország irányításában. Sapienti sat.

A szerző egyetemi tanár