Meddig tart Gyurcsány hatalma?

Hic Rhodus, hic salta, mondja a bölcselet és a politikus Gyurcsány Ferencnek most kell megmutatni, mit is tud, mire képes. Eddig jószerint csak adomák és történetek mesélése, új keletű szóval kommunikálása zajlott. Egy évvel a választások előtt, amikor a felmérésekben megkérdezettek többsége szerint rossz irányba mennek az ország és a családok dolgai, látható kormányzati munka, eredmények kellenek. A terveknél és lózungoknál kézzelfoghatóbb konkrétumok, amelyek folytatásához hitelesen kérnek még négy évet a választóktól.
Medgyessyről tavaly nyáron már nem hitték el a szocialisták, hogy vele nyerhetnek 2006-ban. Most Gyurcsánynak már csak az MSZP miniszterelnök-jelölő kongresszusáig kell kitartania, párton belüli ellenfeleit leszerelnie, megosztania, stallumhoz juttatnia. Ha hivatalosan is ő lesz a jobboldal kihívója, a párt talán felzárkózik mögé. Neki most minden elszólás és botrány nélküli hét nyereség. Lehet, a megszokottnál kevesebbszer látjuk-halljuk, és akkor is leginkább a nagy példakép, Tony Blair jelenlegi szerepében: áldozatként. Legjobb persze, ha az „egyébként is” ármánykodó jobboldal szélsőséges csoportjainak áldozata, hiszen Horn Gyula óta tudjuk, hogy nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja. Minél többször fütyülik ki, annál jobb neki. Ameddig a jobboldallal küzd, nem kell hivatali elődjének és a körülmények áldozati szerepébe bújnia, ami nem is lenne túl hiteles. Addig jó neki, ameddig nem kell az MSZP 2002-es választási programjának teljesítése nyomán bekövetkezett költségvetési helyzetről beszélni. Stratégiai tanácsadóként, majd kormánytagként Gyurcsánynak ugyanis ismernie kellett az ország gazdasági teherbíró képességét.
Ha akkor a társadalom a bankár Medgyessyről elhitte, hogy csak annyit ad, amennyire van fedezet, és lám, hová jutottunk, akkor most hogyan higgyünk a vállalkozó Gyurcsány államférfiúi képességeiben? Lehet, hogy vállalkozónak jó, ám politikusként ő is „gyárilag naiv”?
Gyurcsány a 2002-es győzelem werberi receptjét sok helyen változtatta meg. Talán túl sok helyen is, ami a szocialisták számára végzetes is lehet. Medgyessy a Közgázon még azt ígérte, hogy megtartják a Fidesz-kormány intézkedéseit, sőt azokat kiterjesztik azokra is, akik ez idáig még nem tudtak bekapcsolódni, például az otthonteremtésbe, Széchenyi-tervbe vagy a diákhitelprogramba. Ez a Fidesz ad, az MSZP többet ad(na) kampányfogás. Igen ám, csak nem terjesztették ki a támogatottak körét, sőt a költségvetés sanyarú helyzetére hivatkozva a hozzáférés lehetősége tovább szűkült. Ez főként a középosztályt tántorította el a baloldali kormánytól. A 13+1 választási programban még a kitüntetett második helyen álló közalkalmazottak is kegyvesztetté váltak. A valóban jelentős, 50 százalékos fizetésemelés után hosszú csend következett, majd a 2004 decemberében esedékes 13. havi fizetés 2005 januárjára tolásával, illetve az idei fizetésemelés fedezetének folyósítását költség- és létszámcsökkentés feltételéhez kötő megszorítással ezt a 820 ezres csoportot is sikerült állandó bizonytalanságba taszítani.
Úgy tűnik, a kormány most egyedül a nyugdíjasokra figyel, feléjük gyakorol gesztusokat. A többségükben baloldali szavazónak számító idősek – az ideológiai üzenetekre vágyó és fogékony törzsszavazók mellett – alkotják az MSZP hátországát. Kérdés, hogy a többi statisztikailag népes csoport nélkül ez a szavazói tömeg elég lesz-e a hatalmon maradáshoz.
A nyugdíjasklubok, egyéni vagy szociális alapon nyújtott szociális és gyógyszertámogatás számít sok idős embert a társadalommal összekötő egyetlen köldökzsinórnak. A kiszolgáltatottság az, ami felerősíti a szociális demagógiát. A gazdatüntetések kapcsán ugyanis kormánypárti képviselők arról beszéltek, hogy a termelők által követelt 200 milliárd forint pont egyhavi nyugdíj összegének felel meg. De nem jobb ennél a betelefonálós műsorok azon bon motja sem, miszerint azért hozták előre a 13. havi nyugdíj egyheti részének kifizetését májusról márciusra, hogy ha jövő áprilisban jobboldali kormány kerül hatalomra, azt már ne lehessen elvenni az idősektől. Mennyire kézzelfoghatóbb ez a magyarázat, mint az, hogy tavaly júniusban volt választás, jövőre áprilisban lesz és a hatalom így kedveskedik a legnépesebb szavazói csoportnak.
A nyugdíjasok és törzsszavazók mellett a tankönyvek szerint elég csak a kampányban a többi társadalmi csoport felé fordulni. Támogatásuk megszerzéséhez azonban a mostaninál jobb üzeneteket kell kitalálnia a csak most 1,4 milliárd forintért propagandát rendelő kormánykommunikációnak. Hivatali elődjéhez képest Gyurcsány lendületesnek és határozottnak mutatkozott. A kormánypropaganda felülpozicionálta, omnipotensnek mutatta. Belépője azt sugallta: mindennel foglalkozom, mindent meg tudok oldani. Ennek a túlvállalásnak lett fogja a miniszterelnök, hiszen a türelmi idő letelt, és az újabb ígéretek előtt a régieket kellene teljesíteni.
Medgyessy számszerű ígéretei után Gyurcsány ugyanis már azt mondja, hogy eddig még minden kormány kampányköltségvetést készített, osztogatásba kezdett, majd megbukott. Ő nem tervez kampányköltségvetést. Igaz, nem is lenne miből. Ezzel szemben a következővel kecsegtet: ha 2006-ban rá szavaztunk, talán 2008 után érezhetjük azoknak a pénzeknek az áldásos hatását, amelyek az uniótól sült galambként, 2007 után repülnek hazánkba. Azt, hogy addig mi lesz, jobb, ha nem is kérdezzük.
A traktoruk és vetőmagjuk után házukra jelzáloghitelt felvett gazdáknak vagy a lakáshitelkamatokat törlesztőknek azonban nem biztos, hogy van ennyi idejük. A szavazók most is jólétre vágynak. A kormányzó baloldalnak ezért érdeke az ideológiai témák és botrányok napirenden tartása. Ezek ugyanis nem kerülnek adóforintokba.
A politikai spektrum másik oldalán álló Fideszben is érdemi változások következtek be. Ameddig a januári elbizonytalanodás során még az volt a kérdés, hogy miként lehet egyszerre a jobboldali törzsszavazókat megtartani és a protesztszavazókat megnyerni, mostanra úgy tűnik, fordított kampánystratégiát követnek. Előbb az egzisztenciájában megroggyant és lecsúszó kádári középosztály és a nyugdíjasok megnyerhető részét próbálják megszólítani. A stratégia kockázatossága abban rejlik, hogy vajon az ideológiai üzenetekre fogékony törzsszavazók „simogatások” nélkül is a Fideszre szavaznak-e, avagy az új vonalat túl engedékenynek találva nem keresnek-e markánsabb nemzeti-konzervatív arcélű kis pártot maguknak.
Igaz, a kis pártok kínálata még nem túl vonzó. Talán ezért is fáradozik közülük több a törzsszavazói kör felé irányuló gesztusnak számító névkiegészítésén, ami a klasszikus kampánystratégia szabályai szerint ilyenkor időszerű. A még meglévő szimpatizánsok a liberális, konzervatív vagy kommunista jelzők által ideológiai fogódzókat kapnak. A szavazócédulán és a kampányban azonban rendre a bevezetett pártnévvel és emblémával találkozunk majd.
A tisztújítását már maga mögött tudó SZDSZ 1998 óta összességében csökkenő támogatottságot élvez. 2006-ban már nem számíthat a „kormányváltó erő” hívó szóra fogékony protesztszavazókra sem. Amennyiben a liberálisok folytatják a posztkommunisták hatalomba segítésének és támogatásának gyakorlatát, kérdés, hogy megmaradt szavazóikat milyen szómágiával tudják megtartani. A hatalomhoz mindenáron való ragaszkodást egy elvi alapon politizáló párt szavazói nem kedvelik. Ha a küszöbönálló köztársaságielnök-választásnál az SZDSZ lehetővé teszi egy olyan szocialista pártpolitikus megválasztását, akit csak a harmadik fordulóban, a kormánytöbbség szavazata emel a legmagasabb közjogi méltóság hivatalába, még inkább opportunista pártként lesz elkönyvelve.
Az országos gyűlésre készülő MDF Országgyűlést feloszlató javaslata kampányfogásként egyszerre több célt is szolgált. A két nagy párt szócsatája mellett szinte csak ilyen üzenetekkel tudja egy kis párt átlépni a média ingerküszöbét. Üzenete tartalmi részében a hatalmát foggal-körömmel védő balliberális kormánnyal és a programja megvalósításához a hatalmat átvenni készülő Fidesszel szemben a 8 fős MDF-frakció – legalábbis a látszat szintjén – nem ragaszkodik e politikai hatalomhoz. Másfelől tavaly decemberi ígéretét beváltva következetesnek is mutatkozhatott. A politika- és elitellenesség a bizonytalanok táborában találhat megértő fülekre.
Nem zárható ki azonban újabb pártok megjelenése sem. Svájci példára létrejöhet például egy autóvezetők pártja, amely az úthálózat minőségének biztosítását, új utak gyorsabb építését vagy az autótartás terheinek mérséklését tűzné zászlajára. Erdélyi vagy felvidéki példa alapján szintén elképzelhető egy etnikai párt létrehozása is, amire létszámánál fogva a cigányság lenne képes.
Gyurcsány és a balliberális oldal támogatottsága oda esett vissza, ahonnan tavaly nyáron, a kormányfőváltás előtt elindultak. A baloldal államfőjelölő kongresszusa indítja el a párton belüli helyezkedés és alku folyamatát, amihez Gyurcsány nagyon ért. Hatalma azon áll vagy bukik jövőre, hogy kormányfőként mennyire hitelesen tudja eladni nekünk: ha nem is nagy, de valamilyen jólétre azért számíthatunk.

A szerző politológus