Őszödi típusú privatizáció a felsőoktatásban

A felsőoktatási PPP-k érdemben nem különböznek attól, ahogyan Gyurcsány Ferenc megszerezte a balatonőszödi üdülőt. A PPP-k lényege, hogy közpénz felhasználásával lesz a közvagyonból magánvagyon. A PPP-k esetében a felsőoktatási intézmények bérleti díjából épülnek a magánvagyonok. Mindez úgy történik, hogy a bejelentett 170 milliárd forintnyi beruházási értékkel szemben kb. 560 milliárd forintnyi számlát kell kiegyenlíteni az elkövetkező húsz év adófizetőinek.
A 2002-es szocialista kampány egyik fő ígérete a tízezer új kollégiumi férőhely állami megépítése volt. Ez azonban már a kormányprogramban felpuhult: itt már csak egy kollégiumi rekonstrukciós és építési program indítása szerepelt. Miután az állam a saját hitelfelvételi lehetőségét gyorsan és maximálisan kimerítette, olyan megoldást kellett keresni, amely átmenetileg elrejti ezeket az adósságokat. Aztán megtalálták a csodaszert: a PPP, azaz a köz- és a magánszektor összefogása – mondják ők, bár szerintem sokkal inkább a Parttalan Pénz Pocsékolás rövidítésének tekinthetjük.
A felsőoktatás és a hallgatók talán még sohasem kaptak ennyire konkrét, ennyire számon is kérhető és ilyen súlyú ígéretet választási kampányban, mint a kollégiumok esetén. Talán még sohase mondtak le sem az intézmények, sem a hallgatók ilyen gyorsan és ilyen csöndben arról, hogy a nekik tett ígéretet számon is kérjék.
A PPP-ket négy csoportba oszthatjuk: új kollégium építése, kollégiumfelújítás, új oktatási épület építése, oktatási épület felújítása. Mind a négy konstrukcióban közös, hogy meglévő állami vagyon kerül véglegesen magánkézbe. Ugyancsak közös bennük, hogy a felsőoktatási intézmények kifizetései nyomán keletkező új vagyonelemek is magánkézben maradnak, holott a kifizetések az összes költséget fedezik kamatostul és profittal együtt.
Új építésű épület esetén – legyen az kollégium vagy oktatási épület – az épület állami tulajdonú telken épül. A vállalkozó megkapja a telek használati és/vagy egyéb vagyoni értékű jogát. Felújítás esetén a felújítandó épület a felújítás elvégzése után részben vagy egészben a vállalkozó tulajdonába megy át, vagy a vállalkozó haszonélvezeti jogot szerez rajta. A vállalkozó hitelből megépíti az intézményt, majd üzemelteti azt. A hitelt – természetesen – rosszabb feltételekkel veszi fel egy magáncég, mintha ezt az állam tenné.
Az épületet húsz évre visszabérli az intézmény, vagy kollégium esetén feltöltési garanciát vállal rá. A húszévnyi futamidő végén az épület – miután az intézmény a bérleti díjon keresztül minden költségét és kamatát kifizette – a vállalkozó tulajdonában van. Az állami telek beláthatatlan időre forgalomképtelen marad, hisz rajta áll a vállalkozó ingatlana. Ugyanígy a felújított épület is magánkézben marad. A megkötött szerződések csak annyit tartalmaznak, hogy a húsz év után tárgyalhat az intézmény a már általa kifizetett ingatlan piaci áron történő visszavásárlásáról.
Új kollégium építése esetén rövid megfontolással beláthatjuk, hogy ez a konstrukció működésképtelen. Az új kollégiumok ugyanis az albérletekkel vannak versenyben. Az a magánszemély azonban, aki lakását albérletbe adja a diákoknak, a lakás megvásárlásának/felépítésének a költségét nem akarja a bérleti díjból kitermelni. Számára a lakás mindig érték, sőt egyre értékesebb, ahogy nőnek az ingatlanárak. A vállalkozó viszont 8–10 év alatt a bevételekből a beruházási hitelét kamatokkal, valamint a hasznát is meg akarja termelni. Nyilvánvaló, hogy befektetői alapú kollégium nem lehet versenyképes az albérletekkel.
Ez a valóságban is így történik. Az egy PPP-s diákhotelbéli ágyra (!) jutó átlagos havi (!) díj legalább 40 000 forint az eddigi tenderek tapasztalatai alapján. Ilyen áron – nyilván – üresen állnának a diákhotelek. Ez azonban már nem a vállalkozó kockázata. Az intézmény feltöltési garanciát vállalt, vagyis ha nincs diák, fizet az állam. Azért, hogy ne álljanak tömegesen üresen az új kollégiumok, azt találták ki, hogy a nem lakóhelyén tanuló hallgatók lakhatási támogatását megemelik abban az esetben, ha diákhotelben lakik. De mivel erre nincs elég pénz, még át is csoportosítják azokat. Vagyis 2-3 olyan hallgatótól, aki albérletben lakik, elveszik a lakhatási támogatását, és odaadják annak a társuknak, aki diákhotelbe kerül.
A régi kollégiumok felújítása lenne talán az egyetlen működőképes modell. Itt – feltehetően – havi 20 000 forint körüli díjak várhatók, amelyek már versenyképesek lehetnek az albérleti árakkal. Ugyanakkor ezekkel a rekonstrukciókkal – a mai igényszint és előírások miatt – csökkennek a kollégiumi férőhelyek. Vagyis a felújítás után hallgatók sokasága lesz kénytelen új szállás után nézni. Ezzel is növelik a keresletet a PPP-ben épült diákhotelek iránt.
A felsőoktatási szóbeszédből már sejthető, hogy a kollégiumok felújítását ugyanaz a vállalkozó fogja végezni, aki az adott intézmény diákhoteljét is építi. Valószínűleg kis kockázattal még arra is fogadhatunk, hogy az adott intézmény összes kollégiumi férőhelyének üzemeltetése egyetlen vállalkozó kezében fog csoportosulni. Ekkor a vállalkozó kénye-kedve és pénzügyi érdeke szerint mozgathatja az intézmények hallgatóit.
Amíg a kollégiumok esetében van valós, nem állami forrás, addig oktatási épületek esetében ilyenről nem beszélhetünk. Itt a felsőoktatási intézmény nem feltöltési garancián keresztül biztosítja a vállalkozó minden költségét és hasznát, hanem közvetlenül és közvetve állami pénzből. A jogszabályok szerint a fele bérleti díjat az oktatási tárca átvállalhatja, míg a másik felét az intézménynek kell magának kigazdálkodnia.
A kezdetektől teljesen nyilvánvaló volt az a képtelenség, hogy az intézmények a PPP-s építkezések nyomán keletkező évi több száz milliós kötelezettségeiknek eleget tudjanak tenni. A költségvetésük eddig is kicentizett volt. A demográfiai hullámvölgy most éri el a felsőoktatást. Idén tizenötezer fővel zuhant a felsőoktatásba jelentkezők száma. Milyen pluszforrás is állna a rendelkezésükre?
Különösen plasztikus a helyzet a napokban. A felsőoktatási intézmények csak a Bokros-csomaghoz mérhető elbocsátási hullámot élnek át. Ugyanakkor vezetőik egyszerre írnak és nyilatkoznak költségvetésük hiányáról, a tarthatatlan anyagi helyzetükről, és írnak alá évi 300–800 milliós fizetési kötelezettségeket az utódaik számára.
A tárca és az intézmény összekacsint: nincs az az elkövetkező kormány, amely politikailag megengedhetné magának egy frissen elkészült épület zárva tartását – taktikáznak. Magyar Bálint nem aggódik, hisz neki mindenképpen ez az utolsó ciklusa. A mostani rektorok megbízása is lejár a csődig. A cinizmus határtalan. Pedig az államháztartási törvény kimondja: tárgyéven túli fizetési kötelezettség csak olyan mértékben vállalható, amely a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható. A híreket látva, a rektorokat hallgatva nehéz elhinni, hogy ezen törvényi feltételnek eleget tesznek, amikor kézjegyükkel látják el a PPP-s szerződéseket!
A „nem fizetés” jogilag sem lehetséges. (Legalábbis addig, míg a szerződések semmisségét ki nem mondja a bíróság.) A kormány „gondosan” módosíttatta a kormánypárti képviselőkkel a Ptk.-t (28. § 2. bek. betoldása). Ezek szerint az államot akkor is terheli a fizetési kötelezettség – pl. a PPP-s projektek esetében –, ha erre nincs költségvetési fedezete. Ezzel a megkötött PPP-s szerződések kifizetését bármely bér kifizetése elé helyezte a kormány. Az alkalmazottat el lehet bocsátani, ha nincs pénz, de a PPP-s szerződéseket mindenképpen fizetni kell. Ugyanez vonatkozik a felsőoktatási intézményekre is! Vagyis az elkövetkező rektoroknak először ki kell fizetniük a PPP-s szerződéseiket, csak aztán fizethetnek bért, közműdíjakat. A mostani PPP-s mánia újabb elbocsátási hullámot hordoz magában.
Az eddigi projektek alapján úgy becsülhetjük, hogy egy hárommilliárdos épület PPP-s megvalósításáért kb. tízmilliárdos szerződést kell megkötni. Vagyis a beruházási érték és a kötelezettségvállalás aránya 3 a 10-hez. Ha a miniszterelnök által is emlegetett 170 milliárd forintnyi beruházást vesszük figyelembe, akkor ehhez hozzávetőlegesen 560 milliárdos szerződésállomány fog tartozni. Vagyis 560 milliárd forintnyi rejtett adósságot hagyományoznak az elkövetkező húsz év adófizetőire.
Mit tehet a következő kormány?
A felsőoktatási PPP-k burkolt állami hitelfelvételek, csak sokkal rosszabb feltételekkel. Az új kormánynak, de az országnak is szembesülnie kell ezzel, amikor erre a kreatív könyvelési tételre is fény derül. Ekkor több mint félezermilliárd forint fog egyből hozzáadódni mindannyiunk adósságához. Ezzel veszélybe kerülhet az euró immáron 2010-re eltolt bevezetése.
Az oktatási épületek esetében a felsőoktatási intézményekre eső törlesztési részletet képtelenek lesznek fizetni. Vagy újabb nagyarányú elbocsátásokra kényszerülnek, vagy közvetlenül az államra kell hárítaniuk a kifizetéseket a csőd elkerülése érdekében. Ekkor viszont fel kell hogy merüljön az aláírók jogi felelőssége is.
A diákhotelek esetében nem lesz fenntartható az az állapot, hogy az albérletbe kényszerülő hallgatók nem juthatnak hozzá támogatásaikhoz csak azért, mert a PPP-s diákhotelekben lakó társaikat kell ebből támogatni. A Fidesznek már jelenleg is az Országgyűlés előtt van egy törvényjavaslata, amely ezt az abszurd igazságtalanságot kiküszöböli. Ezt még a kormány többsége birtokában lesöpörheti, de a hallgatói elégedetlenség ki fogja kényszeríteni ennek az igazságtalanságnak a megszüntetését. Ekkor a PPP-s kollégiumok finanszírozása is összedől. Éves törlesztőrészleteik az oktatási tárcára maradnak. Ez az irdatlan teher elviszi a felsőoktatásra szánható fejlesztési források többszörösét, így kilátástalan helyzetbe kerül az ágazat is.
A következő kormánynak egyetlen választása marad. A PPP-s szerződések sértik az államháztartási törvényt és még számos jogszabályt. Mivel a jogszabályokat a vállalkozók is ismerhetik, így a részükről a jóhiszeműség nem áll fenn. Az állam kénytelen lesz bíróságon kezdeményezni a szerződések semmisségének kimondását. Az elkészült épületek pedig évekig per alatt és – könnyen előfordulhat – üresen fognak állni.

A szerző volt felsőoktatási beruházási kormánybiztos