A szocialisták csodaváró zsibbadtsága

Nem félek a sötétben! A gyermeki önszuggesztióhoz hasonlít a csoportkohézió erősítésének bevált eszköze: a saját csoport, s vezetői nagyszerűségének, a konkurensek alávalóságának sulykolása. E kevés alappal bíró állítások az elfogulatlan elemző kritikáját ritkán állják ki, de az ilyen szómágia nem is a világ megismerésére, hanem befolyásolására irányul. Jól illusztrálja ezt Ripp Zoltán politikai publicisztikai munkássága a Népszavában (Ripp Zoltán: A Gyurcsány-fóbia, január 11.). Egy Ripphez hasonló képzettségű elemzőnek persze nem volna szabad megállnia a „Gyurcsány Ferenc jó” (mert a mi vezetőnk), „Orbán Viktor rossz” (mert a gonosz ellenség főnöke) gyermeki szintjén (Ripp Zoltán az MSZP platformjaként működő Szociáldemokrata Társulás ügyvivői testületének a tagja és programírója – a szerk.). S nem pusztán azért nem, mert a tudomány emberének mégiscsak a valóságot minél jobban megközelítő modellek alkotása volna a feladata. Még a tiszta propaganda művelőjének is érdemes ügyelnie rá, nehogy túlságosan saját szövegének hatása alá kerüljön. A ráolvasás nem mindenható eszköz, hatása különösen az igazi célcsoport, az álláspontját alkalmi benyomások alapján kialakító többség esetében korlátozott. Ha a ráolvasó túlságosan elrugaszkodik a többség tapasztalataitól, a riválisok ellenvéleménye válhat meggyőzőbbé. Ripp ráolvasásának központi eleme, hogy Gyurcsány Ferenc elvszerű politikus, Orbán Viktor ellenben politikai szélkakas. Gyurcsány „nagyjából azt mondhatja saját politikájáról, amit gondol”, másrészt Orbán „már régóta nem tart magánál” elveket, „immár egyetlen épkézláb önálló gondolata sincs a politikáról”. A kép a valóságban természetesen korántsem ennyire fekete-fehér.
Ripp maga gyengíti álláspontját, azt állítva, hogy a nemzeti közép stratégiája félreértésnek bizonyult. Sokan még nem feledték, s ha felednék, az ellenzék majd emlékezetükbe idézi, hogy Gyurcsány e félreértésnek bizonyult stratégia fő mestere volt, úgy is címezték, mint Medgyessy Péter stratégiai főtanácsadója. Ő volt a múzsája Medgyessy hektikusan a nemzeti középtől a gyermekbarát politikán, a modern köztársaságon át a magyar közjogi forradalom útelágazásáig rángatózó, s végül saját koalíciója szerint is csődhöz vezető politikai vonalvezetésének. Lehet, hogy Gyurcsány ma azt mondja politikájáról, amit gondol, az azonban biztos, hogy politikája ma egészen más, mint fél, egy, másfél, két vagy három évvel ezelőtt. Gyurcsány politikája többször és sokkal rövidebb időtávon vett drasztikus fordulatokat, mint Orbán Viktoré. Orbán sokat emlegetett és kritizált fordulata 1993-ban kezdődött, amikor először mondta ki: a magyar szabadelvűség két történelmi mulasztása a nemzeti és a vallási kérdés megoldására való képtelensége, s úgy 2000 táján, a Chikán–Matolcsy minisztercserével szimbolizálható gazdaságpolitikai hangsúlyeltolódás idején vált nagyjából teljessé. A változás egyirányú: a (neo)liberalizmus éjjeliőrállam koncepciójától való eltávolodás, s egy aktívabb gazdaság- és társadalompolitikát célul kitűző, ennek érdekében fokozottabb állami szerepvállalástól sem idegenkedő felfogás felé való közeledés jellemzi. (Aki maga is fokozatosan ábrándult ki a rendszerváltás rendszeréből, éppenséggel elvszerűnek, ésszerű korrekciónak is láthatja Orbán politikai fejlődését. Tárgyilagos elemzőnek nem árt észrevenni, hogy ilyenek milliószámra vannak.)
E folyamatot – pártállástól és vérmérséklettől függően – ki a kádári, ki a Horthy-féle, ki a Adenauer–Schuman-féle keresztényszociális koncepcióhoz való közeledésként értelmezi. Az éjjeliőrállam hívei hevesen bírálják (e nézet markáns képviselője Bauer Tamás), azt azonban ők sem vonják kétségbe, hogy a változás egyirányú. Bauerben van annyi intellektuális igényesség is, hogy Ripp-pel szemben elismeri: Orbánnak van átgondolt társadalompolitikai koncepciója, igaz, azt Bauer élesen kritizálja. A Fidesz stratégiájának központjában a dolgozó és gyermeket vállaló középtársadalom támogatása, lehetőleg szélesítése, illetve a széttagolt magyar nemzet szellemi-gazdasági újraintegrálása állt és áll. Ellenfelei ezt a koncepciót a fonákjáról ragadják meg, azt állítva, hogy elhanyagolja a munkanélkülieket, a szegényeket, illetve „nagymagyar ábrándok” élesztésével ellentétet szít a szomszéd országokkal. Az interpretáció nézőpont kérdése, magát a jelenséget azonban illik figyelembe venni. Lehet Orbán politikáját minden ízében opponálni, az azonban komolytalan állítás, hogy egyetlen épkézláb gondolata ne volna a politikáról.
A Medgyessy árnyékában főstratégáskodó Gyurcsány számos fordulatában – Orbánéval szemben – a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet valamiféle fejlődési ívet felfedezni, inkább a viccbeli állatorvos koncepcióváltásaira emlékeztetnek, akinek még akkor is volt néhány jó ötlete, amikor már minden liba megdöglött. A cikcakkok oka prózai: a pillanatnyi politikai támogatás csökkenő volta. Egy politikusnak természetesen akár erénye is lehet a rugalmasság; azért tartják, hogy pártjának többségi támogatást szerezzen, ám a minimális méltányosság is azt követeli meg, hogy amit az egyiknél elnézünk, vagy akár erényként könyvelünk el, az azért ne képezze a másiknál megvetésünk legfőbb indokát.
Gyurcsány gyakorlati politikai cikcakkjai annál különösebbek, mert létezik egy elméleti politikus Gyurcsány Ferenc is, sajátos, kidolgozott politikai koncepcióval. Számos publikációjából kihüvelyezhető elgondolásának lényege, hogy a társadalmi transzfereket láthatóvá, mérhetővé kell tenni, meg kell teremteni a kapcsolatot a közteher-befizetések és a közszolgáltatásokból való részesedés között. Ez figyelemre méltó, markáns elgondolás, igaz, nem baloldali. Hegyi Gyula le is írta, hogy Gyurcsány kiváló vezetője lehetne egy liberális pártnak. S valóban, Gyurcsány elgondolásai éles ellentétben állnak a legismertebb baloldali ideológusokéival: Hegyi skandináv típusú társadalmi kohéziót preferáló nézeteivel, Andor László globalizációkritikus közgazdaságtanával, Krausz Tamás kisembervédő, államközpontú társadalompolitikájáról nem is beszélve. Az MSZP csodaváró zsibbadtságára mi sem jellemzőbb, mint hogy e különbségeket senki sem feszegette, sőt Gyurcsányt úgy választották meg, hogy elképzeléseiből semmit sem árult el. Nem mondanivalójával, hanem fellépésével hódított. Gyurcsány nem a konszenzus embere, hanem az MSZP számos platformjától és áramlatától független egyszemélyes produkció, melybe az – általa instruált! – Medgyessy által mély hullámvölgybe vitt szocialisták utolsó szalmaszálként kapaszkodtak bele.
Gyurcsány új keletű kedveltsége nem érveken és tapasztalatokon alapszik. A baloldal, amikor nem maradt más választása, a biztos vereség fenyegető árnyában egyszeriben megszerette. Egy hét alatt. Ám az ellenérzéseket valójában csupán jegelték (az első lázadáshoz elég volt az erdélyiek beözönlésével riogató, xenofób kampány!), fenntartásaikat nem oldotta fel egy érvelő, programalkotó vita. Nincs értelmes kiegyezés és közös platform. Az út szélén árván búslakodó szocialisták jegyet váltottak az éppen arra járó Gyurcsány-buszra, s még azt sem kérdezték meg, merre megy. Méretes optimizmus azt feltételezni, hogy ez egyenlő egy versenyképes baloldali nemzeti néppárt megalapozásával.
Gyurcsány hamar észlelte, hogy koncepciója nagyjából akkora (néhány százalékos) támogatottságra számíthat, amekkora azok aránya, akik – kiugróan magas (legális) jövedelmük miatt – érdekeltek volnának a befizetések és közszolgáltatások értékének összhangba hozásában, magyarán a társadalmi szolidaritás felmondásában. S ezek a rétegek is nagyrészt már felsorakoztak az SZDSZ mögé, amely – például a több-biztosítós egészségfinanszírozás erőltetésével – ezt az érdeket markánsan és erőszakosan képviseli. Gyurcsány a politikába megkésetten érkezett, ha már időt, energiát és pénzt nem kímélve kiharcolja a maga politikai pozícióját, nem akar kispályán játszani. A kormányzati potenciállal bíró MSZP-t kell elfoglalni, ahol családi beágyazottsága révén nem is kell a sor végéről indulnia. Világos (volt) az is, hogy e pártban a vezető réteg kóros elöregedése és/vagy elhasználtsága miatt rövid időn belül földcsuszamlásszerű generációváltásra kell sort keríteni.
Gyurcsány tehát azt tette, amit a baloldal Orbán Viktornak szokott felróni: a tartalmi kérdéseket zárójelbe téve energikusan benyomult a baloldalon keletkezőfélben lévő politikai-hatalmi vákuumba. Ehhez a baloldali törzsközönség szájízének valamelyest megfelelő ideológiát kellett felkínálnia. Megfordította hát álláspontját a közteherkérdésben. Nem arról beszélt, hogy nincs kapcsolat a befizetés és a közszolgáltatás között, ellenkezőleg, azt fájlalta, hogy a hátrányos helyzetű térségek lakói kevesebb közszolgáltatáshoz jutnak – azt nem hozta szóba, hogy jellemzően még annál is kisebb mértékben járulnak hozzá a finanszírozáshoz. Ám ha el is fogadjuk, hogy aktivitásának középpontjába – szavaival összhangban – az elesettek ügyét állította, a nevéhez köthető kevés konkrét kormányzati intézkedés ezt nem erősíti meg; ezek sem a régebbi, sem az újabb keletű Gyurcsány-ideológiákkal nincsenek összhangban. A leglátványosabb akció, a kétkulcsos szja bevezetése semmi előnyt nem kínál a minimálbért vagy annyit sem keresőknek. A családtámogatási rendszer átalakításáról már nem is beszélnek. A lakásprogram központi eleme a legalább átlagjövedelmet élvező fiatal pároknak adandó állami garancia. Mindez érthető: Gyurcsány az alsó középosztály visszahódításával kívánja pozícióit javítani, riválisáét rontani. Az elvek, csak azokat tudnánk feledni!

A szerző közíró

(Ezen válaszcikk közlését a Népszava visszautasította)