Az államfővé jelölés kritériumai

Mádl Ferenc köztársasági elnök mandátumának lejártával az országnak új államfője lesz. A parlament által történő elnökválasztás – a jelölés az MSZP vezette koalíció joga – nem elhanyagolható jelentőségű belpolitikai esemény, s jó lenne, ha a döntés nem pártpolitikai acsarkodások közepette születne meg, hanem olyan ember lenne a köztársasági elnök, akit a koalíció és az ellenzék túlnyomó többsége is alkalmasnak tart. Mondjuk azért, mert nem kötődik (vagy nem kötődik szorosan) egy párthoz sem, s azért, mert integráló típusú egyéniség.
Ma elég sok név hangzik el mint potenciális jelölt – Szili Katalin, Göncz Kinga, Lévai Katalin, Bárándy Péter, Glatz Ferenc, Sólyom László –, s elképzelhető, hogy kisebb érdekcsoportok, társadalmi-tudományos szervezetek részéről újabb jelöltek neve is felmerül. Érdemes talán elgondolkodni azon, hogy vajon mi az, ami mindenképpen jogosan elvárható egy államfőtől, mi az, amit mindenképpen tudnia kell ahhoz, hogy egy egész országot, egy egész nemzetet tudjon képviselni. Melyek azok a sarkalatos pontok – a leendő elnöktől egyértelműen elvárható igények –, amelyekből nem szabadna engedni.
Igencsak fontosnak érzem, hogy olyan életút álljon mögötte, amire nyugodtan, büszkén tekinthet vissza. Legyen olyan tisztességes ember, aki politikai vagy gazdasági múltja miatt nem zsarolható. Legyen mögötte olyan szakmai teljesítmény, ami a jogos és józan önbizalom alapja, ami garancia arra nézve, hogy az ország döntő többsége úgy érzi, megfelelő, az ő érdekeit is ismerő és képviselni tudó ember áll ezen a poszton. Aki úgy érzi, hogy van még tennivalója s képes is azt megtenni. S ezt megteheti, véleményét nyugodtan kimondhatja, mert van tekintélye, van erkölcsi tartása. Azaz olyan ember, aki egyértelműen pozitívan ítélhető meg.
Fontos, hogy Magyarország köztársasági elnöke ízig-vérig magyar ember legyen, aki elkötelezett a magyarság, a magyar etnikum iránt. Aki valóban tenni akar a szomszédos országokban kisebbségben élő magyarság érdekében is. Aki szívén viseli természetesen mondjuk a szolnoki és székesfehérvári polgárok sorsát, de nem feledkezik meg a marosvásárhelyi vagy a rozsnyói magyarokról sem.
Olyan embert szeretnék látni a köztársasági elnök posztján, aki számára a jövő nem érdektelen. Van dinamizmusa, vitalitása, elkötelezett és fogékony az új és a jó iránt. Jó a fizikai állapota, kiváló a szellemisége, s pszichikai állapota is alkalmassá teszi e felelősségteljes poszt betöltésére. Aki eddigi tevékenységének köszönhetően köztiszteletben áll, a nem elfogult civil szervezetek támogatását is maga mögött tudhatja, s ezek alapján élvezi a parlamenti pártok bizalmát vagy legalábbis elfogadható azok számára.
A köztársasági elnöki posztra alkalmas embernek van megjelenése, nyilatkozatiban megfontolt, mértéktartó. Ugyanakkor nem idegen tőle a tolerancia és természetesen az empátia sem. Egy ember, akinek van stílusa, fellépése, orgánuma, aki más államfők társaságában is meghatározó személyiség tud lenni. Aki – ebből adódóan – két-három világnyelvet gond nélkül tud használni, hiszen a direkt kommunikáció, a közvetlenség szinte felbecsülhetetlen értéket jelenthet.
Lényeges továbbá: olyan ember legyen, akiről joggal tételezhető fel, hogy tisztában van azzal, hogy Magyarországon nem csupán politikusok, élsportolók, bankárok és csúcsmenedzserek vannak, de napi megélhetési problémákkal, ezernyi gonddal küszködő kisemberek is. Akik egy élhetőbb, tisztább, rendesebb, kevésbé korrupt – s legyünk őszinték –, gazdagabb országban szeretnének élni, s azt remélik, hogy az államfő majd őket is igyekszik képviselni. Azt egyébként, hogy a jelölt jelenleg vagy korábban volt-e párttag, én semmiképpen nem tekinteném kizáró tényezőnek.
S végezetül – szerintem talán ez a leglényegesebb elvárás – a leendő államfő legyen tisztában a helyével, s tudja, mi a valódi feladata. Ne legyen szereptévesztése (lásd Göncz Árpád esetét Antall József miniszterelnökkel), ne gondolja azt, hogy neki apró-cseprő napi ügyekben is állást kell foglalnia, hogy ő is szinte miniszterelnök, hogy az a jó, ha mindig szembehelyezkedik a miniszterelnökkel. Én úgy vélem, a köztársasági elnöknek az az alapvető feladata, hogy külföldön Magyarországot és a magyar érdekeket képviselje, kapcsolataival, tekintélyével segítse ezt a kis országot. Járuljon hozzá ahhoz, hogy az országról jó kép alakuljon ki, s képviselje nemcsak a határokon belüli, de a jelenlegi határokon túl élő magyarságot is. Belföldön pedig józanságával, kiegyensúlyozottságával segítsen a viszályok elsimításában, tárgyilagos véleményalkotásával munkálkodjon a választópolgárok érdekében. Az aktuálpolitikai döntéseket majd a mindenkori miniszterelnök és annak kormánya meghozza, az államfő a jó döntések megalapozásához, az ország hangulatának javításához, az összetartozás érzésének erősítéséhez nyújtson segítséget. Aki nem megosztja az ország polgárait, hanem összefogja, egységbe tömöríteni képes a választókat.
Olyan ember persze, aki mindenben tökéletes, aki minden szempontnak megfelel, aki mindenki érdekeit tudja képviselni, nem létezik. Az államfő, a leendő államfő is ember, hús-vér ember, hibákkal terhelve és erényekkel felvértezve. De biztosan van olyan ember, aki alapvetően megfelel az elvárásoknak, aki valószínűleg képes lesz életéből öt évet arra áldozni, hogy nem kis munkával, lehetőleg minél jobban meg tudjon felelni az elvárásoknak. Ki nem pusztán feladatnak, hanem megtisztelő megbízásnak tekintené államfői kinevezését, s valószínűleg a jól végzett munka örömével adná tovább öt év múlva a stafétabotot. Bár más neveket is tudnék említeni – s valószínűleg a Tisztelt Olvasóban is felmerül néhány, a posztra alkalmasnak ítélt személy neve –, nem kívánok hosszú listát írni. A cikk elején említettem hat nevet. Nos, én közülük kettőt is alkalmasnak tartanék a köztársasági elnöki posztra. S főleg azért, mert mindketten többszörösen bizonyították, hogy integráló típusú egyéniségek, s nemzetben gondolkodnak. Glatz Ferenc és Sólyom László ilyen személyiségek.

A szerző egyetemi tanár