Házasság és család, Európa jövőjének esélye

Hétfőn kezdődik Budapesten egy konferencia, Családok Európája címmel. Család, társadalom és jövő. Nemcsak összefüggő, de elválaszthatatlan fogalmak. Ha a családok rendben vannak, egészséges a társadalom, és van jövője. Ez a konferencia arról szól, hogy vannak, akik még nem adták fel a reményt Európa jövőjét illetően. Pedig a kép nem biztató, legalábbis felemás. Béke, szabadság és jólét mellett, fogyó népesség, öregedő társadalom, válsággal küszködő nyugdíjbiztosítás, a bevándorlás problémái, és mindezekkel együtt értékválság, gyengülő családi kötelékek, elrontott életformaváltás. Nem növeli az európai népek jövőjének esélyeit az a demográfiai előrejelzés sem, amely szerint a mai 450 millió Európa lakossága 2050-re 420 millióra csökken, míg a kontinens szomszédságában elhelyezkedő nyugati iszlám országok hasonló létszámú népessége 1200 millióra növekszik.
A termékenység csökkenése egybeesett a családmodell változásával. A többgenerációs, többgyermekes nagycsaládot az egykeresős, de még többnyire sokgyermekes család váltotta. Amikor általánossá vált a kétkeresős modell, már csökkent a gyerekszám, és vesztett jelentőségéből a családi kapcsolat. Egyúttal gyengült a házasságok stabilitása, az élettársi kapcsolatok aránya növekedett, majd terjedni kezdett a szingli életforma. Ma már a liberálisok az egyneműek kapcsolatának házasság rangjára emeléséért és örökbefogadási képességük elismertetéséért küzdenek. Félreértés ne essék, a folyamatot nem visszafordítani kell, hanem a jelen helyzetet kezelni.
Kétségtelen tény, hogy a családok állapotát és a többség életformáját befolyásolják a gazdasági és társadalmi változások. Ezt erősíti az emberek többségénél bekövetkezett értékrendi változás. De nem hagyhatjuk ki az okok közül azt a politikai eszmeiséget sem, amely magát értéksemlegesnek nevezi, valójában értékközömbös. Képviselői individuumban gondolkodnak, a közösségeket nem kedvelik, hiszen azok a hagyományos értékek őrzői. Ezért nem szorgalmazzák a családok megerősítését sem. Igyekeznek gyengíteni a hagyományos normák szerepét is. Ezen törekvések harciasabb képviselői megpróbálják az említett normákat legkövetkezetesebben képviselő intézményeket, az egyházakat hitelteleníteni.
Ezzel szemben mi közösségekre épülő társadalomban gondolkodunk és azoknak a normáknak az érvényességében, amelyek egyéni életünk hitelességét és a társadalom működőképességét biztosítják. A magyar politikai paletta két pólusa is az említett két gondolkodásmódot jeleníti meg. Az előző ciklusban a polgári kormány az értékcentrikus gondolkodás alapján formálta programját és hozta meg intézkedéseit. Ez különösen a társadalompolitikai döntésekben mutatkozott meg. A család – egyház – és nemzetpolitika prioritást kapott, hiszen a három legfontosabb közösség megerősítését szolgálta.
A családpolitikai intézkedéseink kétirányúak voltak, egyrészt helyre kellett állítani a családtámogatási rendszert, vagyis a Bokros-csomag után újból kiszámíthatóvá kellett tenni a családi életet, és megteremteni a gyermeknevelés biztonságát. A két legfontosabb támogatási elemnek a gyermekek utáni adókedvezményt és a gyedet tekintettük. Mindkettőnél megjelent a munka megbecsülésének szempontja, hiszen munkához, munkaviszonyhoz kötött támogatások. A kutatások szerint a leginkább mérhető demográfiai hatása a gyednek van. Aki családpolitikai intézkedéseket hoz, nem hagyhatja figyelmen kívül a gyermekvállalási kedvet negatív irányba befolyásoló jelenséget sem, a rendszer bármely elemének megszüntetése, csökkentése, a biztonság és kiszámíthatóság sérülését okozza. A kutatók szerint ez tartós hatást jelent, amit nehéz egy-egy korrekcióval jóvátenni.
A családtámogatási rendszer – kiegészítve a minimálbér 250 százalékos emelésével és az otthonteremtési támogatással – sikeresen állta útját a ’98-ban fenyegető veszélynek, az alsó középrétegek további lecsúszásának. Sikerült megtartani, sőt megerősíteni ezt a társadalmat fenntartó, adófizető réteget és ezzel megakadályozni a szegénység terjedését. A családpolitikai intézkedések másik területe a családbarát környezet kialakítása. Ez már átnyúlik az oktatás, a média és a foglalkoztatáspolitika területére. Bármilyen furcsa, az első lépés a tettek előtt a szavaknál kezdődik. Nem a jelenlegi üres kormányzati szövegekre gondolok, hanem olyan hiteles megnyilatkozásokra, amelyek a család egyéni és társadalmi szerepét erősítik a közgondolkodásban, a társadalmi tudatban.
A családügyi tárca egyik legeredményesebb akciója volt az a pályázati rendszer, amely kezdetben évi 1 milliárd, majd 1,5 milliárd forinttal támogatta azokat a szervezeteket, közösségeket, amelyek a családokkal foglakoztak. Széles és színes volt a pályázók köre, a házassági felkészítéstől a médiatevékenységen át a családi táborok szervezéséig. Sajnos a Medgyessy–Gyurcsány-kormány ezt is megszüntette. Nem célom az előző ciklus családpolitikai intézkedéseinek számbavétele, sem a reánk váró feladatok felsorolása, csak néhány tennivalót említek, ezek segítenek kialakítani azt a világot, amiben erősödik a család megbecsülése és biztonsága. Ilyenek: a bevált otthonteremtési támogatás visszaállítása, a családbarát munkahely segítése, a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, részmunkaidős foglalkoztatás, differenciált családi pótlék bevezetése, emelésének törvényi szabályozása, a gyermeknevelés jutalmazása a nyugdíjrendszerben, a család értékeinek megjelenítése az oktatásban, pedagógusképzésben, a gyermekekre ártalmas médiahatások kiszűrése, a családbarát műsorok támogatása.
Ezzel szemben a jelenlegi kormánynak nincs hiteles családpolitikája, erejéből csupán látványos intézkedésekre futja és ezek hangzatos felnagyítására. Értékrendjében a család nem szerepel előkelő helyen. A családtámogatási rendszert is alárendelik a szavazatvásárlás szempontjának. Az előző ciklus kiszámíthatósága, optimista légköre után az emberek elbizonytalanodtak, és félnek a jövőtől. A fiatalok szorongását fokozza az a tény, hogy az utóbbi évben megugrott a pálya nélküli munkakezdők száma. Ilyen légkörben csökken a gyermekvállalási kedv.
A két világ tehát nemcsak eszmei kérdésekben, ember- és társadalomképében különbözik egymástól, hanem politikai gyakorlatában, sőt életformájában és stílusában is. Nagy kérdés, hogy képviselői a különbözőségek ellenére képesek-e együttműködni, egymásban az embert tisztelni, tolerálni az eltéréseket. Ez nem is lehet kérdés, tolerálni kell. A közelmúlt egyik európai eseménye azonban súlyosan veszélyezteti ennek a kötelezettségnek a megvalósulását. Ami a konferencia egyik előadójával, Rocco Buttiglionéval történt, az botrány. A liberálisok – akik hangosan hirdetik a toleranciát –, nem voltak képesek elviselni az övékétől különböző véleményt, amit Európában sok millióan vallanak. Buttiglione lett a nagy mumus, pedig csak a házasságot és a családot védte, Európa jövőjének egyetlen esélyét.

A szerző országgyűlési képviselő, volt szociális és családügyi miniszter (Fidesz)