Egy kiváló ötlettől vezérelve olvasásra nevelő programot indított a Magyar Lapkiadók Egyesülete. Az egyesület által a siófoki Hotel Azúrban Lapkiadás a változó világban címmel megrendezett nagyszabású – több száz szakembert megmozgató – konferencián is a fiatalok olvasásra nevelése lett volna a központi téma. Kár, hogy a „napirendi pont” – Népszabadság által beharangozott – előadója, Magyar Bálint oktatási miniszter lemondta az előadását. A csupán egy hónapra tervezett kísérleti programszakaszban laptársunk (konkurensünk?), a Népszabadság vesz részt, és ennek során ingyen adja kilenc budapesti és három vidéki középiskola diákjainak a kezébe az újságot. Sőt, a kiválasztott diákok csoportja látogatást tehet a Népszabadság szerkesztőségébe is, ahol tanult és sokat tapasztalt kollégáink bevezetik a jövő újságolvasóit és -készítőit a lapszerkesztés rejtelmeibe. De a programba kísérleti jelleggel beválogatott tanulók elméleti és gyakorlati ismereteket is kapnak a sajtóról. Legalábbis annak a Népszabadság által képviselt politikai-ideológiai irányzatáról.
Nincs abban semmi különös, hogy az amúgy függetlennek tetsző lapkiadói egyesület most éppen a Népszabadsággal kart karba öltve indít útjára egy újságolvasásra nevelő programot. Önálló jogi személyként azon lap reklámozására fordíthatja a tagdíjbevételét, amelyikre akarja. Azt ugyanis álmunkban sem mernénk feltételezni, hogy a kulturális tárca közpénzből támogatna olyan programot, amelyben a médiaegyensúlyra való törekvésnek még a látszatát is kerülni igyekeznek a programszervezők.
A program tartalma és szlogenje, a Hírlapot a diákoknak! és a hidat szimbolizáló arculata igencsak ismerős a Magyar Nemzet háza táján.
A helyzet az, hogy a Népszabadsággal együttműködve megvalósított programot lapunk marketingért felelős munkatársai találták ki pár évvel ezelőtt, amikor még kiadónk, a Nemzet Kft. is tagja volt a Magyar Lapkiadók Egyesületének. (Kiadónk egyesületből való kiválásának háttere is figyelemre méltó történet.)
Említést érdemel, hogy az ötletet a WAZ német lapcsoport által kimunkált ZEUS-programja (Zeitung und Schule) alapján már sikeresen megvalósította a Pannon Lapok Társasága SÉTA (Sajtó és Tanulás) címen. A több, nagy példányszámú megyei lapot kiadó társaságnak tehát volt saját ötlete a nemes program címére, és nem fanyalodott rá más lap szellemi ötletére.
A HÍD-program ötletgazdájának kiléte egyébiránt nem ismeretlen a magyar lapkiadók között, lévén, ezt is az egyesülettel és így annak tagjaival kívánta megvalósítani a Nemzet Kft. Ezt igazolja a HVG április 2-i számában megjelent korrekt tudósítás is. E szerint: „A program kidolgozásán a másik nagy politikai napilap, a Magyar Nemzet is munkálkodott, s a kísérlet kiértékelése után induló újabb fordulóba vélhetően be is kapcsolódik.”
Vélhetően így lesz.
Hiszen az ötlet – a Magyar Nemzet kiadója már csak tudja – valóban ragyogó. A Magyar Lapkiadók Egyesületének szórólapján közölt nemzetközi adatok ugyancsak magukért beszélnek. Azokban az országokban, ahol – szponzorok vagy az állam bőkezű támogatása jóvoltából – hírlapokat adtak a 16–24 éves korosztály kezébe, ott tíz év alatt megduplázódott a rendszeresen újságot olvasó fiatalok száma.
Ha valóban az a cél, hogy a média által közvetített eseményeket, a közvélemény-formáló publicisztikákat önállóan – netán esetleg független aspektusból – értékelni képes újságolvasó generációk nőjenek fel, akkor nem kellene félni a Magyar Nemzet középiskolásokra gyakorolt hatásától sem.
Ha már a Népszabadság politikai befolyásától nem félnek.
Látványos képek: így emelték le a helyéről Gábriel arkangyalt a Hősök terén