Ingyenfutball

Vegyünk két, státusát tekintve professzionális és első osztályú labdarúgócsapatot! Az egyiknél rendezett anyagi háttér mellett alkotó szakmai munka folyik, a tulajdonos és a vezetőedző a kollégák számára maga a követendő példa. A játékosok a pénztárban a járandóságukat, a tréningeken a munkát veszik fel, és ez is, az is pontosan, az előre eltervezett módon történik. A másik egyletnél ellenben teljes a káosz. Egy bizonytalan származású és egzisztenciájú külföldi „befektető” máig érthetetlen módon megkaparintotta a klubot, és azóta nem tesz mást, mint folyamatosan hiteget. A futballisták egy része már feljelentést tett, és elmenekült, a régi edző mellett két új kiszemeltet is sikerült elüldözni, így a foglalkozások szabadidőjelleggel zajlanak, már a mérkőzéseken való megjelenés is fakultatív. Aki eljön, és szerelést is hoz magával, annak ezt megköszönik, beteszik a kezdőcsapatba, és szurkolnak, hogy meglegyen a tizenegyes létszám.
Mi történik vajon, ha e két modell a pályán találkozik? Normális futballkultúrájú országokban aligha kétséges, hogy az első agyonveri a másodikat. Nálunk viszont döntetlen eredmény születik. És ez nem elméleti feltevés, hanem a valóság, amely szerdán kora este a Békéscsaba–Győr bajnoki mérkőzés 1-1-es végeredményében öltött testet. A hivatásos labdarúgással már semmiféle közös vonást fel nem mutató alföldi csapat részéről ráadásul több volt ez egyszeri nekibuzdulásnál; legutóbb az utolsó percekig 2-1-re vezetett Sopronban is, csak azután kapott ki
3-2-re, azt megelőzően pedig 3-0-ra leiskolázta a Budapest Honvédot.
Ha végigböngésszük az Előre FC Békéscsaba összeállítását, két, maximum három kivételtől eltekintve anynyira ismerős névsort látunk magunk előtt, mintha tetszőleges helyen ütöttük volna fel a telefonkönyvet. Azok maradtak meg, akik valamilyen okból kötődnek a városhoz, a régióhoz, nem kellenek sehol másutt, esetleg egyszerűen csak szeretnek focizni. Bár a tulajdonos néha kijelöl számukra egy-egy fizetési határidőt, de ők olyankor már ki sem mennek a klubházba – minek költeni még a benzinre is, amikor úgysem kapnak egy petákot sem? Épp elég eljárni az edzésre, ott lötyögni, dumálni egyet, aztán hét végén, olykor szerdán meg lehet egy kiadósat játszani is. Szép, nagy, füves pályán, két hálós kapura, tavaszias időben, a jó levegőn, magát komolynak tartó ellenféllel szemben. Eredménykényszer nélkül, mégis eredménnyel. Ez az amatőrsport alapja.
No meg a jelek szerint egyre inkább ez lesz a magyar labdarúgásé is. A Békéscsaba horvát–bosnyák tulajdonosa ugyan nem érdemel semmiféle dicséretet, hiszen szándékai szerint csak a bolondját járatja huszon-egynéhány felnőtt emberrel, családdal, egy várossal és egy megyével, de eközben akaratlanul is elvégzett egy kísérletet, és az sikeresnek bizonyult.
Hetek, hónapok óta a nulla forint befektetést állítja szembe a több tíz- vagy százmillióval, és az eredmény egyszer 1-1, másszor 3-0. Érdekes érzés lehet ezek után aláírni az átutalási megbízásokat Győrben, Sopronban, Kispesten. Vagy mondjuk Angyalföldön, mert a Vasas ugyan még nem találkozott a Békéscsabával, de a mindig időben és pontosan dotált labdarúgók legutóbbi két mérkőzésükön 0-10-es gólkülönbséget produkáltak.
A nyári szerződéskötésekkor valaki akár elő is állhatna az új konstrukcióval: srácok, fedezzük az utazási költségeket, a játékvezetői díjakat, a pályabérlést, a mosatást, ha így jó, gyertek hozzánk focizni, és egy árva fillért sem kell érte fizetnetek! A Békéscsabán történtek után nem jelenthetjük ki, hogy ilyen elvek alapján nem működhetne Magyarországon első osztályú csapat.