Középiskolások manipulálása

Kezdő tanár koromban még jogszabályok írták elő, hogy az iskolákban kötelező érvénnyel kell tanítani az egyetlen párt ideológiáját, és minden lehetséges módon agitálni kell az uralkodó párt és annak vezetői mellett. Kiskorúak tömeges agymosását várta el tehát a hatalom a tanító emberektől. És jóllehet sokan, az idők múlásával mind többen ellenálltak a kényszernek, a rendszerváltozás kezdetén mégis megkönnyebbülten lélegzett fel az oktatásügy, mivelhogy megszűnt az ideológiai terror és kizárólagosság. Mi több: a párt, majd a pártok ki is tiltattak az iskolákból. Később aztán már maga a politika is persona non grata lett az iskolafalak között, mondván: egyik párt se tekinthesse kampányterepnek a tanulóközösségeket. Mindez tehát pozitívum a sok sebből vérző oktatásügyben.
A politika teljes száműzése persze abszurdum, hiszen az élet történései – amelyeknek a politika is része – kéretlenül is beszivárognak a tantermekbe. Ezért a tanár hivatásából fakadóan nem is tehet mást, mint megbeszéli a gyerekekkel az őket izgató közéleti (azaz politikai) kérdéseket. Ám egyet nem tehet meg: hogy befolyásával visszaélve manipulálja a fiatalok véleményét és majdani szavazatát; hogy kampányoljon, agitáljon egyik-másik politikai párt vagy annak jelöltje választási győzelme érdekében. Ahogy az oktatásirányítás szereplőinek is tilos minden efféle cselekedet. A pedagógusok nem is tesznek ilyet: a legtöbbjüket megfélemlítették egyes országos hírűvé dagasztott, gyakran ártalmatlan eset nyomán gerjesztett agresszív és nemtelen támadások, amelyek megtanították őket arra, hogy jobb elkerülni a politizálásnak még a látszatát is.
A mostani kormánypártokkal szimpatizáló pedagógusoknak (ha vannak ilyenek) nem is volna szükségük ilyen eszközök igénybevételére. Megteszik ezt helyettük az oktatásirányítás ágensei: álcázott módon, névtelenül és az erkölcsileg leginkább elítélhető, negatív módszerrel. Bizonyítja ezt az alábbi eset.
A FISZ névre hallgató Felvételi Információs Szolgálat ingyenes (!) kiadványt juttat el időről időre a középiskolákba, hogy információkkal segítse a továbbtanulókat. Nemes szándék. Az igazgatók és az osztályfőnökök jóhiszeműen ártalmatlan küldeménynek tekintik, és engedelmesen szétosztják a példányokat a tanulók között. Annál is inkább, mert hát rajta van a hivatalosság bélyege, „felülről” jön, és vannak benne hasznosítható információk.
135 ezer példányban (!) megérkezett az érettségit adó középiskolákba a kiadvány ez évi áprilisi száma is Egyenes út az egyetemre címmel, kiosztandó a százezernyi végzős diáknak, jövő évi potenciális szavazóknak. A nem túlzottan esztétikus, ám színes mivoltával lapozgatásra csábító újság mindjárt az első oldalán bekeretezve közli a szenzációt: most megtudhatod, „amit a tanáraidról tudni akartál (…), a FISZ most lerántja a leplet”. A felgerjesztett kíváncsiság magától értetődően fellapozza a megadott oldalt, és mit talál ott? Egy állítólagos országos kutatás eredményeit. Közlik ugyan, hogy milyen elektronikus címen lehet tájékozódni a kutatás teljes anyagáról, de csak a következő kérdésekre nem ad választ a megadott cím: mikor, kik végezték a kutatást, kinek a megbízásából, ki finanszírozta, mi volt a kutatás tudományos célja, hogyan választották ki a mintát, mekkora volt a válaszmegtagadók aránya, nyílt vagy zárt kérdések voltak-e, hogy nézett ki a kérdőív stb. Ezek a hiányok rossz megvilágításba helyezik az állítólagos kutatás tudományos és etikai hitelét, és joggal ébresztenek kételyt a már egyre kevésbé becsapható olvasóban az információk igazságtartalmát illetően. Ám a középiskolai diákok többsége még ártatlan, hisz az írott és az adott szó szentségében. Ezért sem mindegy, hogy mit adunk a kezükbe.
Lássuk tehát, miről is rántja le a leplet a FISZ kiadványa!
A szerző fél oldal terjedelemben, meggyőzőnek látszó grafikonokkal alátámasztva először arról tájékoztat, hogy középiskolai tanárok hogyan vélekedtek valamikor (a mikor rejtve marad) a kétszintű érettségi és az egyes egyetemi szakok közötti összefüggésekről. Nem túlzottan izgalmas téma, nem is hiszem, hogy érdekli az érettségiző diákokat. Majd minden kommentár nélkül, az újságoldalnak mintegy negyedrészét elfoglalva, a további érdeklődést keretbe rendezett szedéssel és négy színes fényképpel fenntartva arról tájékoztat, hogy tanárok, illetőleg diákok mely magyar és mely külföldi, XIX–XX. századi közéleti személyiséget ismertek el vagy utasítottak el a legnagyobb mértékben. A négy magyar vonatkozású kérdésre adott válaszokban egyetlen név fordul elő négyszer. A kormányhoz hű írástudók lelki világát lassacskán kiismerő olvasó nyilván magától is kitalálja az eredményt: Orbán Viktoré. Az újság szerint a tanárok által leginkább elutasított három magyar XIX–XX. századi közéleti személyiség: a polgári kormány miniszterelnöke, majd őt követi Szálasi Ferenc és Rákosi Mátyás. A diákok ugyanezen rangsora: Medgyessy Péter, Orbán Viktor és Rákosi Mátyás. A vizsgálat hitelét alátámasztandó persze az elismert személyek között is, mind a két megkérdezett csoport esetében, ott szerepel Orbán Viktor neve, akit – köztudottan – minden közvélemény-kutatás a legnépszerűbb politikusok élén említ évek óta. A közlést – mint említettem – nem kíséri semmiféle kommentár, amely a „kutatási” eredmény hitelességét alátámasztaná.
Ez a tudományossággal rosszul álcázott, átlátszó politikai befolyásolási szándék olyan mértékben elfogadhatatlan és visszataszító, hogy értelmezést nem is igényel. De tiltakozást igen. És hangosan kiált néhány kérdés feltételéért és a kérdéseken való elgondolkodásért.
Összefügg-e, összefügghet-e a középiskolások továbbtanulása azzal, hogy ők maguk és tanáraik valamikor hogyan vélekedtek különböző közéleti szereplőkről? Nyilvánvalóan nem: semmilyen mértékben.
Érdekli-e valójában a diákokat és más olvasókat az, hogy általában mit gondolnak a tanárok? A tapasztalatok szerint nem. Az azonban érdekli őket, hogy saját tanáruknak mi a véleménye a dolgokról. Erre viszont nem kérdőívek útján, hanem tanítási órákon, szakkörökön, kirándulásokon és más pedagógiai interakciókban, egyenes úton szoktak a tanulók választ kapni.
Ha a két előző kérdésre nemmel válaszoltunk, akkor vajon kiknek állt érdekében az említett „kutatási” eredmények közlése, és kiknek a költségére készült a 135 ezer ingyenes kiadvány? Hogy kiknek az érdeke, azt ki-ki eldöntheti maga. Azt azonban nem árt tudatosítani, hogy mindez a mi zsebünkre, a mi adóforintjainkból történt.
Ha valóban történt ilyen kutatás, felmerül a kérdés, hogy vajon miért töltik ki ezeket a manipulatív kérdőíveket a pedagógusok, és miért adják át a tanítványaiknak. Hiszen semmi olyan adatszolgáltatásra nem kötelesek, amelyet törvény vagy jogszabály nem ír elő. Ha jóhiszeműségből vagy figyelmetlenségből engednek a szelíd kényszernek, az is hiba. Olyannyira, hogy tovább erősödik a gyanú a kutatás korrektségét illetően.
Tanárként, állampolgárként és a manipulációmentes demokrácia iránt elkötelezett emberként tiltakozom a FISZ eme akciója és minden hasonló történés ellen. Őszintén remélem továbbá, hogy az oktatási miniszter elítéli a Felvételi Információs Szolgálat átlátszó politikai szándékát, és nem mulasztja el a szükséges felelősségre vonást sem.

A szerző egyetemi docens