Változatlan az MSZP politikai nívója

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok egybehangzóan a Fidesz fölényét jelzik. Az MSZP népszerűségét a jelek szerint alaposan megtépázta a gazdák egységes fellépése, a kormány lendületes semmittevése és Gyurcsány Ferenc „történelmi jelentőségű” beszédei. A gátlástalan sikerpropaganda ellenére az emberek és a vállalkozások egyre borúsabban ítélik meg jövőbeni kilátásaikat. Annak ellenére, hogy a béreket és nyugdíjakat kölcsönökből finanszírozzuk (aminek később még meglesz a böjtje), a Fidesz előnye az MSZP-hez képest márciusra például a Mediánnál 12-ről 19 százalékra nőtt. Egy választáson ez nemcsak kényelmes parlamenti többséget, hanem – a korábban legfeljebb a jobboldali szimpatizánsok álmaiban fel-felbukkanó – kétharmados többséget garantálna a polgári oldal számára. Igaz, a Tárki közvélemény-kutató cégnél csak három százalék a Fidesz előnye, de ez is háromszorosa annak, amit 2004 májusában, az európai parlamenti választások előtt mért. A Fidesz pár nappal később ugyanis 13 százalékkal kapott többet az MSZP-nél a választáson. Ha eljátszunk a számokkal, és ezt beszorozzuk hárommal, így bizony alig maradna parlamenti képviselete az állami vagyonból „törvényesen és tisztességesen” meggazdagodott nagyvállalkozóknak.
A négy nagy közvélemény-kutató intézet márciusi eredményeit összegezve azt láthatjuk, hogy ismét kiábrándultak az MSZP-ből azok, akik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásában az MSZP megújulását, reménykeltő dinamizmust láttak. Ma a szocialisták éppúgy az összes választásra jogosult honfitársunk negyedének támogatását élvezik, mint tavaly júniusban, amikor a Fidesz az európai parlamenti választáson olyan vereséget mért a szocialistákra, amely az MSZP-n belüli pártharcok fellángolását, két hónapon belül a kormányfő kényszerű távozását eredményezte.
Nem csoda hát, hogy Gyurcsány Ferenc az utóbbi időben arról beszél, hogy a közvélemény-kutatási adatokat „egy bizonyos mértéken túl” nem szabad komolyan venni. Ő maga persze nagyon is komolyan veszi (Mi az hogy!), és kétségbeesésében már most elindította a választási kampányra tartalékolt, az Orbán Viktor ellen szervezett lejáratókampányt. Az időzítés nem lehet véletlen: a meglehetősen jelentős médiahátszél ellenére Gyurcsány megítélése minden közvélemény-kutató cég megállapítása szerint igen jelentősen romlott az elmúlt hónapokban, s már kétszer annyian gondolják úgy, hogy Gyurcsány rosszul végzi a munkáját, mint akik szerint jól. Eközben Orbán Viktor rövid országjárás után ismét a legnépszerűbb politikusok között található. Az MSZP ma egyértelműen rosszabbul áll, mint 2004 májusában, az európai parlamenti választások előtt.
„Imre, te mit tennél?” – kérdezheti ismét kétségbeesetten Gyurcsány az ’56-os mártírtól, mert tudja, ha zuhanását nem sikerül valahogy megállítania, már most elveszti minden esélyét a 2006-os választásokra. Imre viszont hallgat. Az egyik balliberális kampánylap viszont cselekszik, és előáll azzal, hogy Orbán Viktort állítólag szerették volna rávenni a Tokaj Kereskedőház privatizálására, ám ő nemet mondott. Ez lenne a pártpreferenciákat alapjaiban megingató „soha nem látott botrány”, amiről a Gyurcsány-hívő újságírók olyan szívesen értekeznek? Miközben az Encyclopedia Britannica kilenc pótkötete sem lenne elég az MSZP-s politikusok és barátaik bizonyított privatizációs visszaéléseinek puszta felsorolására. Ez még akkor is kevés lenne az MSZP sikeréhez, ha nem hallottunk volna már a hazánkat elözönlő 23 millió román munkavállalóról, Lendvai Ildikó lassan elmondott, jól érthető, „Nem lesz gázáremelés!” ígéretéről, 400 ezer új munkahelyről, 800 km autópálya építéséről, a diákok ingyenes utaztatásáról, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsük.
Az MSZP számára Orbán Viktor személyes megtámadása a végső fegyver. Az utolsó mentsvár. A szocialisták ellenzéki pártként akkor nyúltak ehhez az eszközhöz, amikor a polgári kormány eredményei a leginkább érezhetők voltak. Az MSZP nem kívánt osztozni az ország sikereiben, s mivel nem volt mondanivalója a valódi kormányzati kérdésekről, inkább megtámadták Orbán Viktort. A volt miniszterelnök édesapjának dolomitbányája három éven keresztül volt az MSZP és a baloldali pártsajtó vezető témája, amire parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelték. Miután kormányra kerültek, hiába folytattak le számtalan vizsgálatot, hiába próbáltak Keller Lászlóék bármilyen visszaélés nyomára bukkanni, ilyen nem létezett. Ezért inkább hallgatnak az ügyről, hiszen azzal mégsem állhatnak ki, hogy éveken keresztül alaptalanul rágalmazták az Orbán családot. (A bánya azóta is kap megrendeléseket, azért, mert versenyképes árut szállít.)
Hiába változott a szereposztás, a szereplők alapvető jellemvonásai változatlanok maradtak ebben a kormányzati ciklusban is. Korábban az MSZP a polgári kormány sikereiről, most a saját sikertelenségeiről igyekszik elterelni a figyelmet. Az ötlethiány és a tehetetlenség érzése most is ugyanazt a pánikreakciót váltotta ki a szocialistákból. A párt most a kormányzás terhe elől menekül, tudja, hogy ezzel a kormányzati teljesítménnyel nem nyerheti meg a választást: ha már kormányzati teljesítménye miatt nem szavaznak rájuk, akkor szavazzanak a démonizált ellenféltől való félelem miatt. E stratégia kivitelezésében pedig döntő szerep hárul a baloldali kormánysajtóra.
Gyakorlatilag ugyanaz történik, mint korábban. A szocialisták kreatív stábja ugyanazt a werberi stratégiát alkalmazza, mint a polgári kormány idején, de van egy fontos különbség: az MSZP most kormányon van, nem pedig ellenzékben. A kormány pánikbetegsége így közös ügyünk, hiszen a tünetek, az általános tétlenség és a néhány területen érezhető ideges kapkodás az egész országnak árt. Az MSZP képtelen kormányozni, képtelen megbirkózni az ország előtt álló kihívásokkal, ehelyett az ellenzék ellenzékének a szerepét játssza. Vizsgálóbizottságot állít fel az ellenzék vizsgálatára, és az egyre szaporodó gondok megoldása helyett mindenért az ellenzéket vádolja. (A Fidesz szervezte a gazdákat, az egyetemistákat, a pozsonyi és a marosvásárhelyi fütyülőket, valamint hazaáruló, aki a kiábrándító gazdasági adatokról, eladósodásról szól.) Eközben az ország leszakadása folytatódik, romlik a megítélésünk. A ma még gyógyíthatatlannak látszó tünetekre mindössze egy gyógyír, a Választási terápia 2006 nevű orvosi beavatkozás mutatkozik. A szocialisták pánikbetegsége ettől ugyan még megmarad, de káros mellékhatásaitól megszabadulna az ország.

A szerző egyetemi hallgató