Az egészségügyben a világ fejlettebb felén az 1970-es és 80-as években technikai, technológiai, informatikai és információs forradalom zajlott. Ennek eredményeként az orvosi ellátás költségei robbanásszerűen nőttek, a betegismeretek szélesedésével pedig az ellátással szemben támasztott igények váltak kielégíthetetlenné. Az egészségügyi szolgáltatás költségeinek féken tartására többféle kísérlet indult el a világban. Ennek egyik formája az amerikai „managed care” rendszer, amelynek európai adaptációját 1991-ben Angliában valósították meg. A mi egészségügyi rendszerünk inkább hasonlít az angliaira, ezért az irányított betegellátási modell ottani tapasztalatait nem szabad figyelmen kívül hagyni, noha az egészségpolitikusok szívesen felejtkeznek el beszámolni az amerikai „managed care” rendszer szigetországi karrierjéről.
Az 1991-ben létrehozott funholding rendszer sokezernyi decentralizált alap kezelésére épült, szimulált piac volt. Létrehozásának közgazdasági alátámasztását Andrew Farmer fogalmazta meg, aki szerint a GP (családorvos), aki a pénzmegtakarításokban érdekelt, lehet a fogyasztó (beteg) hatékony védője. A GP-k fele tartozott a rendszerhez, akik egy előre meghatározott pénzügyi keret terhére vásároltak szolgáltatásokat pácienseik részére. Az új rendszer bevezetésétől a politikusok és szakpolitikusok a költséghatékonyság, a minőség és a hozzáférés javulását várták. 1999-ben az NHS (Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) eltörölte a rendszert, így a kísérlet megbukott, a megszüntetés okai között a várt költséghatékonyság elmaradása és az igazságosság, méltányosság elvének sérülése szerepelt.
Az amerikai „managed care” rendszer – az angol és a mi irányított betegellátási modellünk őse – szintén a megnövekedett költségek megfékezésére, az ellátás minőségének javítására és a hozzáférhetőség kiszélesítésére szerveződött. Az irányítók a szolgáltatókkal kötött szerződésekben igyekeztek biztosítani a politikai célok megvalósulását, ezért szűkítették a szolgáltatások körét, szigorították az indokoltság kritériumait, korlátozták a kifizetéseket és ösztönzők alkalmazásával javítottak a költséghatékonyságon.
A várt egészségpolitikai célok közül egy sem valósult meg, kivéve talán a költséghatékonyság javulása, de ez a mutató is fokozatosan romlott, ahogyan egyre több biztosított jelent meg a rendszerben. Ennek a gazdasági eredménynek oka lehetett az is, hogy a „managed care” rendszerben nagyon sok nonprofit ellátó vett részt, akik a költséghatékonyság terén jobbak, mint a profitorientált ellátók, tehát elképzelhető, hogy az eredményt nem az irányított betegellátás, hanem a nonprofit szervezetek hatékonyabb és nagyobb arányú részvétele eredményezte. A hazai irányított betegellátási modell kísérlete a 90-es évek végén éppen akkor indult, amikor az amerikai modell a válságát élte, az angol rendszert pedig megszüntették.
Az 1999-es pályázati kiírás modellkísérletről szólt, amelybe maximum ötszázezer főt lehetett bevonni. 2002-ig a modellkísérlet a kiírásoknak megfelelően zajlott. A kísérlet számos eredménye közül megemlítendő, hogy sok ismeret gyűlt össze a honi ellátási szokásokról, a betegutak elemzésével sikerült feltárni a veszteségek keletkezésének okait, protokollok kidolgozásával és alkalmazásával egységesült az ellátás, létrejött egy monitoringrendszer is. A modellkísérlet legfontosabb eredménye, hogy igazolódott a magyar egészségügy alulfinanszírozottsága, hiszen már az induláshoz, majd később a folyamatos működtetéshez szükség volt OEP-en belüli többletforrásra (szervezői díj, prevenciós díj), továbbá OEP-en kívüli forrásokra (magánadományok, rendkívüli önkormányzati támogatások). A rendszerrel szemben alkotmányos aggályok is felmerültek, hiszen a modellbe belekerülő betegek többletfinanszírozásban részesültek, a kifizetéseknél pedig hátrányt szenvedtek azok, akik kimaradtak a rendszerből.
2002 végén a különböző központok között a megtakarítások 0,5 és 20 százalék között változtak; ekkora különbség, pontosan negyvenszeres, fix finanszírozás mellett meglehetősen furcsának tűnt, de a szervezők tudományos elemzés és kísérletlezáró értékelés helyett grandiózus terveket szőttek; „kiterjesztik a rendszert egy, később két és fél millió emberre, majd a kormányzati ciklus végére a magyar lakosság felét bevonják a kísérletbe”.
Úgy tűnt, hogy a kormányváltással a tudományos kísérletet elnyelte a politikai lobbi és az üzleti szemlélet.
„Alapvetően lobbihatásra, és nem a modellkísérlet eredményeinek ismeretében egyes szervezetekbe korlátlanul áramlottak további források és idő előtt megindult a rendszerré fejlesztés. (…) Ehhez kapcsolódóan kialakult egy új üzletág, az OEP informatikai rendszerével átfedésben lévő közpénzen szerzett szervezői informatikai know how áruba bocsátása, értékesítése.”
(Donkáné Verebes Éva, dr. Oberfrank Ferenc: Kritikus gondolatok a hazai irányított betegellátás rendszeréről az Állami Számvevőszék jelentése kapcsán.)
A kifizetéseknél is tetten érhető volt, hogy a közpénzekkel gazdálkodó OEP pozitív megkülönböztetésben részesítette a program résztvevőit, talán ez sem véletlen, hiszen a modellkísérlet hazai „fő menedzsere” és az OEP vezetője ugyanaz a személy volt! A program bővítői már korábban tisztában voltak azzal, hogy ha a lakosság fele részt vesz a kísérletben, a költséghatékonyság kritériuma már nem teljesíthető. A fentiek alapján az is nyilvánvalóvá vált, hogy az igazságosság, méltányosság feltételei sem valósultak meg. Kijelenthetjük, hogy a modellkísérlet az elvárt egészségpolitikai célok többségét nem érte el, tehát rendszerré történő bővítésének sem tudományos, sem gazdasági, sem morális indoka nem volt. További gründolása mögött egy szűk kör gazdasági érdekeit lehetett felfedezni.
A fentiek miatt volt különösen hasznos az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata, amely áttörte azt a falat, amelyet a lobbisták emeltek az irányított betegellátási modell elé, hogy azt tabuként kezelhessék.
Az ÁSZ jelentése szerint bizonytalan, hogy a kifizetett milliárdok hoztak-e, illetve távlatilag hozhatnak-e az egészségügyi ellátás fejlesztésében és átalakításában eredményeket. Négy év alatt megtakarítás címén 5,5 milliárd forintot fizettek ki a szervezőknek, de csak 1,9 milliárd felhasználásáról találtak adatokat. Az is elgondolkodtató, hogy a programban részt vevő háziorvosok, akik a munka oroszlánrészét végezték, lényegesen kevesebb jövedelemre tettek szert, mint a szűk létszámú, de erős lobbiképességgel bíró szervezők.
Igazán sajnálatos, hogy a 2002-ben felálló új kormány, amely 1500 milliárdot és reformoffenzívát ígért az egészségügyben, 2004 szeptemberében már lemondott a reformokról és asszisztált az irányított betegellátási modell pénzelnyelő automatává történő silányításához. A reformpótlóként 2004-ben létrehozott regionális ellátó tanácsok érdekei pedig több ponton is ütköznek a modellkísérlet szervezőinek érdekeivel, így 2005-re garantálható, hogy további indulatok generálódnak az amúgy is feszültséggel terhes egészségügyi ágazatban.
Ezek után nehéz eldönteni, hogy hogyan értékeljük a gazdasági miniszter szavait, aki 200 milliárd forint elherdálásával vádolta meg az egészségügy dolgozóit: kormányzati önkritikaként vagy partvonalon kívüli bekiabálásként?
A szerzők orvosok
origo.hu
Látványos képek: így emelték le a helyéről Gábriel arkangyalt a Hősök terén
