A magyar elit nagyképűsége és az Európai Unió eljárásai

Azt tartják, a stílus maga az ember. Különösen vigyáznia kell a stílusra a kormányzati köztisztviselőnek, aki a nemzetközi politikai színtéren hazánkat képviseli. Joaquín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa a közelmúltban nemcsak azért látogatott el Budapestre, hogy az autópálya-építés körüli könyvelési trükköket számon kérje a szocialista–liberális kormányzaton, hanem mindenekelőtt azért, mert a Pénzügyminiszterek Tanácsa ez év március 8-án több ajánlást fogalmazott meg a magyar pénzügyi kormányzat részére. Négy hónap időt adva arra, hogy a hazai hatóságok ezen ajánlatok alapján a megfelelő szükséges kiigazításokat megtegyék. Szégyen, hogy az unió pénzügyekért felelős biztosa annyira kritikusnak ítélte a helyzetet, hogy amellett döntött, személyesen látogat el Budapestre, hogy a magyar kormány képviselőivel tisztázza a helyzetet. A biztosnak egyetlen más, az unióhoz velünk együtt csatlakozott országban sem kellett hasonló ügyben vizitálnia. Nézzük, melyek voltak a tanács ajánlásának főbb pontjai.
A tanács arra kérte a magyar pénzügyi kormányzatot, hogy középtávú kerettervben, hiteles és fenntartható módon tegyen lépéseket a deficitnek a GDP 3 százaléka alá történő leszorítására.
A hazai kormányzat hozzon pótlólagos lépéseket, lehetőség szerint strukturális jellegű hatékony intézkedéseket az idei deficitcél elérésére.
A magyar kormányzat bármiféle adócsökkentési lépéseinek időzítését és végrehajtását a konvergenciaprogramban szereplő deficitcélok elérésétől tegye függővé.
A magyar kormány haladjon előre az államigazgatás, az egészségügy, valamint az oktatási rendszer önmaga számára előirányzott reformjaival az államháztartás hosszú távon megvalósuló fenntarthatósága érdekében.
Joaquín Almunia számos alkalommal kifejtette, hogy az Európai Uniónak a hazánk ellen indított deficiteljárásával nem az a célja, hogy hazánkat megbüntesse, amiért nem teljesíti az önmaga számára felállított pénzügyi és gazdasági célokat, hanem mindenekelőtt az, hogy az Európai Bizottság a maga eszközeivel segítséget nyújtson a bajba jutott magyar gazdaság helyreállításához. Az unió pénzügyekért felelős biztosa azonban Budapesten a nagyképűséggel vegyes túlzott önbizalommal találta szemben magát, a magyar kormánytisztviselők hallani sem akartak arról, hogy az EU segítségét elfogadják, hiszen szerintük a magyar gazdaság nemhogy nincs bajban, ellenkezőleg: a legdinamikusabban fejlődő országok egyike az unión belül. Almuniának, aki képzett diplomata, arcizma sem rándult e hallatlan arrogancia láttán. Visszarepült Brüszszelbe és konstatálta, hogy a jelenlegi eszközök elégtelenek arra, hogy a magyar gazdaság mélyrepülését megállítsák, és amennyiben a magyar kormány továbbra is szabotálja az EU tanácsának döntéseit, akkor a bizottságnak keményebb eszközökhöz kell folyamodnia annak érdekében, hogy a magyar pénzügyi kormányzatot jobb belátásra bírja. Időközben Veres János pénzügyminiszter rákényszerült, hogy leszálljon az MSZP–SZDSZ magas lováról. Mivel nem jöttek be a létező szocializmusban oly jól bevált könyvelési trükkök, valamint a statisztikai adatok pozitívabbra történő átírogatása sem, hiába cseréltette le a kormány a KSH teljes vezérkarát lojális hűbéresekre, végül mégis fejet kellett hajtania az Eurostat akarata előtt. A pénzügyminiszter bejelentette, a nyugdíjreformmal korrigált idei hiány csaknem a kétszerese lesz az eddig fennhangon hirdetettnek, a GDP 3,6 százaléka helyett 6,1 százalék. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy nem csak a hazai jobboldal és az Európai Unió szerint áll igen rosszul a magyar gazdaság szénája. És mindez még nem elég. A bajok sokasodnak. Jelenleg tizenhat (!) uniós jogsértési eljárás folyik hazánk ellen. Március 3-án az Európai Bizottság jogsértési eljárást, úgynevezett „infringement procedure”-t indított hazánk ellen, amiért nem ültettünk át nemzeti jogrendünkbe négyet a pénzügyi szolgáltatásokról szóló irányelvek közül. Ezek a bennfentes kereskedelemről és a piaci manipulációról szóló irányelvhez köthetők. A Pénzügyminisztérium természetesen vitatja az Európai Bizottság lépését, mondván, a négy kifogásolt irányelv közül mindösszesen a „befektetési ajánlatok tisztességes ismertetéséről és az összeférhetetlenség közzétételéről” szóló irányelv átültetésével vagyunk adósak, de ez is megtörténik majd idén
ősszel, a tőkepiaci törvény parlamenti módosításával. Üvegzsebtörvény ide vagy oda, mégis furcsa véletlen, hogy éppen ennek az irányelvnek az átvételét nem szorgalmazta a kormányzat.
Az Európai Bizottság szerint rosszul transzponáltuk a távközlési keretszabályozás egyetemes szolgáltatásokról szóló fejezetét. Budapest meghökkentő és pökhendi válasza: jól van az így is!
Ugyancsak az Európai Bizottság szerint hazánk nem hajlandó teljesíteni az unió által előírt biodízelkvótákat, és nem építette ki a kikötőiben a hajórakomány-maradványok és a hajókon keletkező hulladékok befogadására alkalmas infrastruktúrát. Intézkedés helyett ez utóbbira is küldött valamiféle magyarázkodó levelet az illetékes minisztérium. A hírek szerint a bizottság aggódik a teherszállítás liberalizációjának vontatott volta és a vasúti hatóság felállításának késlekedése miatt is.
A környezetvédelem területén két eljárás is a második szakaszába lépett. A bizottság mindenekelőtt azt nehezményezi, hogy hazánk egyáltalán nem hajlandó átvenni az emissziókereskedelemre vonatkozó jogszabályt, és hogy a környezetvédelmi információkhoz való hozzáférés sem nyilvános. A környezetvédelmi tárca a várható súlyos pénzbüntetés elkerülése miatt az utolsó pillanatban intézkedett, igaz, a bizottság a két irányelv átvételének valódi megtörténtéről eddig még nem győződött meg.
Az állat- és növényegészségügy területén hét eljárás van folyamatban hazánk ellen, annak ellenére, hogy a minisztérium jelezte, ezeket a problémákat már maradéktalanul orvosolták.
Természetesen senki nem gondolta, hogy hazánk uniós csatlakozása zökkenőmentes lesz, hogy nem akadnak majd átmeneti gondok. De az a magatartás, amit a jelenleg hatalmon lévő szocialista–liberális kormányzat az uniós kérdésekben tanúsít, minden képzeletet felülmúl. Akár a magyar kormánytisztviselők tapasztalatlanságának, felkészületlenségének is tulajdoníthatná az EU mindezt, ha cselekedeteik mögött a jó szándékot látná. E helyett azonban kivagyiságot, fennhéjázást, sőt, kioktatást tapasztalhatnak az unió ehhez egyáltalán nem szokott magas rangú tisztviselői, amit egyre nehezebben fogadnak el. Mi lesz, ha segítséget nyújtó szándékukat a szankcionálás szigora váltja fel? Akkor majd az adófizető állampolgároknak kell fizetniük az uralkodó politikai elit nagyképűségéért is?